A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg. 2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki. 3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. 4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják. 5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik. 6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra. 7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 7 contracts
Samples: Insurance Policy, Insurance Policy, Aegon Lakás És Szabadidő Biztosítás Plusz Szabályzat
A biztosító szolgáltatása. (1) A Biztosító vállalja a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, illetve a károsult személy orvosi ellátásá- nak költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési köte- lezettség teljesítését. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján Nem terjed ki a Biztosított követelheti, hogy biztosító szolgáltatása a Biztosító kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti felé.
(5) A Biztosított és a károkozó károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseleti költségeit és képviseletérôl vagy a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
5(6) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb mó- don a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is köz- rehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított fel- róható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) Az I) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel össze- függésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30 000 000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 4 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként évenként (a szerzôdés évfordulója szerint) a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megmeg a szerzôdésben meghatározott korlátozásokkal.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.– nem
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreköltségekre a biztosítási összeg keretein belül, ha e költségek és kamatok a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított kérésére a Biztosítónak Biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelôlegezheti.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított (Szerzôdô) a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Szerzôdô/ Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébekifizetések összegébe a biztosítási évenként meghatározott limitig a járadék tôkeértéke is beleszámítandó.
7. A Biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
8. Jelen biztosításban nincs lehetôség fedezetfeltöltésre, a biztosítási idôszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni. (Általános feltételek VIII. 4. pont)
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1) A Biztosító vállalja a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, illetve a károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben meghatározott biztosítási összeg. Felelôsségbiztosítási szerzôdés Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és kamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel. A biztosított kérésére a biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) A Ptk. 6:472 § alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szembenteljesít- heti. A Biztosított biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított Biztosító megállapo- dás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjadologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenntartja magának a károsultnak teljesítenijogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. Az alaptalan tagadás többletköltségei A szolgáltatás feltétele a Biztosítottat terhelik; ha azokat Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító viseltefelé.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseletérôl vagy a Biztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
(6. A felelôsségbiztosítás hatálya ) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az EU tagállamainak területeügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, de az ezzel összefüg- gésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításraBizto- sító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is köz- rehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított fel- róható magatartásának mértékéig terjed. Amennyiben Ha a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) Az I) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel össze- függésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Policy
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelhetibiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, hogy illetve a Biztosító károsult személy orvosi ellátásának költsége- ire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség telje- sítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti felé.
(5) A Biztosított és a károkozó károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseleti költségeit és képviseletérôl vagy a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
5(6) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüg- gésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Bizto- sító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is köz- rehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított fel- róható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) A H) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel össze- függésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként évenként (aszerzôdés évfordulója szerint) a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megmeg a szerzôdésben meghatározott korlátozásokkal.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.– nem
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreköltségekre a biztosítási összeg keretein belül, ha e költségek és kamatok a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított kérésére a Biztosítónak Biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelôlegezheti.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított (Szerzôdô) a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Szerzôdô/ Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.,
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébekifizetések összegébe a biztosítási évenként meghatározott limitig a járadék tôkeértéke is beleszámítandó.
7. A Biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
8. Jelen biztosításban nincs lehetôség fedezetfeltöltésre, a biztosítási idôszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni. (Általános feltételek VIII. 4. pont)
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként évenként (aszerzôdés évfordulója szerint) a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megmeg a szerzôdésben meghatározott korlátozásokkal.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - – nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreköltségekre a biztosítási összeg keretein belül, ha e költségek és kamatok a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított kérésére a Biztosítónak Biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelôlegezheti.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított (Szerzôdô) a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Szerzôdô/ Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeösszegébe a biztosítási évenként meghatározott limitig a járadék tôkeértéke is beleszámítandó. A várható járadék kifizetések tôkeértékének megállapításánál (tôkésítés) a Biztosító a járadékos várható halandóságát, az aktuális járadéknagyságot, a technikai kamatra vonatkozó elôírásokat figyelembe véve jár el.
7. A Biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
8. Jelen biztosításban nincs lehetôség fedezetfeltöltésre, a biztosítási idôszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni. (Általános feltételek VIII.4. pont)
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelhetibiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, hogy illetve a Biztosító károsult személy orvosi ellátásának költsége- ire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség telje- sítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti felé.
(5) A Biztosított és a károkozó károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseleti költségeit és képviseletérôl vagy a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
5(6) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüg- gésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Bizto- sító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is köz- rehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított fel- róható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) Az I) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel össze- függésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 3 contracts
Samples: Travel Insurance, Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés Felelősségbiztosítási szerződés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben szerződésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt men- tesítse őt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási biztosí- tási eseményenként a szerzôdésben szerződésben megjelölt felsô felső határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti teljesítheti, azonban a károsult - káro- sult – ha jogszabály eltérôen eltérően nem rendelkezik - – nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô igazolhatóan ő egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek merül- tek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieelőlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét felelősségét vagy összegszerû összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, úgy a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni visszafizetni tartozik.
65. A felelôsségbiztosítás felelősségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség kár- térítési felelősség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
71. Környezetszennyezés: 1995. évi LIII. Tv (Kvt.) A környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben meghatározottak szerint.
6. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá járadékjogo- sulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeteljesítendő kifizetések össze- gébe az eseményenként meghatározott limitig a járadékok tőkeértéke is beszámítandó.
7. Amennyiben a Biztosított háziállata ütközéssel okoz kárt gépjármű- ben, úgy a szolgáltatási igény bejelentéséhez állatorvos igazolása szükséges arról, hogy a háziállat az ütközés következtében sérült vagy elpusztult.
8. A közös épülettulajdonosi minőségben okozott – a tulajdonosokat terhelő – felelősségi károkat a Biztosító a Biztosított tulajdoni hánya- dának arányában téríti meg.
Appears in 3 contracts
Samples: Lakásbiztosítási Szabályzat, Lakásbiztosítási Szabályzat, Lakásbiztosítási Szabályzat
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelhetibiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, hogy illetve a Biztosító károsult személy orvosi ellátásá- nak költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési köte- lezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti felé.
(5) A Biztosított és a károkozó károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseleti költségeit és képviseletérôl vagy a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
5(6) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb mó- don a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is köz- rehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított fel- róható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) Az I) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel össze- függésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30 000 000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Terms and Conditions, Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti teljesítheti, azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - – nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését igazolhatóan ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, úgy a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; , ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(akkárosult(aki) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébekifizetések összegébe az eseményenként meghatározott limitig a járadékok tôkeértéke is beszámítandó. A várható járadékkifizetések tôkeértékének megállapításánál (tôkésítés) a Biztosító a járadékos várható halandóságát, az aktuális járadéknagyságot, a technikai kamatra vonatkozó elôírásokat figyelembe véve jár el. A közös épülettulajdonosi minôségben okozott – a tulajdonosokat terhelô – felelôsségi károkat a Biztosító a Biztosított tulajdoni hányadának arányában téríti meg. A szövetkezeti lakóközösségeket terhelô felelôsségi károkat a Biztosító a nála biztosított lakások és a lakásszövetkezet összes lakása arányában téríti meg. Amennyiben a közös tulajdonosi minôségben okozott kár a lakók egyedi felelôsségbiztosítása alapján kerül megtérítésre és a károsult maga is tulajdonostárs, bérlô, vagy ezek hozzátartozója, akkor az ô biztosítását a telítettség megállapításakor a Biztosító nem veszi figyelembe.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Policy
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelhetibiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, hogy illetve a Biztosító károsult személy orvosi ellátásának költsége- ire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség telje- sítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben fel- merült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsségét elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti felé.
