A biztosító mentesülése. 18.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. 18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni. 18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével. 18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha: 18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be, 18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy 18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be, 18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott. 18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy 18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy 18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá 18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Biztosítási Szerződés, Csoportos Biztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított – a biztosítás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.418.5. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,.
18.4.218.6. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bealkoholfogyasztásával, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított alkoholos állapotával, bódító, kábító, kábító vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbenfogyasztásával. Alkoholos állapotnak tekintendő gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. egyéb jármű vezetése esetén a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott2,5 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció.
18.4.518.7. a A biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy.
18.4.618.8. a A biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy.
18.4.718.9. A biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált Diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
18.10. A Biztosított a biztosítási esemény bekövetkezésekor köteles indokolatlan késedelem nélkül orvosi ellátást igénybe venni, valamint a kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatni. A Biztosító jogosult a szolgáltatást részben vagy egészben megtagadni, amennyiben a Biztosított e kötelezettségének nem tett eleget.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.113.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében esetén a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.213.2. Amennyiben A Biztosító jogosult a Biztosítónak a biztosítási esemény után szolgáltatását megtagadni, ha tudomására jut, hogy azt a biztosítási eseményt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kezdetekor szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.313.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a kockázatviselés kezdetétől számított 2 éven belül a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, öngyilkossági kísérletével, függetlenül attól, hogy tudatzavarában követte el.
18.413.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülA Biztosító mentesülését eredményezi különösen, ha:
18.4.113.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.213.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával alkoholfogyasztása, illetve a Biztosított kábítószer fogyasztása, kábító hatású anyag, vagy gyógyszer szedése következtében történt, kivéve, ha ez utóbbiakat a Biztosított esetében a kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták,
13.4.3. a baleset annak folytán vagy azzal összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény hogy a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt állt, ha történt véralkohol vizsgálat, úgy alkoholos állapotnak tekintendő a 1,5 ezreléket meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8 ezreléket meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció,
13.4.4. a Biztosított olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény biztosítási esemény ennek folytán vagy ezzel összefüggésben következett be,
13.4.5. a baleset bekövetkezésében közrehatott.bekövetkezése okozati összefüggésben áll azzal, hogy a Biztosított a baleset időpontjában legalább két közlekedésrendészeti szabályt megszegett,
18.4.513.4.6. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt miatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy,
18.4.713.4.7. a baleset a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be.
13.5. A Biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztekor úgy köteles eljárni, továbbá
18.4.8ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos előírásainak a gyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell tennie. diagnosztizált betegség esetén Mentesül a Biztosító a szolgáltatás teljesítése alól annyiban, amennyiben a Biztosított e kötelezettségének nem tett eleget. Ez a rendelkezés nem befolyásolja a Biztosított szabad orvosválasztási jogát.
13.6. Jogosult a Biztosító a szolgáltatás csökkentésére, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődményelőírt adagolásban történő gyógyszer szedésével, állapotromlás következett beilletve más olyan magatartásával, ami megelőzhető lett volnaamellyel a Biztosított a rá vonatkozó orvosi, vagy más egészségügyi javallatot vagy előírást felróható módon megszegi. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a Biztosító orvosa állapítja meg.
13.7. Azt, hogy a fenti körülmények valamelyike fennáll, annak kell bizonyítania, aki azokra hivatkozik.
Appears in 2 contracts
Samples: K&h Személyi Kölcsön Törlesztési Biztosítás, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.119.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.219.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.319.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.419.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.119.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.219.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.319.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.419.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott. Alkoholos állapotnak tekintendő gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó, egyéb jármű vezetése esetén a 2,5 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció.
18.4.519.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.619.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.719.4.7. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.819.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Biztosítási Szerződés, Csoportos Biztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.117.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, vagy életbiztosítási esemény bekövetkezésénél közlési kötelezettségsértés történt, de a szerzódés megkötésétől 5 év már eltelt.
18.217.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.317.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított – a biztosítás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
17.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ,ha a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be.
17.5. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben valamely betegség diagnosztizálása esetén az orvosi utasításokat (gyógyszerszedés, kezelések stb.) a biztosított nem tartja be és ennek következményeként olyan szövődmények vagy állapotromlás miatt következik be a biztosítási esemény összefüggésben áll esemény, amely a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelszakorvosi utasítások betartásával megelőzhető lett volna.
18.417.6. A Baleset esetén a Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő.
17.7. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. által okozottnak tekintett a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán részéről:
17.7.1. amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra használt, vagy azzal nem az előírt adagolásban alkalmazott altató- vagy nyugtatógyógyszer, illetve gyógyszer alkalmazásával;
17.7.2. ha a biztosítási esemény összefüggésben következett be,áll a Biztosított bármilyen alkoholos vagy bódító-, kábítószeres befolyásoltságával, illetve toxikus anyagok használatával, illetve rendszeres fogyasztása, szedése miatti függőségével. Alkoholos befolyásoltságnak tekintendő gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó, egyéb jármű vezetése esetén a 2,5 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció;
18.4.217.7.3. ha a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy;
18.4.617.7.4. ha a biztosítási esemény a Biztosított kábítószer vagy egyéb vegyi anyagok kábítószerként való használatával összefüggésben következett be;
17.7.5. ha a szolgáltatási igényhez vezető baleset során a Biztosított nem használt biztonsági övet vagy bukósisakot;
17.7.6. ha a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy;
18.4.717.7.7. ha a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése megszegése miatt következett be.
17.8. A Biztosított a biztosítási esemény bekövetkezésekor köteles indokolatlan késedelem nélkül orvosi ellátást igénybe venni, továbbá
18.4.8valamint a kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatni. diagnosztizált betegség esetén A Biztosító jogosult a szolgáltatást részben vagy egészben megtagadni, amennyiben a Biztosított az orvosi utasításokat e kötelezettségének nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnatett eleget.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás
A biztosító mentesülése. 18.1. (1) A közlési kötelezettség megsértése esetében közlésre vagy változásbejelentésre irányuló köteleztettség megszegése esetén a Biztosító teljesítési biztosító a 6.§ (5) pontban foglaltak szerint mentesül szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenalól.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. (2) A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási biztosítá- si esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra biztosítottnak – a biztosítás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyilkos- sági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.4. (3) A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülbiztosítási eseménynek minősül különösen, ha:
18.4.1. a. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,;
18.4.2. b. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg bekövetkezésekor kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.állt;
18.4.5. c. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, biztosított súlyosan ittas állapotával (2,51 ezrelék vagy ennél magasabb véralkoholszint) okozati összefüg- gésben következett be;
d. a biztosítási esemény a biztosított jogosítvány vagy érvényes forgalmi for- galmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be be, és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy;
18.4.6. e. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy;
18.4.7. f. a Biztosított biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi mun- kavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá;
18.4.8. g. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat utasításo- kat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 2 contracts
Samples: Törlesztési Biztosítás, Törlesztési Biztosítás
A biztosító mentesülése. 18.116.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.216.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kezdetekor - szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt - nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.316.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra – a biztosítás hatályba lépését követően - egy éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.416.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.116.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.216.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított vagy bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.516.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.616.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.716.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.816.4.6. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 2 contracts
Samples: Biztosítási Terméktájékoztató, Biztosítási Terméktájékoztató
A biztosító mentesülése. 18.1. (1) A közlési közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetében meg- szegése esetén a Biztosító teljesítési biztosító az 5.§ (5) pontban foglaltak szerint men- tesül szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenalól.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. (2) A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási biztosítá- si esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra biztosítottnak – a biztosítá- si hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyil- kossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.4. (3) A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülbiztosítási eseménynek minősül különösen, ha:
18.4.1. a. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,;
18.4.2. b. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg bekövetkezésekor kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.állt;
18.4.5. c. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, biztosított súlyosan ittas állapotával (2,51 ezrelék vagy ennél magasabb véralkoholszint) okozati összefüg- gésben következett be;
d. biztosítási esemény a biztosított jogosítvány vagy érvényes forgalmi for- galmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt sza- bályt is megszegett, vagy
18.4.6. e. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy;
18.4.7. f. a Biztosított biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi mun- kavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. g. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat utasításo- kat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 2 contracts
Samples: Törlesztési Biztosítási Feltételek, Törlesztési Biztosítási Feltételek
A biztosító mentesülése. 18.1III.5.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyera biztosított a kedvezményezett szándékos maga- tartása következtében vesztette életét.
III.5.2. A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt kárt jogellenesen és szándéko- san vagy jogellenesen és súlyosan gondatlanmagatartással a Biztosított jogellenes, szándékos vagy biztosított okozta. A biztosított súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülgondatlanul jár el különösen, ha:
18.4.1. a) a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított bizonyíthatóan alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító ká- bító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében biztosítási esemény bekövetkeztében közrehatott.. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 1,5‰-et meghaladó, gépjármű- vezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció,
18.4.5. b) olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek veze- téséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a biztosítási ese- mény bekövetkeztében közrehatott,
c) a biztosítási esemény bekövetkezése okozati összefüggésben áll azzal, hogy a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és biztosított a Biztosított mindkét esetben más biztosí- tási esemény időpontjában legalább két közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy.
18.4.6III.5.3. A biztosított a biztosítási esemény amiatt következett bealapjául szolgáló esemény bekövetkezése esetén az adott helyzetben általában elvárható módon köteles eljárni, hogy így késedelem nélkül orvosi, illetve egészségügyi segítséget kell igénybe vennie. Nem jelenti azonban a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettkárenyhítési kötelezettség megsértését, vagy
18.4.7. ha a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az őt törvény alapján megillető rendelkezési joggal élve az orvosi utasításokat beavatkozáshoz nem tartotta be és járul hozzá. Ha a bizto- sított ennek következményeként szövődménya kötelezettségének nem tesz eleget, állapotromlás következett beúgy a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettsége alól. Ez a rendelkezés nem befolyásolja a biztosított szabad orvosválasztási jogát.
III.5.4. A felsorolt körülmények valóságnak megfelelő voltát annak kell bizonyítania, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 2 contracts
Samples: Házőrző Többlakásos Lakóépületek Biztosítási Feltételei, Házőrző Többlakásos Lakóépületek Biztosítási Feltételei
A biztosító mentesülése. 18.116.1. A közlési közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetében megszegése esetén a Biztosító teljesítési biztosító az 5.5. pontban foglaltak szerint mentesül szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenalól.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.316.2. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosí- tási esemény okozati összefüggésben áll a biztosítottnak – a biztosí- tás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyil- kossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
16.3. Amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított bizto- sított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelszedésével a biztosító jogosult a szolgáltatását csökkente- ni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa álla- pítja meg.
18.416.4. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.116.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett követke- zett be,;
18.4.216.4.2. a biztosítási esemény bekövetkezésekor a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos biztosított alkoho- los állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása ha- tása alatt állt és ez állt. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a tény 2,5 ezreléket meghaladó, a baleset bekövetkezésében közrehatott.gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció;
18.4.516.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, biztosított jogosítvány vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy;
18.4.616.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított biztosí- tott engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy;
18.4.716.4.5. a Biztosított biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá;
18.4.816.4.6. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat utasí- tásokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 2 contracts
Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás, Gb635 Jelű Törlesztési Biztosítás
A biztosító mentesülése. 18.122.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében biztosító mentesül a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll bebiztosítási összeg kifizetése alól, kivéveés csak a visszavásárlási összeget téríti meg – amennyiben a szerződés visz- szavásárlási összeggel rendelkezik – abban az esetben, ha bizonyítjáka bizto- sított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét. A visszavásárlási összeg ebben az esetben az örökös(öke)t illeti meg, hogy az elhallgatott vagy be a kedvezményezett abból nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre részesülhet.
22.2. A biztosító mentesül a biztosítási esemény bekövetkezésébenösszeg kifizetése alól, és csak a visszavásárlási összeget téríti meg – amennyiben a szerződés visszavásárlási összeggel rendelkezik – abban az esetben, ha a biztosított: – szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, azzal összefüggésben, – a szerződéskötéstől számított 2 éven belül elkövetett öngyil- kossága következtében halt meg.
18.222.3. Amennyiben a Biztosítónak biztosított halála balesetből eredően következik be, a biztosító mentesül a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése összeg kifizetése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt balesetet a Biztosított jogellenes, szerződő/bizto- sított/kedvezményezett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő.
22.4. Súlyosan A balesetet súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekáltal okozottnak kell tekinteni akkor, illetve betegségnek minősül, haha az a biztosított:
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett bea) ittas állapotával közvetlen okozati összefüggésben,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett beb) bódító-, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódítókábító- vagy más, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbenközvetlen okozati összefüggés- ben, illetve toxikus anyagok rendszeres szedése miatti függése folytán következett befüggő- sége folytán,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos c) érvényes jogosítvány nélküli gépjárművezetése közben,
d) ittas állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli történő gépjárművezetése közben következett be be, és a Biztosított mindkét utóbbi esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett.
22.5. A biztosító mentesül, vagy
18.4.6. ha a biztosítási esemény amiatt következett a biztosító kocká- zatviselésének kezdetétől számított 5 éven belül a biztosítottnak a kockázatviselés kezdetét megelőzően is fennállott egészségi állapotával, megbetegedésével okozati összefüggésben követke- zett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: General Insurance Terms
A biztosító mentesülése. 18.11. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében esetén a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll beBiztosító, a szerződés megkötésétől számított első 5 évben, mentesül a szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, kivéve, ha bizonyítják, hogy hogy
1.1. a Biztosító az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már szerződéskötéskor ismerte, vagy
1.2. a Szerződő és a Biztosított közlési- és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény a biztosítás tartama alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a biztosító tudomására jutott, és az 15 munkanapon belül nem élt a 2. pontban szereplő módosítási, illetve felmondási lehetőségével, vagy
1.3. az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, vagy
1.4. a közlés elmaradása sem a Szerződőnek, sem a Biztosítottnak nem róható fel.
18.22. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, szolgáltatási kötelezettsége alól abban az esetben is,
2.1. amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll halál az egészségi nyilatkozatban elhallgatott tény következménye (közlési kötelezettség megsértése),
2.2. amennyiben a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.halálát a kedvezményezett szándékos magatartása okozta,
18.42.3. A Biztosító mentesül amennyiben Biztosított a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte előbaleset bekövetkeztekor igazoltan alkoholos állapotban volt,
2.4. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. a biztosítási esemény amennyiben a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábítóbűncselekménye, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatottszerződéskötéstől számított két éven belül elkövetett öngyilkossága következtében hal meg.
18.4.53. Amennyiben a biztosítási esemény Biztosító mentesül a Biztosított jogosítványszolgáltatás alól, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be a kötvényérték kerül kifizetésre, és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagyszerződés megszűnik.
18.4.64. a biztosítási esemény amiatt következett beAzt, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettfelsorolt esetek valamelyike fennáll, vagyannak kell bizonyítania, aki azokra hivatkozik.
18.4.71. A biztosítási szerződés folyamatos díjfizetésű, amelyet lehetőség van a Biztosított munkavégzése soránhavi, negyedéves, féléves és éves gyakorisággal megfizetni. A folyamatos díj annak a tartamnak az első napján esedékes, amelyre vonatkozik. A díjfizetés gyakorisága írásban bármikor megváltoztatható. A rendszeres díjnak szerződéskötéskor el kell érnie a Biztosító által mindenkor meghatározott minimumot (ld. kondíciós lista).
2. A szerződés létrejötte előtt befizetett első biztosítási díjat a Biztosító kamatmentes letétként kezeli és visszautalja a Szerződőnek, amennyiben a szerződés nem jön létre.
3. A kezdeti biztosítási díj a kötvényben kerül meghatározásra.
4. A szerződésre eseti befizetések is teljesíthetők. Az eseti befizetések nem helyettesítik a folyamatos díjat. Az eseti befizetésnek el kell érnie a Biztosító által meghatározott mindenkori minimumot, amely a kondíciós listában található.
5. Amennyiben a Biztosítóhoz az előírt biztosítási díj az esedékességtől számított négy hónapon belül nem érkezik meg, a munkavédelmi szabályoknak felek megállapodnak abban, hogy a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett beBiztosító a díjelőírást megszünteti a szerződésre, továbbáazaz végleges díjszüneteltetés lép érvénybe, amelyről a Biztosító értesíti a Szerződőt.
18.4.86. diagnosztizált betegség esetén A kondíciós listában szereplő táblázat szerint a Biztosított Biztosító csökkenti a díj arányában felszámított adminisztrációs költséget.
7. Amennyiben a Biztosítóhoz nem érkezik meg az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődményesedékes díj, állapotromlás következett bea Biztosító erről az esedékességtől számított 45 napon belül értesíti a Szerződőt.
8. A Biztosító fenntartja a jogot arra, ami megelőzhető lett volnahogy visszautasítson eseti befizetéseket, valamint ne ajánljon fel automatikus díjnövelést szerződésre.
9. A biztosítási díj akkor tekintendő beérkezettnek, amikor azt a Biztosító számláján jóváírták.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.1. (1) A közlési kötelezettség megsértése esetében biztosító – a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási jelen feltételek 3.1.e) pontjában meghatározott bizto- sítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító kivételével – mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesbiztosított jog- ellenesen, szándékos szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülgondatlanul okozta.
(2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
18.4.1. a) a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. biztosított rendszeres alkoholfogyasz- tása, illetve a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bebiztosított kábítószer fogyasztása, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábítókábító hatású anyag, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbengyógyszer szedése következtében történt, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,kivéve,- ha ez utóbbiakat a biztosított esetében a kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták;
18.4.4. b) a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében bekövetkeztében közrehatott.; ha történt véralkohol vizsgálat, al- koholos állapotnak tekintendő a 1,5‰-et meghaladó, gépjármű- vezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-kon- centráció;
18.4.5. c) olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgal- mi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és ez a tény a baleset be- következtében közrehatott;
d) a biztosítási esemény bekövetkezése okozati összefüggésben áll azzal, hogy a Biztosított jogosítványszerződő, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és illetve a Biztosított mindkét esetben más biztosított a biztosítási ese- mény időpontjában legalább két közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy,
18.4.6. (3) A biztosított a biztosítási esemény amiatt bekövetkeztekor úgy köteles el- járni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek meg- felelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie,és az eljáró orvos előírásainak a gyógyító eljárás befejezéséig folyama- tosan eleget kell tennie. Mentesül a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól annyiban, amennyiben a biztosított e kötelezettségé- neknem tett eleget. Ez a rendelkezés nem befolyásolja a biztosított szabad orvosválasztási jogát.
(4) A biztosító mentesül a jelen feltételek 3.1.e) pontjában meghatáro- zott biztosítási eseménnyel kapcsolatban a halál esetén fizetendő térítés teljesítése alól, ha a biztosítási esemény okozati összefüg- gésben áll a biztosítottnak a biztosítási szerződés hatályának a biz- tosítottra való kiterjesztésétől számított két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságával, még akkor is, ha az a biztosított zavart tudatállapotában következett be.
(5) Azt, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettfenti körülmények valamelyike fennáll, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése soránannak kell bizonyí- tania, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Személyi Kölcsönhöz Kapcsolódó Biztosítási Feltételek
A biztosító mentesülése. 18.115.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.215.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kezdetekor - szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt - nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.315.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra – a biztosítás hatályba lépését követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.415.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.115.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.215.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított vagy bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.515.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.615.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.715.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.815.4.6. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Biztosítási Terméktájékoztató
A biztosító mentesülése. 18.115.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító Biz tosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.215.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kezdetekor - szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt - nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volnavoln a, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.315.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra – a biztosítás hatályba lépését követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.415.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.115.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.215.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított vagy bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.515.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése gépjárművezet ése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegettmegszegett , vagy
18.4.615.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.715.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi biztosított álta li súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.815.4.6. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Fogyasztási Kölcsön Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.1(1) Ha a Biztosított a jelen Feltétel 2.3. A pontjában szabályozott közlési kötelezettség megsértése esetében kötelezettségét megsérti, a Biztosító teljesítési szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az alábbi körülmények valamelyike fennáll:
i) a Biztosító az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés biztosítotti jogviszony kezdetekor már ismerte, ;
ii) az elhallgatott vagy az be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbekövetkeztében.
18.2. Amennyiben (2) A Biztosító mentesül a Biztosítónak haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, ha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, vagy azzal ok- okozati összefüggésben vesztette életét;
b) a biztosítási esemény után tudomására jutok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, hogy azt bármely olyan körülmény idézte előmég akkor is, amely ha az a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadniBiztosított biztosítotti jogviszonyának létrejöttének időpontjától kell számítani.
18.3. (3) A Biztosító a balesetből eredő, legalább 50%-os maradandó egészségkárosodás, a baleseti kórházi térítés, és a keresőképtelenség kockázatok vonatkozásában mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesjogellenesen és szándékosan, szándékos vagy jogellenesen és súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülgondatlanul okozta.
(4) A Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
18.4.1. a) a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított bizonyíthatóan alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében biztosítási esemény bekövetkeztében közrehatott.. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció;
18.4.5. b) olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagybekövetkeztében közrehatott;
18.4.6. c) a biztosítási esemény amiatt következett bebekövetkezése ok-okozati összefüggésben áll azzal, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzetta biztosítási esemény időpontjában legalább két közlekedésrendészeti szabályt megszegett.
(5) Azt, vagy
18.4.7. hogy a Biztosított munkavégzése soránfenti körülmények valamelyike fennáll, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett beannak kell bizonyítania, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Folyószámlahitel Kerethez Kapcsolódó Biztosítási Feltételek
A biztosító mentesülése. 18.116.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége kötele- zettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.216.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kez- detekor - szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt - nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.316.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra – a biztosítás hatályba lépését kö- vetően - egy éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyil- kosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.416.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.116.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.216.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával alkoholfogyasztásá- val összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított vagy bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbenössze- függésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.516.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi for- galmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.616.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez en- gedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.716.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi munka- védelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.816.4.6. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás állapot- romlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Biztosítási Terméktájékoztató
A biztosító mentesülése. 18.1. (1) A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogelleneskedvezményezett szándékosan, szándékos vagy a szerződő, illetve a biztosított jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülgondatlanul okozták.
(2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
18.4.1. (a) a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett berendszeres alkohol fogyasztás következtében történt,
18.4.2. (b) a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bekábítószer fogyasztás, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábítókábító hatású anyag, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbengyógyszer szedése következtében történt, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett bekivéve ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták,
18.4.4. (c) a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében bekövetkeztében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 2,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány(d) olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be vezetői engedéllyel nem rendelkezett és ez a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagytény a baleset bekövetkeztében közrehatott,
18.4.6. (e) a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy baleset a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be.
(3) A biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól az általános feltételek 2.1. pontjában rögzített közlési, továbbáilletve változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén is.
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén (4) A biztosított és a Biztosított szerződő a biztosítási esemény bekövetkeztekor úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az orvosi utasításokat kezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatnia kell. Mentesül a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól annyiban, amennyiben a biztosított e kötelezettségének nem tartotta be és ennek következményeként szövődménytett eleget.
(5) A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, állapotromlás ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított öngyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságával, még akkor is, ha az a biztosított zavart tudatállapotában következett be.
(6) Azt, ami megelőzhető lett volnahogy a fenti körülmények valamelyike fennáll, annak kell bizonyítania, aki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Kollektív Élet , Baleset És Egészségbiztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.114.1. A közlési és változás-bejelentési kötelezettség megsértése esetében ese- tén a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivévebiztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól kivé- ve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító biztosító a kockázatviselés kezdetekor már szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási biztosí- tási esemény bekövetkezésébenbekövetkeztében.
18.214.2. Amennyiben A biztosító mentesül a Biztosítónak biztosítási összeg kifizetése alól, ha a biz- tosítási esemény a biztosított a kedvezményezett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása következtében vesztette életét.
14.3. A biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, ha a biztosítási esemény után tudomására juta biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadniazzal összefüggésben következett be.
18.314.4. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alólszolgáltatási kötelezettsége alól abban az esetben, amennyiben ha a biztosított a kármegelőzési vagy kárenyhítési kötelezettségét megszegi.
14.5. A biztosító mentesül a szolgáltatási összeg kifizetése alól abban az esetben, ha a biztosítási eseményt a kedvezménye- zett szándékosan jogellenesen, vagy a szerződő, illetve biztosí- tott jogellenesen súlyosan gondatlanul okozta. A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
a) a biztosítási esemény rendszeres alkoholfogyasztás miatt, illetve esetileg a biztosított súlyos fokú alkoholos befolyá- soltságával okozati összefüggésben áll (2,6 ezreléket elérő vagy meghaladó) történt,
b) a Biztosított nem orvosi javallatra biztosítási esemény kábítószer fogyasztása, kábítószer hatású anyag vagy nem gyógyszer szedése következtében tör- tént, kivéve, ha ezt az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelutóbbit a kezelőorvos javaslatára az előírásnak megfelelően alkalmazták.
