Common use of Az adatkezelés célja, jogalapja Clause in Contracts

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- dés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 15 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Törlesztési Biztosítás

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 8 contracts

Samples: Törlesztési Biztosítás, Mentőöv Életszínvonal Biztosítás, Instant Travel Insurance Subscription

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban to- vábbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait biz- tosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttévellét- rejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés A biztosító adat- kezelésének célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásáhozállo- mányban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez meg- ítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által -ben meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnycél. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése érdekének érvényesíté- se céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez vé- delméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jognyilat- kozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos utó- lagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően visszavonását kö- vetően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről fel- mentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTudni- valókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 7 contracts

Samples: Mentőöv Életszínvonal Biztosítás, Balesetbiztosítási Keretszerződés, Balesetbiztosítási Keretszerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő el- térő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes előze- tes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet ügy- felet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 7 contracts

Samples: Vagyonbiztosítási Szerződés, Utazási Biztosítási Szerződés, Felelősségbiztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről fel- mentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTudni- valókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 6 contracts

Samples: Groupama E Lakásbiztosítás, Insurance Agreement, Groupama E Lakásbiztosítás

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban to- vábbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adataittitkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szer- ződésselszerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nekösszefüggnek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehe- tetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése érvé- nyesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTud- nivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 5 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés, Assistance Service Agreement, Instant Travel Insurance Subscription

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban to- vábbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait biz- tosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttévellét- rejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés A biztosító adat- kezelésének célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásáhozállo- mányban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez meg- ítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által -ben meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnycél. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése érdekének érvényesíté- se céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez vé- delméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jognyilat- kozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos utó- lagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően visszavonását kö- vetően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 5 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés, Törlesztési Biztosítás, Instant Travel Insurance Subscription

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 5 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban to- vábbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait biz- tosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttévellét- rejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés A biztosító adat- kezelésének célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásáhozállo- mányban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez meg- ítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által -ben meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnycél. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése érdekének érvényesíté- se céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez vé- delméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jognyilat- kozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos utó- lagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás hoz- zájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően visszavonását követő- en is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről fel- mentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTud- nivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 4 contracts

Samples: Utazási Biztosítási Szerződés, Utazási Biztosítási Szerződés, Utazási Biztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő el- térő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes előze- tes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet ügy- felet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- dés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 3 contracts

Samples: Mentőöv Életszínvonal Biztosítás, Törlesztési Biztosítási Feltételek, Vagyonbiztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban továbbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- adatkezelésé- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban állomány- ban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez megítélé- séhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrányalábbi célokból is végez adatkezelést: – ügyfelek tájékoztatása és marketing tevékenység (értve ezalatt a bizto- sítási, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelniügyfélakci- ók szervezését is); – ügyfélnyilvántartás vezetése; – jogi eljárások, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, panaszügyintézés folytatása; – a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségeseredő igények teljesítése; – üzletszerzés, vagy prevenciós és intervenciós tevékenység, amely kiterjed ezen tevékenységek ellátása érdekében a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést biztosítóval szerződéses kap- csolatban álló biztosításközvetítők részére történő adatátadásra is (az egészségügyi állapotra vonatkozó, valamint a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnykülönleges adatok kivé- telével). Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 3 contracts

Samples: E Lakásbiztosítás, Vagyonbiztosítási Szerződés, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban to- vábbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adataittitkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szer- ződésselszerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nekösszefüggnek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTud- nivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 3 contracts

Samples: Törlesztési Biztosítás, Törlesztési Biztosítási Feltételek, Utazási Garancia Biztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban to- vábbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait biz- tosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttévellét- rejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés A biztosító adat- kezelésének célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásáhozállo- mányban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez meg- ítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által -ben meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnycél. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése érdekének érvényesíté- se céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez vé- delméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jognyilat- kozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos utó- lagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően visszavonását kö- vetően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTud- nivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 2 contracts

Samples: Mentőöv Életszínvonal Biztosítás, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító biz- tosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása hozzájá- rulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére részére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait biztosí- tási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításáhozmódosí- tásához, a biztosítás fenntar- tásáhozfenntartásához, a biztosítási szerződésből származó szár- mazó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott megha- tározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő eltérő célból végzett adatkezelést adatkeze- lést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhetvé- gezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 2 contracts

Samples: Törlesztési Biztosítási Feltételek, Mentőöv Életszínvonal Biztosítás

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban továbbiakban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződésselszerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nekösszefüggnek. A biztosító biz- tosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításáhozmódosítá- sához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések követe- lések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére részére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- dés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 2 contracts

Samples: Groupama E Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító biz- tosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása hozzájá- rulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére részére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait biztosí- tási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításáhozmódo- sításához, a biztosítás fenntar- tásáhozfenntartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő eltérő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával hozzájáru- lásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható nyújtha- tó előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 1 contract

Samples: Törlesztési Biztosítás

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTud- nivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 1 contract

