Common use of A biztosítás időtartama Clause in Contracts

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége).

Appears in 2 contracts

Samples: Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás, Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre, míg az élethosszig tartó biz- tosításoknál 20 évre történik – igazodva történik. Jelen Europe Treasury biztosítás élethosszig tartó, így a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukszámítás időtartama 20 év. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozóvalamennyi, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megköltséget figyelembe vesz. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos érték szám helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. A tőke- és hozamgarantált/védett biztosítások esetében TKM számítására nem kerül sor, mivel az ilyen biztosítások esetében az ön meg- takarítása mindenképpen eléri legalább a befizetett díjainak összegét. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Europe Treasury rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás TKM ér- tékeiértéke: Figyelem! 20 évre: 3,15% – 4,95% Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam tar- tam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakéletbiztosításoknak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összegszerződés, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége), illetve milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás, vagyis a termék mennyire testre szabható. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Generali-Providencia Biztosító Zrt. Jelen melléklet az Europe Treasury (G62WL) rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás feltételeinek része. A választható eszközalapok listája, összetétele és befektetési elvei az euró alapú, befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz Generali-Providencia Biztosító Zrt. 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44. TeleCenter: (06-40) 200-250 Hatályos: 2010. november 1-jétől visszavonásig Ezzel a korábban hatályos IV. számú melléklet hatályát veszti. Az eszközalapok választásakor minden esetben tájékozódjon az esz- közalap által megtestesített kockázati szintrõl. Döntéseinél vegye fi- gyelembe, hogy megtakarításai milyen célt szolgálnak és, hogy meg- takarításaival milyen kockázatot hajlandó felvállalni. A magasabb kockázat hosszú távon magasabb hozamot jelenthet, azonban rövidebb idõszak alatt kiugró nyereséget/veszteséget is okozhat. Az árfolyamok vizsgálatánál mindig gondoljon arra, hogy a múltbeli eredmények nem jelentenek garanciát a jövõ tekintetében.

Appears in 1 contract

Samples: Élethosszig Tartó Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét konk- rét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre ter- mékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz díj hoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járulékter- heket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás 2,70%–6,17% 2,27%–5,72% 2,02%–5,46% A TKM ér- tékeiértéke élethosszig szóló tartam esetén: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekér- tendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam tar- tam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított meg- állapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel szer- ződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlkapcso- latos költségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek eltér- hetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Ma- gyar Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvashatóol- vasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető bő- víthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett el- helyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online on- line átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2014. március Medália Termékkód: 395, 516

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztartamok- hoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét konk- rét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz díj- hoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járulékter- heket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekér- tendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam tar- tam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított meg- állapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel szer- ződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlkapcso- latos költségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek eltér- hetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online on- line átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2012. november Az UNIQA Biztosító „Flex Invest II.” folyamatos díjas

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Proposal

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztörténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhetőel- érhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási számí- tási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések szer- ződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések szerző- dések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen ér- telemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve illetve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint miszerint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást tájékozta- tást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben érde- kében a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukjelö- lést alkalmazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött kö- tött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás „Jövőkulcs 2” folyamatos díjas biztosítás TKMNy értéke: Tájékoztatjuk, hogy jelen termék nyugdíjbiztosítás. A TKM ér- tékeiSzabályzat által javasolt alsó limitértéket meghaladó TKMNy-et eredményező eszközalapok a következők: Biztonság, Növekedési, Menedzselt, Progresszív, Globális rész- vény, Abszolút hozam, Alternatív energia részvény, Kredit, Inf- rastruktúra részvény, Gold nemesfém, DWS II., Kelet-európai részvény, Nyugat-európai részvény, Ázsiai részvény, B-RICH rész- vény, Közel-keleti és észak-afrikai részvény, Fejlődő piaci, Célpont eszközalapok, Protaktív SL-SG részvény eszközalapok. Ezekhez az eszközalap(ok)hoz tartozó TKMNy értéke(ke)t és a javasolt limitértéktől való eltérés indoklását a szerződési feltételek 2. sz. melléklete tartalmazza. Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből szer- ződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre megfize- tésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés szerző- dés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek el- térhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Ma- gyar Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvashatóol- vasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető bő- víthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett el- helyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (plpld. befektetések online on- line átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2014. július 1. Adózási tájékoztató a nyugdíjbiztosításokról Termékkód: 650 Érvényes 2014. július 1-től az 1995. évi CXVII. személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja tv.) alapján