(5) A Biztosított és a károkozó károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseleti költségeit és képviseletérôl vagy a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
5(6) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüg- gésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Bizto- sító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is köz- rehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított fel- róható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) Az I) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel összefüg- gésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított kár- okozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30 000 000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés Felelősségbiztosítási szerződés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben szerződésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt őt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen eltérően nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.– nem
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreköltségekre a biztosítási összeg keretein belül, ha e költségek és kamatok a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított kérésére a Biztosítónak Biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelőlegezheti.
4. A Biztosító jelen szerzôdés szerződés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított (Szerződő) a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét felelősségét vagy összegszerû összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Szerződő/Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.azokat
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeteljesítendő kifizetések összegébe a biztosítási évenként meghatározott limitig a járadék tőkeértéke is beleszámítandó.
7. A Biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
8. Jelen biztosításban nincs lehetőség fedezetfeltöltésre, a biztosítási időszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni. (Általános feltételek VIII. 4. pont)
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1) A Biztosító a Biztosított helyett a Szolgáltatás-táblázatban az egyes kategóriákra vonatkozóan rögzített összeghatárokig megfizeti:
a) az óvadékot és a felmerülő költségeket, az alábbiak szerint: - a Biztosított terhére az illetékes hatóság által megállapított óvadékot vagy más hasonló biztosítékot, - illetéket, perköltséget, eljárási költséget, - a bíróság által a tanúk és a szakértők számára megítélt díjazást, - amennyiben a Biztosítottnak a bíróság idézése alapján az állandó lakhelyéről a bíróság által megjelölt helyre kell utaznia, akkor a Biztosított ezzel összefüggésben felmerülő közlekedési többletköltségeit. Felelôsségbiztosítási szerzôdés A szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az utazás a Biztosító szervezésében történjen, vagy az utazás módját, időpontját és költségeit a Biztosító előzetesen írásban jóváhagyja, - az eljárás lefolytatásához szükséges dokumentumok indokolt fordítási költségeit, amennyiben a fordítás a Biztosító szervezésében történt, vagy annak elvégzését és költségeit a Biztosító előzetesen írásban jóváhagyta.
b) a Biztosított jogi képviseletét ellátó ügyvéd számlával igazolt munkadíját a szolgáltatás igénybevételének helyén szokásos és általában elfogadott ügyvédi díjszabás figyelembevételével.
(2) Jelen biztosítási feltételekre hivatkozással létrejött biztosítási szerződések alapján a Biztosított követelhetiBiztosító gondoskodik a jogi képviseletről azzal a kikötéssel, hogy a Biztosított is tehet javaslatot az eljáró jogi képviselő személyére. Ebben az esetben a Biztosító hozzájárulását kell kérni, ennek hiányában a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig jogi képviselet díját nem téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
(3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. ) Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebefizetett óvadékot az illetékes hatóság visszatéríti, annak összegére a Biztosító jogosult.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító a Biztosított követelhetihelyett megfizeti:
a) az óvadékot és a felmerülô költségeket, hogy az alábbiak szerint: – a Biztosított terhére az illetékes hatóság által megállapított óvadékot vagy más hasonló biztosítékot, – illetéket, perköltséget, eljárási költséget, – a bíróság által a tanúk és a szakértôk számára megítélt díjazást, – ha a Biztosítottnak a bíróság idézése alapján az állandó lakóhelyérôl a bíróság által megjelölt helyre kell utaznia, akkor a Biztosított ezzel összefüggésben felmerülô közlekedési többletköltségeit.
b) a Biztosított jogi képviseletét ellátó ügyvéd számlával igazolt munkadíját a szolgáltatás igénybevételének helyén szokásos általános ügyvédi díjszabás figyelembevételével.
(2) A Biztosító gondoskodik a jogi képviseletrôl. A Biztosító hozzájárulása nélkül megbízott jogi képviselô esetén a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig jogi képviselet díját nem téríti meg.
2. (3) Ha a Biztosító által megfizetett óvadékot az illetékes hatóság visszatéríti, annak összegére a Biztosító jogosult.
(4) Ha a Biztosított ellen gondatlan elkövetés miatt indult eljárásban utóbb a szándékos elkövetést állapítják meg, a biztosító által nyújtott szolgáltatást a biztosított köteles visszatéríteni.
(5) A Jogvédelem szolgáltatás igénybevételéhez a Biztosító szolgáltatását elôzetes hozzájárulása szükséges.
(6) A felmerült költségeket a károsultnak teljesítheti azonban Biztosító közvetlenül fizeti az adott hatóságnak, illetve a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét szolgáltatónak az eredeti számla alapján, illetve közvetlenül a Biztosítóval szemben. Biztosítottnak, ha az a számlát a benyújtott bizonylatok alapján igazoltan elôzetesen kifizette.
(7) A Biztosított akkor követelhetibiztosító teljesítésének feltétele továbbá, hogy a Biztosító neki teljesítsenbiztosítási eseménnyel kapcsolatos eljárás során a Biztosított együttmûködjön a hatóságokkal, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekrehivatalos szervekkel, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit ügyvédjével és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákBiztosítóval.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 2 contracts
Samples: Utasbiztosítási Szerződés, Utasbiztosítási Szerződés
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés Felelősségbiztosítási szerződés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben szerződésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt őt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen eltérően nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.– nem
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreköltségekre a biztosítási összeg keretein belül, ha e költségek és kamatok a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított kérésére a Biztosítónak Biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelőlegezheti.
4. A Biztosító jelen szerzôdés szerződés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított (Szerződő) a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét felelősségét vagy összegszerû összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Szerződő/Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.azokat
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeteljesítendő kifizetések összegébe a biztosítási évenként meghatározott limitig a járadék tőkeértéke is beleszámítandó.
7. A Biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
8. Jelen biztosításban nincs lehetőség fedezetfeltöltésre, a biztosítási időszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1) A Biztosító vállalja a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, illetve a károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsô határa a szerzôdésben meghatározott biztosítási összeg. Felelôsségbiztosítási szerzôdés Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képviseleti költségekre és kamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel. A biztosított kérésére a biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) A Ptk. 6:472 § alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szembenteljesítheti. A Biztosított biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjadologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenntartja magának a károsultnak teljesítenijogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. Az alaptalan tagadás többletköltségei A szolgáltatás feltétele a Biztosítottat terhelik; ha azokat Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító viseltefelé.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseletérôl vagy a Biztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
(6. A felelôsségbiztosítás hatálya ) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az EU tagállamainak területeügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, de az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításraBiztosító nem viseli.
(7. Amennyiben ) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a biztosítási esemény kapcsán károsult(akBiztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is
a) járadékjogosulttá válik(nak)az óvadékot és a felmerülô költségeket, akkor az alábbiak szerint:
b) a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeBiztosított jogi képviseletét ellátó ügyvéd számlával igazolt munkadíját a szolgáltatás igénybevételének helyén szokásos általános ügyvédi díjszabás figyelembevételével.
Appears in 2 contracts
Samples: Utasbiztosítás, Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és előírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelő azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia kockázatviselés tartama alatt, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítéseaz erre visszavezethető dologi kár, illetve sérelemdíj megfizetése alóla személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerződés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, amelyre jogszabály értelmében kötelesha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgősségi orvosi ellátást igénylő testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minősül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határa a szerződésben meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelő jogi képviseleti költségekre és kamatfizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieelőlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(4. ) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(5) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja, amennyiben a Biztosított a Biztosító részére benyújtja a felelősségét elismerő nyilatkozatát.
(6) A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokatkárosult egyezsége, a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha ezek azt a kártérítési összeggel együtt Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított képviseletéről gondoskodott, vagy erről lemondott.
5(7) Amennyiben a Biztosító a károsulttal történő megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosító nem viseli.
(8) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított felróható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlő arányban okozták volna.
(9) A Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébevisszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerződés alapján kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(10) A jelen fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerződésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 5.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és előírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelő azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosítási szerződés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethető dologi kár, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerződés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgősségi orvosi ellátást igénylő testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minősül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja, amennyiben a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha részére benyújtja a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5felelősségét elismerő nyilatkozatát. Ha a Biztosított biztosítási eseményről bármilyen hatósági jegyzőkönyv készült, melyben a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károsult közreható magatartása százalékos arányban is feltüntetésre került, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébehelytállási kötelezettsége a biztosított felróhatóságának mértékéig terjed.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosított képviseletéről gondoskodott, vagy erről lemondott.
(6) Amennyiben a Biztosító a károsulttal történő megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosító nem viseli.
(7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége a károkozókkal egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a károkozók felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító úgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerződés alapján kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a (4) bekezdés esetén a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata vagy amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban polgári per indult, a Biztosított kártérítési kötelezettségére vonatkozó jogerős bírósági határozat.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1) A Biztosító a Biztosított helyett az általános feltételek 4.(4) bekezdésében található Szolgáltatás- táblázatban az egyes kategóriákra vonatkozóan rögzített összeghatárokig megfizeti:
a) amennyiben a jogszabályok előírják az óvadékot és a felmerülő költségeket, az alábbiak szerint: - a Biztosított terhére az illetékes hatóság által megállapított óvadékot vagy más hasonló biztosítékot, - illetéket, perköltséget, eljárási költséget, - a bíróság által a tanúk és a szakértők számára megítélt díjazást, - amennyiben a Biztosítottnak a bíróság idézése alapján az állandó lakhelyéről a bíróság által megjelölt helyre kell utaznia, akkor a Biztosított ezzel összefüggésben felmerülő közlekedési többletköltségeit. Felelôsségbiztosítási szerzôdés (a A szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az utazás a Biztosító szervezésében történjen, vagy az utazás módját, időpontját és költségeit a Biztosító előzetesen írásban jóváhagyja.), - az eljárás lefolytatásához szükséges dokumentumok indokolt fordítási költségeit, amennyiben a fordítás a Biztosító szervezésében történt, vagy annak elvégzését és költségeit a Biztosító előzetesen írásban jóváhagyta.
b) a Biztosított jogi képviseletét ellátó ügyvéd számlával igazolt munkadíját a szokásos és általában elfogadott ügyvédi díjszabás figyelembevételével.
(2) Jelen biztosítási feltételekre hivatkozással létrejött biztosítási szerződések alapján a Biztosított követelhetiBiztosító gondoskodik a jogi képviseletről azzal a kikötéssel, hogy a Biztosított is tehet javaslatot az eljáró jogi képviselő személyére. Ebben az esetben a Biztosító hozzájárulását kell kérni, ennek hiányában a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig jogi képviselet díját nem téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
(3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. ) Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebefizetett óvadékot az illetékes hatóság visszatéríti, annak összegére a Biztosító jogosult.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és elôírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelô azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosí- tási szerzôdés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérüléssel össze- függésben az erre visszavezethetô dologi kárra, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgôsségi orvosi ellátást igénylô testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minôsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a do- logi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeg- határig vállalja, amennyiben a Biztosított a Biztosító részére benyújtja a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelelôsségét elismerô nyi- latkozatát.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Bizto- sítóval szemben csak akkor hatályos, ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosított képviseletérôl gondoskodott, vagy errôl lemondott.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (6) Amennyiben a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történô megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendez- ni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított kérésére együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit (7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha így a Biztosított felelôssége a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét károkozókkal egyetemleges, vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjaa kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, helytállási kötelezettsége csak a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6felróhatóságának mértékéig terjed. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területeTöbb károkozó esetén, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)amennyiben felróhatóságuk arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlô arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerzôdés alapján kifizetett kártérítési ösz- szeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a (4) bekezdés esetén a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata vagy amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban polgári per indult, a Biz- tosított kártérítési kötelezettségét megállapító jogerôs bírósági határozat.
(10) A J) Felelôsségbiztosítás fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biz- tosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 5 000 000 forint kifizetését vállalja. Ezen belül az egyes biztosítottakra vonatkozóan téríthetô szolgáltatási összeg mértéke az adott szerzôdésben meghatározott biztosítási összeg figyelembe vételével a biztosított felró- hatóságának arányában kerül meghatározásra.
Appears in 1 contract
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítésebiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülő dologi károkra, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében kötelesa károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelő kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határa a szerződésben meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelő jogi képviseleti költségekre és kamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieelőlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
4(3) A Ptk. 6:472 § alapján a Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti biztosított akkor követelheti, hogy a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokatbiztosító neki teljesítsen, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5károsult követelését ő egyenlítette ki. Ha a Biztosított Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjadologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenntartja magának a károsultnak teljesítenijogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 100 000 Ft összeghatárig vállalja. Az alaptalan tagadás többletköltségei A szolgáltatás feltétele a Biztosítottat terhelik; ha azokat Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozatának benyújtása a Biztosító viseltefelé.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseletéről vagy a Biztosított által választott jogi képviselő megbízásához hozzájárult.
(6. A felelôsségbiztosítás hatálya ) Ha a Biztosító a károsulttal történő megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az EU tagállamainak területeügy lezárása a Biztosított együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, de az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költségeket a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításraBiztosító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított felróható magatartásának mértékéig terjed. Amennyiben Ha a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlő arányban okozták volna.
Appears in 1 contract
Samples: Belföldi Utasbiztosítási Szerződés
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási ) Biztosítási esemény bekövetkezése és elôírtak szerinti bejelenté- se esetén a biztosító vállalja – 10%, de legalább 25 000 Ft önrésze- sedés levonásával – a biztosítottat terhelô azon kártérítési kötele- zettség teljesítését, melyet a biztosított felé a biztosítási szerzôdés hatálya alatt az általa okozott dologi kár, valamint az általa okozott személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészség- ügyi ellátásának költségei miatt támasztanak, összesen legfeljebb az általános feltételek 4.(4) bekezdésében található Szolgáltatás- táblázatban az adott biztosítási eseményre vonatkozóan rögzített összeghatárig (abban az esetben is, ha a dologi kár nem személyi sérüléssel összefüggésben következett be).
(2) Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgôsségi orvosi ellátást (lásd A)1.(3) pont) igénylô testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minôsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a biztosító megállapodás alapján átalányösz- szeget fizet, akkor ez vonatkozik a Biztosított követelhetidologi károkra és a személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Hatósági eljárás nélkül megállapított kártérítési kötelezett- ség esetén a biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelme- rült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban biztosított és a károsult - egyezsége, a biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha jogszabály eltérôen azt a biztosító tudomásul vette, bíró- sági marasztalása pedig csak akkor, ha a biztosító a biztosított képviseletérôl gondoskodott, vagy errôl lemondott.
(6) Amennyiben a biztosító a károsulttal történô megegyezés- sel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a biztosított együttmûködésének hiánya miatt meg- hiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a biztosító nem rendelkezik - viseli.
(7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a biz- tosított felelôssége a károkozókkal egyetemleges, a biztosító helytállási kötelezettsége csak a biztosított felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a károkozók felróhatóságának arányát nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül lehet megállapítani, akkor a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelhetibiztosító úgy tekinti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha kár a károsult követelését ô egyenlítette kikárokozók között egyenlô arányban oszlik meg.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a Biztosított követelheti, hogy kártérítés felső határa a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében kötelesbiztosítási kötvényen meghatározott bizto- sítási összeg. A Biztosító biztosító a károkat biztosított jogi képviseleti költ- ségeit és a kamatokat is csak a biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig összeg erejéig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását Az egy biztosítási éven belül bekövetkezett több biztosítá- si eseményre a károsultnak teljesítheti azonban biztosító legfeljebb a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelhetimindenkor érvényes, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette kibiztosítási eseményenként meghatározott biztosítási összeg háromszorosáig nyújt fedezetet.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreTöbblakásos lakóépület esetén,
a) ha a lakóközösség tagjai vagy a társasház tulajdo- nostársainak közössége a biztosított ellen érvényesí- tenek kárigényt, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel biztosító csak azokat a biztosítási összeg keretein belüleseménynek minősülő károkat téríti meg, amelyeket tűz, robbanás, vezetékekből vagy azok szerelvényei- ből kiömlő víz vagy gőz okoz;
b) ha az egyes tulajdonosok vagy harmadik személy a lakóépület lakóközössége (pl. A Biztosított kérésére társasház, lakásszö- vetkezet) ellen érvényesítenek kárigényt, a Biztosítónak biztosító a költségeket meg kell elôlegezniebiztosítási eseménynek minősülő károkat a biztosí- tott lakástulajdonhoz tartozó közös tulajdoni hányad arányában téríti meg; amennyiben a kár más biztosítás által nem térül meg.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti biztosító a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és kártérítést a kamatokatkárosultnak fizeti ki. A biztosí- tottnak csak abban az esetben fizet a biztosító, ha ezek az a kártérítési összeggel együtt károsultnak már kifizette a biztosítási összeget meghaladjákkár összegét. Ez esetben a biztosítottnak be kell mutatnia a károsult által adott átvételi elismervényt.
5. Ha a Biztosított biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét felelősségét vagy összegszerû összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító biztosító viselte, a Biztosított biztosított azokat neki visszafizetni visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításraJelen kiegészítő biztosítás önrészesedést nem tartalmaz.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 1 contract
Samples: Lakásbiztosítás
A biztosító szolgáltatása. (1) A Biztosító vállalja a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, illetve a károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján Nem terjed ki a Biztosított követelheti, hogy biztosító szolgáltatása a Biztosító kárbejelentési kötelezettség késedel- mes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötele- zettségre.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezett- ségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képviseleti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekrekölt- ségekre, ha e költségek a Biztosító biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával jóváha- gyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsségét elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti felé.
(5) A Biztosított és a károkozó károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilat- kozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseleti költségeit képviseletérôl vagy a Biztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult. e szerzôdésben foglaltak alapján a kártérítés Biztosító által történô megfizetését követelheti, feltéve, hogy a károkozás idôpontjában az adott szálláshely a helyi elôírásoknak megfelelôen üzemelt, és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikszálláshelyet díjfizetés elle- nében szállás céljára vette igénybe.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelhetibiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, hogy illetve a Biztosító károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt ) Ha a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjaeseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenntartja magának a károsultnak teljesítenijogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. Az alaptalan tagadás többletköltségei A szolgáltatás feltétele a Biztosítottat terhelik; ha azokat Biztosított felelôsségét elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító viseltefelé.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseletérôl vagy a Biztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
(6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor Ha a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébea károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüg- gésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Bizto- sító nem viseli.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítás
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és elôírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelô azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia kockázatviselés tartama alatt, hogy külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethetô dologi kár, illetve a Biztosító személyi sérüléssel összefüggés- ben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgôsségi orvosi ellátást igénylô testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minôsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képviseleti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamatfizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fenn- álló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(4. A ) Amennyiben a Biztosító jelen szerzôdés megállapodás alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit dologi károkra és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(5) Amennyiben a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjaeseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenn- tartja magának a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei jogot, hogy a Biztosítottat terhelik; ha azokat felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja, amennyiben a Bizto- sított a Biztosító viselte, részére benyújtja a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelelôsségét elismerô nyilatkozatát.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és előírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelő azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosítási szerződés hatálya alatt, harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethető dologi kár, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak, legfeljebb az általános feltételek 4.(4) bekezdésében található Szolgáltatás-táblázatban rögzített összeghatárig.
(2) Jelen szerződés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgősségi orvosi ellátást igénylő testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minősül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Hatósági eljárás nélkül megállapított kártérítési kötelezettség esetén a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelmerült költségeket legfeljebb 20 000 Ft összeghatárig vállalja.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül egyezsége, a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben. A Biztosított szemben csak akkor követelhetihatályos, hogy ha azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosított képviseletéről gondoskodott, vagy erről lemondott.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (6) Amennyiben a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történő megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított kérésére együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A (7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége a károkozókkal egyetemleges, a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti helytállási kötelezettsége csak a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye : a Biztosító a jelen szerződés alapján kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A szolgáltatási igény elbírálásának feltétele a Biztosított felelősséget elismerő vagy elutasító nyilatkozata, vagy a Biztosított kártérítési kötelezettségére vonatkozó jogerős bírósági ítélet.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és előírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelő azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia kockázatviselés tartama alatt, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítésekülföldön harmadik személynek okozott személyi sérüléssel összefüggésben az erre visszavezethető dologi kárra, illetve sérelemdíj megfizetése alóla személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerződés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, amelyre jogszabály értelmében kötelesha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgősségi orvosi ellátást igénylő testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minősül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határa a szerződésben meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelő jogi képviseleti költségekre és kamatfizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieelőlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(4. ) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(5) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja, amennyiben a Biztosított a Biztosító részére benyújtja a felelősségét elismerő nyilatkozatát.
(6) A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokatkárosult egyezsége, a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha ezek azt a kártérítési összeggel együtt Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított képviseletéről gondoskodott, vagy erről lemondott.
5(7) Amennyiben a Biztosító a károsulttal történő megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosító nem viseli.
(8) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított felróható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlő arányban okozták volna.
(9) A Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébevisszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerződés alapján kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(10) A jelen fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerződésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 5.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 1 contract
Samples: E Utas Utasbiztosítási Ügyféltájékoztató És Feltételek
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és előírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelő azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosítási szerződés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethető dologi kár, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerződés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgősségi orvosi ellátást igénylő testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minősül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Hatósági eljárás nélkül megállapított kártérítési kötelezettség esetén a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül egyezsége, a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben. A Biztosított szemben csak akkor követelhetihatályos, hogy ha azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosított képviseletéről gondoskodott, vagy erről lemondott.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (6) Amennyiben a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történő megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított kérésére együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A (7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége a károkozókkal egyetemleges, a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti helytállási kötelezettsége csak a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlő arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye : a Biztosító a jelen szerződés alapján kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a Biztosított felelősséget elismerő vagy elutasító nyilatkozata, vagy a Biztosított kártérítési kötelezettségére vonatkozó jogerős bírósági ítélet.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító Bizto- sító a károkat biztosítási eseményenként évenként (a szerzôdés évfordulója szerint) a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megmeg a szerzôdésben meghatározott korlátozásokkal.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - – nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreköltségekre a biztosítási összeg keretein belül, ha e költségek és kamatok a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított kérésére a Biztosítónak Biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelôlegezheti.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított (Szerzôdô) a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul meg- alapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Szerzôdô/Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeösszegébe a biztosítási évenként meg- határozott limitig a járadék tôkeértéke is beleszámítandó. A várható járadék kifizetések tôkeértékének megállapításánál (tôkésítés) a Biztosító a járadékos várható halandóságát, az aktuális járadéknagyságot, a technikai kamatra vonatkozó elôírásokat figyelembe véve jár el.
7. A Biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
8. Jelen biztosításban nincs lehetôség fedezetfeltöltésre, a biztosítási idôszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni. (Általános feltételek VIII.4. pont)
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelhetibiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, hogy illetve a Biztosító károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási köte- lezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képvise- leti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás bizto- sítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmu- tatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsségét elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti felé.
(5) A Biztosított és a károkozó károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak ak- kor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseleti költségeit és képviseletérôl vagy a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
5(6) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb mó- don a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is köz- rehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított fel- róható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) A Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébevisszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerzôdés alap- xxx xxxxxxxxxx kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítot- tól, ha bebizonyosodik, hogy a jelen szerzôdésre vonatkozó valamely mentesülési vagy kizárási ok fennáll.
(9) Az
I) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel össze- függésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1) A Biztosító vállalja a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, illetve a károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsô határa a szerzôdésben meghatározott biztosítási összeg. Felelôsségbiztosítási szerzôdés Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képviseleti költségekre és kamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel. A biztosított kérésére a biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(3) A Ptk. 6:472 § alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szembenteljesítheti. A Biztosított biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjadologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenntartja magának a károsultnak teljesítenijogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. Az alaptalan tagadás többletköltségei A szolgáltatás feltétele a Biztosítottat terhelik; ha azokat Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító viseltefelé.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseletérôl vagy a Biztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
(6. A felelôsségbiztosítás hatálya ) Ha a Biztosító a károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az EU tagállamainak területeügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, de az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításraBiztosító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított felróható magatartásának mértékéig terjed. Amennyiben Ha a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlô arányban okozták volna.
(8) Az I) Felelôsségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítás
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) Légitársasági kártalanítási behajtásának ügyintézési díja (követelés engedményezés esetén „vételár feletti rész”, meghatalmazás esetén „szolgáltatási díj”) Ha a Biztosított követelhetia 261/2004/EK rendelet alapján valamely légitársaságtól kártalanításra jogosult, és ennek behajtásával egy – ilyen tevékenységet nyilvánosan meghirdetve, jogszerűen végző – jogi személy Közvetítőt bíz meg, akkor a Biztosító megtéríti az erre vonatkozóan a Közvetítő által számlázott ügyintézési díjat, azt követően, hogy a Biztosító légitársaságtól kapott kártalanítási összeg kifizetése – az ügyintézési díjjal csökkentve - a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében kötelesBiztosított felé megtörtént. A Biztosító szolgáltatása nem haladhatja meg a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási légitársaság által kifizetett kártalanítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
520 %-át. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, kártalanítási összeget közvetlenül igényli a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)légitársaságtól, akkor a Biztosító az ügyintézés érdekében felmerült – részletes számlával és fizetési bizonylatokkal igazolt - telefon-, posta-, és fordítási költségek megtérítését vállalja, előbbivel azonos feltételek és limitek figyelembe vételével. A biztosító szolgáltatása a Szolgáltatástáblázatban meghatározott biztosítási összegig terjed (ami nem haladhatja meg a légitársaság által teljesítendô kifizetések összegébekifizetett kártalanítási összeg 20 %-át).
(2) A szolgáltatás csak olyan légitársaságokkal szemben felmerülő igényeknél vehető igénybe, amelyek elfogadják az igények benyújtását közvetítő cég közreműködésével.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés ) A Biztosító vállalja a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, illetve a károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) Ha a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a Biztosított követelhetidologi károkra és személyi sérülé- sekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(3) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Bizto- sító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében kötelesfelmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsségét elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelé.
2. (4) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben. A Biztosított szemben csak akkor követelhetihatályos, hogy ha azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosító gondos- kodott a Biztosított jogi képviseletérôl vagy a Biztosított által választott jogi képviselô megbízásához hozzájárult.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (5) Ha a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történô megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendezni tudná, azonban az ügy le- zárása a Biztosított kérésére együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit (6) Ha több személy közösen okoz kárt, és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha így a Biztosított felelôssége a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét károkozókkal egyetemleges, vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjaa kár be- következtében a károsult is közrehatott, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, helytállási kötelezettsége csak a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6felróhatóságának mértékéig terjed. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területeTöbb károkozó esetén, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)ha felróhatóságuk arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kártérítési kötelezettség a károkozók között egyenlô arányban oszlik meg.
(7) A Biztosító visszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerzôdés alapján kifizetett kártérítési összeg meg- térítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a jelen szerzôdésre vonatkozó valamely mentesülési vagy kizárási ok fennáll.
(8) A J) Felelôsségbiztosítás fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozá- sában összesen legfeljebb 5 000 000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként évenként (a szerzôdés évfordulója szerint) a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megmeg a szerzôdésben meghatározott korlátozásokkal.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - – nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekreköltségekre a biztosítási összeg keretein belül, ha e költségek és kamatok a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított kérésére a Biztosítónak Biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelôlegezheti.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított (Szerzôdô) a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Szerzôdô/ Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeösszegébe a biztosítási évenként meghatározott limitig a járadék tôkeértéke is beleszámítandó. A várható járadék kifizetések tôkeértékének megállapításánál (tôkésítés) a Biztosító a járadékos várható halandóságát, az aktuális járadéknagyságot, a technikai kamatra vonatkozó elôírásokat figyelembe véve jár el.
7. A Biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
8. Jelen biztosításban nincs lehetôség fedezetfeltöltésre, a biztosítási idôszakra kifizetett szolgáltatással csökkentett biztosítási összeget nem lehet a díj kiegészítésével az eredeti mértékre emelni. (Általános feltételek VIII.4. pont)
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított biztosított követelheti, hogy a Biztosító biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.– nem
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek és kamatok a Biztosító biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosító a költségeket meg kell elôlegezniemegelôlegezheti.
4. A Biztosító biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító biztosító viselte, a Biztosított biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeösszegébe az eseményenként meghatározott limitig a járadék tôkeértéke is beleszámítandó.
7. A biztosító a térítés során önrészesedést nem alkalmaz.
Appears in 1 contract
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján A biztosító térítési kötelezettsége – az üzemszüneti biztosítási összegen (térítési felsô határon) belül – a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskényszerû üzemszünet tartama alatt felmerült vagyoni hátrányokra áll fenn. A Biztosító káridôponti biztosítási összegek szempontjából azok a károkat biztosítási eseményenként költségek az irányadók, amelyeket a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megbiztosított a terv- és/vagy programadatai alapján az üzemszünet bekövetkezte nélkül az értékelési idôszakban kigazdálkodott volna.
2. A Biztosító szolgáltatását meghatározott veszteségcsoportokra megállapított biztosítási összegeket a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen károk megtérítésénél külön-külön kell meg- vizsgálni. Bármelyik csoportban mutatkozó túlbiztosítás nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette kifedezi egy másik csoport biztosítási összegének hiányát.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek Ha a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a veszteségcsoportonként megállapított biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére idôarányos (egy üzemszüneti napra esô) része kisebb, mint a Biztosítónak ténylegesen felmerült csoporton belüli üzemszüneti veszteség, a költségeket meg kell elôlegezniebiztosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogy az idôarányos biztosítási összeg a felmerült tényleges kár összegéhez aránylik.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem Azokat a költségeket, amelyek forgalomarányosak, a biztosító csak olyan mértékben téríti meg, amennyiben a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit ráfordításuk a számviteli szabályok szerint szükséges vagy gazdaságilag indokolt, és azokat a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákbiztosított üzemszünet nélkül kigazdálkodta volna.
5. Ha A tárgyi eszközök értékcsökkenési leírásai – a Biztosított teljesen leírt tárgyi eszközök kivételével, amelyek nem térülnek – csak a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét biz- tosított üzem területén lévô és az üzemszünet által közvetve vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikközvetlenül érintett eszközöknél kerülnek megtérítésre.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de Értékcsökkenési leírás térítésére a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint teljes kárt szenvedett tárgyi eszközök esetében nem kerül megállapításrasor.
7. Amennyiben Az üzemszüneti kár megállapításánál mindazokat a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)körülményeket figyelembe kell venni, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeamelyek az üzem menetét és eredményét az adott idôszak alatt kedvezôen befolyásolták volna, ha az üzemszünet nem következett volna be.
Appears in 1 contract
Samples: Vagyon És Felelôsségbiztosítása
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és elôírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vál- lalja a Biztosítottat terhelô azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosítási szerzôdés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethetô dologi kár, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgôsségi orvosi ellátást igénylô testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minôsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Hatósági eljárás nélkül megállapított kártérítési kötelezettség esetén a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Bizto- sítóval szemben csak akkor hatályos, ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosított képviseletérôl gondoskodott, vagy errôl lemondott.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (6) Amennyiben a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történô megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendez- ni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított kérésére együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A (7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége a károkozók- kal egyetemleges, a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti helytállási kötelezettsége csak a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlô arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye : a Biztosító a jelen szerzôdés alapján kifizetett kártérítési ösz- szeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô vagy elutasító nyilat- kozata, vagy a Biztosított kártérítési kötelezettségére vonatkozó jogerôs bírósági ítélet.
Appears in 1 contract
A biztosító szolgáltatása. 1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti teljesítheti, azonban a károsult - – ha jogszabály eltérôen eltérően nem rendelkezik - – nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô igazolhatóan ő egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5előlegeznie. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét felelősségét vagy összegszerû összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, úgy a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; , ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(akkárosult(aki) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeteljesítendő kifizetések összegébe az eseményenként meghatározott limitig a járadékok tőkeértéke is beszámítandó. A várható járadékkifizetések tőkeértékének megállapításánál (tőkésítés) a Biztosító a járadékos várható halandóságát, az aktuális járadéknagyságot, a technikai kamatra vonatkozó előírásokat figyelembe véve jár el. A közös épülettulajdonosi minőségben okozott – a tulajdonosokat terhelő – felelősségi károkat a Biztosító a Biztosított tulajdoni hányadának arányában téríti meg. A szövetkezeti lakóközösségeket terhelő felelősségi károkat a Biztosító a nála biztosított lakások és a lakásszövetkezet összes lakása arányában téríti meg. Amennyiben a közös tulajdonosi minőségben okozott kár a lakók egyedi felelősségbiztosítása alapján kerül megtérítésre és a károsult maga is tulajdonostárs, bérlő, vagy ezek hozzátartozója, akkor az ő biztosítását a telítettség megállapításakor a Biztosító nem veszi figyelembe.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelheti, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítésebiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülő dologi károkra, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében kötelesa károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelő kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határa a szerződésben meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelő jogi képviseleti költségekre és kamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieelőlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
4(3) A Ptk. 6:472 § alapján a Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti biztosított akkor követelheti, hogy a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokatbiztosító neki teljesítsen, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5károsult követelését ő egyenlítette ki. Ha a Biztosított Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjadologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenntartja magának a károsultnak teljesítenijogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. Az alaptalan tagadás többletköltségei A szolgáltatás feltétele a Biztosítottat terhelik; ha azokat Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozatának benyújtása a Biztosító viseltefelé.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító gondoskodott a Biztosított jogi képviseletéről vagy a Biztosított által választott jogi képviselő megbízásához hozzájárult.
(6. A felelôsségbiztosítás hatálya ) Ha a Biztosító a károsulttal történő megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az EU tagállamainak területeügy lezárása a Biztosított együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, de az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költségeket a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításraBiztosító nem viseli.
(7) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége mással egyetemleges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított felróható magatartásának mértékéig terjed. Amennyiben Ha a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébebiztosító a károkozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlő arányban okozták volna.
(8) Az I) Felelősségbiztosítás és jogvédelem fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerződésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 30.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A Biztosító vállalja a Biztosított követelhetibiztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülô dologi károkra, hogy illetve a Biztosító károsult személy orvosi ellátásának költségeire vonatkozóan a Biztosítottat terhelô kártérítési kötelezettség teljesítését.
(2) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsô határa a szerzôdésben megállapított módon meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a károkozó biztosítottat terhelô jogi képviseleti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítésekamat fizetési kötelezettségre is irányadó. A biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében kötelesha e költségek a biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel. A biztosított kérésére a biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesítése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre. A Biztosító nem nyújt szolgáltatást a károkat biztosítási eseményenként következô okokkal összefüggésben bekövetkezô késés esetén: természeti katasztrófa, légtérzár, reptér vagy állomás hatósági zárlata, útlezárások, forgalmi dugó, az elôírt minimális átszállási idô be nem tartása. A Biztosító kockázatviselése kizárólag egymástól függetlenül megvásárolt, eltérô jegyszámmal kiállított jegyekre vonatkozik, csatlakozó-jegyként (azonos jegyszámmal) megvásárolt jegyekre nem. Járat-törléssel összefüggésben felmerült károkra a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megBiztosító kocká- zatviselés nem terjed ki.
2(3) A Ptk. A 6:472 § alapján a Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szembenteljesítheti. A Biztosított biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjadologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító jogosult fenntartja magának a károsultnak teljesítenijogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. Az alaptalan tagadás többletköltségei A szolgáltatás feltétele a Biztosítottat terhelik; ha azokat Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikfelé.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 1 contract
Samples: Utas És Storno Biztosítás
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és elõírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelõ azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosítási szerzõdés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethetõ dologi kár, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak, legfeljebb a Szolgáltatás- táblázatban rögzített összeghatárig.
(2) Jelen szerzõdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgõsségi orvosi ellátást igénylõ testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minõsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Hatósági eljárás nélkül megállapított kártérítési kötelezettség esetén a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül egyezsége, a Biztosított felelõsséget elismerõ nyilatkozata a Biztosítóval szemben. A Biztosított szemben csak akkor követelhetihatályos, hogy ha azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosított képviseletérõl gondoskodott, vagy errõl lemondott.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (6) Amennyiben a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történõ megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított kérésére együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezõ kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A (7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelõssége a károkozókkal egyetemleges, a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti helytállási kötelezettsége csak a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlõ arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye : a Biztosító a jelen szerzõdés alapján kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a Biztosított felelõsséget elismerõ nyilatkozata, vagy a Biztosított kártérítési kötelezettségére vonatkozó jogerõs bírósági ítélet.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. 19.1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján A Biztosító kockázatviselése kiterjed a káreseményenkénti kártérítési limit keretén belül az azonnali kármentés és kárenyhítés, valamint a kármegállapítás szükségszerűen felmerülő igazolt és indokolt közvetlen költségeire, ezen belül a megsemmisítés költségeire, továbbá a Biztosított követelhetijogi képviseletével kapcsolatban felmerült perköltségekre a jelen feltétel 11/ 3. pontjának figyelembevételével, hogy amennyiben ezek a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel.
9.2. A kármentés és kárenyhítés körébe eső költségeket a Biztosító - a káreseményenkénti kártérítési limiten belül - akkor is megtéríti, ha azok eredményre nem vezettek.
9.3. Ezen kívül megtéríti a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon fuvardíjat, a vámokat és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítéseaz áru fuvarozása alkalmával felmerült egyéb költségeket, illetve sérelemdíj megfizetése alólmégpedig teljes elveszés esetén teljes összegükben, amelyre jogszabály értelmében kötelesrészleges elveszés esetén pedig annak arányában. Egyéb kártérítés – jelen szerződés szabályozásait kivéve- nem igényelhető.
9.4. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összeget, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
29.5. Jelen felelősségbiztosítás esetében a Biztosítót a károsulttal szemben a Biztosított súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti. A súlyos gondatlanság megállapítása esetén azonban a Biztosító követelheti a Biztosítottól a kifizetett biztosítási összeg megtérítését. A Biztosító szolgáltatását kártérítési kötelezettsége ebben az esetben is csak a károsultnak teljesítheti azonban kártérítési limitig terjedhet. Súlyosan gondatlan magatartásnak minősül különösen,
9.5.1 ha a kárért felelős személy a kárt ittas vagy bódult állapotban okozta,
9.5.2 ha a Biztosított engedély nélkül, vagy hatáskörének, feladatkörének túllépésével végzett tevékenysége során okozta a kárt,
9.5.3 ha a Biztosított tevékenységet nem a jogszabályban előirt hatósági engedélyek birtokában folytatja és a károkozás ezzel összefüggésben történt,
9.5.4 ha a Biztosított a jogszabályokban, egyéb kötelező rendelkezésekben megkívánt személyi és tárgyi feltételek hiányában folytatja tevékenységet és ez a tény a károkozásban közrehatott,
9.5.5 ha a károsult - kára a Biztosítottra irányadó hatósági vagy fuvarszerződési kármegelőzési előírások súlyos vagy folyamatos megsértése miatt következett be,
9.5.6 ha jogszabály eltérôen a Biztosított a Biztosító felhívása ellenére nem rendelkezik - változtatott azon károkozási körülményen, ami ezt megelőzően már károkat eredményezett, amennyiben azt a Biztosított a normál üzletmenetének változtatása nélkül megteheti.
9.5.7 ha a Biztosított, valamely hatóság káreseményre történő figyelmeztetése, illetve hivatalos értesítése ellenére a szükséges intézkedéseket nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül tette meg, és ez káresemény bekövetkeztéhez vezetett.
9.5.8 ha a Biztosítóval szembenbíróság jogerős ítéletében megállapította a Biztosított súlyos gondatlanságát.
9.5.9 ha a fuvarozó a fuvarozásra vonatkozó utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be és a kár ennek következtében állt elő.
9.6. A Biztosító továbbá követelheti a Biztosítottól a kifizetett kártérítési összeg megtérítését a kár azon része tekintetében is, amely azért következett be, mert a Biztosítottnak reális lehetősége volt a kár enyhítésére, azonban ezen kötelezettségének neki felróhatóan nem tett eleget.
9.7. Biztosítási fedezet fuvarozási késedelem, valamint különleges kiszolgáltatási érdek esetén:
9.7.1 A biztosítás a fuvarozási késedelemből eredő károkra is fedezetet nyújt a bruttó fuvardíj összegéig, amennyiben a károsult a késedelem tényét, összegszerűségét és körülményeit hitelt érdemlően bizonyítani tudja.
9.7.2 Amennyiben a Feladó a CMR fuvarlevélbe irt bejegyzéssel a megállapodás szerinti határidő túllépéséhez fűződő különleges kiszolgáltatási érdekről nyilatkozatot tett, a bizonyított kárért a Biztosító a 2.500 EUR összeghatárig nyújt fedezetet.
9.8. Hulladékeltávolítási, kármentési, visszaszállítási valamint az utánvét beszedésének elmulasztásából eredő költségek biztosítási fedezete:
9.8.1 Jelen biztosítási fedezet kiterjed a hulladékeltávolítási és kármentési költségekre ezen belül a megsemmisítés költségeire, amelyek megtérítésére a Biztosított akkor követelhetijogszabályi rendelkezés vagy hatósági előírás alapján kötelezett, feltéve, hogy ezek a költségek eredetük szerint valamely jelen feltételben vállalt biztosítási eseményre vezethetők vissza.
9.8.2 A 9.8.1. pontban meghatározott hulladékeltávolítási és kármentési költségekre nyújtott kártérítés káreseményenként EUR 10.000 összegre korlátozódik, amely biztosítási évenként maximálisan EUR 50.000 összeghatárig érvényesíthető.
9.8.3 A Biztosító neki teljesítsenfedezete EUR 2.500 összeghatárig kiterjed azon esetre is, ha a károsult követelését ô egyenlítette kifuvarozó az árut a Címzettnek kiszolgáltatta anélkül, hogy az utánvét összegét - amelynek beszedésére a fuvarozási szerződés szerint kötelezve volt – beszedte volna.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek 9.8.4 A biztosítási eseményből fakadó visszaszállítás költségeit a Biztosító útmutatásai alapján vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel megtéríti maximum az eredeti fuvarfeladat bruttó fuvardíjának összegéig, amennyiben ehhez a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit előzetesen hozzájárult és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladjákköltségek indokoltak voltak, illetve ésszerű keretek között mozogtak.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 1 contract
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és előírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelő azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosí- tott a kockázatviselés tartama alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérü- léssel összefüggésben az erre visszavezethető dologi kárra, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerződés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított követelhetiáltal okozott baleset következtében meghal, hogy vagy sürgősségi orvosi ellátást igénylő testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minősül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy hasz- nálhatatlanná válik.
(3) A biztosítási esemény bekövetkezésekor a Biztosító biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határa a szerzôdésben megállapított módon szerződésben meghatározott biztosítási összeg. Ezen rendelkezés a káro- kozó biztosítottat terhelő jogi képviseleti költségekre és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteleskamatfizetési kötelezettségre is irányadó. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti meg.
2. A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban a károsult - ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy a Biztosító neki teljesítsen, ha a károsult követelését ô egyenlítette ki.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek a Biztosító útmutatásai biztosító útmutatá- sai alapján vagy elôzetes előzetes jóváhagyásával merültek fel a biztosítási összeg keretein belülfel. A Biztosított biztosított kérésére a Biztosítónak biztosító- nak a költségeket meg kell elôlegeznieelőlegeznie. Nem terjed ki a biztosító szolgáltatása a kárbejelentési kötelezettség késedelmes teljesí- tése miatt a károsult felé fennálló késedelmi kamat fizetési kötelezettségre.
(4. ) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonat- kozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(5) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljá- rás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket leg- feljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja, amennyiben a Biztosított a Biztosító részére benyújtja a felelősségét elismerő nyilatkozatát.
(6) A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokatkárosult egyezsége, a Biztosított felelősséget elismerő nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha ezek azt a kártérítési összeggel együtt Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a biztosítási összeget meghaladjákBiztosított képviseletéről gondoskodott, vagy erről lemondott.
5(7) Amennyiben a Biztosító a károsulttal történő megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttműködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkező kamatterhet illetve egyéb költsége- ket a Biztosító nem viseli.
(8) Ha több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelőssége mással egyetem- leges, vagy a kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító helytállási köte- lezettsége csak a Biztosított felróható magatartásának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók magatartása felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító a káro- kozók közrehatása arányában teljesít. Ha a közrehatás arányát nem lehet megállapítani, akkor a biztosító úgy teljesít, mintha a kárt a károkozók egyenlő arányban okozták volna.
