Common use of A biztosító teljesítése Clause in Contracts

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 3 contracts

Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen sze- mélyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosí- tásokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges szempontjából lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított biztosított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg nyilatkozatával egy- idejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostólkezelőorvostól, intézménytől intézmény- től megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből összegből, a biztosítási esemény ese- mény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni levonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok dokumentumok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyeieredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekvéleménye- zések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciókdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámható- sági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve bele- értve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 2 contracts

Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen sze- mélyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosí- tásokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges szempontjából lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított biztosított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg nyilatkozatával egy- idejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostólkezelőorvostól, intézménytől intézmény- től megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény ese- mény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni levonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok dokumentumok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyeieredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekvéleménye- zések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciókdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámható- sági határozat;. (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve bele- értve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 2 contracts

Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek, Életbiztosítási Általános Feltételek

A biztosító teljesítése. (1) 16.1. A szerződő/biztosított köteles a biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől a tudomásá- ra jutásától számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelentenibiztosítóhoz a szolgáltatás iránti igénnyel együtt bejelenteni. 16.2. A biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, amennyiben a szerződő illetve a biztosított nem tett eleget a 16.1. pont szerin- ti meghatározott határidőben a bejelentési kötelezettségének, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adnifelvilágosítást nem adja meg, illetve a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén emiatt a biztosí- tó annyiban mentesülkötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthe- tetlenné válik. 16.3. A biztosító szolgáltatásait a rendelkezésre álló legutolsó adatok- nak megfelelően nyújtja. 16.4. A biztosító által igényelt minden igazolást, amennyiben nyilatkozatot és bizo- nyítékot hitelt érdemlően, a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumen- tumok beszerzésének és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnaknem téríti meg. (2) Az e feltételek alapján kötött 16.5. Minden biztosítási szerződések esetében szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a bizto- sított biztosított személyi igazolványának, lakcímkártyájának másolatát, a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arrabiztosítotti nyilatkozatot valamint az Igénylőlap baleseti szolgál- tatáshoz nyomtatványt kitöltve, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járórészletes leírásával, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult.valamint az alábbi dokumentumokat kell csatolni: a) amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatá- si, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagá- nak részét képező iratok másolata (4) A büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.benyúj- tásakor már rendelkezésre áll),

Appears in 2 contracts

Samples: Gépjárműben Utazók Közlekedési Baleset Biztosítása, Gépjárműben Utazók Közlekedési Baleset Biztosítása

A biztosító teljesítése. (1) 22.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől jogviszony alapján támasztott bármely szolgáltatá- si igényt a biztosító részére írásban, az alapul szolgáló esemény bekövetkezésétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban kell bejelenteni. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adniszerződő nem tesz eleget, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében 22.2. A biztosító szolgáltatásait a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjerendelkezésre álló legutolsó ada- toknak megfelelően nyújtja. (3) 22.3. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizonyítékot hitelt érdemlően, a kifizetésre kerülő biztosítónak az általa megha- tározott formában és tartalommal kell benyújtani. A külföldön bekövetkezett baleset esetén a baleset körülményeiről a külföl- di hatóság által kiállított okirat hiteles magyar fordítását is csatolni kell. A szükséges dokumentumok beszerzésének, for- dításának és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító nem téríti meg. 22.4. Minden biztosítási összegből szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a biztosított személyi igazolványának másolatát, valamint az Igénylőlap Baleseti szolgáltatáshoz nyomtatványt kitöltve, ere- deti formában a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) részletes leírásával. A szolgáltatási nyomtatványhoz az alábbi dokumentumokat kell csatolni: – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatá- si, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anya- gának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény bejelentésekor benyújtásakor már rendelkezésre áll – ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatást kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvo- si irat másolata, – közlekedési baleset esetén, amennyiben a gépjármű vezetője a biztosított volt, érvényes vezetői engedélyének másolata, – az első, akut ellátást igazoló orvosi dokumentum másolata (ennek hiányában a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. nem teljesít baleseti szolgálta- tást), – a biztosítási kötvény (leadását iskórházi zárójelentés(ek) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. másolata(i), – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás kórházi betegellátás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk;hitelt érdemlő másolata(i) a (fekvőbetegként) kórházban töltött napok szá- máról. x. 22.5. Halál esetén a fentieken kívül még az alábbi dokumentumok csatolása szükséges: – a halotti anyakönyvi kivonat másolata, – a halottvizsgálati bizonyítvány másolata, – a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően jogosultságát igazoló okirat, alapító okirat, okirat másolata (pl. jogerős hagyatéki hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását). (6) 22.6. A szolgáltatást biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt irato- kat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat kérhet be. A 22.4. és 22.5. pontok- ban felsorolt okiratokon kívül a biztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására a bizonyítás általános szabá- lyai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. 22.7. A biztosító a szolgáltatásokat az igényelt igény elbírálásához, illetve a teljesítéshez szükséges összes dokumentum benyújtásától irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kézhezvételétől számított 15 napon belül teljesíti. (7) 22.8. A biztosító szolgáltatásainak teljesítése szolgáltatásait a magyar törvényes fizetőeszköz- benkedvezményezett részére banki folyószámlára utalással teljesíti, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történikamennyiben rendelkezik folyó- számlával. Postai úton történő teljesítés esetén Egyéb esetekben a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a szolgáltatásait postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtutalással teljesíti.

Appears in 1 contract

Samples: Baleset Biztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kapcso- latos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyeieredményei, keresőképtelenséget kere- sőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekvéleményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat;. (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében A szolgáltatás teljesítéséhez a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből bizonyítási teherre, és a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor ren- deltetésszerű joggyakorlás követelményére is figyelemmel a biztosító az alábbi dokumentu- mok következő irat- ok bemutatását kérikérheti: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági hatósági, és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. végleges díjmentesítési igény esetén a társadalombiztosítási szerv jog- erős határozata; f. időleges díjmentesítési igény esetén a saját jogon járó táppénz tényle- ges igénybevételét igazoló eredeti orvosi dokumentáció, táppénzre nem jogosult biztosított esetén a gyógytartam szakorvosi (kezelőorvosi) iga- zolása; g. a biztosítási esemény bekövetkeztével bekövetkeztét, és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. h. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. i. a 21.§ 20.§ és a 22.§-ban 21.§-ban meghatározott biztosító mentesülései mentesülési és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. j. a szerződő és kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámhatósági határozat;. (53) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 19.§ (42) bekezdésében előírt orvosi orvosi-, és hatósági eljárásokra vonat- kozó vo- natkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (64) A szolgáltatást a biztosító szolgáltatását az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított elbíráláshoz szükséges iratok kézhezvételét követő 15 napon belül teljesíti. (75) Az esedékes, de még meg nem fizetett díj összegét a biztosító vala- mennyi szolgáltatásának összegéből levonja. (6) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizető esz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással módon történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Útravaló Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 26.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított haladéktalanul, de legkésőbb a biztosítási eseményt követő 8 napon belül személyesen vagy be kell jelenteni írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzésétbizto- sító kárrendezésre jogosult szervénél. 26.2. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülA biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében szerződő illetve a bizto- sított biztosított nem tett eleget a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja 26.1. pont szerinti megha- tározott határidőben a biztosítót arrabejelentési kötelezettségének, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenszüksé- ges felvilágosítást nem adja meg, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteketfelvilágosítás tartalmá- nak ellenőrzését nem teszi lehetővé, információkat közvetlenül és emiatt a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjebiztosító kötele- zettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (3) 26.3. A teljesítésre valamennyi felsorolt dokumentum hiánytalan beér- kezését követő 15 napon belül kerül sor. A szolgáltatási érték kiszámításának feltételeit a Különös Biztosítási Feltételek tartal- mazzák. 26.4. A biztosító szolgáltatásait a kifizetésre kerülő biztosítási összegből rendelkezésre álló legutolsó adatok- nak megfelelően nyújtja. 26.5. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizo- nyítékot hitelt érdemlően, a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumen- tumok beszerzésének és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító nem téríti meg. 26.6. A szolgáltatás igénybevételéhez be kell nyújtani a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó(annak jellegétől függően) bekövetkezésének igazolásá- hoz, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározá- sához szükséges alábbi dokumentumokat: – teljes körűen kitöltött szolgáltatás igénylő lap, – eredeti fedezetet igazoló dokumentum (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor fedezetigazolás vagy kötvény), ennek hiányában nyilatkozat a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény fedezetet igazoló dokumentum elvesztéséről, – személyi igazolvány, vagy más személyazonosításra alkalmas okmány, lakcímkártya, – kedvezményezetti jogosultságot bizonyító okirat (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki mint pl. hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) másolata, ameny- nyiben a kedvezményezett a szerződésben név szerint megne- vezésre nem került, – a biztosítási esemény bekövetkezésének tényét igazoló doku- mentumok, a biztosítási esemény bekövetkezési körülményei- nek és következményeinek tisztázásához szükséges iratok másolata (mint pl. a biztosított és a biztosítási eseménnyel érintett más személy, tanúk nyilatkozata a biztosítási esemény körülményeiről, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvek másolata, boncolási jegyzőkönyv másolata, munkahelyi, iskolai, közleke- dési vállalat által felvett baleseti jegyzőkönyv másolata, a biztosítási eseménnyel kapcsolatos szakértői vélemények másolatai), – ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatás kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat, – közlekedési baleset esetén a gépjárművet vezető biztosított érvényes vezetői engedélye, – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabály- sértési eljárásban meghozott jogerős gyám- hatósági határozat; ítélet vagy határozat csak abban az esetben, ha az a szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll), – a biztosítottnak a biztosítási eseménnyel valamint a kórelőz- ményi adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumainak másolata (5) Az okiratok beszerzésének költségei mint pl. házi-, vagy üzemorvosi, a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi járó- és hatósági eljárásokra vonat- kozó fekvő betegellátás során keletkezett iratok, dokumentációk hiteles kórházi zárójelentések, a műtétről szóló orvosi dokumentáció, gyógyszerfelhasználást igazoló iratok, szövettani vizsgálati eredmények, ideértve CT, MRI és röntgenfelvétel vizsgálati eredményeit is), – balesetbiztosítási esemény esetén az első, akut orvosi ellátást igazoló dokumentáció, – a társadalombiztosítási szerv, vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti adatokat tartal- mazó iratok, az erre feljogosított illetékes hatóság (társada- lombiztosítási szerv) szakvéleménye a rokkantsági csoportba sorolásról (a jogosult titoktartás alóli felmentéséhez és adatbe- kéréshez szükséges meghatalmazása alapján) – a biztosított halála esetén a halotti anyakönyvi kivonat, halottvizsgálati bizonyítvány, halál utáni orvosi jelentés, bon- colási jegyzőkönyv, a biztosított halálát okozó betegség kezde- ti időpontjának és lefolyásának, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok, korábbi orvosi dokumentáció, – idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordításátfordí- tása, melynek költsége a kárigény előterjesztőjét terheli, – a biztosítási összeg kifizetéséhez szükség esetén be kell nyúj- tani az eljáró törvényes képviselő jogosultságát igazoló doku- mentumokat, – jogszabályi rendelkezés esetén gyámhivatali engedély, – meghatalmazás. (6) 26.7. A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonigény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüg- gő egyéb iratokat szerezhet be. Amennyiben Abban az esetben, ha a jogosult kérése szerint biztosító által kért dokumentumokat nem, vagy hiányosan nyújtják be, és azt a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítóhiánypótlásra való felhívást követően sem pótolják, a teljesítési idő bizto- sító a postai átfutás idejével meghosszabbodikszolgáltatási igényt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el. 26.8. A felsorolt okiratokon kívül a biztosított jogosult a károk és költ- ségek egyéb okmányokkal, vagyis dokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására, a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekintenibizonyítás általános szabályai sze- rint annak érdekében, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténthogy követelését érvényesíthesse.

Appears in 1 contract

Samples: General Insurance Terms

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött A biztosítási szerződések esetében esemény bejelentése a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjeszolgáltatásra jogosult személy kö- telessége. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. x. xxxxxxxxx, a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugtabiztosító által kiadott szolgáltatási igénybejelentő; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halott vizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyző- könyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; g. a biztosítottság tényét igazoló dokumentumokat (5Folyamatos Díjfizeté- sű Nyugdíjcélú Életív Program és/vagy Folyamatos Díjfizetésű Groupama Életív Program kötvény másolata, születési anyakönyvi kivonat); h. a baleset helyszínén felvett baleseti jegyzőkönyv. (4) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 16.§ (43) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (5) A bemutatott dokumentumok mellett a biztosító orvosa további vizs- gálatok elvégzését is kezdeményezheti. A biztosító által kezdeményezett orvosi vizsgálatok költsége a biztosítót terheli. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfize- tőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési kezelési költséget levon. . (8) Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Balesetbiztosítási Keretszerződés

A biztosító teljesítése. (1) 5.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított jogviszony alapján támasztott bármely szolgáltatási igényt a Biztosító részére írásban, az alapul szolgáló esemény bekö­ vetkezésétől számítva haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül személyesen vagy írásban kell a biztosítónál Biztosító által rendszeresített szolgáltatási igénybejelentő nyomtatvány kitöltésével benyújtani. A szolgáltatási igénybejelentő elektronikusan elérhető a Szerződő honlapján (xxx.xxxxxxxx.xx). 5.2. A Biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizo­ nyítékot a Biztosítónak az általa meghatározott formában és tarta­ lommal kell benyújtani. A szükséges dokumentumok beszerzésé­ nek és Biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a Biztosító nem téríti meg. 5.3. Minden biztosítási szolgáltatás iránti igényhez be kell jelenteninyújtani a szolgáltatási összeg felvételére jogosult (Biztosított/Társbiztosított, általuk meghatalmazott személy vagy ezen személyek örököse) sze­ mélyi okmányainak másolatát, valamint a Szolgáltatási igénylőlap nyomtatványt kitöltve, a Biztosítási Esemény részletes leírásával. 5.4. A Szolgáltatási igénylőlap nyomtatványhoz az alábbi dokumentu­ mokat kell csatolni: 5.4.1.Bármely baleseti szolgáltatási igény esetén: a) a Biztosítási Esemény bekövetkezésének tényét igazoló doku­ mentumok, a Biztosítási Esemény bekövetkezési körülményei­ nek és következményeinek tisztázásához szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni iratok másolata (mint pl. a bejelentés Biztosított és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása Biztosítási Eseménnyel érintett más személy, tanúk nyilatkozata a Biztosítási Esemény körülményeiről, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvek másolata, munkahelyi, iskolai, közlekedési vállalat által felvett baleseti jegyzőkönyv másolata, a biztosítási eseménnyel kapcsolatos szakértői vélemények másolatai), b) véralkohol vizsgálati eredmény, ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatás kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat másolata, c) közlekedési baleset esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, gépjárművet vezető biztosított érvényes vezetői engedélye, d) amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.Biztosítási Eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős ítélet vagy határozat csak abban az esetben, ha az a szolgáltatási igény benyújtásakor már ren­ delkezésre áll), e) a Biztosítottnak a Biztosítási Eseménnyel, valamint a kórelőz­ ményi adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumainak másolata (2mint pl. házi­, vagy üzemorvosi, a járó­ és fekvő betegellátás során keletkezett iratok, kórházi zárójelentések, a műtétről szóló orvosi dokumentáció, gyógyszerfelhasználást igazoló iratok, szövettani vizsgálati eredmények, ideértve CT, MRI és röntgenfelvétel vizsgálati eredményeit is), f) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében az első, akut orvosi ellátást igazoló dokumentáció, g) a bizto- sított társadalombiztosítási szerv, vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti adatokat tartalmazó ira­ tok (a biztosítót arrajogosult titoktartás alóli felmentéséhez és adatbekérés­ hez szükséges meghatalmazása alapján), h) idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordí­ tása, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje.melynek költsége az igény előterjesztőjét terheli, (3i) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járóösszeg kifizetéséhez szükség esetén az eljáró tör­ vényes képviselő jogosultságát igazoló dokumentumok, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult.gond­ nok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozat, jogsza­ bályi rendelkezés esetén gyámhivatali határozat, (4j) A szolgáltatási szükség esetén meghatalmazás. 5.4.2.Baleseti halál szolgáltatás iránti igény bejelentésekor a biztosító esetén az 5.4.1. pontban foglaltakon túlmenően csatolni kell továbbá az alábbi dokumentu- mok bemutatását kériokiratokat: a. a biztosítási kötvény (leadását isa) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat;kivonat másolata, d. a halál okát igazoló b) halottvizsgálati bizonyítvány, halotti epíkrizis, boncolási jegyzőkönyvjegyző­ könyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei;halál utáni jelentés másolata, e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. c) a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően jogosultságát igazoló okirat, alapító okirat, okirat másolata (pl. jogerős hagyatéki végzés, hagyatékátadó végzés vagy öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását). (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Biztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biz- tosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából kötele- zettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné kideríthetet- lenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből összegből, a biztosítási biz- tosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni levonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok dokumen- tumok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat;. (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától benyújtá- sától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőesz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai szolgálta- tást postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor ami- kor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Baleset És Egészségbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől bekövetkeztétôl számított 8 napon munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé lehetôvé kell tenni a bejelentés bejelen- tés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzésétellenôrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné kiderít- hetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében A szolgáltatás teljesítéséhez a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok következô iratok bemutatását kérikérheti: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. f. a 21.§ és a 22.§-ban 9.§-ban meghatározott biztosító mentesülései mentesülési és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői or- vosszakértői dokumentációk; x. g. a szerződő és kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámhatósági határozat;. (53) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 15.§ (42) bekezdésében előírt orvosi orvosi- és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (64) A szolgáltatást a biztosító teljesítése az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított utolsó szükséges okmány beérkezését követô 15 napon belül teljesítitörténik. (75) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetôesz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módonmódon banki átutalással, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Szelence Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülmentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné kide- ríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével bekövetkeztével, és annak következményeivel kap- csolatos kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyeieredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekvélemé- nyezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciókdokumentációk, orvosi or- vosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban 11.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez ellenőrzé- séhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői orvosszak- értői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat;. (54) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve beleértve a 17.§ 18.§ (43) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó vo- natkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (65) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (76) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőesz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén ese- tén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési kezelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint kérésére a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással postai át- utalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Szelence Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 14.1. A biztosító a baleset időpontjában érvényes biztosítási összeget teljesíti a biztosítás kedvezményezettjének. 14.2. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított írásban haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, jelenteni a biztosítónál. A szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adniad- ni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások ezek tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülA biztosító kötele- zettsége nem áll be, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából bejelentési kötelezettséget csak részben vagy késedelmesen teljesítik és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné kideríthetetle- nekké válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött 14.3. A szolgáltatást a Vezérigazgatóság teljesíti. 14.4. A teljesítésre a szolgáltatáshoz szükséges utolsó irat beérkezését követő 15 napon belül kerül sor. 14.5. A biztosítási szerződések esetében szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a bizto- sított következő iratokat: – a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja kötvény másolatát, – a biztosítót arrabiztosító baleseti kárbejelentő nyomtatványát, hogy vitás melyhez csatolni kell: a) az akut szakorvosi ellátásról szóló dokumentumokat, b) röntgenleletet(ket), indokolt esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenrtg-felvételt, c) baleseti sebészeti zárójelentést(eket), d) baleseti sebészeti ellenőrzővizsgálatok dokumentációját. A kontroll vizs- gálatok dokumentációja nélkül a biztosító megtagadhatja a térítést. e) valamint azokat az egyéb iratokat, leleteket, orvosi dokumentumokat, amelyek a jogosultságnak, a biztosítási eseménynek, a biztosított sérülé- se mértékének, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteketsérülés miatti kórházi kezelés idejének a megál- lapításához szükségesek, f) hatósági intézkedés esetén annak jegyzőkönyvét, g) ha történt alkoholfogyasztásra vonatkozó vizsgálat, információkat közvetlenül úgy annak jegyző- könyvét, h) elhalálozás esetén, a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító fentieken túlmenően: – a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. kivonatot, – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványorvosi vagy hatósági bizonyítványt, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei;– jogerős örökösödési határozatot, e. i) ha a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkkülföldön történik, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles akkor az idegen nyelven ki- állított dokumentum hitelesített magyar nyelvű fordítását. (Ezek beszer- zésének költségei nem a biztosítót terhelik.) j) A biztosítónak jogában áll szakértőket bevonni a szolgáltatás jogosultsá- gának eldöntéséhez. (6) A szolgáltatást 14.6. Jelen biztosítás szempontjából nem minősül kórháznak a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benszanatórium, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítóre- habilitációs intézet, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodikgyógyfürdő, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekintenielmebetegek gyógy- és gondozóintézetei, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtgeriátriai otthonok, szociális otthonok, illetve kórházak ilyen jellegű szolgál- tatást nyújtó osztályai, valamint mindazon intézmény, melyek az OEP finan- szírozási körén kívül esnek.

Appears in 1 contract

Samples: Baleset Biztosítás

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen sze- mélyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosí- tásokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges szempontjából lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított biztosított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg nyilatkozatával egy- idejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostólkezelőorvostól, intézménytől intézmény- től megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből összegből, a biztosítási esemény ese- mény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni levonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok dokumentumok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyeieredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekvéleménye- zések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciókdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámható- sági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve bele- értve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget kezelési költsé- get levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött A biztosítási szerződések esetében esemény bejelentése a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjeszolgáltatásra jogosult személy kö- telessége. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. x. xxxxxxxxx, a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugtabiztosító által kiadott szolgáltatási igénybejelentő; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halott vizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyző- könyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; g. a biztosítottság tényét igazoló dokumentumokat (5Folyamatos Díjfizeté- sű Nyugdíjhozó Életív Program és/vagy Folyamatos Díjfizetésű Partner Életív Program kötvény másolata, születési anyakönyvi kivonat); h. a baleset helyszínén felvett baleseti jegyzőkönyv. (4) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 16.§ (43) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (5) A bemutatott dokumentumok mellett a biztosító orvosa további vizs- gálatok elvégzését is kezdeményezheti. A biztosító által kezdeményezett orvosi vizsgálatok költsége a biztosítót terheli. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfize- tőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési kezelési költséget levon. . (8) Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Balesetbiztosítási Keretszerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülmentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné kide- ríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági hatósági, és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével bekövetkeztét igazoló és annak következményeivel kap- csolatos következményei- vel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; f. a baleseti egészségkárosodást igazoló iratok; g. kórházi térítés esetén a 21.§ és kórházi ápolás tényét, időtartamát hitelesen tanúsító iratok (kórházi zárójelentés); h. a 22.§-ban 16.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok mentesülés ellenőrzéséhez szükséges hatósági ható- sági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. i. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat;. (54) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 10.§ (43) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (65) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (76) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőesz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési kezelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint kérésére a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással postai át- utalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Greeman Tanulóbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 13.1. A biztosító a baleset időpontjában érvényes biztosítási összeget teljesí- ti a biztosítás kedvezményezettjének. 13.2. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított írásban haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, jelenteni a biztosítónál. A szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások ezek tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülA bizto- sító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából bejelentési kötelezettsé- get csak részben vagy késedelmesen teljesítik, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné kö- rülmények kideríthetetlenekké válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött 13.3. A szolgáltatást a Vezérigazgatóság teljesíti. 13.4. A teljesítésre a szolgáltatáshoz szükséges utolsó irat beérkezését köve- tő 15 napon belül kerül sor. 13.5. A biztosítási szerződések esetében szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a bizto- sított következő ira- tokat: – a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja kötvény másolatát, – a biztosítót arrabiztosító baleseti kárbejelentő nyomtatványát, hogy vitás melyhez csatolni kell: a) az akut szakorvosi ellátásról szóló dokumentumokat, b) röntgenlelete(ke)t, indokolt esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenrtg-felvételt, c) baleseti sebészeti zárójelentés(eke)t, d) baleseti sebészeti ellenőrzővizsgálatok dokumentációját. A kontroll vizsgálatok dokumentációja nélkül a biztosító megtagadhatja a térítést. e) valamint azokat az egyéb iratokat, leleteket, orvosi dokumentumo- kat, amelyek a jogosultságnak, a biztosítási eseménynek, a biztosí- tott sérülése mértékének, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteketsérülés miatti kórházi kezelés ide- jének a megállapításához szükségesek, f) hatósági intézkedés esetén annak jegyzőkönyvét, g) ha történt alkoholfogyasztásra vonatkozó vizsgálat, információkat közvetlenül úgy annak jegyző- könyvét, h) elhalálozás esetén, a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító fentieken túlmenően: – a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. kivonatot, – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványorvosi vagy hatósági bizonyítványt, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei;– jogerős örökösödési határozatot, e. i) ha a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkkülföldön történik, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles akkor az idegen nyelven kiállított dokumentum hitelesített magyar nyelvű fordítását. (Ezek beszerzésének költségei nem a biztosítót terhelik.) j) A biztosítónak jogában áll szakértőket bevonni a szolgáltatás jogo- sultságának eldöntéséhez. (6) A szolgáltatást 13.6. Jelen biztosítás szempontjából nem minősül kórháznak a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benszanatórium, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítórehabilitációs intézet, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodikgyógyfürdő, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekintenielmebetegek gyógy- és gondozó- intézetei, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtgeriátriai otthonok, szociális otthonok, illetve kórházak ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó osztályai, valamint mindazon intézmény, melyek az OEP finanszírozási körén kívül esnek.

Appears in 1 contract

Samples: Baleset Biztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől bekövetkeztétôl számított 8 napon munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé lehetôvé kell tenni a bejelentés bejelen- tés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzésétellenôrzését. Ennek elmaradása esetén ese- tén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények körülmé- nyek kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében A szolgáltatás teljesítéséhez a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok következô iratok bemutatását kérikérheti: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően érdemlôen igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. f. a 21.§ 16.§ és a 22.§-ban 17.§-ban meghatározott biztosító mentesülései mentesülési és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. g. a szerződő és kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámhatósági határozat;, (53) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 15.§ (42) bekezdésében előírt orvosi orvosi- és hatósági eljárásokra vonat- kozó vo- natkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (64) A szolgáltatást a biztosító teljesítése az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított utolsó szükséges okmány beérkezését követô 15 napon belül teljesítitörténik. (75) Az esedékes, de még meg nem fizetett díj összegét és a biztosító által a szerzôdô (biztosított) számára nyújtott kötvénykölcsön után fennálló tar- tozások összegét a biztosító valamennyi szolgáltatásának összegébôl le- vonja. (6) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- fizetôeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 20.1. A szerződő köteles a biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől a tudomására jutásától számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelentenibiztosítóhoz a szolgáltatás iránti igénnyel együtt bejelenteni. 20.2. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a szerződő illetve a biztosított nem tett eleget a 20.1. pont szerinti meghatározott határidőben a bejelentési kötelezettségének, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adnifelvilágosítást nem adja meg, illetve a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben emiatt a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények körülmény kideríthetetlenné válnakválik. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében 20.3. A biztosító szolgáltatásait a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjerendelkezésre álló legutolsó adatoknak megfelelően nyújtja. (3) 20.4. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizonyítékot hitelt érdemlően, a kifizetésre kerülő biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumentumok beszerzésének és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító nem téríti meg. 20.5. Minden biztosítási összegből szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a biztosított személyi igazolványának, lakcímkártyájának másolatát, a biztosítotti nyilatkozatot valamint az Igénylőlap nyomtatványt kitöltve, a biztosítási esemény bekövetkeztéig járórészletes leírásával, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosulttovábbá az alábbiakat: a) biztosítási kötvény, b) halotti anyakönyvi kivonat másolata, c) halottvizsgálati bizonyítvány másolata, halál utáni jelentés másolata, d) amennyiben a halál betegség következtében állt be, a betegség kezdeti időpontjának és lefolyásának, valamint a halál körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, halotti epikrízis, boncjegyzőkönyv stb.), (4e) A amennyiben a halál baleset következtében állt be: – a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentésekor bejelentéséig született összes orvosi dokumentum, – baleseti jegyzőkönyv, vagy munkahelyi baleset esetén munkahelyi baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – véralkohol vizsgálati eredmény, amennyiben ilyen készült, f) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – rendőrségi jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – amennyiben a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri:biztosított közlekedési balesetben a jármű vezetőjeként sérült meg, a biztosított vezetői engedélye és a jármű forgalmi engedélye, a. g) amennyiben a biztosítási kötvény eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (leadását isbüntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll), h) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta;ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatást kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat, b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. i) külföldön bekövetkezett halál esetén a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar fordítása, j) a kedvezményezett(ek) személyi igazolványának és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei;lakcímkártyájának másolata(i), e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. k) a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően jogosultságát igazoló okirat, alapító okirat, okirat másolata (pl. jogerős hagyatéki hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását). (6) 20.6. A szolgáltatást biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. 20.7. A biztosító a szolgáltatásokat az igényelt igény elbírálásához, illetve a teljesítéshez szükséges összes dokumentum benyújtásától irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kézhezvételétől számított 15 napon belül teljesíti. (7) 20.8. A biztosító szolgáltatásainak teljesítése szolgáltatásait a magyar törvényes fizetőeszköz- benkedvezményezett részére banki folyószámlára utalással teljesíti, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történikamennyiben rendelkezik folyószámlával. Postai úton történő teljesítés esetén Egyéb esetekben a biztosító szolgáltatásait postai utalással teljesíti. 20.9. A biztosítottat kárenyhítési kötelezettség terheli, ami abban áll, hogy biztosítási esemény bekövetkezte esetén kérni az első akut ellátását, köteles (azonnal) haladéktalanul felkeresni orvosát. Bármilyen sérülés bekövetkeztét követően a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonbiztosítottnak a lehető legrövidebb időn belül gyakorló szakorvoshoz kell fordulnia, és kárenyhítési kötelezettségéből adódóan annak orvosi tanácsait köteles pontosan betartani. Amennyiben A biztosító nem felelős azokért a jogosult kérése szerint következményekért, amelyek a biztosítottnak a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítóesemény káros következményei elhárítására, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtilletve enyhítésére vonatkozó kötelezettségeinek elmulasztásából erednek.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 59. A biztosított a biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől esemény megtörténtét a tudomására jutásától számított 8 öt napon belül személyesen köteles írásban bejelenteni a biztosítónak. A kárrendezési eljárás során a biztosított köteles megadni a szükséges felvilágo- sításokat a biztosítónak, továbbá köteles lehetõvé tenni azt, hogy a kárbejelentést, illetve a felvilágosítások tar- talmát a biztosító ellenõrizhesse. 60. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell: · a kötvényszámot; · a káresemény leírását (az eljáró ügyészség, rendõrség vagy írásban más hatóság, illetve bíróság megjelölésével); · a biztosítónál be kell jelentenikárokozás helyét és idõpontját; · a kár bekövetkezésének helyét és idõpontját; · a kárhoz vezetõ cselekményekben résztvevõket, külön megjelölve azon személyeket, akiknek magatartásáért a biztosított helytállásra köteles; · a kár jellegét, mértékét (a megállapított vagy becsült értéket); · a károsodott dolgok (létesítmények, eszközök) és tulajdonosuk megnevezését; · a károsult(ak) kárigényének összegét; · a sérült személy(ek) nevét, személyi adatait, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adnisérülés leírását és mértékét, a sérült kárigényét; · a sérült hozzájárulását olyan adatok tekintetében, amelyeknek átadásához – vagy ahhoz, hogy azokat a biztosító kezelhesse – a sérült hozzájárulása szüksé- ges (adatvédelem); · a biztosítottat képviselõ személy nevét, címét, telefon- számát, a képviseleti jogot igazoló meghatalmazás egy eredeti példányát; · a biztosított és a károsult közötti jogviszony fennállá- sát és az annak tartalmát igazoló okiratokat (pl. meg- bízási szerzõdés, hatósági /bírósági/ határozat, jegy- zõkönyv); · ha a bejelentés üzleti vagy egyéb titkot tartalmaz, akkor a titokgazda hozzájárulását ahhoz, hogy a biztosító a titkot megismerje, és lehetővé kell tenni az arra vonatkozó adatokat kezelje; · ha a biztosító rendelkezésére bocsátott információ üzleti vagy egyéb titkot tartalmaz, a rendelkezésre bocsátott titok kezelésére vonatkozó szabályokat, belsõ utasításokat; · minden egyéb olyan lényeges dokumentumot, tényt, körülményt, adatot és információt, amely az igény jogalapjának, összegszerûségének elbírálásához, valamint a kártérítési összeg kifizetéséhez szükséges (pl. bankszámlaszám, a pénz átvételére jogosult személy megnevezése). AHE - 12310/2 61. Ha a biztosított csak a kárbejelentést követõen jut a birtokába a biztosító által a kárbejelentéskor vagy azt köve- tõen kért valamely dokumentumnak, ténynek, körül- ménynek, adatnak vagy információnak, akkor azt a tudomására jutását követõ öt napon belül köteles a biz- tosítónak bejelenteni. 62. A kár bekövetkezését, összegét, továbbá a biztosító helytállási kötelezettségének fennállását és annak össze- gét hitelt érdemlõen igazoló bizonylatokat, jegyzõköny- veket, okiratokat, szakértõi véleményeket és egyéb doku- mentációt a biztosított köteles a neki történt átadástól számított öt napon belül a biztosító rendelkezésére bocsátani. 63. Ha a káreseménnyel összefüggésben hatósági eljárás volt folyamatban, a biztosított az eljárás során hozott határozatot a kézbesítéstõl számított öt napon belül köteles a biztosító rendelkezésére bocsátani. Ha a biz- tosított a kézbesített határozattal szemben jogorvoslattal kíván élni, errõl a szándékáról köteles a biztosítót a hatá- rozat átadásával egyidejûleg írásban tájékoztatni, majd a jogorvoslati kérelem benyújtásától számított öt napon belül a jogorvoslatot is köteles a biztosító rendelkezésére bocsátani. 64. A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a biztosított nem teljesíti a jelen fejezetben meghatározott bejelen- tési, tájékoztatási, továbbá adatszolgáltatási kötelezett- ségét, valamint nem teszi lehetõvé a bejelentés és a felvilá- gosítások fel- világosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülellenõrzését, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges és emiatt lénye- ges körülmények kideríthetetlenné kideríthetetlenekké válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Igazságügyi Szakértõk Szakmai Felelõsségbiztosítása

A biztosító teljesítése. (1) 15.1. A szerződő köteles a biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől a tudomására jutásától számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelentenibiztosítóhoz a szolgáltatás iránti igény- nyel együtt bejelenteni. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adniszer- ződő nem tesz eleget, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné kideríthe- tetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) 15.2. A biztosító szolgáltatásait a kifizetésre kerülő rendelkezésre álló legutolsó adatok- nak megfelelően nyújtja. 2012. október 14.3. A biztosítási összegből szolgáltatás iránti igényhez a következő iratokat kell benyújtani: – szolgáltatási igénybejelentő nyomtatvány, – a szerződő igazolása a biztosított foglalkoztatásáról, – a biztosító által meghatározott egyéb dokumentumok, – orvosi igazolás másolata, baleset esetén az első, akut ellátást igazoló orvosi dokumentum(ok) másolatai (ennek hiányában a biztosító a kifizetést megtagadhatja), táppénzes lap(ok) máso- latai, kórházi zárójelentés(ek) másolatai, kórházi számla, rend- őrségi határozat másolata, amelyek a jogosultság, továbbá a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor és a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. szolgáltatás mértékének megállapítá- sához szükségesek. Elhalálozás esetén a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. fentieken túl: – halotti anyakönyvi kivonat; d. kivonat másolata, – a halál okát igazoló halottvizsgálati orvosi vagy hatósági bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv– örökösödési minőség hatósági igazolása, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. – házassági anyakönyvi kivonat. Ha a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkkülföldön történik: – az idegen nyelven kiállított dokumentum hiteles, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátnyel- vű fordítása. (6) 15.4. A szolgáltatást biztosító a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított szolgáltatását valamennyi szükséges irat beérkezé- sét követő 15 napon belül teljesíti. A szükséges dokumentumok beszerzésének és eljuttatásának költségei a szerződőt terhelik. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik15.5. Postai úton történő teljesítés Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtszolgál- tatás jogosultjának kérésére előleget folyósíthat.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Baleset Biztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 9.1. A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén jelen Szabályzatban meghatározottak szerint köteles a szolgáltatás teljesítésére, amennyiben a Szabályzat szerint a szolgáltatási kötelezettsége fennáll. 9.2. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 esemény bekövetkezését a Kedvezményezettnek a bekövetkezést követő 15 napon belül személyesen vagy írásban kell bejelenteni a biztosítónál be kell jelenteniBiztosítónál, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. 9.3. Ennek elmaradása esetén A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, ha (i) a biztosí- tó annyiban mentesülfenti határidőt nem tartják be, amennyiben (ii) a biztosító szükséges felvilágosítást nem adják meg, vagy (iii) a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszik lehetővé és ezek bármelyike miatt a Biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. 9.4. A biztosítási szolgáltatásokra vonatkozó igények elbírálásához a Biztosító a következő okiratokat, dokumentumokat kérheti be: • A Biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött és a bejelentő és a Kedvezményezett által aláírt igénybejelentő nyomtatvány. • Idegen nyelvű iratok hivatalos magyar fordítása. • Halotti anyakönyvi kivonat másolata. • Halottvizsgálati bizonyítvány másolata. • Boncjegyzőkönyv másolata (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében ha készült). • Haláleseti vagy baleset utáni orvosi jelentés másolata. • A Kedvezményezett jogosultságát igazoló okiratok: jogerős hagyatékátadó végzés, jogerős öröklési bizonyítvány. • Kiskorú- és gondnokolt Kedvezményezett esetén a bizto- sított törvényes képviselő nyilatkozata, a gyámot vagy a gondnokot kirendelő határozat és/vagy jogerős bírósági ítélet másolata. • A Kedvezményezett aláírásával ellátott eredeti nyilatkozat a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arraösszeg rendeltetési helyéről (fizetőszámlaszám, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenvagy lakcím), illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből ahová a biztosítási esemény bekövetkeztéig járóösszeg kifizethető. • Kifizetésnél a Kedvezményezettre vonatkozóan a Pénzmosási törvény szerinti azonosító adatokat tartalmazó irat (személyi igazolvány, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4vagy útlevél, vagy kártya formátumú vezetői engedély és lakcímkártya) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) másolata vagy személyes bemutatása. • Teljes orvosi dokumentáció: diagnózis és az utolsó díjfizetést felállításának időpontját igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkiratok, orvosi vizsgálat eredmé- nyeiszakvélemény/lelet, keresőképtelenséget igazoló dokumentációkzárójelentés, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi kórházi igazolás, elszámolási nyilatkozat, korábbi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátműtéti leírás, ambuláns (járóbeteg-ellátási) lap, röntgenlelet, ápolási dokumentáció, teljes kórházi kórlap, szövettani lelet, kontroll eredmények. Valamennyi dokumentum eredeti példánya szükséges. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 3.1. A balesetet a bekövetkeztétől számított 5 munka- napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónak. 3.2. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben szerződésben meghatározott szolgálta- tás igénybevételéhez a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok következő iratok bemutatását kéri: a. a a) biztosítási kötvény (leadását isszerződés, illetve biztosítási kötvény, b) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta;, b. c) hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentő lap, d) a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat;táppénzes állomány megállapítására jogosult szerv által a táppénzes állomány igazolására rend- szeresített nyomtatványok másolata, c. halotti anyakönyvi kivonat;e) ha kórházi ápolás is történt: kórházi zárójelentés a kórházi gyógykezelés befejezését követő 15 na- pon belül, d. f) baleseti jegyzőkönyv másolata, amennyiben készült ilyen, g) hatósági eljárás esetén: – az eljárást lezáró jogerős határozat, – a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványnyomozást megszűntető, boncolási jegyzőkönyvmegtagadó vagy fel- függesztő jogerős határozat vagy vádirat, h) azok az iratok, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. amelyek a jogosultság, továbbá a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosítási összeg meg- állapításához szükségesek, i) továbbá minden olyan dokumentum, vagy egyéb adat, mely a biztosítási esemény, illetve biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. fizetési kötelezettségének tisztázásához elenged- hetetlenül szükséges, így különösen a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátbiztosított korábbi egészségi állapotára vonatkozó dokumen- tumok. (6) 3.3. A szolgáltatást biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a biztosí- tottnál a gyógykezelés indokoltságát és az egész- ségi állapotot a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesítiorvosával ellenőriztesse. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik3.4. Postai úton történő teljesítés esetén Az igény elbírálása során a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonbizonyítási eljárást folytathat le, amelynek keretében további szükséges iratok benyújtását kérheti és orvosi vizsgálatokat is elvégeztethet. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést A vizsgálatok lefolytatására a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor orvosa jogosult. Jelen feltételekre a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtBalesetbiztosítási Általános Feltételek 17.1.3 pontja is vonatkozik.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Balesetbiztosítás

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől bekövetkeztétôl számított 8 napon munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé lehetôvé kell tenni a bejelentés bejelen- tés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzésétellenôrzését. Ennek elmaradása esetén ese- tén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények körülmé- nyek kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében A szolgáltatás teljesítéséhez a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok következô iratok bemutatását kérikérheti: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően érdemlôen igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. f. a 21.§ 16.§ és a 22.§-ban 17.§-ban meghatározott biztosító mentesülései mentesülési és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. g. a szerződő és kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámhatósági határozat;, (53) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 15.§ (42) bekezdésében előírt orvosi orvosi- és hatósági eljárásokra vonat- kozó vo- natkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (64) A szolgáltatást a biztosító teljesítése az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított utolsó szükséges okmány beérkezését követô 15 napon belül teljesítitörténik. (75) Az esedékes, de még meg nem fizetett díj összegét és a biztosító által a szerzôdô (biztosított) számára nyújtott kötvénykölcsön után fennálló tar- tozások összegét a biztosító valamennyi szolgáltatásának összegébôl le- vonja. (6) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetôesz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással módon történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen sze- mélyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosí- tásokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges szempontjából lé- nyeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított biztosított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg nyilatkozatával egy- idejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító biztosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási biztosítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostólkezelőorvostól, intézménytől intézmény- től megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény ese- mény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni levonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok dokumentumok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyeieredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekvéleménye- zések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciókdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok koc- kázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági gyámható- sági határozat;. (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve bele- értve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó vonatkozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőeszközben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget kezelési költsé- get levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Általános Feltételek

A biztosító teljesítése. (1) 13.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arraarra vállal kötelezettséget, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül esemény bekövetkezése esetén a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjekötvényben a károkozás idõpontját magába foglaló biztosítási idõ- szakra a 10.1. pont szerint meghatározott összeghatá- rokig megtéríti a károsult dologi kárait az önrészese- désre vonatkozó rendelkezések figyelembevételével. (3) 13.2. A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből fentieken túl megtéríti a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosultese- ményenkénti biztosítási összeghatárokon belül a károk érvényesítésével kapcsolatban felmerült költségeket is. 13.3. A biztosított a kár megállapításához – ha a kár jellege indokolja – jogosult a biztosítóval folytatott elõzetes egyeztetések alapján kárszakértõt igénybe venni, aminek költségeit a biztosító megtéríti. Megtéríti továbbá az áru mentésével kapcsolatban felmerülõ ésszerû költségeket, valamint a kár csökkentését eredményezõ igazolt és indokolt költségeket. 13.4. A biztosító teljesítési kötelezettsége a biztosítási idõszakra vonatkoztatva, a biztosítási események számától függetlenül nem haladhatja meg a szerzõ- désben biztosítási idõszakonként meghatározott biztosítási összeget. 13.5. A biztosító a szolgáltatását az igény jogosságának és összegszerûségének elbírálásához, valamint az összeg kifizetéséhez szükséges összes és az egyben utolsó adat- nak, okmánynak, dokumentumnak a kárrendezésre ille- tékes szervéhez való beérkezésétõl számított 30 napon belül forintban nyújtja a károsult részére. 13.6. A biztosító (4az önrészesedés figyelembevételével) biztosítási eseményenként és idõszakonként a szerzõdés részét képezõ adatközlõben biztosítási eseményenként és biztosítási idõszakonként meghatározott összeghatá- rig téríti meg a károsult kárát. A szolgáltatási igény bejelentésekor biztosító a megállapított kártérítési összeget kizárólag a károsultnak fizetheti, aki azonban igényét közvetlenül a biztosító ellen nem érvé- nyesítheti. A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. õ kezéhez fizessen, ha a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. károsult követelését õ egyenlítette ki. A biztosított a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benbiztosítóval szemben fennálló, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén jelen feltételek alapján létrejött szerzõdésbõl származó jogait a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtkárosultra nem engedményezheti.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjárműszervizek Felelősségbiztosítása

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől bekövetkeztétôl számított 8 napon munkana- pon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosító bármely szervezeti egysé- génél be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé le- hetôvé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzésétellenôrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülAmennyiben e bejelentés nem történik meg, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biz- tosító kötelezettsége nem áll be. (2) A biztosított életbenléte esetén a szolgáltatás teljesítésének feltétele, hogy a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titoktartás alól min- den olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi intézménynek, amelyek ôt kezelték és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomásá- ra jutott egyéb körülmények ellenôrzése céljából ezektôl a szükséges in- formációkat beszerezze, valamint ugyanebbôl a célból más biztosítóval, a társadalombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biztosított az orvosi titoktartás alóli felmentô nyilatkozatot nem adja meg és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be. (3) A biztosítottat kárenyhítési kötelezettség terheli. Ennek értelmében: Ha a biztosított kárenyhítési kötelezettségének nem tesz ele- get, a biztosító annyiban mentesül a teljesítés alól, amennyi- ben a biztosított mulasztása közrehatott állapotának súlyosab- bá válásában. (4) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében szerzôdésben a bizto- sított biztosított a biztosítási szerződés megkötésekor külön biz- tosítási szerzôdés megkötéséhez való hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja nyilatkozatával egyidejû- leg felhatalmazza a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító biztosító által megbízott meg- bízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási biztosítási eseménnyel összefüggő összefüggô leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostólkezelôorvos- tól, intézménytől intézménytôl megkérje. (35) A biztosító a kifizetésre kerülő kerülô biztosítási összegből összegbôl, a biztosítási esemény ese- mény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni levonni jogosult. (46) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. x. a biztosítási kötvény biztosító által kiadott (leadását isa kezelô orvos által kitöltött és aláírt) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugtaszolgálta- tási igénybejelentôt vagy halotti anyakönyvi kivonatot; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően biztosítási esemény bekövetkeztét igazoló okiratrendôrségi, orvosi és ha- tósági bizonyítványt, határozatot; c. halotti anyakönyvi kivonata biztosító által kért, a biztosítási eseménnyel és annak következmé- nyeivel kapcsolatos vizsgálati eredményeket, orvosi igazolásokat, záró- jelentéseket; d. a halál okát biztosítottság tényét igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményeidokumentumokat; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével kötvényt és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekaz esedékesség szerinti utolsó díjfizetést iga- zoló iratot; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 14.1. A szerződő köteles a biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított a tudomására jutásától szá- mított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelentenibiztosítóhoz a szolgáltatás iránti igénnyel együtt bejelenteni. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adniszerződő nem tesz eleget, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében 14.2. A biztosító szolgáltatásait a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjerendelkezésre álló legutolsó adatok- nak megfelelően nyújtja. 14.3. A biztosítási szolgáltatás iránti igényhez a következő iratokat kell benyújtani: – szolgáltatási igénybejelentő nyomtatvány, – a szerződő igazolása a biztosított foglalkoztatásáról, – a biztosító által meghatározott egyéb dokumentumok, – orvosi igazolás, baleset esetén az első, akut ellátást igazoló orvo- si dokumentum (3) A ennek hiányában a biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből kifizetést megta- gadhatja), táppénzes lap, kórházi zárójelentés, rendőrségi jegyző- könyv, amelyek a jogosultság, továbbá a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor és a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. szolgáltatás mértékének megállapításához szükségesek. Elhalálozás esetén a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. fentieken túl: – halotti anyakönyvi kivonat; d. kivonat másolata, – a halál okát igazoló halottvizsgálati orvosi vagy hatósági bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv– örökösödési minőség hatósági igazolása, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. – házassági anyakönyvi kivonat. Ha a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkkülföldön történik: – az idegen nyelven kiállított dokumentum hiteles, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátfordítása. (6) 14.4. A szolgáltatást biztosító a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított szolgáltatását valamennyi szükséges irat beérkezé- sét követő 15 napon belül teljesíti. A szükséges dokumentumok beszerzésének és eljuttatásának költségei a szerződőt terhelik. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik14.5. Postai úton történő teljesítés Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtszolgál- tatás jogosultjának kérésére előleget folyósíthat.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Biztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 3.1. A baleseti keresőképtelenségre vonatkozó szolgáltatási igényt először az önrész leteltétől számított 5 munkanapon belül, majd azt követően 14 napos időközönként kell írásban jelenteni a biztosítónak. 3.2. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben szerződésben meghatározott szol- gáltatás igénybevételéhez a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok következő iratok bemutatását kéri: a. a a) biztosítási kötvény (leadását isszerződés, illetve biztosítási kötvény, b) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta;, b. c) hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentő lap, d) a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat;keresőképtelenség megállapítására jogosult szerv által a keresőképtelenség igazolására rendszeresített nyomtatványok másolata, c. halotti anyakönyvi kivonat;e) ha kórházi ápolás is történt: kórházi zárójelentés a kórházi gyógykezelés befejezését követő 15 napon belül, d. f) baleseti jegyzőkönyv másolata, amennyiben készült ilyen, g) hatósági eljárás esetén: - az eljárást lezáró jogerős határozat, - a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványnyomozást megszűntető vagy megtagadó jogerős határozat vagy vádirat, h) azok az iratok, boncolási jegyzőkönyvamelyek a jogosultság, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. továbbá a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosítási összeg megállapításához szükségesek, i) továbbá minden olyan dokumentum, vagy egyéb adat, mely a biztosítási esemény, illetve biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. fizetési kötelezettségének tisztázásá- hoz elengedhetetlenül szükséges, így különö- sen a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátbiztosított korábbi egészségi állapotára vonatkozó dokumentumok. (6) 3.3. A szolgáltatást szolgáltatási igénybejelentőt, valamint a bal- eseti jegyzőkönyv másolatát folyamatos kereső- képtelenség esetén csak az első bejelentés al- kalmával kell benyújtani, ezt követően csak az előzőekben meghatározott egyéb dokumentumo- kat, illetve iratokat kell a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesítirendelkezésére bocsátani a kötvényszámra való hivatkozással. (7) 3.4. A biztosító szolgáltatásainak teljesítése fenntartja magának a magyar törvényes fizetőeszköz- benjogot, hogy a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén biztosítottnál a keresőképtelenség indokoltságát és az egészségi állapotot a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtorvosával ellenőriztesse.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Balesetbiztosítás

A biztosító teljesítése. (1) 11.1. A szerződő köteles a biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől a tudomására jutásától számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelentenibiztosítóhoz a szolgáltatás iránti igény- nyel együtt bejelenteni, kivéve, ha a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzésétkülönös feltételek másként nem rendelkeznek. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülA biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelentési kötelezettségének a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szerződő nem tesz eleget és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné kideríthetetlen- né válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében 11.2. A biztosító szolgáltatásait a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjerendelkezésre álló legutolsó adatok- nak megfelelően nyújtja. (3) A 11.3. Amennyiben a 10.6. és a 10.7. pontban foglalt tényezők megvál- tozását a szerződő az előírt határidőn belül nem közli, a biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járóbekövetkeztekor a fizetett díjnak megfelelő- en, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosultarányosan nyújt szolgáltatást. 11.4. A biztosítási szolgáltatás iránti igényhez a következő iratokat kell benyújtani: – szolgáltatási igénybejelentő nyomtatvány, – a szerződő igazolása a biztosított csoporttagságáról (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor foglalkozta- tásáról, tagsági viszonyáról stb.), – a szerződő igazolása az érintett csoport káridőponti létszámáról, – munkahelyi baleset esetén a baleseti jegyzőkönyv, – munkabérarányos biztosítási összeg esetében munkabér-kimuta- tás a biztosítási esemény bekövetkeztekor aktuális munkabérről, – a biztosító által meghatározott egyéb dokumentumok (orvosi iga- zolás, baleset esetén az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. első, akut ellátást igazoló orvosi doku- mentum, táppénzes lap, kórházi zárójelentés, rendőrségi jegyző- könyv), amelyek a jogosultság, továbbá a biztosítási kötvény (leadását is) esemény és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. szolgáltatás mértékének megállapításához szükségesek. Elhalálozás esetén a fentieken túl: – halotti anyakönyvi kivonat; d. kivonat másolata, – a halál okát igazoló halottvizsgálati orvosi vagy hatósági bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv– örökösödési minőség hatósági igazolása, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. – házassági anyakönyvi kivonat. Ha a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkkülföldön történik: – az idegen nyelven kiállított dokumentum hiteles, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátnyel- vű fordítása. (6) 11.5. A szolgáltatást biztosító a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított szolgáltatását valamennyi szükséges irat beérkezését követő 15 napon belül teljesíti. A szükséges dokumentumok be- szerzésének és eljuttatásának költségei a szerződőt terhelik. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik11.6. Postai úton történő teljesítés Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtszolgálta- tás jogosultjának kérésére előleget folyósíthat.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Élet , Baleset , Egészségbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) 13.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől jogviszony alapján támasztott bármely szolgáltatási igényt a biztosító részére írásban, az alapul szolgáló esemény bekövetkezésétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni. A biztosí- tó szolgáltatási kötelezettsége nem áll fenn, amennyiben bejelen- tési kötelezettségének a szerződő illetve biztosított nem tesz ele- get, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adnifelvilágosítást nem adja meg, illetve a felvilágosí- tás tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé és lehetővé kell tenni emiatt a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító bizto- sító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné kideríthe- tetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében 13.2. A biztosító szolgáltatásait a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arrarendelkezésre álló legutolsó adatoknak megfelelően nyújtja. 13.3. A biztosítottat kárenyhítési kötelezettség terheli, ami abban áll, hogy vitás esetben biztosítási esemény bekövetkezte esetén köteles kérni az első akut ellátását, (azonnal) haladéktalanul felkeresni orvosát. Bármilyen sérülés bekövetkeztét követően a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenbiztosítottnak a lehető legrövidebb időn belül gyakorló szakorvoshoz kell fordulnia, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) és kárenyhítési kötelezettségéből adódóan annak orvosi tanácsait köteles pontosan betartani. A biztosító nem felelős azokért a kifizetésre kerülő biztosítási összegből következményekért, amelyek a biztosítottnak a biztosítási esemény bekövetkeztéig járókáros következményei elhárítására, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosultilletve enyhítésére vonatkozó kötelezettségeinek elmulasztásából erednek. (4) 13.4. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizo- nyítékot hitelt érdemlően, a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A külföldön bekövetke- zett halál vagy baleset esetén a halál vagy baleset körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat hiteles magyar fordítását is csatolni kell. A szükséges dokumentumok beszerzésének, fordítá- sának és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító nem téríti meg. 13.5. A szolgáltatási igény bejelentésekor bejelentés során benyújtandó dokumentumok: 13.5.1. Minden biztosítási szolgáltatás iránti igényhez be kell nyújtani a biztosító biztosított személyi igazolványának, lakcímkártyájának másolatát, valamint a Szolgáltatási igénylőlap nyomtatványt kitöltve, a bal- eseti esemény részletes leírásával. 13.5.2. A Szolgáltatási igénylőlap nyomtatványhoz az alábbi dokumentu- mokat kell csatolni: 13.5.2.1. Haláleseti szolgáltatás iránti igény esetén az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéricsatolása szükséges: a. a) biztosítási kötvény, b) halotti anyakönyvi kivonat másolata, c) halottvizsgálati bizonyítvány másolata, halál utáni jelentés másolata, d) amennyiben a halál betegség következtében állt be, a betegség kezdeti időpontjának és lefolyásának, valamint a halál körülmé- nyeinek tisztázásához szükséges iratok (kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, halotti epikrízis, boncjegyzőkönyv stb.), e) amennyiben a halál baleset következtében állt be: – a biztosítási kötvény (leadását iseseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgálta- tási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum, – baleseti jegyzőkönyv, vagy munkahelyi baleset esetén munka- helyi baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – véralkohol vizsgálati eredmény, amennyiben ilyen készült, f) és közlekedési baleset esetén az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. előzőeken felül: – rendőrségi jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – amennyiben a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat;közlekedési balesetben a jármű vezetőjeként sérült meg, a biztosított vezetői engedélye és a jármű forgalmi engedélye, c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. g) amennyiben a biztosítási esemény bekövetkeztével és eseménnyel vagy az annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkalapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, orvosi vizsgálat eredmé- nyeiközigazgatási, keresőképtelenséget igazoló dokumentációktűzvédelmi, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és orvosszakértői dokumentációk;szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelke- zésre áll), x. h) ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatást kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat, i) a kedvezményezett(ek) személyi igazolványának és lakcímkár- tyájának másolata(i), kiskorú kedvezményzett(ek) esetén gyám- hatósági határozat másolata, j) a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően jogosultságát igazoló okirat, alapító okirat, okirat másolata (pl. jogerős hagyatéki hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány). 13.5.2.2. Baleset-biztosítási szolgáltatás iránti igény esetén az alábbi doku- mentumok csatolása szükséges: a) amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szol- gáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvé- delmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező ira- tok másolata (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős gyám- hatósági határozat;határozat csak abban az esetben, ha az a kár- igény/szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll), b) ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatást kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat, c) közlekedési baleset esetén a biztosított érvényes vezetői enge- délyének másolata, amennyiben a biztosított gépjármű vezető- jeként sérült meg, d) az első, akut ellátást igazoló orvosi dokumentum másolata, e) a kórházi zárójelentés(ek) másolata(i), az ambuláns ellátások orvosi iratainak másolatai, f) a kórházi betegellátás során keletkezett iratok hitelt érdemlő másolata(i) a (5fekvőbetegként) Az okiratok beszerzésének költségei kórházban töltött napok számáról, g) röntgen és egyéb képalkotó diagnosztikai vizsgálatok leletei, felvételek másolatai, h) külföldön bekövetkezett balesetbiztosítási esemény esetén a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk külföldi hatóság illetve egészségügyi intézmény által kiállított okirat hiteles magyar nyelvű fordításátfordítása. (6) 13.5.2.3. A szolgáltatást biztosítási összeg kifizetéséhez szükség esetén be kell nyújtani az eljáró – törvényes képviselő jogosultságát igazoló dokumentumot, – gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozatot, – jogszabályi rendelkezés esetén gyámhivatali engedélyt, – meghatalmazást. 13.6. A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. A 13.5. pontokban felsorolt okirato- kon kívül a biztosított jogosult a károk és költségek egyéb okmá- nyokkal, dokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolá- sára, a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse. 13.7. A biztosító a szolgáltatásokat az igényelt igény elbírálásához, illetve a tel- jesítéshez szükséges összes dokumentum benyújtásától irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kézhezvételétől számított 15 napon belül teljesíti. (7) 13.8. A biztosító szolgáltatásainak teljesítése szolgáltatásait a magyar törvényes fizetőeszköz- benbiztosított/kedvezményezett részére banki folyószámlára utalással teljesíti, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történikamennyiben rendelkezik folyószámlával. Postai úton történő teljesítés esetén Egyéb esetekben a biztosító szolgáltatásait postai utalással teljesíti. 13.9. A biztosító szolgáltatásait a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtgyermek együttbiztosított részére tör- vényes képviselője részére teljesíti.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A biztosító teljesítése. (1) 4.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől a biztosítóhoz a szolgáltatás irán- ti igénnyel együtt a bekövetkezéstől számított 8 30 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) 4.2. A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A jelen különös feltételek alapján létrejött biztosításra benyújtott szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító igényeket az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. do- kumentumok benyújtása esetén fogadja el. – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos következ- ményeivel kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkdokumentáci- ók, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációkeredményei, orvosszakértői véle- ményezések; f. vélemé- nyezések; – a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciókorvo- si dokumentációk, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői orvosszak- értői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban ; – az általános biztosítási feltételek 17.-18. paragrafusaiban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok kockáza- tok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett kelet- kezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) 4.3. A szolgáltatást benyújtott dokumentumokat a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesítiorvosszakér- tője bírálja el. Amennyiben a betegség bekövetkeztének idő- pontja a biztosított által a szolgáltatási igény elbírálásakor benyújtott dokumentumok alapján nem állapítható meg, a betegség bekövetkezésének időpontját a biztosító orvosa ál- lapítja meg. 4.4. Egyes betegségtípusoknál a biztosító által elvárt további dokumentumok: 4.4.1. Rosszindulatú daganatos (7rák) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése megbetegedés diag- nosztizálása mint biztosítási esemény bekövetkezését a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, meg- felelő kórszövettani vizsgálat eredménye alapján állapítja meg a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történikbiztosító. 4.4.2. Postai úton történő teljesítés esetén Szívroham (infarctus) mint biztosítási esemény bekö- vetkezését a biztosító a következők szerint állapítja meg: – a kórelőzményben szereplő tipikus mellkasi fájdalom do- kumentálása; – az infarctusra jellemző EKG eltérések megléte; – a szívizom elhalására jellemző enzimértékek emelkedésé- nek kimutatása. A fenti három kritériumból kettő megléte elegendő az in- farctus biztosítási esemény alapján benyújtott szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonigény elbírálásához. 4.4.3. Amennyiben Stroke (maradandó agykárosodások) esetén annak be- következését követő 6 hét múlva a jogosult kérése szerint biztosító által megbízott ideggyógyász szakorvos által megállapított maradandó ideg- rendszeri károsodás dokumentálása alapján történik annak biztosítási eseményként történő elfogadása. 4.4.4. Szklerosis multiplex diagnosztizálása a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítókórelőzmény, a teljesítési idő kórlefolyás, a postai átfutás idejével meghosszabbodiklaboratóriumi eredmények, vagyis a teljesítést az idegrendszeri tünetek, valamint az elvégzett képalkotó eljárások alapján a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtáltal megbízott ideggyógyász szakorvos véleménye alapján kerül elfogadásra.

Appears in 1 contract

Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt az annak bekövetkeztétől bekövetkezésétől számított 8 15 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosítónak be kell jelentenijelen- teni, és a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és valamint lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülA biztosító kötele- zettsége nem áll be, amennyiben az ügyfél a biztosító kötelezettsége szem- pontjából bejelentési kötelezettségét nem, vagy késedelmesen teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnakvál- nak. (2) Az e feltételek alapján kötött A biztosítási szerződések esetében esemény által kiváltott szolgáltatás igénybevételéhez a bizto- sított következő iratokat kell a biztosító részére bemutatni, illetőleg átadni: a) a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja kötvényt, b) a biztosítót arrabiztosított halála esetén a halotti anyakönyvi kivo- natot és a halál okát, hogy vitás esetben valamint a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenhalált okozó betegség kezdetének időpontját és lefolyását igazoló részletes orvosi bizonyítványt, illetve valamint amennyiben történt boncolás, a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteketboncolási jegyzőkönyvet, c) a biztosított halála miatt indult hatósági eljárás ese- tén az eljárást befejező vagy elutasító jogerős határoza- tot, információkat közvetlenül vádindítványt vagy vádiratot, vagy tényállás meg- állapítására alkalmas egyéb hiteles hatósági okiratot, d) mindazon egyéb okiratokat, amelyek a keze- lőorvostóljogosultság igazolásához, intézménytől megkérjeilletőleg a biztosítási esemény megálla- pításához szükségesek. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járószükség esetén egyéb okiratokat vagy igazolásokat is bekérhet, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosultilletőleg maga is beszerezhet adatokat. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor biztosítás díjmentesítéséhez, illetőleg a visszavá- sárlási összeg kifizetéséhez a következő iratokat kell a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kérirészére bemutatni, illetőleg átadni: a. a) a biztosítási kötvény (leadását iskötvényt, b) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. szerződő közös nyilatkozatát a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat;díj- mentesítésről. (5) Az okiratok beszerzésének költségei A szükséges iratok beszerzésével kapcsolatos költ- séget az köteles viselni, aki az igényét a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátbiztosítóval szemben érvényesíteni kívánja. (6) A szolgáltatást biztosító a biztosító szolgáltatásokat az igényelt igény elbírálásá- hoz, illetőleg a teljesítéshez szükséges összes dokumentum benyújtásától irat beér- kezése után, az utoljára beérkezett irat kézhezvételétől számított 15 8 napon belül teljesítiteljesíti vagy elutasítja. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése Amennyiben a magyar törvényes fizetőeszköz- benbiztosítási esemény által kiváltott szolgáltatás kedvezményezettje kiskorú, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módonkifizetés- sel járó szolgáltatás kizárólag gyámhatósági számlára történő utalással teljesíthető. (8) Amennyiben az igény elbírálásához e feltételek vagy a kiegészítő biztosítások feltételei szerint elő- zetes orvosi megállapítás, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén orvosi véleményezés szükséges, az igényt érvényesíteni kívánó személy az orvosi megállapítással, illetőleg véleménnyel szemben a biztosítónál panasszal élhet. (9) Ha a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonpanaszt elutasítja, az igényt érvé- nyesíteni kívánó személy e döntés miatt a biztosítótól független igazságügyi orvosszakértői vélemény be- szerzését kérheti. (10) A biztosító független igazságügyi orvosszakértői véleményt bármely esetben beszerezhet. (11) A biztosító illetékes vezetője a független igazság- ügyi orvosszakértői véleményt az igény elbírálása so- rán figyelembe veszi. (12) A független igazságügyi orvosszakértő eljárásával kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek érdeké- ben állt a felkérése. Amennyiben az igényt érvényesí- teni kívánó személy kezdeményezte az eljárást, és az orvosszakértő a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítójavára foglalt állást, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést költségeket a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor fizeti. (13) Az igénybe nem vett szolgáltatási összeget az el- évülési időn belül a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtbiztosító kamatmentes letétként kezeli.