Appears in 1 contract

Samples: Nyugdíjbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztartamok- hoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét konk- rét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási szá- mítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal biz- tosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 10 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, tulajdonságát misze- rint mi- szerint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat –, pontosabb tá- jékoztatást tájékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megkö- tött termékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járu- lékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre megfize- tésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés szerző- dés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek el- térhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Ma- gyar Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvashatóol- vasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakéletbiztosításoknak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosításélet- biztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó meg- változó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő kiegészítô fedezettel bővíthető bôvíthetô a biz- tosítás), biztosítás) mennyire likvid lik- vid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására ki- szolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetőségelehe- tősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésé- vel is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2014. február 1. Termékkód: 301 Érvényes 2014. január 1-jétől

Appears in 1 contract

Samples: Nyugdíjbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre ter- mékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz díj- hoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járulékter- heket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Life Planet folyamatos díjas, fix tartamos biztosítás TKM ér- tékeiértéke: Élethosszig szóló tartam esetén a TKM értéke: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekér- tendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam tar- tam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított meg- állapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel szer- ződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlkapcso- latos költségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi egye- di paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online on- line átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2014. március Life Planet Termékkód: 365

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve illetve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint miszerint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást tájékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. P0131NY1623/01 A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/és/ vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékeirendszeres díjfizetésű CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény TKMNy értéke: Figyelem! Fontos tudnivalóBiztosítási tartam 10 év 15 év 20 év 4,21% - 5,86% 2,52% - 4,15% 1,82% - 3,43% Tájékoztatjuk, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvejelen termék nyugdíjbiztosítás. Tájékoztatjuk, hogy jelen termék TKMNy értéke minden futamidőnél megfelel a szerződés TKM Szabályzat által javasolt TKMNy limitértékeknek. Tájékoztatjuk, hogy jelen termék alábbi eszközalapokkal számolt TKMNy értéke a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat táblázatban megadott értékekhez tartozó futamidők esetén meghaladja a Magyar Bizto- sítók Szövetségének honlapján Nemzeti Bank nyugdíjbiztosításokról szóló, 2/2014. (xxx.xxxxxx.xxV.26.) olvashatószámú ajánlásának 32. Felhívjuk a figyelmet arrapontjában meghatározott TKMNy limitértékeket (10 évnél 4,25%, hogy a TKM mutató fontos15 évnél 3,95%, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás20 évnél 3,5%), mennyire likvid ugyanakkor nem haladja meg az adott szerződésben elhelyezett összegajánlás 35. pontjában, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására bizonyos feltételek teljesülése mellett megengedett TKMNy limitértékeket (pl10 évnél 6,25%, 15 évnél 5,95%, 20 évnél 5,5%). befektetések online átcsoportosításának lehetősége).Biztosítási tartam 10 év 15 év Hazai Pro Kötvény Eszközalap 5,25% Hazai Pro Vegyes Eszközalap 5,77% 4,06% Kolumbusz Nemzetközi Pro Vegyes Eszközalap 5,51% Pannónia Aktív Pro Vegyes Eszközalap 5,71% 4,00% Abszolút Hozam Pro Eszközalap 5,06% Urál Oroszországi Pro Részvény Eszközalap 5,50% Hazai Pro Részvény Eszközalap 5,36% Mozaik Fejlődő Piacok Pro Részvény Eszközalap 5,68% 3,97% Amazonas Latin-amerikai Pro Részvény Eszközalap 5,86% 4,15% Jangce Kínai Pro Részvény Eszközalap 5,61% Gangesz Indiai Pro Részvény Eszközalap 5,86% 4,15%

Appears in 1 contract

Samples: Általános Életbiztosítási Feltételek

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztörténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukel- érhető. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött kö- tött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekér- tendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás pénzkivontás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított meg- állapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel szer- ződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlkapcso- latos költségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek eltér- hetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakéletbiztosításoknak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosításélet- biztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó meg- változó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására ki- szolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetőségelehe- tősége).. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésé- vel is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2015. március