Samples: E Casco Insurance Terms and Customer Information

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban to- vábbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- állományban tar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségesszük- séges, vagy a Bit. által -ben meghatározott egyéb cél lehetcél. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak biztosító az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány alábbi célokból is végez adatkezelést: – ügyfelek tájékoztatása és annak megadása esetén marketing tevékenység (értve ezalatt a biztosí- tási, illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfélakciók szervezését is); – ügyfélnyilvántartás vezetése; – jogi eljárások, panaszügyintézés folytatása; – a biztosítási szerződésből eredő igények teljesítése; – üzletszerzés, prevenciós és intervenciós tevékenység, amely kiterjed ezen tevékenységek ellátása érdekében a biztosítóval szerződéses kapcsolat- ban álló biztosításközvetítők részére nem nyújtható előnytörténő adatátadásra is (az egész- ségügyi állapotra vonatkozó, valamint a különleges adatok kivételével). Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, biztosító vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése érdekének érvényesíté- se céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez vé- delméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jognyilat- kozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos utó- lagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, alapján ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény tör- vény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából kötelezettség tel- jesítése céljából, vagy az adatkezelő biztosító, biztosító vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően visszavonását kö- vetően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről fel- mentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTudni- valókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban továbbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- adatkezelésé- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban állomány- ban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez megítélé- séhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrányalábbi célokból is végez adatkezelést: – ügyfelek tájékoztatása és marketing tevékenység (értve ezalatt a bizto- sítási, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelniügyfélakci- ók szervezését is); – ügyfélnyilvántartás vezetése; – jogi eljárások, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, panaszügyintézés folytatása; – a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségeseredő igények teljesítése; – üzletszerzés, vagy prevenciós és intervenciós tevékenység, amely kiterjed ezen tevékenységek ellátása érdekében a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést biztosítóval szerződéses kap- csolatban álló biztosításközvetítők részére történő adatátadásra is (az egészségügyi állapotra vonatkozó, valamint a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnykülönleges adatok kivé- telével). Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, biztosító vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 1 contract

Samples: Utazási Garancia Biztosítás

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő el- térő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes előze- tes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet ügy- felet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „TudnivalókbanTud- nivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban továbbiakban Bit.) 135.§ 155. § (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrányalábbi célokból is végez adatkezelést: - – ügyfelek tájékoztatása és marketing tevékenység (értve ezalatt a biztosítási, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelniügyfélakciók szervezését is) - – ügyfélnyilvántartás vezetése - – jogi eljárások, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, panaszügyintézés folytatása - – a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségeseredő igények teljesítése - – üzletszerzés, vagy prevenciós és intervenciós tevékenység, amely kiterjed ezen tevékenységek ellátása érdekében a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést biztosítóval szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítők részére történő adatátadásra is (az egészségügyi állapotra vonatkozó, valamint a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnykülönleges adatok kivételével). Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából céljából, vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljábólcéljából a , ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását visszavonását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Policy

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban továbbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító az egyesület adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak Az egyesület az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrányalábbi célokból is végez adatkezelést: – ügyfelek tájékoztatása és marketing tevékenység (értve ezalatt a biztosítási, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelniügyfélakciók szervezését is); – ügyfélnyilvántartás vezetése; – jogi eljárások, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, panaszügyintézés folytatása; – a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségeseredő igények teljesítése; – üzletszerzés, vagy prevenciós és intervenciós tevékenység, amely kiterjed ezen tevékenységek ellátása érdekében az egyesülettel szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítők részére történő adatátadásra is (a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnykülönleges adatok kivételével). Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az egyesület az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóraaz egyesületre, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosítóegyesület, vagy harmadik személy jogos érde- kének érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító egyesület a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosítóegyesület, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását visszavonását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 1 contract

Samples: Mezőgazdasági Vagyonbiztosítási Általános Szabályzat

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adata- it akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosító- ra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges szük- séges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érdeké- nek érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhezkezelé- séhez.

Appears in 1 contract

Samples: Felfedező Utasbiztosítás Szerződési Feltételei

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény (továbbiak- ban továbbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- adatkezelésé- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban állomány- ban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez megítélé- séhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrányalábbi célokból is végez adatkezelést: – ügyfelek tájékoztatása és marketing tevékenység (értve ezalatt a bizto- sítási, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelniügyfélakci- ók szervezését is); – ügyfélnyilvántartás vezetése; – jogi eljárások, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, panaszügyintézés folytatása; – a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségeseredő igények teljesítése; – üzletszerzés, vagy prevenciós és intervenciós tevékenység, amely kiterjed ezen tevékenységek ellátása érdekében a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést biztosítóval szerződéses kap- csolatban álló biztosításközvetítők részére történő adatátadásra is (az egészségügyi állapotra vonatkozó, valamint a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnykülönleges adatok kivé- telével). Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, biztosító vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, alapján ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából céljából, vagy az adatkezelő biztosító, biztosító vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Szerződés

Az adatkezelés célja, jogalapja. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 20142003. évi LXXXVIIILX. törvény tör- vény (továbbiak- ban továbbiakban Bit.) 135.§ 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének adat- kezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hezmegkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések követelé- sek megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott meghatározott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrányalábbi célokból is végez adatkezelést: – ügyfelek tájékoztatása és marketing tevékenység (értve ezalatt a biz- tosítási, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő illetve más célból történő üzleti kapcsolatfelvételt, az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelniügyfél- akciók szervezését is); – ügyfélnyilvántartás vezetése; – jogi eljárások, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, panaszügyintézés folytatása; – a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükségeseredő igények teljesítése; – üzletszerzés, vagy prevenciós és intervenciós tevékenység, amely kiterjed ezen tevékenységek ellátása érdekében a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést biztosítóval szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítők részére történő adatátadásra is (az egészségügyi állapotra vonatkozó, valamint a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előnykülönleges adatok kivételével). Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len le- hetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítórabiztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése ér- vényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának jog- nyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése beleegyezé- se vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával korlá- tozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását visszavonását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- désszerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul hozzájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbiztosítás