Common use of Kizárások Clause in Contracts

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 6 contracts

Samples: CMR Biztosítási Feltételek, CMR Biztosítási Feltételek, CMR Biztosítási Feltételek

Kizárások. 19.1. Nem kerülnek megtérítésre azok terjed ki a károk, melyek:biztosítási fedezet a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetkivitelezési és tervezési hibákból eredő károkra, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett káraikarbantartás elmulasztásából eredő károkra, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlpenészedés, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakgombásodás, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekfertőzés, korhadás formában keletkező károkra, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávaltermészetes elfáradás, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekelhasználódás formájában keletkező károkra, e) környezetszennyezési károkszándékos túlterhelés követkeményeire, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás)a biztonsági határt meghaladó próbanyomás során bekövetkező károkra, g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtaüzemeltetés szabályainak be nem tartásával összefüggő károkra, h) a be-büntető jellegű költségekre (kötbér, és kirakodásbírság, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtkésedelmi kamat), i) környezetszennyezéssel okozott károkra. 9.2. A Biztosító kizárja a kockázatviselésből a betöréses lopás- és rabláskárokat, továbbá az üvegtörés károkat, amennyiben a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és telephelyen található épület/építmény a kár ennek következtében állt előbekövetkezésének időpontjában építés/szerelés alatt állt. Kivételt képez ez alólAmennyiben a felek erről külön megegyeztek (V29. sz. záradék), építés / szerelés alatt álló telephelyen lévő épület/építmény tűz- és elemikárokra pótdíj ellenében biztosítható. 9.2.1. Építés, bővítés, átépítés alatt álló épület: Építés, bővítés, átépítés alatt állónak minősül az épület, ha a biztosított igazoljaaz építésügyi szakhatóság engedélyéhez kötött építési tevékenység alatt áll, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbérjogerős használatba vételi engedéllyel még nem rendelkezik, kezességtovábbá az ajtók, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy ablakok még nem kerültek beépítésre és így az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított épület nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekzárható.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 5 contracts

Samples: Vállalkozói Vagyonbiztosítás, Vállalkozói Vagyonbiztosítás, Vállalkozói Vagyonbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem nem tartalmazza a károk, melyekjogi érdekek védelmét: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,gépjárművek üzemeltetésével, vezetésével vagy tulajdon át- ruházásával kapcsolatban bekövetkezett biztosítási esemé- nyeknél; b) nukleáris robbanásha a jogvita tárgyát képező követelés összege, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésilletve sza- bálysértési eljárás során a pénzbírság összege a biztosítási összeg 5 %-át nem éri el. Ha a biztosítási esemény megtör- téntének bejelentésekor ez nem állapítható meg, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,a biztosító teljesítési kötelezettsége fennáll mindaddig, amíg fenti, a biztosító teljesítését kizáró körülmény nem tisztázódik. c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlBiztosított ellen indított csőd, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakfelszámolási – végelszámo- lási–, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,valamint fizetésképtelenségi elszámolással összefüggő igényekre. d) bírósági úton nem érvényesíthető követelésekre, így külö- nösen a jármű hiányos és/játékból, fogadásból, illetve ezek céljára ígért vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, adott kölcsönből eredő igényekre vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,elévült követelésekre e) környezetszennyezési károkháborús eseményekkel, belső zavargásokkal, tüntetésekkel, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzássztrájkkal, lefoglalás, visszautasítás),nyilvános összejöveteleken és köztéri megmoz- dulások alkalmával előforduló erőszakos cselekményekkel közvetett és közvetlen kapcsolatban; g) azon idő alatt következtek beadó, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjavám, vagy más személy jogtalanul használta,jövedéki és egyéb illetékjogból adódóan; h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/az UNIQA Biztosító Zrt.-vel szemben szerződéssel vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,szer- ződésen kívüli jogviszonnyal kapcsolatos ügyben; i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban közigazgatási szerv rendelkezéseivel közvetett vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,közvet- len kapcsolatban; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság),családjogi és öröklési jogvitákban; k) abból erednekszabadalmi, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti),szerzői, védjegy – vagy szellemi tulajdonból eredő egyéb jogokkal, bíróság előtt nem érvényesíthető kö- vetelésekkel, így, de nem kizárólag játék – vagy fogadási l) azáltal keletkeztekföldrengéssel, hogy az áru fuvarozását jogszabály nukleáris vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötöttegenetikai károkkal, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget,bányászati károkkal kapcsolatban; m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek,nemzetközi és nemzetek feletti törvényszékek előtti eljárá- sok esetén; n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaBiztosított által olyan személyek nevében érvényesített igényekre, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt,akik nem minősülnek Biztosítottnak; o) amelyek elégtelen csomagolása Biztosított által szándékosan elkövetett bűncselekmény- nyel, vagy szabálysértéssel okozati összefüggésben álló ese- ményekre. Amennyiben az ilyen összefüggésre utólag derül fény, köteles a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be,Biztosított két hónapon belül visszafizetni mindazon szolgáltatásokat, amelyeket a Biztosító addig tel- jesített p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek,szellemi tulajdonnal, valamint tisztességtelen piaci maga- tartással összefüggő igényekre. q) amelyek abból származtaképület vagy épületrész tervezésével, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta átfelépítésével vagy át- építésével, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalombanvalamint ingatlan kisajátítással, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, köz érdekű szolgalmi vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt más használati jog alapításával összefüggés- ben keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.igényekre

Appears in 5 contracts

Samples: Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem nem tartalmazza a károk, melyekjogi érdekek védelmét: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,gépjárművek üzemeltetésével, vezetésével vagy tulajdon át- ruházásával kapcsolatban bekövetkezett biztosítási esemé- nyeknél; b) nukleáris robbanásha a jogvita tárgyát képező követelés összege, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésilletve sza- bálysértési eljárás során a pénzbírság összege a biztosítási összeg 5 %-át nem éri el. Ha a biztosítási esemény megtör- téntének bejelentésekor ez nem állapítható meg, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,a biztosító teljesítési kötelezettsége fennáll mindaddig, amíg fenti, a biztosító teljesítését kizáró körülmény nem tisztázódik. c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlBiztosított ellen indított csőd, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakfelszámolási – végelszámo- lási–, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,valamint fizetésképtelenségi elszámolással összefüggő igényekre. d) bírósági úton nem érvényesíthető követelésekre, így külö- nösen a jármű hiányos és/játékból, fogadásból, illetve ezek céljára ígért vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, adott kölcsönből eredő igényekre vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,elévült követelésekre e) környezetszennyezési károkháborús eseményekkel, belső zavargásokkal, tüntetésekkel, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzássztrájkkal, lefoglalás, visszautasítás),nyilvános összejöveteleken és köztéri megmoz- dulások alkalmával előforduló erőszakos cselekményekkel közvetett és közvetlen kapcsolatban; g) azon idő alatt következtek beadó, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjavám, vagy más személy jogtalanul használta,jövedéki és egyéb illetékjogból adódóan; h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/az UNIQA Biztosító Zrt.-vel szemben szerződéssel vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,szer- ződésen kívüli jogviszonnyal kapcsolatos ügyben; i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban közigazgatási szerv rendelkezéseivel közvetett vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,közvet- len kapcsolatban; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság),családjogi és öröklési jogvitákban; k) abból erednekszabadalmi, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti),szerzői, védjegy – vagy szellemi tulajdonból eredő egyéb jogokkal, bíróság előtt nem érvényesíthető kö- vetelésekkel, így, de nem kizárólag játék – vagy fogadási l) azáltal keletkeztekföldrengéssel, hogy az áru fuvarozását jogszabály nukleáris vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötöttegenetikai károkkal, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget,bányászati károkkal kapcsolatban; m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek,nemzetközi és nemzetek feletti törvényszékek előtti eljárá- sok esetén; n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaBiztosított által olyan személyek nevében érvényesített igényekre, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt,akik nem minősülnek Biztosítottnak; o) amelyek elégtelen csomagolása Biztosított által szándékosan elkövetett bűncselekmény- nyel, vagy szabálysértéssel okozati összefüggésben álló ese- ményekre. Amennyiben az ilyen összefüggésre utólag derül fény, köteles a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be,Biztosított két hónapon belül visszafizetni mindazon szolgáltatásokat, amelyeket a biztosító addig tel- jesített p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek,szellemi tulajdonnal, valamint tisztességtelen piaci maga- tartással összefüggő igényekre. q) amelyek abból származtaképület vagy épületrész tervezésével, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta átfelépítésével vagy át- építésével, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalombanvalamint ingatlan kisajátítással, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, köz érdekű szolgalmi vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt más használati jog alapításával összefüggés- ben keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.igényekre

Appears in 4 contracts

Samples: Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem nem tartalmazza a károk, melyekjogi érdekek védel- mét: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,gépjárművek üzemeltetésével, vezetésével vagy tulajdon át- ruházásával kapcsolatban bekövetkezett biztosítási esemé- nyeknél; b) nukleáris robbanásha a jogvita tárgyát képező követelés összege, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésilletve sza- bálysértési eljárás során a pénzbírság összege a biztosítási összeg 5%-át nem éri el. Ha a biztosítási esemény megtör- téntének bejelentésekor ez nem állapítható meg, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,a biztosító teljesítési kötelezettsége fennáll mindaddig, amíg fenti, a biztosító teljesítését kizáró körülmény nem tisztázódik. c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlBiztosított ellen indított csőd, felszámolási – végelszámo- lási –, valamint fizetésképtelenségi elszámolással összefüggő igényekre. d) bírósági úton nem érvényesíthető követelésekre, így külö- nösen a játékból, fogadásból, illetve ezek céljára ígért vagy adott kölcsönből eredő igényekre vagy elévült követelésekre e) háborús eseményekkel, belső zavargásokkal, tüntetésekkel, f) sztrájkkal, nyilvános összejöveteleken és köztéri megmozdu- lások alkalmával előforduló erőszakos cselekményekkel köz- vetett és közvetlen kapcsolatban; g) adó, vám, jövedéki és egyéb illetékjogból adódóan; h) az UNIQA Biztosító Zrt.-vel szemben szerződéssel vagy szer- ződésen kívüli jogviszonnyal kapcsolatos ügyben; i) közigazgatási szerv rendelkezéseivel közvetett vagy közvet- len kapcsolatban; j) családjogi és öröklési jogvitákban; k) szabadalmi, szerzői, védjegy – vagy szellemi tulajdonból eredő egyéb jogokkal, bíróság előtt nem érvényesíthető kö- vetelésekkel, így, de nem kizárólag játék – vagy fogadási szerződésekkel és spekulációs ügyletekkel okozati összefüg- gésben álló jogi érdekekre; l) földrengéssel, nukleáris vagy genetikai károkkal, bányászati károkkal kapcsolatban; m) nemzetközi és nemzetek feletti törvényszékek előtti eljárások esetén; n) a korlátozások be Biztosított által olyan személyek nevében érvényesített igé- nyekre, akik nem tartásából származnakminősülnek Biztosítottnak; o) a Biztosított által szándékosan elkövetett bűncselekménnyel, amennyiben vagy szabálysértéssel okozati összefüggésben álló esemé- nyekre. Amennyiben az ilyen összefüggésre utólag derül fény, köteles a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,Biztosított két hónapon belül visszafizetni mindazon szolgáltatásokat, amelyeket a Biztosító addig tel- jesített p) szellemi tulajdonnal, valamint tisztességtelen piaci magatar- tással összefüggő igényekre. q) épület vagy épületrész tervezésével, felépítésével vagy átépí- tésével, valamint ingatlan kisajátítással, illetve köz érdekű a) az egyazon szerződésben biztosított személyek érdekeinek védelme egymással szemben; b) közeli hozzátartozók (Ptk.685 §) egymással szembeni igé- nyeinek képviselete; c) olyan követelések érvényesítése, melyeket a biztosítottra en- gedményeztek, illetve olyan tartozások miatti jogérvényesí- tés, amit a biztosított mástól átvállalt; d) a jármű hiányos és/biztosítottal vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, jogi képviselőjével szemben a biztosítási eseménnyel kapcsolatos eljárásban rosszhiszemű pervitel vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, mulasztás miatt kiszabott bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekfenti maga- tartás miatti többletköltség.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 4 contracts

Samples: Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás, Lakásbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyekA jogvédelem nem terjed ki: a) meghaladják olyan jogvitákra, amelyek – az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,edzéseket is beleértve – autó és motorsport versenyeken való aktív részvétel következtében adódtak; b) nukleáris robbanásha a gépjárművet vezető biztosított a biztosítási ese- mény bekövetkeztekor nem rendelkezett az előírások szerint szükséges vezetői engedéllyel, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésaz általa vezetett gépjármű nem rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,nem látták el érvényes rendszámmal, vagy nem rendelkezett érvényes műszaki vizsgával; c) ha a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlgépjárművezető biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztekor alkohol, illetve bódultságot okozó egyéb szer vagy vezetési képességet befolyásoló gyógyszerek által befolyásolt állapotban volt, vagy ha a korlátozások be biztosított a köz- lekedési baleset bekövetkezte után nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekteljesítette jogszabályban előírt bejelentési és segítségnyújtási kötelezettségét, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekbiztosítóval szembeni peres és peren kívüli ügyekre, e) környezetszennyezési károka személyi sérüléssel összefüggésben keletkezett gép- járműkárra, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásolyan ügyekre, lefoglalásamelyek terrorizmussal, visszautasítás),terrorizmus miatti megelőző intézkedésekkel, háborúval, polgár- háborúval, ellenséges cselekményekkel, felforgatással, belső zavargásokkal, sztrájkkal, földrengéssel, nukleá- ris vagy genetikai károkkal, természeti csapásokkal, bányászati károkkal állnak okozati összefüggésben; g) azon idő alatt következtek bebírságok és pénzbüntetések (biztosító a biztosított helyett a bírságot, hogy pénzbüntetést nem fizet meg), kár- térítés, követelés kifizetésére, amelynek megfizetésére a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,biztosított köteles; h) a be-biztosítottal szemben támasztott kártérítési igények, és kirakodáskövetelések, illetve árurögzítés során következtek besérelemdíj iránti igények, és valamint a be-biz- tosítottat az általa megkötött szerződés alapján terhe- lő kötelezettség elhárítására (például parkolási pótdíj vagy az igénybe vett szolgáltatás ellenértékének bizto- sított általi meg nem fizetéséből származó, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,vele szem- ben támasztott követelés); i) a biztosított megbízója által biztosítási eseménnyel összefüggésben indult eljá- rásban a fuvarozásra vonatkozó előírásokban biztosítottal vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági jogi képviselőjével szemben rosszhiszemű pervitel vagy mulasztás miatt kiszabott bírság, illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,az ilyen magatartásokkal összefüggés- ben felmerült többletköltség megfizetésére; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbércsőd, kezességfelszámolás, fizetési késedelemvégelszámolási eljárásra, nemfizetésvagyon- rendezési, büntetéskényszertörlési, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekvalamint törvényességi fel- ügyeleti eljárásra.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 3 contracts

Samples: Baleseti Jogsegély Biztosítás, Baleseti Jogsegély Biztosítás, Baleseti Jogsegély Biztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet a Tömbházbiztosítás általános felté- telében (STÁVBI 2016)., valamint a szerződés különböző mellékleteiben felsorolt korlátozásokon túlmenően, te- kintet nélkül a keletkezés okára, nem terjed ki az alábbi árufajtákrakárokra: a) nemesfémek nem téríti a biztosító azon kárösszeget, amelyet a biz- tosított más biztosítási szerződés alapján megkaphat (vert és veretlenpl. casco, megmunkált és megmunkálatlan formában isbármely felelősségbiztosítás), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok;, b) műértékeka biztosított jármű ellopásával, művészeti alkotásokrészlopásával, régiségek;elrab- lásával, rongálásával, feltörésével, valamint e cselek- ményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben kelet- kezett károkra, c) élőállatok;tűz-, robbanáskár esetén nem térül azon járműben keletkezett kár, amelyből hatóságilag igazolhatóan ki- indult a tűz- vagy robbanáskár, d) túlméretesnem terjed ki a fedezet a bérelt, kölcsönvett, lízingelt, valamint a lakásbérlők, albérlők, látogatók és azon nehézárukvendé- gek tulajdonában lévő, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladjailletve vállalkozások esetén javí- tásra átvett járművekre, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki a fedezet a járművekben, az alábbi árufajtákra1. pontban foglalt biztosítási eseményt megelőzően bekövetke- zett mechanikai sérülésekre. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki továbbá: a) ásványolaja járműben keletkezett értékcsökkenésre, b) dohányterméksérült jármű más járművel történő pótlásának költsé- geire, c) komplett kocsirakományú járműhasználat kiesése miatt felmerült járulékos ká- rokra (FTLpl. elmaradt haszon), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók., d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó árukjármű szállítmányára, abban tárolt ingóságokra, e) szeszesitaljármű helyreállításával kapcsolatban szükségessé vált forgalomba helyezés előtti vizsga díjára, a forgalomba helyezés egyéb költségeire, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotbanteljesítménynövelő, kopáscsökkentő olaj-adalékanya- gokra, üzemanyagokra.

Appears in 3 contracts

Samples: Tömbház Biztosítás, Tömbház Biztosítás, Tömbház Biztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a károkVÁSZF Általános Kizárásain túlmenően – tekintet nélkül a keletkezés okára, melyeknem terjed ki azoknak a károknak a megtérítésére, amelyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,olyan gépkárokkal összefüggésben keletkeztek, amelyekkel kapcsolatban a GÉPBIZTOSÍTÁS alapján a biztosító kártérítés kifizetésére nem kötelezhető; b) nukleáris robbanása természetes elhasználódás, radioaktív sugárzás a karbantartás elmulasztása, illetve az indokolt adatvédelmi intézkedések hiánya, tartós vegyi, termikus, mechanikus, elektromos vagy szennyeződéselektromágneses hatások, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,öregedés, illetve anyagfáradás miatt keletkeztek; c) tartós időjárási hatások miatt keletkeztek; d) szállítás során keletkeztek, kivéve, ha erre vonatkozóan a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbiztosítási szerződésben eltérő megállapodás történt; e) csak esztétikai hibát jelentő felületi sérülések; f) a biztosítás megkötésekor már meglévő hibák és hiányosságok miatt keletkeztek; g) a termelési folyamat leállásából, szüneteltetéséből származó gazdasági hátrány (pl. termeléskiesés, elmaradt haszon, kifizetett bér vagy egyéb veszteség) miatt keletkeztek. 2. A biztosító nem téríti meg az adatvesztés miatt keletkező károkat, ha annak oka: a) hibás programozás és/vagy hibás rögzítés; b) az adathordozók téves eldobása, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,az adatok téves törlése; c) ártó programok vagy programrészek (programvírusok) rendszerbe kerülése; d) a jármű hiányos biztosított adatokkal kapcsolatos bármilyen visszaélés. 3. A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek megtérítése jogszabály vagy más szerződés alapján a gyártót és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy forgalmazót terhelik. Ha a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, gyártó és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja beforgalmazó kártérítési kötelezettségét tagadja, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága biztosítási esemény bekövetkezése miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életrekeletkezett, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy biztosító azt a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) különös feltételek rendelkezéseinek megfelelően megtéríti és ezt követően visszakövetelési jogát a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekkárokozóval szemben érvényesíti.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában Amennyiben egy kárigény felmerülésekor más – ugyanazon kockázatot fedező – biztosítás is érvényben van, a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)biztosító kártérítési kötelezettsége csak azon összeg erejéig terjed, illetve amely a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikaikét érvényes biztosítás szolgáltatási maximuma közötti különbség, híradástechnikaifeltéve, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókhogy jelen biztosítás szolgáltatási maximuma magasabb. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Policy

Kizárások. (1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek) A Biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c(i) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlBiztosított, vagy olyan személy által szándékosan okozott károkra, akiért a Biztosított felel; (ii) egy korábban kötött biztosítási szerződés fedezte károkra; (iii) az olyan károkra, amelyek tekintetében kötelező biztosítási rendszer nyújt fedezetet; (iv) bármely azbeszt vagy azbeszt tartalmú anyaggal kapcsolatos, vagy abból eredő károkra; (v) a Szerződő vagy a Biztosított Közeli Hozzátartozójának okozott károkra; (vi) szerződésben meghatározott határidő vagy költségvetés be nem tartásából, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,túllépéséből eredő károkra; d(vii) a jármű hiányos hőmérséklet, gázok, apadó vízszintek, gőz, nedvesség vagy pára, füst, korom, por, elszivárgás, álló- és folyó vizek áradásával összefüggő talajsüllyedés, rengések, zaj, és penész által okozott lassú és folyamatos állagromlásból eredő károkra; (viii) a termál-, vegyi-, biológiai szer vagy egyéb, hasonlóan ható szer által okozott lassú és folyamatos állagromlásból eredő károkra; (ix) a nukleáris energia, ionizáló-, lézer- vagy mikrohullám sugárzásból eredő, továbbá a mágneses és elektromágneses mezők, valamint sugárzó szennyezés által okozott károkra; (x) háborús cselekmények, forradalom, lázadás, felfordulás, társadalmi és politikai zavargás, sztrájk, terrorista cselekmények vagy szabotázs miatt bekövetkező károkra; (xi) a szerzői jogok, szabadalmi jogok, végjegyek és márkanevek, továbbá más szellemi alkotásokból eredő jogok megsértéséből eredő károkra; (xii) a bányászati és geológiai tevékenységre vonatkozó jogszabályok alapján követelhető károkra; (xiii) a Szerződőt/Biztosítottat terhelő és szerződésben vállalt, vagy bírósági illetve hatósági határozat alapján megállapított kötbér, bírság vagy bármely más, büntető jelleggel megállapított fizetési kötelezettségből eredő károkra; (xiv) a légi gépjárművek és egyéb légi járművek javításával és karbantartásával okozott károkra, továbbá a légi gépjárművekben és egyéb légi járművekben bekövetkezett károkra, a hajók és egyéb vízi járművek javításával és karbantartásával okozott károkra, továbbá a hajókban és egyéb vízi járművekben bekövetkezett károkra, valamint a repülőtér és/vagy helytelen karbantartásávalkikötő üzemeltetésével okozott károkra; (xv) füst, nem megfelelő üzembiztonságávalpára, korom, gőzök, savak, lúgok, toxikus vegyi anyagok, folyadékok vagy gázok, hulladékok vagy egyéb ingerlő hatású anyagok, fertőző anyagok vagy szennyezőanyagok földbe, levegőbe, a víz medrébe vagy víztartó képződményekbe történő kibocsátásából, elterjedéséből, kiszivárgásából, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával kiszökéséből eredő károkra; (xvi) bármely garancia vagy kötelező jótállás körébe tartozó károkra; (xvii) bármely Termék javításával, elszállításával, kicserélésével, visszahívásával, selejtezésével vagy használhatóságának csökkenésével összefüggésben keletkeztek,követelt vagy felmerülő veszteségre, kárra, költségre vagy ráfordításra; e(xviii) környezetszennyezési károk,genetikailag módosított szervezet (Genetically Modified Organism) által okozott, vagy a genetikai szekvenciában bekövetkező károkra; f(xix) hatósági beavatkozásból a vért, vérplazmát vagy vérszármazékos anyagot tartalmazó Termék által okozott károkra; (xx) a rendeltetésszerű használatra és funkcionalitásra alkalmatlan Termékből vagy annak alkotórészéből eredő károk (elkobzáskárokra, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek befeltéve, hogy ez nem érinti a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,Terméktől elvárható biztonságos működést; h(xxi) a be-dohánytermékek hatásával közvetlenül és közvetve összefüggő károkra; (xxii) az olyan Termék által okozott károkra, és kirakodásamely nem rendelkezik a forgalomba hozatalhoz szükséges érvényes tanúsítvánnyal, illetve árurögzítés során következtek bebizonyítvánnyal vagy engedéllyel, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztekfeltéve, hogy az áru fuvarozását jogszabály ilyen tanúsítvány, bizonyítvány vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek engedély az adott ország jogszabályai és kötelező előírásai alapján feltétele a biztosított nem tett eleget,Termék forgalomba hozatalának; m(xxiii) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolásbármely teljes vagy részleges áram- vagy gázellátás kimaradással, vagy az áram-, illetve gázellátás ingadozásaival kapcsolatosan okozott károkra; (xxiv) az olyan Termék hibájából eredő károkra, amelyet a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be,Biztosított szerződő partnerei használnak fel a végleges Termék előállításához; p(xxv) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 légi- és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a űriparban használt Termékből eredő károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 2 contracts

Samples: General Liability Insurance Terms, Felelősségbiztosítási Szerződés

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyekA jogvédelem nem terjed ki: a) meghaladják olyan jogvitákra, amelyek – az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,edzéseket is beleértve – autó és motorsport versenyeken való aktív részvétel következtében adódtak; AHE-19311/4 b) nukleáris robbanásha a gépjárművet vezető biztosított a biztosítási ese- mény bekövetkeztekor nem rendelkezett az előírások szerint szükséges vezetői engedéllyel, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésaz általa vezetett gépjármű nem rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,nem látták el érvényes rendszámmal, vagy nem rendelkezett érvényes műszaki vizsgával; c) ha a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlgépjárművezető biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztekor alkohol, illetve bódultságot okozó egyéb szer vagy vezetési képességet befolyásoló gyógyszerek által befolyásolt állapotban volt, vagy ha a korlátozások be biztosított a köz- lekedési baleset bekövetkezte után nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekteljesítette jogszabályban előírt bejelentési és segítségnyújtási kötelezettségét, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekbiztosítóval szembeni peres és peren kívüli ügyekre, e) környezetszennyezési károka személyi sérüléssel összefüggésben keletkezett gép- járműkárra, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásolyan ügyekre, lefoglalásamelyek terrorizmussal, visszautasítás),terrorizmus miatti megelőző intézkedésekkel, háborúval, polgár- háborúval, ellenséges cselekményekkel, felforgatással, belső zavargásokkal, sztrájkkal, földrengéssel, nukleá- ris vagy genetikai károkkal, természeti csapásokkal, bányászati károkkal állnak okozati összefüggésben; g) azon idő alatt következtek bebírságok és pénzbüntetések (biztosító a biztosított helyett a bírságot, hogy pénzbüntetést nem fizet meg), kár- térítés, követelés kifizetésére, amelynek megfizetésére a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,biztosított köteles; h) a be-biztosítottal szemben támasztott kártérítési igények, és kirakodáskövetelések, illetve árurögzítés során következtek besérelemdíj iránti igények, és valamint a be-biz- tosítottat az általa megkötött szerződés alapján terhe- lő kötelezettség elhárítására (például parkolási pótdíj vagy az igénybe vett szolgáltatás ellenértékének bizto- sított általi meg nem fizetéséből származó, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,vele szem- ben támasztott követelés); i) a biztosított megbízója által biztosítási eseménnyel összefüggésben indult eljá- rásban a fuvarozásra vonatkozó előírásokban biztosítottal vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági jogi képviselőjével szemben rosszhiszemű pervitel vagy mulasztás miatt kiszabott bírság, illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,az ilyen magatartásokkal összefüggés- ben felmerült többletköltség megfizetésére; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbércsőd, kezességfelszámolás, fizetési késedelemvégelszámolási eljárásra, nemfizetésvagyon- rendezési, büntetéskényszertörlési, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekvalamint törvényességi fel- ügyeleti eljárásra.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 2 contracts

Samples: Baleseti Jogsegély Biztosítás, Baleseti Jogsegély Biztosítás

Kizárások. (1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek) A Biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki: a(i) meghaladják egy korábban kötött biztosítási szerződés fedezte károkra; (ii) az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,olyan károkra, amelyek tekintetében kötelező biztosítási rendszer nyújt fedezetet; b(iii) nukleáris robbanásbármely azbeszt vagy azbeszt tartalmú anyaggal kapcsolatos, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,abból eredő károkra; c(iv) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlSzerződő vagy a Biztosított Közeli Hozzátartozójának okozott károkra; (v) szerződésben meghatározott határidő vagy költségvetés be nem tartásából, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,túllépéséből eredő károkra; d(vi) a jármű hiányos hőmérséklet, gázok, apadó vízszintek, gőz, nedvesség vagy pára, füst, korom, por, elszivárgás, álló- és folyó vizek áradásával összefüggő talajsüllyedés, rengések, zaj, és penész által okozott lassú és folyamatos állagromlásból eredő károkra; (vii) a termál-, vegyi-, biológiai szer vagy egyéb, hasonlóan ható szer által okozott lassú és folyamatos állagromlásból eredő károkra; (viii) a nukleáris energia, ionizáló-, lézer- vagy mikrohullám sugárzásból eredő, továbbá a mágneses és elektromágneses mezők, valamint sugárzó szennyezés által okozott károkra; (ix) háborús cselekmények, forradalom, lázadás, felfordulás, társadalmi és politikai zavargás, sztrájk, terrorista cselekmények vagy szabotázs miatt bekövetkező károkra; (x) a szerzői jogok, szabadalmi jogok, végjegyek és márkanevek, továbbá más szellemi alkotásokból eredő jogok megsértéséből eredő károkra; (xi) a bányászati és geológiai tevékenységre vonatkozó jogszabályok alapján követelhető károkra; (xii) a Szerződőt/Biztosítottat terhelő és szerződésben vállalt, vagy bírósági illetve hatósági határozat alapján megállapított kötbér, bírság vagy bármely más, büntető jelleggel megállapított fizetési kötelezettségből eredő károkra; (xiii) a légi gépjárművek és egyéb légi járművek javításával és karbantartásával okozott károkra, továbbá a légi gépjárművekben és egyéb légi járművekben bekövetkezett károkra, a hajók és egyéb vízi járművek javításával és karbantartásával okozott károkra, továbbá a hajókban és egyéb vízi járművekben bekövetkezett károkra, valamint a repülőtér és/vagy helytelen karbantartásávalkikötő üzemeltetésével okozott károkra; (xiv) füst, nem megfelelő üzembiztonságávalpára, korom, gőzök, savak, lúgok, toxikus vegyi anyagok, folyadékok vagy gázok, hulladékok vagy egyéb ingerlő hatású anyagok, fertőző anyagok vagy szennyezőanyagok földbe, levegőbe, a víz medrébe vagy víztartó képződményekbe történő kibocsátásából, elterjedéséből, kiszivárgásából, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával kiszökéséből eredő károkra; (xv) bármely garancia vagy kötelező jótállás körébe tartozó károkra; (xvi) bármely Termék javításával, elszállításával, kicserélésével, visszahívásával, selejtezésével vagy használhatóságának csökkenésével összefüggésben keletkeztek,követelt vagy felmerülő veszteségre, kárra, költségre vagy ráfordításra; e(xvii) környezetszennyezési károk,genetikailag módosított szervezet (Genetically Modified Organism) által okozott, vagy a genetikai szekvenciában bekövetkező károkra; f(xviii) hatósági beavatkozásból a vért, vérplazmát vagy vérszármazékos anyagot tartalmazó Termék által okozott károkra; (xix) a rendeltetésszerű használatra és funkcionalitásra alkalmatlan Termékből vagy annak alkotórészéből eredő károk (elkobzáskárokra, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek befeltéve, hogy ez nem érinti a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,Terméktől elvárható biztonságos működést; h(xx) a be-dohánytermékek hatásával közvetlenül és közvetve összefüggő károkra; (xxi) az olyan Termék által okozott károkra, és kirakodásamely nem rendelkezik a forgalomba hozatalhoz szükséges érvényes tanúsítvánnyal, illetve árurögzítés során következtek bebizonyítvánnyal vagy engedéllyel, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztekfeltéve, hogy az áru fuvarozását jogszabály ilyen tanúsítvány, bizonyítvány vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek engedély az adott ország jogszabályai és kötelező előírásai alapján feltétele a biztosított nem tett eleget,Termék forgalomba hozatalának; m(xxii) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolásbármely teljes vagy részleges áram- vagy gázellátás kimaradással, vagy az áram-, illetve gázellátás ingadozásaival kapcsolatosan okozott károkra; (xxiii) az olyan Termék hibájából eredő károkra, amelyet a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be,Biztosított szerződő partnerei használnak fel a végleges Termék előállításához; p(xxiv) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 légi- és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a űriparban használt Termékből eredő károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 2 contracts