Appears in 1 contract

Samples: Egyszeri Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre, míg az élethosszig tartó biz- tosításoknál 20 évre történik – igazodva történik. Jelen Aranyszárny Exkluzív Speciál biztosítás élethosszig tartó, így a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukszámítás időtartama 20 év. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozóvalamennyi, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megköltséget figyelembe vesz. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos érték szám helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás A tőke- és hozamgarantált/védett biztosítások esetében TKM ér- tékeiszámítására nem kerül sor, mivel az ilyen biztosítások esetében az ön meg- takarítása mindenképpen eléri legalább a befizetett díjainak összegét. Xxxxx Xxxxxxxxxxx Exkluzív Speciál rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás TKM értéke: Figyelem! 20 évre: 1,61% – 4,37% Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam tar- tam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakéletbiztosításoknak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összegszerződés, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége), illetve milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás, vagyis a termék mennyire testre szabható. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált befek- tetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Generali-Providencia Biztosító Zrt. Jelen melléklet az Aranyszárny Exkluzív Speciál (G65S) rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás feltételeinek része. A választható eszközalapok listája, összetétele és befektetési elvei a forint alapú, befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz Generali-Providencia Biztosító Zrt. 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44. TeleCenter: (06-40) 200-250 Hatályos: 2010. november 1-jétől visszavonásig Ezzel a korábban hatályos IV. számú melléklet hatályát veszti. Az eszközalapok választásakor minden esetben tájékozódjon az eszközalap által megtestesített kockázati szintről. Döntéseinél vegye figyelembe, hogy megtakarításai milyen célt szolgálnak és, hogy megtakarításaival milyen kockázatot hajlandó felvállalni. A magasabb kockázat hosszú távon maga- sabb hozamot jelenthet, azonban rövidebb időszak alatt kiugró nyereséget/ veszteséget is okozhat. Az árfolyamok vizsgálatánál mindig gondoljon arra, hogy a múltbeli eredmények nem jelentenek garanciát a jövő tekintetében.

Appears in 1 contract

Samples: Élethosszig Tartó Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-, 15 és 20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-, 10 és 20 évre történik történik. igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, tulajdonságát misze- rint miszerint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat –, pontosabb tá- jékoztatást tájékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben érdekében a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukalkalmazzuk. Xxxxx Xxxxxxxxxxx biztosítás egyszeri díjas, így a számítás időtartama 5, 10 és 20 év. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költségetköltségeket, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetés céljából befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megéletbiztosítási terméket választott. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kifizetéshez kapcsolódó esetleges adó- adó – és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Xxxxx Xxxxxxxxxxx egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítás TKMNy értéke: 5 évre: 2,11% – 5,11% A TKM ér- tékeiSzabályzat által javasolt, az adott tartamhoz tartozó alsó limitértéket meghaladó TKMNy-et eredményező eszközalapok listája: Figyelem! Külföldi részvény X X X DeLuxe X X X New Energy X X X Eldorado X X X Himalája X X X IPO X X X Konzervatív X Kiegyensúlyozott X X X Dinamikus X X X Ezekhez az eszközalap(ok)hoz tartozó TKMNy értékek és a javasolt limitértéktől való eltérés indoklása a xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxxxxx/ Elet_es_nyugdij.aspx oldalról elérhető a termék saját honlapján. Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM TKMNy értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefel- tételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam TKMNy számításához figyelembe vett évek alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összegszerződés, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége), illetve milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás, vagyis a termék mennyire testreszabható. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált befektetési egysé- gekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Generali Biztosító Zrt. Jelen melléklet az Aranyszárny (G60E) egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás feltételeinek része.

Appears in 1 contract

Samples: Nyugdíjbiztosítási Kiegészítő Dokumentáció

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva történik. Xxxxx Xxxxxxxxxxx CLaVis biztosítás rendszeres díjas életbiztosítás, így a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20számítás időtartama: 10-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk20 év. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetés céljából befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megéletbiztosítási terméket választott. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Aranyszárny CLaVis rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás TKM ér- tékeiértéke: Figyelem! 10 évre: 5,85% – 8,85% 15 évre: 2,66% – 5,59% 20 évre: 1,52% – 4,41% Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam tar- tam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet ké- pet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó életbiztosítá- sokra vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset bal- eset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összegszerződés, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának átcsoportosí- tásának lehetősége), illetve milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás, vagyis a termék mennyire testre szabható. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált befekte- tési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Generali-Providencia Biztosító Zrt. Jelen melléklet az Aranyszárny CLaVis (G75) rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás feltételeinek része.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Szerződés

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik törté- nik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe figye- lembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén ese- tén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási biztosí- tási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre megfi- zetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét konk- rét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés szerző- dés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakéletbiztosításoknak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire meny- nyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására ügyféligé- nyek kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszint- je átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2014. március „Euró Expressz”

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Egyszeri Díjas Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztör- ténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam tar- tam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési befektetést befekte- tési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kifi- zetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalé- kos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Allianz Bónusz Életprogram biztosítás TKM ér- tékeiértékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek para- méterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási szerző- dés az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításramódosí- tásra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított díj a az adott tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő tájékoztatást megközelítő tájé- koztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségek- ről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel paraméte- reire tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat szabály- zat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xxwww. xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez egységek- hez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakvonatkozó ügyfél-tájékozta- tásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban ajánlat- ban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról megtakarítások- ról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett elhe- lyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlít- ható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, infor- mált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvá- sárlásakor. Ügyfél-tájékoztató a Teljes Költség Mutatóról (TKM) – Nyugdíjbiztosítás esetén Az Ön által megkötni kívánt élet- és/vagy nyugdíjbiztosí- tás az olyan befektetési egységekhez kötött (ún. unit-lin- ked típusú) biztosítások körébe tartozik, ahol a biztosító – az Ön választása szerinti formában – fekteti be a befize- tett biztosítási díj megtakarításra szolgáló részét. Annak érdekében, hogy Ön, a szerződéshez kapcsolódó költségekről átfogó képet kapjon, a Magyar Biztosítók Szövetségének TKM Charta-hoz csatlakozó tagbiztosítói megalkották az ún. Teljes Költség Mutatót (TKM). A csatla- kozó biztosítók vállalják, hogy a TKM-et egységesen alkal- mazzák a befektetéssel kombinált életbiztosítások TKM Szabályzatban meghatározott körére, továbbá azt is vál- lalják, hogy a mutató értékéről Xxx, mint leendő szerző- dőt előzetesen tájékoztatják annak érdekében, hogy meg- alapozottabb döntést tudjon hozni.

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét konk- rét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre ter- mékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz díj- hoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járulékter- heket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekér- tendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam tar- tam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított meg- állapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel szer- ződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlkapcso- latos költségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi egye- di paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online on- line átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2012. július 25. Life Planet Termékkód: 365

Appears in 1 contract

Samples: Life Planet Insurance Terms

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történiktörté- nik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják be- folyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelésétkölt- ségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelentije- lenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozótarto- zó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez egységek- hez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe fi- gyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyi- ben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén ese- tén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási biztosí- tási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre meg- fizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekrőlkölt- ségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen természe- tesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xxwww.mabisz. hu) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási bizto- sítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben élethelyzet- ben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy a különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költség- szintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztör- ténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam tar- tam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési befektetést befekte- tési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kifi- zetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalé- kos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás „Allianz Bónusz Életprogram – Euró” biztosítás TKM ér- tékeiértéke: *840 EUR minimális éves díjjal számolva. Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek para- méterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási szerző- dés az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításramódosí- tásra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított díj a az adott tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. Felhívjuk figyelmét, hogy az általunk számított TKM érték az átlagdíjnál magasabb minimáldíjjal lett kalkulálva. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban kapcso- latban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelí- tő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat szabály- zat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xxwww. xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakvonatkozó ügyfél-tájékoztatás- nak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosításéletbizto- sítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható szab- ható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosí- tás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság tár- saság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (plpld. befektetések online átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM beveze- tésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy a különböző biztosí- tók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor.

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre, míg az élethosszig tartó biztosításoknál 20 évre történik – igazodva a konkrét termék ter- mék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz díj- hoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járulékter- heket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Nem kerül sor TKM ér- tékei: Figyelem! mutató számítására, amennyiben a konkrét termék és/vagy eszközalap esetében a Biztosító a szerződéses feltételek szerint vállalja azt, hogy a szerződésben meghatáro- zott időpontban (általában a tartam végén) legalább a befizetett díjak összegét visszafizeti, ide nem értve az eseti (rendkívüli, extra) díjakat, mivel az ilyen biztosítások esetében az Ön meg- takarítása a szerződésben meghatározott időpontban eléri legalább a befizetett rendszeres/folyamatos/egyszeri díjainak összegét. Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekér- tendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam tar- tam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított meg- állapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel szer- ződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlkapcso- latos költségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi egye- di paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakéletbiztosításoknak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosításélet- biztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összegszerződés, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság tár- saság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (plpld. befektetések online átcsoportosításának lehetősége)., illetve milyen kiegészítő fede- zettel bővíthető a biztosítás, vagyis a termék mennyire testre szabható. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszin- tje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgál- tatás megvásárlásakor. 2011. július 1. Silver Planet