18.414.6. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyera bizto- sítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított öngyil- kossági kísérletével, hogy még akkor is, ha az a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben biztosított zavart tudatállapotában következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 18.1. (1) A közlési kötelezettség megsértése esetében biztosító a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivévebiztosítási összeg kifizetése alól mentesül, ha bizonyítjáka biztosított a kedvezményezett szán- dékos magatartása következtében vesztette életét; a visszavásárlási összeg ebben az esetben az örökösöket illeti meg, hogy és a kedvezményezett abból nem részesülhet.
(2) Több haláleseti kedvezményezett esetén az elhallgatott vagy be (1) bekezdés rendelkezése nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismertevonatkozik azon ked- vezményezettre, vagy az aki nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbiztosított halálának elôidézésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak (3) A szerzôdés a biztosítási esemény után tudomására jutösszeg kifizetése nél- kül szûnik meg, hogy azt bármely olyan körülmény idézte előés a biztosító nem a visszavásár- lási összeget, amely hanem a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott halál idôpontjában aktuá- lis díjtartalékot fizeti ki a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alólkedvezményezettnek, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt ese- mény
a) a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan súlyo- san gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:magatartásának következménye,
18.4.1. b) a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal bûn- cselekményével okozati összefüggésben követ- kezett be,
c) a biztosított súlyosan ittas állapotával okozati összefüggésben következett be,
18.4.2. d) bekövetkeztekor a biztosított vezetôi engedély vagy érvényes forgalmi engedély nélkül vezetett gépjármûvet, és egyúttal egyéb közlekedésren- dészeti szabályt is megszegett, és a biztosítási esemény ezzel okozati összefüggésben követ- kezett be,
e) bekövetkeztekor a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával biztosított ittas állapotban (legalább 0,8 ezrelék véralkoholszint) vezetett gépjármûvet, és egyúttal egyéb közlekedésrendé- szeti szabályt is megszegett, és a biztosítási ese- mény ezzel okozati összefüggésben következett be,
f) bekövetkeztekor a biztosított kábító-, bódító- szerek hatása alatt állott, vagy egyéb vegyi anya- got bódítószerként alkalmazott, és a káresemény ezzel okozati összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. kivéve ha a biztosítási esemény a Biztosított bódítófenti állapot orvosi utasítás alapján, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett beannak pontos betartása mellett alakult ki,
18.4.4. g) a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi munkavé- delmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén h) ha a Biztosított baleset bekövetkezését követôen a biz- tosított nem vett igénybe haladéktalanul orvosi segítséget, vagy az orvosi utasításokat kezelést a gyógyító el- járás befejezéséig nem tartotta be folytatta, és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás az elhalálozás vagy a maradandó egészségkárosodás ezzel oko- zati összefüggésben következett be,
i) a szerzôdéskötéstôl számított két éven belül elkövetett öngyilkosság következménye, ami megelőzhető lett volnatekintet nélkül a biztosított tudatállapotára.
(4) Amennyiben a biztosított a szerzôdéskötéstôl számított két éven túl elkövetett öngyilkosság következtében hal meg, a biztosító a szerzôdés- ben meghatározott haláleseti biztosítási összeget fizeti ki, kivéve, ha az öngyilkosságot megelôzô két éven belül a szerzôdô ajánlata alapján a ha- láleseti biztosítási összeg emelésére került sor. Ebben az esetben a biztosító kifizeti az emelés elôtti biztosítási összeget, és visszatéríti azt a díj- tartalékot, amelyet a megemelt és a régi biztosí- tási összeg közötti különbözetre képzett. E kizá- rás nem vonatkozik a rendszeres éves indexálás keretében megemelt biztosítási összegre.
(5) A biztosító mentesül a baleseti szolgáltatás tel- jesítésétôl, és a baleset-biztosítási kiegészítô biz- tosítások minden további feltétel nélkül meg- szûnnek, ha a balesetet olyan esemény idézte elô, amelynek következtében a biztosító a fôbiztosítás biztosítási összegének kifizetése alól mentesül az (1), (2) és (3) bekezdések alapján.
Appears in 1 contract
Samples: Életbiztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.117.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.217.2. Amennyiben a Biztosítónak biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.317.3. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított – a biztosítás hatályba lépését követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
17.4. A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.417.5. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. A magatartás minősítéséhez az eset összes körülményét egyedileg kell mérlegelni. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülminősülhet különösen, ha:
18.4.117.5.1. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.217.5.2. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.317.5.3. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.417.5.4. a baleset idején a Biztosított biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott. Alkoholos állapotnak tekintendő gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó, egyéb jármű vezetése esetén a 2,5 ezreléket meghaladó véralkohol- koncentráció.
18.4.517.5.5. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.617.5.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.717.5.7. a Biztosított biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.817.5.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 18.116.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötele- zettség megszegése esetén a Biztosító teljesítési biztosító az 5.5. pontban foglal- tak szerint mentesül szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenalól.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.316.2. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított- nak – a biztosítás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságá- val, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
16.3. Amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban adago- lásban történő gyógyszer szedésévelszedésével a biztosító jogosult a szolgáltatását csökkenteni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa állapítja meg.
18.416.4. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek biztosítási eseménynek minősül, ha:
18.4.1. a. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben összefüggés- ben következett be,;
18.4.2. b. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg bekövetkezésekor kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.állt;
18.4.5. c. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítványbiztosított súlyosan ittas állapotá- val (2,51 ezrelék vagy ennél magasabb véralkoholszint) okozati összefüggésben következett be;
d. a biztosítási esemény a biztosított jogosítvány vagy érvé- nyes forgalmi engedély nélküli, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben ittas állapotban tör- tént vasúti, légi, vízi, közúti jármű és gépjármű vezetése közben, azzal okozati összefüggésben következett be és be, ide- értve a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagynem közforgalmi úton történt gépjárművezetést is;
18.4.6. e. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított bizto- sított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy;
18.4.7. f. a Biztosított biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá;
18.4.8. g. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat uta- sításokat nem tartotta be be, és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető megelőz- hető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Törlesztési Biztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.1VI.1.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében biztosító – a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll behalál esetén, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt illetve a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító biztosított munkanélkülisége esetén fizetendő térítést kivéve – mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesbiztosított jogellenesen és szándékosan vagy jogellenesen és súlyosan gondatlanul okozta.
VI.1.2. A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. ha – a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán biztosított kábítószer fogyasztása, kábító hatású anyag, vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. gyógyszer szedése következtében történt, kivéve, ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták; – a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset bekövetkezésének idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer kábítószer, vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt állt, és ez a tény a baleset bekövetkezésében bekövetkeztében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő az 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció. – olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott.
18.4.5VI.1.3. A biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfe- lelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos előírásainak a Biztosított jogosítványgyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell tennie. Mentesül a biztosító szolgáltatási kötelezettségének teljesítése alól annyiban, amennyiben a biztosított e kötelezettségének nem tett eleget. Ez a rendelkezés nem befolyásolja a biztosított szabad orvosválasztási jogát.
VI.1.4. A biztosító mentesül a halál esetén fizetendő térítés teljesítése alól, ha a biztosított szándékosan elkövetett, súlyos bűncselekményével össze- függésben vesztette életét, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt okozati összefüggésben áll a biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, még akkor is, ha az a biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet a biztosítási szerződés hatályának az adott biztosítottra való kiterjesztése napjától kell számítani.
VI.1.5. Azt, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettfenti körülmények valamelyike fennáll, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése soránannak kell bizonyítania, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelfedezeti Védelem
A biztosító mentesülése. 18.115.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt körül- ményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre köz- re a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.215.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely bár- mely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kezdetekor - szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt - nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását szolgálta- tását megtagadni.
18.315.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra – a biztosítás hatályba lépését követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, függetlenül at- tól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.415.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.115.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye bűncselek- ménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.215.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben ösz- szefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított vagy bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.515.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély enge- dély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.615.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.715.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak sza- bályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.815.4.6. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta tar- totta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Biztosítási Terméktájékoztató
A biztosító mentesülése. 18.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. (1) A Biztosító mentesül – kivéve a halál esetén fizetendõ térítést – men- tesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesbiztosított jogellenesen, szándékos szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekgondatlanul okozta.
(2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. ha – a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. biztosított rendszeres alkoholfo- gyasztása következtében történt; – a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bebiztosított kábítószer fogyasztá- sa, vagy
18.4.3. kábító hatású anyag, vagy gyógyszer szedése kö- vetkeztében történt, kivéve, ha ez utóbbiakat kezelõor- vos elõírására, az elõírásnak megfelelõen alkalmazták; – a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset bekövetkezésének idején a Biztosított alkoholos alko- holos állapotban volt, illetőleg kábítószer illetõleg kábítószer, vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt állt, és ez a tény a baleset bekövetkezésében be- következtében közrehatott. Ha történt véralkohol vizs- gálat, alkoholos állapotnak tekintendõ az 1,5(-et meg- haladó, gépjármûvezetés közben a 0,8(-et meghaladó mértékû véralkohol-koncentráció. – olyan gépjármûvet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szük- séges érvényes vezetõi engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott.