Appears in 1 contract

Samples: Meb 633, Meb 638 Investment Linked Life Insurance Terms

A biztosító teljesítése. (1) 19.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított írásban be kell jelenteni a biztosítónál. A szolgáltatási igényt a Vezérigazgatóság teljesíti. 19.2. A teljesítésre valamennyi, az alábbiakban felsorolt okmány hiány- talan beérkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb 15 na- pon belül kerül sor. Az esedékes, de még meg nem fizetett díjakat a biztosító a szolgáltatás összegéből levonja. 19.3. A biztosítási eseményt a biztosítóhoz a szolgáltatás iránti igénnyel együtt a biztosítási eseményt követő 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított 19.4. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez be kell nyújtani a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenesemény (annak jellegétől függően) bekövetkezésének igazolásához, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozásához szükséges alábbi dokumentumokat: – teljes körűen kitöltött szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a igénylőlap; – eredeti biztosítási kötvény vagy csatlakozási nyilatkozat, ennek hiányában nyilatkozat a kötvény elvesztéséről; – személyi igazolvány vagy más személyazonosításra alkalmas okmány, lakcímkártya másolata; – kedvezményezetti jogosultságot bizonyító okirat (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki mint pl. ha- gyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) másolata, amennyi- ben a kedvezményezett a szerződésben név szerint megneve- zésre nem került; – a biztosítási esemény bekövetkezésének tényét igazoló doku- mentumok, a biztosítási esemény bekövetkezési körülményei- nek és következményeinek tisztázásához szükséges iratok má- solata (mint pl. a biztosított és a biztosítási eseménnyel érin- tett más személy, tanúk nyilatkozata a biztosítási esemény kö- rülményeiről, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvek másolata, bonco- lási jegyzőkönyv másolata, munkahelyi, iskolai, közlekedési vállalat által felvett baleseti jegyzőkönyv másolata, a biztosítá- si eseménnyel kapcsolatos szakértői vélemények másolatai); – ittasság, illetve bódító, kábító vagy hasonló hatást kiváltó sze- rek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat; – közlekedési baleset esetén a biztosított érvényes vezetői enge- délyének másolata; – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős gyám- hatósági határozat; határozat csak abban az esetben, ha az a kárigény/szolgáltatási igény benyújtásakor már rendel- kezésre áll); – a biztosítottnak a biztosítási eseménnyel, valamint a kórelőz- ményi adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumainak másolata (5) Az okiratok beszerzésének költségei mint pl. házi- vagy üzemorvosi, a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi járó- és hatósági eljárásokra vonat- kozó fekvőbeteg ellátás során keletkezett iratok, dokumentációk hiteles kórházi zárójelentések, a mű- tétről szóló orvosi dokumentáció, gyógyszerfelhasználást igazo- ló iratok, szövettani vizsgálati eredmények, ideértve CT, MRI és röntgenfelvételek és azok vizsgálati eredményeit is); – baleset-biztosítási esemény esetén az első, akut orvosi ellátást igazoló dokumentáció; – a társadalombiztosítási szerv vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti adatokat tartalmazó ira- tok, az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet szakvéleménye a rokkantsági csoportba sorolásról (a jogosult ti- toktartás alóli felmentéséhez és adatbekéréshez szükséges meghatalmazása alapján); – a biztosított halála esetén a halotti anyakönyvi kivonat, halottvizsgálati bizonyítvány, halál utáni orvosi jelentés, bonco- lási jegyzőkönyv, a biztosított halálát okozó betegség kezdeti időpontjának és lefolyásának, valamint a halál közelebbi körül- ményeinek tisztázásához szükséges iratok, korábbi orvosi doku- mentáció; – keresőképtelenséget igazoló orvosi iratok; – munkanélküliség biztosítási esemény esetén a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos dokumentumok másolata (mint pl. munkaszerződés, a jogviszonyt megszüntető jognyilatkozat – felmondás, közös megegyezés – a munkaviszony megszűnésé- ről kiállított munkáltatói igazolás, a munkáltató által kiállított „Igazolólap az álláskeresési járadék megállapításához”), vala- mint a regisztrált álláskereső státusz igazolása (a munkaügyi központ vagy kirendeltség igazolása arra nézve, hogy a biztosí- tott az adott hónapra vonatkozóan mely időponttól mely idő- pontig regisztrált álláskereső, az álláskeresési járadék iránti ké- relem, annak megállapításáról vagy elutasításáról rendelkező határozat, járadék vagy segély havi összegéről szóló szelvény), az Országos Egészségbiztosítási Pénztár igazolványa a biztosí- tási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról; – idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordítását. (6) fordí- tása, melynek költsége a kárigény előterjesztőjét terheli; – a biztosítási összeg kifizetéséhez szükség esetén be kell nyúj- tani az eljáró – törvényes képviselő jogosultságát igazoló dokumentumot, – gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határoza- tot, – jogszabályi rendelkezés esetén gyámhivatali engedélyt. A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonigény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be. Amennyiben A fentiekben felsorolt okiratokon kívül a biztosított jogosult kérése a károk és költségek egyéb okmányokkal, do- kumentumokkal, illetőleg egyéb módon történő igazolására, a bi- zonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követe- lését érvényesíthesse. 19.5. A biztosítási összeget a biztosító csökkentheti azon biztosítási díjak hátralévő összegével, amelyet a szerződő erre a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítószerző- désre még nem fizetett be, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a de az adott biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtévre vonatkoznak.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől bekövetkeztétôl számított 8 napon munkanapon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosító bármely szervezeti egységénél be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé lehetôvé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzésétellenôrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében A biztosított életbenléte esetén a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arraszolgáltatás teljesítésének feltétele, hogy vitás esetben a biztosított a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges körülményekre vonatkozóan felmentést ad az orvosi titoktartás alól minden olyan orvosnak, kórháznak és egészségügyi intézménynek, amelyek ôt ke- zelték, és felhatalmazza a biztosítót, hogy a közölt adatok, tudomására ju- tott egyéb körülmények ellenôrzése céljából ezektôl a szükséges informáci- ókat beszerezze, valamint ugyanebbôl a célból más biztosítóval, a társada- lombiztosítóval és egyéb hatósággal kapcsolatba lépjen. Amennyiben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessentosított az orvosi titoktartás alóli felmentô nyilatkozatot nem adja meg és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjebiztosító kötele- zettsége nem áll be. (3) A biztosító biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez az alábbi iratokat kell a kifizetésre kerülő szol- gáltatás igénybevételére jogosultnak a biztosítóhoz benyújtani: a. biztosítási összegből kötvényt (leadását is); b. a biztosítási esemény bekövetkeztéig járódíj fizetését igazoló okmányt; c. halál esetén a halál tényét hitelesen tanúsító okmányt (halotti anya- könyvi kivonatot, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosulthalotti bizonyítványt); d. a baleseti egészségkárosodást igazoló iratokat; e. kórházi térítés esetén a kórházi ápolás tényét, idôtartamát hitelesen tanúsító iratokat (kórházi zárójelentés); f. munkanélküliség esetén a munkanélküli járadék folyósítását igazoló ok- mányt; g. a 100%-os rokkantság tényét igazoló jogerôs társadalombiztosítási ha- tározatot; h. hatósági eljárás esetén az erre vonatkozó iratokat; i. a gyermekszületési szolgáltatás igénybevételéhez a gyermek születési anyakönyvi kivonatát vagy kórházi zárójelentést; j. a biztosító által igényelt, az igény elbírálásához szükséges egyéb ira- tokat. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító szolgáltatását az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez elbíráláshoz szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított kézhezvételét követô 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől esemény a bekövetkezésétôl számított 8 15 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál biztosítónak be kell jelenteni, je- lenteni és a szükséges felvi- lágosításokat felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé valamint lehetôvé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások felvilágosítások tartalmának ellenőrzésétellenôrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülA biz- tosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából az ügyfél az elôírt kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arraA kedvezményezett kötelezettsége, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenpénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelô- zésérôl és megakadályozásáról szóló törvény elôírásai szerinti átvilágításhoz szükséges okmá- nyait a biztosító képviselôjének rendelkezésére bocsássa, illetve amennyiben a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjeszolgáltatási igény benyúj- tását megelôzôen nem került átvilágításra. (3) A biztosító biztosítási esemény által kiváltott szolgáltatás igénybevételéhez a kifizetésre kerülő következô iratokat kell a biz- tosító részére bemutatni, illetôleg átadni: a) a biztosítási összegből kötvényt, b) a biztosított halála esetén a halotti anyakönyvi kivonatot és a halál okát, valamint a halált okozó betegség kezdetének idôpontját és lefolyását iga- zoló részletes orvosi bizonyítványt, haláleseti beje- lentô lapot, haláleseti orvosi jelentést, valamint amennyiben történt boncolás, a boncolási jegyzô- könyvet, c) a biztosított halála miatt indult hatósági eljárás esetén az eljárást befejezô vagy elutasító jogerôs határozatot, vádindítványt vagy vádiratot, vagy tényállás megállapítására alkalmas egyéb hiteles hatósági okiratot, d) mindazon egyéb okiratokat, amelyek a jogosult- ság igazolásához, illetôleg a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosultmegállapításához szükségesek. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványszükség esetén egyéb okiratokat vagy igazolásokat is bekérhet, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat;illetôleg maga is beszerezhet adatokat. (5) Az okiratok beszerzésének költségei Amennyiben irat beszerzéséhez adatvédelmi okok miatt az érintett hozzájárulása szükséges, a hozzájárulás beszerzése, illetôleg megadása a ked- vezményezett kötelezettsége és az iratok beszer- zésének költsége is a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordításátterheli. (6) A szolgáltatást Amennyiben a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti.biztosítási esemény által kivál- tott szolgáltatás kedvezményezettje kiskorú, a kifizetéssel járó szolgáltatás kizárólag gyámhatósá- gi számlára történô utalással teljesíthetô (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benbiztosítás díjmentes leszállításához, a szolgáltatásra vissza- vásárlási összeg kifizetéséhez, illetôleg kölcsön igényléséhez a következô iratokat kell a biztosító részére bemutatni, illetôleg átadni: a) a biztosítási kötvényt, b) a szerzôdô nyilatkozatát a kölcsön felvétele, a visszavásárlás vagy a díjmentes leszállítás szándé- káról. (8) A szükséges iratok beszerzésével kapcsolatos költséget az köteles viselni, aki az igényét a biz- tosítóval szemben érvényesíteni kívánja. (9) A biztosító a szolgáltatásokat az igény elbírálá- sához, illetôleg a teljesítéshez szükséges összes irat beérkezése után, az utoljára beérkezett irat kéz- hezvételétôl számított 8 napon belül teljesíti vagy elutasítja. (10) Amennyiben az igény elbírálásához orvosi vélemény szükséges, a biztosított köteles magát alávetni a szükséges orvosi vizsgálatnak. Abban az esetben, ha orvosi vizsgálat nem szükséges, továb- bá ha szükséges ugyan, de a biztosított a vizsgálat- nak nem veti magát alá, a biztosító jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történika ren- delkezésre álló orvosi iratok és egyéb dokumentá- ció alapján a kárigényt elbírálni. Postai úton történő teljesítés esetén Az esetleges vé- leménnyel szemben a biztosított a biztosítónál panasszal élhet. (11) Ha a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonpanaszt elutasítja, az igényt érvényesíteni kívánó személy e döntés miatt a biz- tosítótól független igazságügyi orvosszakértôi vélemény beszerzését kérheti. (12) A biztosító független igazságügyi orvosszak- értôi véleményt bármely esetben beszerezhet. (13) A független igazságügyi orvosszakértô eljá- rásával kapcsolatos költségeket a megrendelô fél viseli. Amennyiben az igényt érvényesíteni kívánó sze- mély kezdeményezte az eljárást, és az orvosszak- értô a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítójavára foglalt állást, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést költségeket a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekintenifizeti. (14) A biztosító az aktuális biztosítási összeg alapján teljesítésre kerülô bármely szolgáltatással szemben kifizetéskor beszámítással él a 16. §-ban meghatározott kölcsöntartozás (felvett kölcsön- összeg és kamatai együttes) összege, amikor továbbá az elmaradt díjak és késedelmi kamatok (a továbbiak- ban: tartozások) erejéig. (15) A fel nem vett szolgáltatási összeget az elé- vülési idôn belül a biztosító kamatmentes letétként kezeli. (16) A biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtszerzôdés megkötését követôen a biztosító évente írásban tájékoztatja a szerzôdôt az életbiztosítási szerzôdése szolgáltatási összegérôl.

Appears in 1 contract

Samples: Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesülmentesül a szolgáltatás teljesítése alól, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné kide- ríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérje. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével bekövetkeztével, és annak következményeivel kap- csolatos kapcsolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyeieredményei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezésekvélemé- nyezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciókdokumentációk, orvosi or- vosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban 11.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez ellenőrzé- séhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői orvosszak- értői dokumentációk; x. h. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat;. (54) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 18.§ (43) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (65) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (76) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőesz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén ese- tén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési kezelési költséget levon. Amennyiben a jogosult kérése szerint kérésére a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással postai át- utalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Szelence Életbiztosítási Szerződés

A biztosító teljesítése. (1) A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított 8 napon belül személyesen vagy írásban a biztosítónál be kell jelenteni, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó biztosító annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött A biztosítási szerződések esetében esemény bejelentése a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessen, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteket, információkat közvetlenül a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjeszolgáltatásra jogosult személy kö- telessége. (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. x. xxxxxxxxx, a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugtabiztosító által kiadott szolgáltatási igénybejelentő; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halott vizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyző- könyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; g. a biztosítottság tényét igazoló dokumentumokat (5Folyamatos Díjfizeté- sű Groupama Életív Program és/vagy Folyamatos Díjfizetésű Nyugdíjcé- lú Életív Program szerződés kötvény másolata). (4) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ 16.§ (43) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását. (5) A bemutatott dokumentumok mellett a biztosító orvosa további vizs- gálatok elvégzését is kezdeményezheti. A biztosító által kezdeményezett orvosi vizsgálatok költsége a biztosítót terheli. (6) A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- benfizetőesz- közben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén ese- tén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési kezelési költséget levon. . (8) Amennyiben a jogosult kérése szerint a biztosítási szolgáltatást pos- tai postai átutalással teljesíti a biztosító, a teljesítési idő a postai átfutás idejével meghosszabbodik, vagyis a teljesítést a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörtént.

Appears in 1 contract

Samples: Balesetbiztosítási Keretszerződés

A biztosító teljesítése. (1) 16.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított haladéktalanul, de legkésőbb a biztosítá- si eseményt követő 8 napon belül személyesen vagy be kell jelenteni írásban a biztosítónál be kell jelentenibiztosító kárrendezésre jogosult szervénél. 16.2. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a szerződő illetve a biztosított nem tett eleget a 16.1. pont szerinti meghatá- rozott határidőben a bejelentési kötelezettségének, a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében a bizto- sított a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenfelvilágosítást nem adja meg, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteketfelvilágosítás tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, információkat közvetlenül és emiatt a keze- lőorvostól, intézménytől megkérjebiztosító kötelezettsé- ge szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (3) 16.3. A teljesítésre valamennyi felsorolt okmány hiánytalan beérkezé- sét követő 15 napon belül kerül sor. A szolgáltatási érték kiszá- mításának feltételeit a Különös Biztosítási Feltételek tartalmaz- zák. A haláleseti és elérési szolgáltatás felvételére a szerződés- ben megjelölt kedvezményezett, illetve az örökös a jogosult. 16.4. A biztosító szolgáltatásait a kifizetésre kerülő biztosítási összegből rendelkezésre álló legutolsó adatok- nak megfelelően nyújtja. 16.5. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizo- nyítékot hitelt érdemlően, a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumen- tumok beszerzésének és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító nem téríti meg. 16.6. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez be kell nyújtani a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó(annak jellegétől függően) bekövetkezésének igazolásához, még be illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozásához szükséges alábbi dokumentumokat: – teljes körűen kitöltött szolgáltatás igénylő lap, – eredeti fedezetet igazoló dokumentum (fedezetigazolás vagy kötvény), ennek hiányában nyilatkozat a kötvény elvesztéséről, – személyi igazolvány, vagy más személyazonosításra alkalmas okmány, lakcímkártya, – kedvezményezetti jogosultságot bizonyító okirat (mint pl. hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) másolata, ameny- nyiben a kedvezményezett a szerződésben név szerint megne- vezésre nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. került, – a biztosítási esemény bekövetkezésének tényét igazoló doku- mentumok, a biztosítási esemény bekövetkezési körülményei- nek és következményeinek tisztázásához szükséges iratok másolata (4) A mint pl. a biztosított és a biztosítási eseménnyel érintett más személy, tanúk nyilatkozata a biztosítási esemény körülményeiről, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvek másolata, bon- colási jegyzőkönyv másolata, munkahelyi, iskolai, közlekedési vállalat által felvett baleseti jegyzőkönyv másolata, a biztosítási eseménnyel kapcsolatos szakértői vélemények másolatai), – ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatás kiváltó szerek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat, – közlekedési baleset esetén a gépjárművet vezető biztosított érvényes vezetői engedélye, – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szol- gáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvé- delmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező ira- tok másolata (büntető eljárásban és szabálysértési eljárásban meghozott jogerős ítélet vagy határozat csak abban az esetben, ha az a szolgáltatási igény bejelentésekor benyújtásakor már rendelkezésre áll), – a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. biztosítottnak a biztosítási kötvény eseménnyel valamint a kórelőz- ményi adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumainak másolata (leadását mint pl. házi-, vagy üzemorvosi, járó- és fekvő betegellátás során keletkezett iratok, kórházi zárójelentések, a műtétről szóló orvosi dokumentáció, gyógyszerfelhasználást igazoló iratok, szövettani vizsgálati eredmények, ideértve CT, MRI és röntgenfelvétel vizsgálati eredményeit is) ), – baleset-biztosítási esemény esetén az első, akut orvosi ellátást igazoló dokumentáció, a társadalombiztosítási szerv, vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti adatokat tartalmazó iratok, az arra feljogosított illetékes ható- ság, társadalombiztosítási szerv szakvéleménye a rokkantsági csoportba sorolásról (a jogosult titoktartás alóli felmentéséhez és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. adatbekéréshez szükséges meghatalmazása alapján), – a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halála esetén a halotti anyakönyvi kivonat; d. a , halott- vizsgálati bizonyítvány, halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítványutáni orvosi jelentés, boncolási jegyzőkönyv, hatósági a biztosított halálát okozó betegség kezdeti időpont- jának és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. lefolyásának, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok, korábbi orvosi dokumentáció, – idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordí- tása, melynek költsége a kárigény előterjesztőjét terheli, – a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációkösszeg kifizetéséhez szükség esetén be kell nyúj- tani az eljáró – törvényes képviselő jogosultságát igazoló dokumentumot, orvosi vizsgálat eredmé- nyei– gondnok/gyám személyazonosságát igazoló gyámhivatali hatá- rozatot, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk– jogszabályi rendelkezés esetén gyámhivatali engedélyt, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki végzés, öröklési bizonyítvány, jogerős gyám- hatósági határozat; (5) Az okiratok beszerzésének költségei a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi és hatósági eljárásokra vonat- kozó iratok, dokumentációk hiteles magyar nyelvű fordítását– meghatalmazást. (6) 16.7. A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonigény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüg- gő egyéb iratokat szerezhet be. Amennyiben Abban az esetben, ha a jogosult kérése szerint biztosító által kért dokumentumokat nem, vagy hiányosan nyújtják be, és azt a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítóhiánypótlásra való felhívást követően sem pótolják, a teljesítési idő bizto- sító a postai átfutás idejével meghosszabbodikszolgáltatási igényt elutasíthatja, vagyis illetőleg azt a teljesítést rendelke- zésre álló dokumentumok alapján bírálja el. 16.8. A felsorolt okiratokon kívül a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekintenibiztosított jogosult a károk és költ- ségek egyéb okmányokkal, amikor dokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtbizonyítás általános szabályai sze- rint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.

Appears in 1 contract

Samples: General Life Insurance Terms

A biztosító teljesítése. (1) 16.1. A biztosítási eseményt annak bekövetkeztétől számított haladéktalanul, de legkésőbb a biztosítá- si eseményt követő 8 napon belül személyesen vagy be kell jelenteni írásban a biztosítónál be kell jelenteni, biztosító kárrendezésre jogosult szervénél. 16.2. Amennyiben a szükséges felvi- lágosításokat meg kell adniszerződő illetve a biztosított nem tesz eleget a 16.1. pont szerinti meghatározott határidőben a bejelentési kötelezettségének, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilá- gosítások tartalmának ellenőrzését. Ennek elmaradása esetén a biztosí- tó annyiban mentesül, amennyiben emiatt a biztosító kötelezettsége szem- pontjából lényeges körülmények körülmény kideríthetetlenné válnakválik a biztosító kötelezettsége nem áll be. (2) Az e feltételek alapján kötött biztosítási szerződések esetében 16.3. A teljesítésre valamennyi felsorolt okmány hiánytalan beérkezé- sét követő 15 napon belül kerül sor. 16.4. A biztosító szolgáltatásait a bizto- sított rendelkezésre álló legutolsó adatok- nak megfelelően nyújtja. 16.5. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bizo- nyítékot hitelt érdemlően, a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. A szükséges dokumen- tumok beszerzésének és biztosítóhoz történő eljuttatásának költségeit a biztosító nem téríti meg. 16.6. A szolgáltatás igénybevételéhez be kell nyújtani a biztosítási szerződés megkötésekor külön hozzájáruló nyilatkozatá- val egyidejűleg felhatalmazhatja a biztosítót arra, hogy vitás esetben a biz- tosító által megbízott orvosokkal vizsgálatokat végeztessenesemény (annak jellegétől függően) bekövetkezésének igazolásá- hoz, illetve a bizto- sítási eseménnyel összefüggő leleteketteljesítendő szolgáltatás mértékének meghatározá- sához szükséges alábbi dokumentumokat: – teljes körűen kitöltött szolgáltatás igénylő lap, információkat közvetlenül – eredeti fedezetet igazoló dokumentum (kötvény), ennek hiá- nyában nyilatkozat a keze- lőorvostólfedezetet igazoló dokumentum (kötvény) elvesztéséről, intézménytől megkérje. – személyi igazolvány, vagy más személy azonosítására alkalmas okmány, lakcímkártya, – kedvezményezetti jogosultságot bizonyító okirat (3) A biztosító a kifizetésre kerülő biztosítási összegből a biztosítási esemény bekövetkeztéig járó, még be nem fizetett díjak összegét le- vonni jogosult. (4) A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító az alábbi dokumentu- mok bemutatását kéri: a. a biztosítási kötvény (leadását is) és az utolsó díjfizetést igazoló nyugta; b. a biztosított születési idejét hitelt érdemlően igazoló okirat; c. halotti anyakönyvi kivonat; d. a halál okát igazoló halottvizsgálati bizonyítvány, boncolási jegyzőkönyv, hatósági és igazságügyi orvosszakértői vizsgálat eredményei; e. a biztosítási esemény bekövetkeztével és annak következményeivel kap- csolatos kezelőorvosi orvosi dokumentációk, orvosi vizsgálat eredmé- nyei, keresőképtelenséget igazoló dokumentációk, orvosszakértői véle- ményezések; f. a közlési kötelezettség vizsgálatához a kezelőorvosi orvosi dokumentá- ciók, orvosi vizsgálat eredményei, orvosszakértői véleményezések; g. a 21.§ és a 22.§-ban meghatározott biztosító mentesülései és kizárt kockázatok ellenőrzéséhez szükséges hatósági eljárás során keletkezett iratok és orvosszakértői dokumentációk; x. a kedvezményezett azonosítását hitelt érdemlően igazoló okirat, alapító okirat, jogerős hagyatéki mint pl. hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) másolata, ameny- nyiben a kedvezményezett a szerződésben név szerint megne- vezésre nem került, – a biztosítási esemény bekövetkezésének tényét igazoló doku- mentumok, a biztosítási esemény bekövetkezési körülményei- nek és következményeinek tisztázásához szükséges iratok másolata (mint pl. a biztosított és a biztosítási eseménnyel érintett más személy, tanúk nyilatkozata a biztosítási esemény körülményeiről, az ezt tartalmazó jegyzőkönyvek másolata, boncolási jegyzőkönyv másolata, a biztosítási eseménnyel kapcsolatos szakértői vélemények másolatai), – ittasság illetve bódító, kábító vagy hasonló hatás kiváltó sze- rek, toxikus anyagok hatásának vizsgálatáról készült orvosi irat, – a biztosított gépjárművezető érvényes vezetői engedélye, – amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban rendőrségi, közigazgatási, tűzvédelmi, munkavédelmi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett, illetőleg az eljárás anyagának részét képező iratok másolata (büntető eljárásban és szabály- sértési eljárásban meghozott jogerős gyám- hatósági határozat; ítélet vagy határozat csak abban az esetben, ha az a szolgáltatási igény benyújtásakor már rendelkezésre áll), – a biztosítottnak a biztosítási eseménnyel valamint a baleset előtt már meglévő egészségkárosodásra vonatkozó adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumainak másolata (5) Az okiratok beszerzésének költségei mint pl. házi-, vagy üzemorvosi, a kedvezményezettet terhelik, be- leértve a 17.§ (4) bekezdésében előírt orvosi járó- és hatósági eljárásokra vonat- kozó fekvő betegellátás során keletkezett iratok, dokumentációk hiteles kórházi zárójelentések, a műtétről szóló orvosi dokumentáció, gyógyszerfelhasználást igazoló iratok, szövettani vizsgálati eredmények, ideértve CT, MRI és röntgen- felvétel vizsgálati eredményeit is), – az első, akut orvosi ellátást igazoló dokumentáció, – a társadalombiztosítási szerv, vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti adatokat tartal- mazó iratok, az erre feljogosított illetékes hatóság (társada- lombiztosítási szerv) szakvéleménye a rokkantsági csoportba sorolásról (a jogosult titoktartás alóli felmentéséhez és adatbe- kéréshez szükséges meghatalmazása alapján), – a biztosított halála esetén a halotti anyakönyvi kivonat, halottvizsgálati bizonyítvány, halál utáni orvosi jelentés, bon- colási jegyzőkönyv, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok, korábbi orvosi dokumentáció, – idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordításátfordí- tását, melynek költsége a kárigény előterjesztőjét terheli – a biztosítási összeg kifizetéséhez szükség esetén be kell nyúj- tani az eljáró, – törvényes képviselő jogosultságát igazoló dokumentumot, – gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozatot, – jogszabályi rendelkezés esetén gyámhivatali engedélyt, – meghatalmazást. (6) 16.7. A szolgáltatást a biztosító az igényelt összes dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül teljesíti. (7) A biztosító szolgáltatásainak teljesítése a magyar törvényes fizetőeszköz- ben, a szolgáltatásra jogosult által megjelölt módon, banki átutalással vagy postai utalványozással történik. Postai úton történő teljesítés esetén a biztosító a szolgáltatási összegből kifizetésenként bruttó 400 Ft ke- zelési költséget levonigény elbírálásához a becsatolt iratokat ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüg- gő egyéb iratokat szerezhet be. Amennyiben Abban az esetben, ha a jogosult kérése szerint biztosító által kért dokumentumokat nem, vagy hiányosan nyújtják be, és azt a biztosítási szolgáltatást pos- tai átutalással teljesíti a biztosítóhiánypótlásra való felhívást követően sem pótolják, a teljesítési idő bizto- sító a postai átfutás idejével meghosszabbodikszolgáltatási igényt elutasíthatja, vagyis illetőleg azt a teljesítést rendelke- zésre álló dokumentumok alapján bírálja el. 16.8. A felsorolt okiratokon kívül a biztosító részéről akkor kell megtörténtnek tekintenibiztosított jogosult a károk és költ- ségek egyéb okmányokkal, amikor dokumentumokkal illetőleg egyéb módon történő igazolására, a biztosítási szolgáltatás postára adása megtörténtbizonyítás általános szabályai sze- rint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.

Appears in 1 contract

Samples: Közlekedési Baleset Biztosítási Szerződés