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Offer

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztör- ténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam tar- tam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó tar- tozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 10 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási számí- tási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint miszerint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást tájékozta- tást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben érdekében a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukalkalmazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési befektetést befekte- tési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kifi- zetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalé- kos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékeiAllianz Bónusz Életprogram biztosítás TKMNy értékei: Tájékoztatjuk, hogy jelen termék nyugdíjbiztosítás. Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből szerző- désből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított díj a az adott tartam során maradéktalanul megfizetésre meg- fizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekrőlkölt- ségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen természete- sen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat szabály- zat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xxwww. xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez egységek- hez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakvonatkozó ügyfél-tájékozta- tásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban ajánlat- ban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról megtakarítások- ról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett elhe- lyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM beve- zetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző bizto- sítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítá- sok költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Budapest, 2015. december 15. Az Allianz Bónusz Életprogram Különös Szerződési Feltételei (982110)

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztör- ténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam tar- tam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó tar- tozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 10 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási számí- tási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint miszerint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást tájékozta- tást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben érdekében a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukalkalmazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési befektetést befekte- tési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kifi- zetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalé- kos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékeiXpress Életprogram biztosítás TKMNy értékei: Tájékoztatjuk, hogy jelen termék nyugdíjbiztosítás. * Maximális belépési életkor 50 év. Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek para- méterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási szerző- dés az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításramódosí- tásra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított díj a az adott tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő tájékoztatást megközelítő tájé- koztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségek- ről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel paraméte- reire tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat szabály- zat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xxwww. xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez egységek- hez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakvonatkozó ügyfél-tájékozta- tásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban ajánlat- ban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosításélet- biztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett elhe- lyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM beve- zetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző bizto- sítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítá- sok költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Budapest, 2015. december 15. Az Xpress Életprogram Különös Szerződési Feltételei (962410)

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztartamok- hoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét konk- rét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási szá- mítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal biz- tosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 10 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, tulajdonságát misze- rint mi- szerint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat –, pontosabb tá- jékoztatást tájékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megkö- tött termékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járu- lékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre megfize- tésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés szerző- dés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek el- térhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Ma- gyar Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvashatóol- vasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakéletbiztosításoknak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosításélet- biztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó meg- változó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő kiegészítô fedezettel bővíthető bôvíthetô a biz- tosítás), biztosítás) mennyire likvid lik- vid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására ki- szolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetőségelehe- tősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésé- vel is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2014. március Termékkód: 311 Érvényes 2014. február 1-jétől

Appears in 1 contract

Samples: Nyugdíjbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik törté- nik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe figyelem- be a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző kü- lönböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén ese- tén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási biztosí- tási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre megfi- zetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét konk- rét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés szerző- dés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú Hosz- szú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék ter- mék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések befekteté- sek online átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költség- szintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. 2012. december Az UNIQA Biztosító „Multi Invest V” folyamatos díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosításának szerzôdési feltételei

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik törté- nik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe figyelem- be a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző kü- lönböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén ese- tén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási biztosí- tási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre megfi- zetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét konk- rét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés szerző- dés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú Hosz- szú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék ter- mék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések befekteté- sek online átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költség- szintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. 2012. december „Multi Invest Plusz”