(9) A Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébevisszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerződés alapján kifizetett kár- térítési összeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biz- tosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(10) A jelen fejezetben meghatározott szolgáltatások vonatkozásában egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerződésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 5.000.000 forint kifizetését vállalja.
Appears in 1 contract
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és elôírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelô azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosítási szerzôdés hatálya alatt, külföldön harma- dik személynek okozott személyi sérüléssel összefüggésben az erre visszavezethetô dologi kárra, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgôsségi orvosi ellátást igénylô testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minôsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a dologi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító fenn- tartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja, amennyiben a Bizto- sított a Biztosító részére benyújtja a felelôsségét elismerô nyilatkozatát.
(5) A Biztosított és a károsult egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a Biztosító tudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosított képviseletérôl gondoskodott, vagy errôl lemondott.
(6) Amennyiben a Biztosító a szerzôdésben megállapított károsulttal történô megegyezéssel, vagy egyéb módon a kárt rendezni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatter- het illetve egyéb költségeket a Biztosító nem viseli.
(7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és mértékben mentesítse ôt olyan így a Biztosított felelôssége a károkozókkal egyetemleges, vagy a kár megtérítésebekövetkeztében a károsult is közrehatott, illetve sérelemdíj megfizetése alóla Biztosító helytállási kötelezettsége csak a Biztosított felróhatóságának mértékéig terjed. Több károkozó esetén, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító amennyiben felróhatóságuk arányát nem lehet megállapítani, akkor a károkat biztosítási eseményenként Bizto- sító úgy tekinti, hogy a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti kár a károkozók között egyenlô arányban oszlik meg.
2. (8) A Biztosító szolgáltatását visszatérítési igénye: a károsultnak teljesítheti azonban Biztosító a károsult - jelen szerzôdés alapján kifizetett kártérítési összeg megtérítését köve- telheti a Biztosítottól, ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelhetibebizonyosodik, hogy a Biztosító neki teljesítsenbiztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiszándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a Biztosító útmutatásai alapján (4) bekezdés esetén a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel amennyiben a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosított kérésére a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznie.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselteeseménnyel kapcsolatban polgári per indult, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozikkártérítési kötelezettségét meg- állapító jogerôs bírósági határozat.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak), akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébe
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és elôírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelô azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia bizto- sítási szerzôdés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethetô dologi kár, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgôsségi orvosi ellátást igénylô testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minôsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a do- logi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Hatósági eljárás nélkül megállapított kártérítési kötelezettség esetén a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a Biztosító a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Bizto- sítóval szemben csak akkor hatályos, ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosított képviseletérôl gondoskodott, vagy errôl lemondott.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (6) Amennyiben a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történô megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendez- ni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított kérésére együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A (7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és így a Biztosított felelôssége a károkozók- kal egyetemleges, a Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti helytállási kötelezettsége csak a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területe, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)károkozók felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlô arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerzôdés alapján kifizetett kártérítési ösz- szeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô vagy elutasító nyilat- kozata, vagy a Biztosított kártérítési kötelezettségére vonatkozó jogerôs bírósági ítélet.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és elôírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelô azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosí- tási szerzôdés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérüléssel össze- függésben az erre visszavezethetô dologi kárra, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak.
(2) Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából:
(a) személyi sérülés az, ha valaki a Biztosított által okozott baleset következtében meghal, vagy sürgôsségi orvosi ellátást igénylô testi sérülést szenved,
(b) dologi kárnak minôsül, ha valamilyen tárgy megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
(3) Amennyiben a Biztosító megállapodás alapján átalányösszeget fizet, akkor ez vonatkozik a do- logi károkra és személyi sérülésekkel összefüggésben felmerült költségekre is.
(4) Amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja, amennyiben a Biztosított a Biztosító részére benyújtja a szerzôdésben megállapított módon és mértékben mentesítse ôt olyan kár megtérítése, illetve sérelemdíj megfizetése alól, amelyre jogszabály értelmében köteles. A Biztosító a károkat biztosítási eseményenként a szerzôdésben megjelölt felsô határig téríti megfelelôsségét elismerô nyilatkozatát.
2. (5) A Biztosító szolgáltatását a károsultnak teljesítheti azonban Biztosított és a károsult - egyezsége, a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata a Bizto- sítóval szemben csak akkor hatályos, ha jogszabály eltérôen nem rendelkezik - nem érvényesítheti kárigényét közvetlenül a Biztosítóval szemben. A Biztosított akkor követelheti, hogy azt a Biztosító neki teljesítsentudomásul vette, bírósági marasztalása pedig csak akkor, ha a károsult követelését ô egyenlítette kiBiztosított képviseletérôl gondoskodott, vagy errôl lemondott.
3. Jelen biztosítás kiterjed az eljárási költségekre, ha e költségek (6) Amennyiben a Biztosító útmutatásai alapján a károsulttal történô megegyezéssel, vagy elôzetes jóváhagyásával merültek fel egyéb módon a biztosítási összeg keretein belül. A kárt rendez- ni tudná, azonban az ügy lezárása a Biztosított kérésére együttmûködésének hiánya miatt meghiúsul, az ezzel összefüggésben keletkezô kamatterhet illetve egyéb költségeket a Biztosítónak a költségeket meg kell elôlegeznieBiztosító nem viseli.
4. A Biztosító jelen szerzôdés alapján bejelentett kárigények esetén nem téríti a károkozó Biztosított jogi képviseleti költségeit (7) Amennyiben több személy közösen okoz kárt, és a kamatokat, ha ezek a kártérítési összeggel együtt a biztosítási összeget meghaladják.
5. Ha így a Biztosított felelôssége a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelôsségét károkozókkal egyetemleges, vagy összegszerû helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatjaa kár bekövetkeztében a károsult is közrehatott, a Biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a Biztosítottat terhelik; ha azokat a Biztosító viselte, helytállási kötelezettsége csak a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
6felróhatóságának mértékéig terjed. A felelôsségbiztosítás hatálya az EU tagállamainak területeTöbb károkozó esetén, de a kártérítési felelôsség és annak mértéke a magyar jog szabályai szerint kerül megállapításra.
7. Amennyiben a biztosítási esemény kapcsán károsult(ak) járadékjogosulttá válik(nak)amennyiben felróhatóságuk arányát nem lehet megállapítani, akkor a Biztosító által teljesítendô kifizetések összegébeúgy tekinti, hogy a kár a károkozók között egyenlô arányban oszlik meg.
(8) A Biztosító visszatérítési igénye: a Biztosító a jelen szerzôdés alapján kifizetett kártérítési ösz- szeg megtérítését követelheti a Biztosítottól, ha bebizonyosodik, hogy a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta.
(9) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a (4) bekezdés esetén a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata vagy amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban polgári per indult, a Biz- tosított kártérítési kötelezettségét megállapító jogerôs bírósági határozat.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatása. (1. Felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján ) A biztosítási esemény bekövetkezése és előírtak szerinti bejelentése esetén a Biztosító vállalja a Biztosítottat terhelő azon kártérítési kötelezettség teljesítését, melyet a Biztosított követelhetia biztosítási szerződés hatálya alatt, külföldön harmadik személynek okozott személyi sérülés, és az erre visszavezethető dologi kár, illetve a személyi sérüléssel összefüggésben a károsult személy egészségügyi költségeire vonatkozóan támasztanak, legfeljebb az általános feltételek 4.(4) bekezdésében található Szolgáltatás-táblázatban rögzített összeghatárig.