18.4.5. (3) A biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelõen haladéktalanul orvosi segít- séget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos elõírásainak a Biztosított jogosítványgyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell ten- nie. Mentesül a Biztosító szolgáltatási kötelezettségének teljesítése alól annyiban, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és amennyiben a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegettbiztosított e kötele- zettségének nem tett eleget. Ez a rendelkezés nem befo- lyásolja a biztosított szabad orvosválasztási jogát.
(4) A Biztosító mentesül a halál esetén fizetendõ térítés teljesí- tése alól, vagy
18.4.6. ha a biztosítási esemény amiatt okozati összefüggés- ben áll a biztosított két éven belül bekövetkezõ öngyilkos- ságával, még akkor is, ha az a biztosított zavart tudatállapo- tában következett be. A két évet a biztosítási szerzõdés hatályának az adott biztosítottra való kiterjesztése napjától kell számítani.
(5) Azt, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettfenti körülmények valamelyike fennáll, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése soránannak kell bizonyítania, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító mentesülése. 18.11. A Biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, és kizárólag a visszavásárlási összeget fizeti ki
1.1 a Biztosított örökösének, amennyiben a Biztosított halálát a kedvezményezett szándékos magatartása okozta
1.2 A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében esetén Biztosító a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, szerződés megkötésétől számított első 5 évben kivéve, ha bizonyítják, hogy hogy
1.2.1 a Biztosító az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már szerződéskötéskor ismerte, vagy
1.2.2 a Szerződő és a Biztosított közlési- és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény a biztosítás tartama alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a Biztosító tudomására jutott, és az 15 napon belül nem élt a 2. pontban szereplő módosítási, illetve felmondási lehetőségével, vagy
1.2.3 az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, vagy
1.2.4 a közlés elmaradása sem a Szerződőnek, sem a Biztosítottnak nem róható fel.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.32. A Biztosító szintén mentesül a szolgáltatás teljesítése biztosítási összeg kifizetése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll és kizárólag az díjtartalékot fizeti ki amennyiben
2.1 a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelszándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye, vagy
2.2 a szerződéskötéstől számított két éven belül elkövetett öngyilkossága következtében hal meg.
18.43. A Mentesül továbbá a Biztosító mentesül a baleseti szolgáltatás teljesítése alólalól és csak a halál esetén járó összeget szolgáltatja, ha bizonyítást nyeramennyiben bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Szerződő, illetve a Biztosított jogellenesjogellenesen, szándékos szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte előgondatlanul okozta. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekA Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha
3.1 a baleset bekövetkeztekor igazoltan alkoholos befolyásoltság alatt állt (alkoholos befolyásoltságnak tekinthető a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint, illetve betegségnek minősüla 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint) ,
3.2 kábítószer, ha:kábító hatású anyag vagy gyógyszer hatása alatt állt, kivéve, ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták,
18.4.1. 3.3 olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel,
3.4 munkavégzése során a munkavédelmi szabályokat súlyosan megsérti,
3.5 a Biztosított a következő kötelezettségének nem tesz eleget: A Biztosított a biztosítási esemény (a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bebaleset) bekövetkeztekor úgy köteles eljárni, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódítóahogy az adott helyzetben általában elvárható, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnakezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatnia kell.
Appears in 1 contract
Samples: K&h Optimum Life Insurance Contract
A biztosító mentesülése. 18.11.8.1. Mentesül a Biztosító a szolgáltatási kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt (biztosítási eseményt) jogel- lenesen – a Biztosított, – a Biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozója (hozzátartozó: a Ptk. 685.§ b. szerint), – a Biztosított - vezető munkakört vagy a biztosított vagyontárgyak kezelésével együtt járó munkakört betöltő - alkalmazottja, megbízottja, tagja vagy szerve szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta. Ezeket a rendelkezéseket a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegésére is alkalmazni kell. A felelősségbiztosítás keretében átvállalt kockázatok tekin- tetében a Biztosítót a károsulttal szemben a Biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti. Ilyen esetekben a Biztosítót a Biztosítottal szemben visszakövetelési jog illeti meg.
1.8.2. A jelen feltételek alapján súlyos gondatlanságnak különösen az alábbi esetek minősülnek: – a károkozás engedélyhez kötött tevékenység enge- dély nélküli végzése során, és ezzel okozati összefüg- gésben történt, – a kár a Biztosítottnak (illetve a 1.8.1. pontban meghatározott személyeknek) 0,8 ezrelék véralkohol - vagy 0,5 mg/l légalkohol - szintet meghaladó ittas vagy kábító hatású szer hatása alatti állapotával közvetlen okozati összefüggésben keletkezett, – a kár a korábbi károsodással azonos körülmények között azért következett be, mert a Biztosított nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kármegelőzés érdekében annak ellenére sem, hogy a hatóság vagy a Biztosító a kár bekövetkezésének vagy ismétlődésének veszélyére írásban is figyelmeztette, – a károkozást a bíróság súlyosan gondatlannak minősítette.
1.8.3. A közlési kötelezettség (1.1.3. pont) illetőleg a vál- tozásbejelentési kötelezettség (1.11. pont) megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbekövetkeztében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító mentesülése. 18.18.1. A közlési és változás-bejelentési kötelezettség megsértése esetében esetén a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbekövetkeztében.
18.28.2. Amennyiben A kárbejelentési kötelezettség megsértése esetén a Biztosítónak Biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség teljesítése alól, amennyiben emiatt lénye- ges körülmények kideríthetetlenekké váltak.
8.3. A Biztosító mentesül a betegségi és baleseti halál biztosítási összegének kifizetése alól, ha a Biztosított halálát a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító összegre jogosult a szolgáltatását megtagadniokozta.
18.38.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alólöngyilkosságával, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával öngyilkossági kísérletével összefüggésben következett be, vagymég akkor is, ha az a Biztosított zavart tudatállapotában következett be vagy Biztosított szándékosan vagy súlyosan gondtalanul okozta A Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha
18.4.3. a) a biztosítási esemény rendszeres alkoholfogyasztás következtében történt,
b) a Biztosított bódítóbiztosítási esemény kábítószer fogyasztás, kábítókábító hatású anyag, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbengyógyszer szedése következtében történt, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett bekivéve ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták,
18.4.4. c) a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében bekövet- keztében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 2,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítványd) olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be vezetői engedéllyel nem rendelkezett és ez a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagytény a baleset bekövetkeztében közrehatott,
18.4.6. e) a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. baleset a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Cib Családfő Biztosítási Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.116.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.216.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kezdetekor - szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt - nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.316.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra – a biztosítás hatályba lépését követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelöngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
18.416.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.116.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.216.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított vagy bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.416.4.3. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.,
18.4.516.4.4. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.616.4.5. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.716.4.6. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.816.4.7. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás
A biztosító mentesülése. 18.11. A Biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, és kizárólag a kötvényértéket fizeti ki a Biztosított örökösének, amennyiben a Biztosított halálát a kedvezményezett szándékos magatartása okozta.
2. A Biztosító szintén mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól, és kizárólag a kötvényértéket fizeti ki amennyiben
2.1 a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye, vagy a szerződéskötéstől számított két éven belül elkövetett öngyilkossága következtében hal meg,
2.2 A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében esetén a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, a szerződés megkötésétől számított első 5 évben kivéve, ha bizonyítják, hogy hogy
2.2.1 a Biztosító az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már szerződéskötéskor ismerte, vagy
2.2.2 a Szerződő és a Biztosított közlési- és változásbejelentési kötelezettségét megsértette, de az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény a biztosítás tartama alatt, a biztosítási eseményt megelőzően a biztosító tudomására jutott, és az 15 napon belül nem élt a 2. pontban szereplő módosítási, illetve felmondási lehetőségével, vagy
2.2.3 az elhallgatott vagy be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében, vagy
2.2.4 a közlés elmaradása sem a Szerződőnek, sem a Biztosítottnak nem róható fel.
18.23. Amennyiben Mentesül továbbá a Biztosítónak Biztosító a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely baleseti szolgáltatás alól és csak a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alólhalál esetén járó összeget szolgáltatja, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Szerződő, illetve a Biztosított jogellenesjogellenesen, szándékos szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte előgondatlanul okozta. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekA Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha
3.1 a baleset bekövetkeztekor igazoltan alkoholos befolyásoltság alatt állt (alkoholos befolyásoltságnak tekinthető a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint, illetve betegségnek minősüla 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint),
3.2 kábítószer, ha:kábító hatású anyag vagy gyógyszer hatása alatt állt, kivéve, ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták,
18.4.1. 3.3 olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel,
3.4 munkavégzése során a munkavédelmi szabályokat súlyosan megsérti,
3.5 a Biztosított a következő kötelezettségének nem tesz eleget: A Biztosított a biztosítási esemény (a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bebaleset) bekövetkeztekor úgy köteles eljárni, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódítóahogy az adott helyzetben általában elvárható, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnakezelést a gyógyító eljárás befejezéséig folytatnia kell.
Appears in 1 contract
Samples: K&h Optimum Nyereségrészesedéses Vegyes Életbiztosítás Szerződés
A biztosító mentesülése. 18.149. A közlési kötelezettség közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezett- ség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll bementesül a szolgáltatás tel- jesítése alól, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenese- mény bekövetkeztében, illetőleg – életbiztosítási szolgáltatás esetében – ha a Biztosítottra vonatkozó kockázatviselés kezde- tétől 5 év már eltelt.
18.250. Amennyiben Valamely Biztosított vonatkozásában a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt Biztosított halála
a) a Kedvezményezett szándékos magatartása folytán, vagy
b) a Biztosítottnak a szerződésbe való belépésétől számított két éven belüli öngyilkossága miatt következett be.
51. A Biztosító mentesül a baleseti, illetve betegségi szolgáltatás tel- jesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a balesetet, illetve a betegséget a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő.
52. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekáltal okozottnak minősül külö- nösen az a baleset, illetve betegségnek minősül, ha:amely a Biztosított
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított a) szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán folytán, vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett beösszefüggésben, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított b) súlyosan ittas (2,5 ezrelékes véralkohol szintet elérő) állapo- tával, vagy
c) bódító, kábító, kábító vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbenközvetlen okozati összefüggés- ben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett függősége foly- tán
53. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be,
18.4.4. , amennyiben a baleset idején Szerződő vagy a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény eseményt a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6megadott határidőn belül (57. a biztosítási esemény amiatt következett pont) nem jelenti be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaemiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 1 contract
Samples: Group Insurance Terms
A biztosító mentesülése. 18.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.317.1. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított - a Biztosítottra vonatkozó kockázatviselés kezdetét követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
17.2. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra rendszeres alkoholfogyasztásával, súlyosan ittas állapotával, bódító, kábító vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelhasonló hatást kiváltó szerek fogyasztásával.
18.417.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.117.3.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.417.3.2. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt állt, és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.,
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.617.3.3. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.717.3.4. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.817.3.5. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be be, és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: General Insurance Terms
A biztosító mentesülése. 18.1. A 17.1.A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben 17.2.Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, kezdetekor - szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt - nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott a Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A 17.3.A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra – a biztosítás hatályba lépését követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el. A 17.4.A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.117.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.217.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított vagy bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.417.4.3. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.,
18.4.517.4.4. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.617.4.5. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.717.4.6. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.817.4.7. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 18.117.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.217.2. Amennyiben a Biztosítónak biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.317.3. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított – a biztosítás hatályba lépését követően - két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
17.4. Amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével, az érintett biztosító jogosult a szolgáltatását csökkenteni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa állapítja meg.
18.417.5. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. A magatartás minősítéséhez az eset összes körülményét egyedi- leg kell mérlegelni. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülminősülhet különösen, ha:
18.4.117.5.1. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.217.5.2. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.317.5.3. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.417.5.4. a baleset idején a Biztosított biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.. Alkoholos állapotnak tekin- tendő gépjárművezetés közben a 0 ezrelé- ket meghaladó, egyéb jármű vezetése ese- tén a 2,5 ezreléket meghaladó véralkohol- koncentráció,
18.4.517.5.5. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.617.5.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.717.5.7. a Biztosított biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.817.5.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 18.1. (1) A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyeramen- nyiben bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogelleneskedvez- ményezett szándékosan jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetneka szerzõdõ, illetve betegségnek minősüla biztosított jogellenesen súlyosan gondatlanul okozták.
(2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
18.4.1. ha – a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. rendszeres alkoholfogyasztás következtében történt, – a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bekábítószer fogyasztás, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábítókábító hatású anyag, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbengyógyszer szedése következté- ben történt, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. kivéve, ha ez utóbbiakat kezelõorvos elõ- írására, az elõírásnak megfelelõen alkalmazták, – a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer illetõleg kábí- tószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében bekövetkeztében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendõ a 1,5‰-et meghaladó, gépjármûvezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékû véralkohol-koncentráció, – olyan gépjármûvet vezetett, amelynek nem volt érvé- nyes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetõi engedéllyel nem rendelke- zett és ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott.
18.4.5. (3) A biztosító mentesül a biztosítási szolgáltatás alól az álta- lános feltételek 2.1 pontjában rögzített közlési, illetve vál- tozás bejelentési kötelezettség megsértése esetén is.
(4) A biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztekor úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában el- várható, ennek megfelelõen haladéktalanul orvosi segít- séget kell igénybe vennie, és az orvosi kezelést a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és gyógyí- tó eljárás befejezéséig folytatnia kell. Mentesül a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. biztosító a biztosítási esemény amiatt következett beszolgáltatás alól annyiban, amennyiben a biz- tosított e kötelezettségének nem tett eleget.
(5) Azt, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettfenti körülmények valamelyike fennáll, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése soránannak kell bizonyítania, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Medhotel Kórházi Hotelszolgáltatást Nyújtó Kiegészítõ Biztosítás Különös Feltételei
A biztosító mentesülése. 18.11. A közlési kötelezettség megsértése esetében esetén a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbekövetkeztében, illetőleg, ha – életbiztosítás vagy betegségbiztosítási szolgáltatás esetén – a Biztosítottra vonatkozó kocká- zatviselés kezdetétől 5 év már eltelt.
18.22. Amennyiben Valamely Biztosított vonatkozásában a Biztosítónak Biztosító mente- sül a biztosítási esemény után tudomására juthaláleseti szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyí- tást nyer, hogy a Biztosított halála, illetve betegsége
a) a Kedvezményezett szándékos magatartása folytán, vagy
b) a Biztosítottnak a szerződésbe való belépésétől szá- mított két éven belüli öngyilkossága vagy öngyilkos- sági kísérlete miatt következett be. A két éven belüli öngyilkosság akkor is mentesülést eredményez, ha azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadniBiztosított beszámítási képességének hiányában követte el.
18.33. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alólbaleseti, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás illetve betegségi szol- gálta tás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt bal- esetet, illetve a betegséget a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő.
4. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekáltal okozottnak minő- sül különösen az a baleset, illetve betegségnek minősül, ha:amely a Biztosított
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított a) szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán foly- tán, vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett beösszefüggésben, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított b) súlyosan ittas (2,5 ezrelékes véralkohol szintet elérő) állapotával, vagy
c) bódító, kábító, kábító vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbenközvetlen okozati össze függésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése mi- atti függősége folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.55. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, amennyiben a szolgáltatásra jogosult vagy a Szerződő a biztosítási esemény eseményt a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett megadott határidőn belül (V.1.1 pont) nem jelenti be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaemiatt lényeges körül- mények kideríthetetlenné válnak.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 18.18.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében biztosító mentesül a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll beszolgáltatási összeg kifizetése alól abban az esetben, ha a biztosítási eseményt a biztosított jogellenesen súlyosan gondatlanul okozta
8.2. A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
8.2.1. a biztosítási esemény rendszeres alkoholfogyasztás miatt, illetve esetileg a biztosított súlyos fokú alkoholos befolyásoltságával okozati összefüggésben (2,6 ezreléket elérő vagy meghaladó) történt,
8.2.2. a biztosítási esemény kábítószer fogyasztása, kábítószer hatású anyag vagy gyógyszer szedése következtében történt, kivéve, ha bizonyítjákezt az utóbbit a kezelőorvos javaslatára az előírásnak megfelelő- en alkalmazták.
8.3. A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, hogy ha:
8.3.1. biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított öngyilkossági kísérletével, még akkor is, ha az a biztosított zavart tudatállapotában következett be,
8.3.2. a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben jön létre.
8.4. A közlési és változás-bejelentési kötelezettség megsértése ese- tén a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, kivé- ve, ha bizonyítást nyer, hogy:
8.4.1. a biztosító az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor biztosítási esemény előtt már ismerte, ismerte vagy
8.4.2. az elhallgatott vagy az be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbekövetkeztében.
18.28.5. Amennyiben A biztosító mentesül – a Biztosítónak biztosított súlyosan gondatlan magatar- tása miatt – a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése összeg kifizetése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett azért következik be, vagy
18.4.3. mert a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség diagnosztizálása esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat utasításo- kat (gyógyszerszedés, kezelések stb.) nem tartotta tartja be és ennek következményeként szövődmény, olyan szövődmény vagy állapotromlás következett követ- kezik be, ami amely az utasítások betartásával megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
A biztosító mentesülése. 18.11. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyeramennyi- ben bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogelleneskedvezménye- zett szándékosan, szándékos vagy a szerzõdõ, illetve a biztosított jogelle- nesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte előgondatlanul okozták.
2. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekA biztosított súlyosan gondatlanul jár el, illetve betegségnek minősül, különösen ha:
18.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a) a baleset idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt volt és ez a tény a baleset bekövetkezésében bekövetkeztében közrehatott. Ha történt véralkohol- vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendõ a 2,5‰-et meg- haladó, gépjármûvezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékû véralkohol-koncentráció,
b) a biztosítási esemény kábítószer-fogyasztás, kábító hatású anyag vagy gyógyszer szedése következtében történt, kivé- ve ha ez utóbbiakat kezelõorvos elõírására, az elõírásnak megfelelõen alkalmazták,
c) olyan gépjármûvet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetõi engedéllyel nem rendelkezett és ez a tény a baleset bekövetkeztében közrehatott.
18.4.53. A biztosító mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól az álta- lános feltételek 2.1. pontjában rögzített közlési, illetve válto- zás-bejelentési kötelezettség megsértése esetén is.
4. A biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztekor úgy köte- les eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelõen haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az orvosi kezelést a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és gyógyító eljárás befe- jezéséig folytatnia kell. Mentesül a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. biztosító a biztosítási esemény amiatt következett beösszeg kifizetése alól annyiban, hogy amennyiben a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettbiztosított e kötelezettségének nem tett eleget.
5. Mentesül a biztosító, vagy
18.4.7. ha a Biztosított baleset a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be.
6. Azt, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén hogy a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődményfenti körülmények valamelyike fennáll, állapotromlás következett beannak kell bizonyítania, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Balesetbiztosítás
A biztosító mentesülése. 18.1(1) Ha a Biztosított a jelen Feltétel 2.3. A pontjában szabályozott közlési kötelezettség megsértése esetében kötelezettségét megsérti, a Biztosító teljesítési szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az alábbi körülmények valamelyike fennáll:
i) a Biztosító az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés biztosítotti jogviszony kezdetekor már ismerte, ;
ii) az elhallgatott vagy az be nem jelentett körülmény nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenbekövetkeztében.
18.2. Amennyiben (2) A Biztosító mentesül a Biztosítónak haláleseti szolgáltatás teljesítése alól, ha
a) a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán, vagy azzal ok- okozati összefüggésben vesztette életét;
b) a biztosítási esemény után tudomására jutok-okozati összefüggésben áll a Biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, hogy azt bármely olyan körülmény idézte előmég akkor is, amely ha az a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, Biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadniBiztosított biztosítotti jogviszonyának létrejöttének időpontjától kell számítani.
18.3. (3) A Biztosító a balesetből eredő, legalább 50%-os maradandó egészségkárosodás, a baleseti kórházi térítés, és a keresőképtelenség kockázatok vonatkozásában mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesjogellenesen és szándékosan, szándékos vagy jogellenesen és súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülgondatlanul okozta.
(4) A Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
18.4.1. a) a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított bizonyíthatóan alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében biztosítási esemény bekövetkeztében közrehatott.. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció;
18.4.5. b) olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.6. bekövetkeztében közrehatott; a biztosítási esemény amiatt következett bebekövetkezése ok-okozati összefüggésben áll azzal, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzetta biztosítási esemény időpontjában legalább két közlekedésrendészeti szabályt megszegett.
(5) Azt, vagy
18.4.7. hogy a Biztosított munkavégzése soránfenti körülmények valamelyike fennáll, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett beannak kell bizonyítania, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Folyószámlahitel Kerethez Kapcsolódó Biztosítási Feltételek
A biztosító mentesülése. 18.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. 1) A Biztosító – kivéve a halál esetén fizetendő térítést – mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerbizo- nyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesbiztosított jogellenesen, szándékos szándékosan vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnekgondatlanul okozta.
2) A biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.1. ha – a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. biztosított rendszeres alkoholfogyasztása következtében történt; – a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett bebiztosított kábítószer fogyasztása, vagy
18.4.3. kábító hatású anyag, vagy gyógyszer szedése következtében történt, kivéve, ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkal- mazták; – a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset bekövetkezésének idején a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer kábítószer, vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt állt, és ez a tény a baleset bekövetkezésében bekövetkeztében közrehatott. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő az 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkoholkoncentráció. – olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a baleset bekövetkeztében közre- hatott.
18.4.5. 3) A biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos előírásainak a Biztosított jogosítványgyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell tennie. Mentesül a Biztosító szolgáltatási kötelezettségének teljesítése alól annyiban, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és amennyiben a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegettbiztosított e kötelezettségének nem tett eleget. Ez a rendelkezés nem befolyásolja a biztosított szabad orvosválasztási jogát.
4) A Biztosító mentesül a halál esetén fizetendő térítés teljesítése alól, vagy
18.4.6. ha a biztosítási esemény amiatt okozati összefüg- gésben áll a biztosított két éven belül bekövetkező öngyilkosságával, még akkor is, ha az a biztosított zavart tudatállapotában következett be. A két évet a biztosítási szerződés hatályának az adott biztosítottra való kiter- jesztése napjától kell számítani.
5) Azt, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzettfenti körülmények valamelyike fennáll, vagy
18.4.7. a Biztosított munkavégzése soránannak kell bizonyítania, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaaki azokra hivatkozik.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelfedezeti Védelem
A biztosító mentesülése. 18.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.3. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha:
4.1. a biztosítási esemény okozati összefüggésben áll a biztosított – a biztosítás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyilkossági kísérletével, függetlenül attól, hogy azt tudatzavará- ban követte el,
4.2. a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított biztosított nem orvosi javallatra ja- vallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer gyógyszer-szedésével.,
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.14.3. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.24.4. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával alkoholfogyasztásá- val összefüggésben következett be, vagy
18.4.34.5. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.44.6. a baleset idején a Biztosított biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt állt, és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.közrehatott (ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 2,5 ezreléket megha- ladó, a gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó véralko- hol-koncentráció),
18.4.54.7. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi for- galmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be be, és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt sza- bályt is megszegett, vagy
18.4.64.8. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez biztosított en- gedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy,
18.4.74.9. a Biztosított biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi munka- védelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá,
18.4.84.10. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be be, és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás álla- potromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Kiegészítő Biztosítási Feltételek
A biztosító mentesülése. 18.116.1. A közlési közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetében megszegése esetén a Biztosító teljesítési biztosító az 5.5. pontban foglaltak szerint mentesül szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésébenalól.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.316.2. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben ha a biztosí- tási esemény okozati összefüggésben áll a biztosítottnak – a biztosí- tás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyil- kossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
16.3. Amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított bizto- sított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésévelszedésével a biztosító jogosult a szolgáltatását csökkente- ni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa álla- pítja meg.
18.416.4. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.116.4.1. a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett követke- zett be,;
18.4.216.4.2. a biztosítási esemény bekövetkezésekor a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított alkoholos biztosított alkoho- los állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása ha- tása alatt állt és ez állt; ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a tény 2,5 ezreléket meghaladó, a baleset bekövetkezésében közrehatott.gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció;
18.4.516.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, biztosított jogosítvány vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy;
18.4.616.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított biztosí- tott engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy;
18.4.716.4.5. a Biztosított biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá;
18.4.816.4.6. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat utasí- tásokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
Appears in 1 contract
Samples: Group Insurance Policy
A biztosító mentesülése. 18.12.1. A közlési kötelezettség XII. fejezetben leírt közlési, változás bejelentési, kármegelőzési, kárenyhítési kárbejelentési kötelezettségek megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll bementesül a kárkifizetés alól, kivéve, ha bizonyítjáka Biztosított bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.32.2. A Biztosító lakóépület vagy lakás, ingóság, valamint balesetbiztosítási kockázatok, továbbá a PANNÓNIA AUTÓ-S.O.S. segítségnyújtási szolgáltatás esetén mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben felelősségbiztosítás alapján pedig a biztosítási esemény összefüggésben áll kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha
a. a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét;
18.4. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyerb. bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos jogellenesen és szándékosan vagy jogellenesen és súlyosan gondatlan magatartása idézte előgondatlanul okozta.
2.3. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülA Biztosított súlyosan gondatlanul jár el különösen, ha:
18.4.1. a. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán rendszeres alkoholfogyasztásával, kábítószer-fogyasztásával, kábító hatású anyag, vagy azzal gyógyszer szedésével összefüggésben következett betörtént kivéve, ha ez utóbbiakat kezelőorvos előírására, az előírásnak megfelelően alkalmazták,
18.4.2. b. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagy
18.4.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. a baleset idején a Biztosított bizonyíthatóan alkoholos állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében biztosítási esemény bekövetkeztében közrehatott.. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 1,5‰-et meghaladó, gépjárművezetés közben a 0,8‰-et meghaladó mértékű véralkohol-koncentráció,
18.4.5. c. olyan gépjárművet vezetett, amelynek nem volt érvényes forgalmi engedélye, vagy amelynek vezetéséhez szükséges érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és ez a tény a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagybekövetkeztében közrehatott,
18.4.6. d. a biztosítási esemény amiatt következett bebekövetkezése okozati összefüggésben áll azzal, hogy a Biztosított a biztosítási esemény időpontjában legalább két közlekedésrendészeti szabályt megszegett.
2.4. Felelősségbiztosítás esetén súlyos gondatlanságnak minősül, ha
a. a Biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül végzett, vagyfolytatott és ezáltal okozott kárt;
18.4.7. b. a Biztosított munkavégzése soránazonos károkozási körülményekkel visszatérően okozott kárt, s a munkavédelmi szabályoknak Biztosító felhívása ellenére a károkozás körülményeit nem szüntette meg, bár az megszüntethető lett volna;
c. ha a Biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésének lehetőségére figyelmeztette, s a káresemény ezután a szükséges intézkedés hiányában következett be.
x. a bíróság határozatában állapította meg a súlyosan gondatlan károkozás tényét.
2.5. A Biztosított a biztosítási esemény bekövetkezése esetén úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, ennek megfelelően haladéktalanul orvosi segítséget kell igénybe vennie, és az eljáró orvos előírásainak a gyógyító eljárás befejezéséig folyamatosan eleget kell tennie. Mentesül a Biztosító szolgáltatási kötelezettségének teljesítése alól annyiban, amennyiben a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8e kötelezettségének nem tett eleget. diagnosztizált betegség esetén Ez a rendelkezés nem befolyásolja a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volnaszabad orvosválasztási jogát.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Contract
A biztosító mentesülése. 18.116.1. A Amennyiben az érintett szerzôdô és/vagy a biztosított a közlési kötelezettség megsértése esetében kötelezettségét megsértette, a Biztosító biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll befenn, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt körül- ményt a Biztosító biztosító a kockázatviselés kezdetekor már szerzôdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben , vagy ha a Biztosítónak szerzôdés- kötéstôl, illetve a biztosított csatlakozásától a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadnibekövetkezéséig 5 év már eltelt.
18.316.2. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást a biztosí- tási esemény okozati összefüggésben áll a biztosítottnak – a biztosí- tás hatályba lépését követôen – két éven belül bekövetkezô öngyil- kossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
16.3. Amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a bizto- sított nem orvosi javallatra vagy nem az elôírt adagolásban történô gyógyszer szedésével a biztosító jogosult a szolgáltatását csökkente- ni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa álla- pítja meg.
16.4. A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyí- tást nyer, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított biztosított jogellenes, szándékos szán- dékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte előelô. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősülminô- sül, ha:
18.4.1. : – a biztosítási esemény a Biztosított biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye bûncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.2. ; – a biztosítási esemény a Biztosított biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával alkoholfogyasztá- sával összefüggésben következett bebe (a biztosított – nem balese- ti eredetû – halála esetén ezen rendelkezés nem alkalmazandó), vagy
18.4.3. vagy – a biztosítási esemény a Biztosított biztosított bódító, kábító, kábító vagy más hasonló ha- sonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésbenössze- függésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett be,
18.4.4. foly- tán áll be (a biztosított – nem baleseti eredetû – halála esetén ezen rendelkezés nem alkalmazandó); – a baleset idején a Biztosított biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg illetôleg kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.
18.4.5. közrehatott (ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendô a 2,5 ezreléket meg- haladó, a gépjármûvezetés közben a 0,8 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció); – a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, biztosított jogosítvány vagy érvényes forgalmi for- galmi engedély nélküli gépjárművezetése gépjármûvezetése közben következett be és a Biztosított biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt sza- bályt is megszegett, vagy
18.4.6. vagy – a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.7. ; – a Biztosított biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi mun- kavédelmi szabályoknak a Biztosított biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.8. továbbá – diagnosztizált betegség esetén a Biztosított biztosított az orvosi utasításokat utasítá- sokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődményszövôdmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető megelôzhetô lett volna.
16.5. Ha a biztosított (nem baleseti eredetû) halála összefüggésben áll a biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával, súlyosan ittas ál- lapotával, bódító, kábító vagy hasonló hatást kiváltó szerek fo- gyasztásával, a biztosító jogosult a szolgáltatását csökkenteni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa állapítja meg.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás
A biztosító mentesülése. 18.115.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll bebe a közlési kötelezettség megsértése esetében, illetve ha a szolgáltatást igénylő személy az igénybejelentés alkalmával és/vagy a Biztosító szolgáltatása során (i) a Biztosítási Eseménnyel vagy a szolgáltatás szempontjából lényeges körülménnyel kapcsolatban valótlan információt közöl vagy lényeges körülményt elhallgat, (ii) hamis, hamisított, vagy valótlan tartalmú okiratot használ, vagy (iii) a Biztosítót egyéb módon megtéveszti, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító a kockázatviselés kezdetekor már ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
18.2. Amennyiben a Biztosítónak a biztosítási esemény után tudomására jut, hogy azt bármely olyan körülmény idézte elő, amely a kockázatviselés kezdetekor, szándékosan pontatlan vagy hiányos információk miatt nem volt előre meghatározható, holott a kockázatvállalás szempontjából lényeges lett volna, az adott Biztosító jogosult a szolgáltatását megtagadni.
18.315.2. A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
18.4. A Biztosító mentesül a Keresőképtelenségi szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a Keresőképtelenségi biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
18.4.115.2.1. a biztosítási esemény a Biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben következett be,
18.4.215.2.2. a biztosítási esemény a Biztosított rendszeres alkoholfogyasztásával összefüggésben következett be, vagyígy különösen, ha a Biztosított járművezetés közben alkoholos állapotban volt (alkoholos állapotnak tekintendő gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó, egyéb jármű vezetése esetén a 2,5 ezreléket meghaladó, véralkohol-koncentráció),
18.4.315.2.3. a biztosítási esemény a Biztosított bódító, kábító, vagy más hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztása miatti állapotával összefüggésben, illetve toxikus anyagok szedése miatti függése folytán következett áll be,
18.4.4. a baleset idején , különös tekintettel, ha a Biztosított alkoholos állapotban volt, illetőleg járművezetés közben kábítószer vagy kábító hatású anyag hatása alatt állt és ez a tény a baleset bekövetkezésében közrehatott.,
18.4.515.2.4. a biztosítási esemény a Biztosított jogosítvány, vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a Biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett, vagy
18.4.615.2.5. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a Biztosított engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett, vagy
18.4.715.2.6. a biztosítási esemény a Biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a Biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be, továbbá
18.4.815.2.7. diagnosztizált betegség esetén a Biztosított az orvosi utasításokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna,
15.2.8. a biztosítási esemény összefüggésben áll a Biztosított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével.
15.3. A Biztosító mentesül a Vízelfolyás illetve Vízóra elfagyása szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a Vízelfolyás, illetve Vízóra elfagyása biztosítási eseményt jogellenesen a Biztosított, vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta vagy a Biztosított a kármegelőzési vagy kárenyhítési kötelezettségét szándékosan vagy súlyosan gondatlanul megszegte.
Appears in 1 contract
Samples: Group Insurance Agreement