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztör- ténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam tar- tam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetési befektetést befekte- tési egységekhez kötött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kifi- zetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalé- kos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Xpress Életprogram biztosítás TKM ér- tékeiértékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek para- méterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási szerző- dés az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításramódosí- tásra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított díj a az adott tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő tájékoztatást megközelítő tájé- koztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségek- ről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel paraméte- reire tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat szabály- zat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xxwww. xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez egységek- hez kötött életbiztosításokra vonat- kozó ügyféltájékoztatásnakvonatkozó ügyfél-tájékozta- tásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban ajánlat- ban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosításélet- biztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett elhe- lyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlít- ható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, infor- mált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvá- sárlásakor. Ügyfél-tájékoztató a Teljes Költség Mutatóról (TKM) – Nyugdíjbiztosítás esetén Az Ön által megkötni kívánt élet- és/vagy nyugdíjbiztosí- tás az olyan befektetési egységekhez kötött (ún. unit-lin- ked típusú) biztosítások körébe tartozik, ahol a biztosító – az Ön választása szerinti formában – fekteti be a befize- tett biztosítási díj megtakarításra szolgáló részét. Annak érdekében, hogy Ön, a szerződéshez kapcsolódó költségekről átfogó képet kapjon, a Magyar Biztosítók Szövetségének TKM Charta-hoz csatlakozó tagbiztosítói megalkották az ún. Teljes Költség Mutatót (TKM). A csatla- kozó biztosítók vállalják, hogy a TKM-et egységesen alkal- mazzák a befektetéssel kombinált életbiztosítások TKM Szabályzatban meghatározott körére, továbbá azt is vál- lalják, hogy a mutató értékéről Xxx, mint leendő szerző- dőt előzetesen tájékoztatják annak érdekében, hogy meg- alapozottabb döntést tudjon hozni.

Appears in 1 contract

Samples: Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva történik. Xxxxx Xxxxxxxxxxx biztosítás rendszeres díjas, minimális tartama 10 év, így a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-számítás időtartama 10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk15 és 20 év. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetés céljából befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megéletbiztosítási terméket választott. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Xxxxx Xxxxxxxxxxx rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás TKM ér- tékeiértéke: Figyelem! 10 évre: 4,25% – 7,45% Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekérten- dőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó életbiztosí- tásokra vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összegszerződés, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége), illetve milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás, vagyis a termék mennyire testre szabható. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált befek- tetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Generali-Providencia Biztosító Zrt. Jelen melléklet az Aranyszárny (G60) rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás feltételeinek része. Ezzel a korábban hatályos IV. számú melléklet hatályát veszti.

Appears in 1 contract

Samples: Aranyszárny Rendszeres Díjas, Befektetési Egységekhez Kötött Életbiztosítás Különös Feltételei (G60/2012)

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva történik. Jelen Europe Treasury biztosítás rendszeres díjas életbiztosítás, így a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20számítás időtartama 10-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk20 év. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetés céljából befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megéletbiztosítási terméket választott. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás Europe Treasury rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás TKM ér- tékeiértéke: Figyelem! 10 évre: 7,55% – 9,42% 15 évre: 4,30% – 6,11% 20 évre: 3,19% – 4,98% Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díj a tartam tar- tam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összegszerződés, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online átcsoportosításának lehetősége), illetve milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás, vagyis a termék mennyire testre szabható. Köszönjük figyelmét és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kínált befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Generali-Providencia Biztosító Zrt. Jelen melléklet az Europe Treasury (G62WL) rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás feltételeinek része. A választható eszközalapok listája, összetétele és befektetési elvei az euró alapú, befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz Generali-Providencia Biztosító Zrt. 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44. TeleCenter: (06-40) 200-250 Hatályos: 2011. július 1-jétől visszavonásig Ezzel a korábban hatályos IV. számú melléklet hatályát veszti.

Appears in 1 contract

Samples: Élethosszig Tartó Életbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri egy- szeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoztörténik. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhetőel- érhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási szá- mítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk hoz- zájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve illetve 20-10-5 éves biztosítási biz- tosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe figye- lembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást pon- tosabb tájékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben megkülön- böztethetőség érdekében a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzukalkalmazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött kö- tött terméken keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítókbiztosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás „Jövőkulcs 2” folyamatos díjas biztosítás TKMNy értéke: Tájékoztatjuk, hogy jelen termék nyugdíjbiztosítás. A TKM ér- tékeiSzabályzat által javasolt alsó limitértéket meghaladó TKMNy-et eredményező eszközalapok a következők: Figyelem! Biztonság, Növekedési, Menedzselt, Progresszív, Globális rész- vény, Abszolút hozam, Alternatív energia részvény, Kredit, Inf- rastruktúra részvény, Gold nemesfém, DWS II., Kelet-európai részvény, Nyugat-európai részvény, Ázsiai részvény, B-RICH rész- vény, Közel-keleti és észak-afrikai részvény, Fejlődő piaci, Célpont eszközalapok, Protaktív SL-SG részvény eszközalapok. Ezekhez az eszközalap(ok)hoz tartozó TKMNy értéke(ke)t és a ja- vasolt limitértéktől való eltérés indoklását a szerződési feltételek Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből szer- ződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, történik és a megállapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre megfize- tésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlköltségekről, amelyek természetesen a szerződés szerző- dés egyedi paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek el- térhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Ma- gyar Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvashatóol- vasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető bő- víthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett el- helyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (plpld. befektetések online on- line átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezetésé- vel is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2015. január Termékkód: 650 Érvényes 2015. január 1-től

Appears in 1 contract

Samples: Nyugdíjbiztosítás

A biztosítás időtartama. A TKM kalkuláció különböző időtartamokra történik. Ez arra szolgál, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző külön- böző időtartamok a termék költségterhelését. Rendszeres díjfizetés esetén a számítás 10-15-20 évre, egyszeri díjas szer- ződéseknél szerződéseknél 5-10-20 évre történik – igazodva a konkrét konk- rét termék esetében ténylegesen elérhető tartamokhoz. Amennyiben a fenti tartamok közül va- lamelyikre valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre ter- mékre nem elérhető. Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások esetében a fenti számítási mód annyiban tér el, hogy a biztosító folyamatos díjas szerződések esetén 45-50-55 éves biztosítottal, egyszeri díjas szerződések esetén 45-55-60 éves biztosítottal számol, a hozzájuk értelemszerűen tartozó 20-15-10, il- letve 20-10-5 éves biztosítási időtartamokkal. Ez a számítási mód azáltal, hogy figyelembe veszi a kérdéses termék speciális tulajdonságát, – misze- rint az jellemző módon nyugdíjba vonuláskor szolgáltat – pontosabb tá- jékoztatást nyújt az ügyfelek számára. A megkülönböztethetőség érdeké- ben a nyugdíjbiztosítások esetén a TKM helyett a TKMNy jelölést alkal- mazzuk. A TKM számítás figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön az adott be- fektetést befektetést befektetési egységekhez kötött terméken keresztül valósította megtermékben eszközölte. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz díj- hoz és a kifizetésekhez kap- csolódó kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket járulékter- heket és/vagy kedvezményeket. Ameny- nyiben Amennyiben a különböző eszközalapok esz- közalapok kezelési díjai eltérnek, akkor egyetlen szá- zalékos százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biz- tosítók. Jelen GB174 jelű Generáció Tőkemegtakarítási Életbiztosítás TKM ér- tékei: Figyelem! Fontos tudnivaló, hogy a szerződés megkötése előtt közölt TKM értékek a típuspéldánkban bemutatott paraméterek esetén értendőekér- tendőek, azt feltéte- lezvefeltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam tar- tam alatt mindvégig élő, nem kerül módosításra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított meg- állapított díj a tartam során maradéktalanul megfizetésre kerül. A TKM mutató nem a megvásárolni kívánt konkrét szerződéssel szer- ződéssel kapcsolatban ad pontos képet a költségekről, hanem meg- közelítő megközelítő tájékoztatást nyújt az adott termékkel kapcsolatos költsé- gekrőlkapcso- latos költségekről, amelyek természetesen a szerződés egyedi egye- di paramétereire te- kintettel tekintettel akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKM-től. A TKM számítására és alkalmazására vonatkozó szabályzat a Magyar Bizto- sítók Biztosítók Szövetségének honlapján (xxx.xxxxxx.xx) olvasható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a TKM mutató fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokra vonat- kozó vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható elha- nyagolható szempont a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fedezet jellege (baleset baleset- vagy életbiztosítás) és nagysága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továb- bátovábbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (pl. milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biz- tosításbiztosítás), mennyire likvid az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgá- lására kiszolgálására (pl. befektetések online on- line átcsoportosításának lehetősége).. Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKM bevezeté- sével is hozzájárulunk ahhoz, hogy különböző biztosítók által kí- nált, befektetési egységekhez kötött biztosítások költségszintje átlátható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább megalapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgálta- tás megvásárlásakor. 2012. december 21. Life Planet GPS Termékkód: 386

Appears in 1 contract

Samples: Life Planet GPS Insurance Policy