Samples: General Liability Insurance Terms, General Liability Insurance Terms

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakminősül káreseménynek, amennyiben a károk kárese- mény oka: 2.1. Betöréses lopásból, lopásból rablásból, leltár- vagy ismeretlen okból eredő hiányból, sikkasztásból, hűtlen kezelésből, hamisításból, csalásból eredő károk; 2.2. a kezelési utasítások, használati, üzemeltetési sza- bályok, hatósági előírások be nem tartása, részbeni vagy teljes figyelmen kívül hagyása miatt vagy ezekkel össze- függésben bekövetkező károk, ha ezek kimerítik a jogel- lenes súlyos gondatlanság eseteit; 2.3. a biztosított vagyontárgyak bármilyen meghibáso- dásából, működési zavarából vagy működésképtelen- ségéből – így különösen elektromos vagy mechanikai meghibásodásból, törésből vagy üzemzavarból, hűtő- vagy egyéb folyadékok megfagyásából, nem megfelelő kenésből, az olaj vagy a hűtőfolyadék hiányából, kima- radásából – ered, kivéve az ilyen okokból bekövetkezett tűz- és robbanáskárok; 2.4. a biztosított vagyontárgyakon végzett kísérlet, vizs- gálat, tesztelés, szerelés, javítás, szerviz vagy karbantar- tási munkák, vagy ezekre visszavezethető ok miatt ke- letkezett károk. Ez a kizárás csak a közvetlenül érintett vagyontárgyakra vonatkozik és nem érvényes az ezzel összefüggésben keletkeztek,kapcsolatban más vagyontárgyakban keletkező ki nem zárt károkra; d2.5. közüzemi szolgáltatások (elektromos energia, hő, víz, stb.) kimaradása miatt bármilyen formában jelentke- ző károk, amennyiben a jármű hiányos kimaradást előidéző ok a saját érdekköréhez kötődő helyszínen kívül történt, valamint áram/feszültségingadozás miatti károk; 2.6. gyulladási hőmérséklet alatti erjedés, befülledés, pörkölődés, perzselés, rejtett hibák, biológiai égés, füst, korrózió, vegyszerek maró hatása, légköri nedvesség vagy szárazság, szmog, rovarok, férgek, zsugorodás, párolgás, súlyveszteség, rozsda, száraz vagy nedves rot- hadás, szín és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, íz és/vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-szag, és/vagy kirakodásanyagszer- kezeti változások, természetes elhasználódás, fokozatos állagromlás, az előírt védelem hiánya vagy kiiktatása, a hőmérséklet szélsőséges változásai, öngyulladás vagy földalatti tűz miatti károk; 2.7. rendeltetésszerűen tűznek, hőhatásnak kitett va- gyontárgyak – beleértve a felhasznált tüzelő- és egyéb technológiai anyagokat – technológiai használatával ösz- szefüggésben keletkezett tűz- és egyéb, hőhatással ösz- szefüggő károk, de megtéríti a biztosító a továbbterjedő tűzkárokat; 2.8. épületek süllyedése, alapok, falak, padozatok, fel- töltések, födém- illetve az árurögzítés nem tetőszerkezetek ülepedése, meg- süllyedése, megdőlése, zsugorodása, kihasasodása vagy tágulása miatti károk; 2.9. Árvíz esetén: • a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, talajvíz és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a belvíz által okozott károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított • fakadóvíz által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a okozott károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított • árvízvédelmi műtárggyal nem védett területről átfolyó víz által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett beokozott károk. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozói All Risks Vagyonbiztosítás, Vállalkozói All Risks Vagyonbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem nem terjed ki a károk, melyekjogvédelem költségeire az alábbi esetekben: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetgépjárművek üzemeltetésével, vezetésével, gépjárműre vonat- kozó szerződésekkel kapcsolatban bekövetkezett sérelmek esetében, b) nukleáris robbanása biztosított ingatlanra vonatkozó dologi jogi jogviszonyá- ból (pl. birtokvédelem, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésszomszédjogok sérelme, mérgezés közvetlen használati jogok létesítése és közvetett káraigyakorlása, ráépítés és túlépítés, stb.) eredő jogviták esetében, c) ha a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőljogvita tárgyát képező követelés összege, illetve szabály- sértési eljárás során a korlátozások be pénzbírság összege a 25.000 Ft-ot nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekéri el1, d) olyan követelések érvényesítésére, melyeket a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalBiztosítottra engedményeztek, nem megfelelő üzembiztonságávalilletve olyan kötelezettségek miatti jog- érvényesítésre, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekamit a Biztosított mástól átvállalt, e) környezetszennyezési károkolyan jogi érdeksérelmek esetén, melyeket a kár bejelenté- sekor vagy a sikerkilátás vizsgálatnál egyértelműen megálla- pítottan a Biztosított jogellenesen okozott, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás)bírósági úton nem érvényesíthető követelések tekintetében, g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó adózással vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtavámfizetési kötelezettséggel kapcsolatban felmerülő jogi érdeksérelmek esetén, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/közigazgatási szerv rendelkezéseivel közvetlen vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtközve- tett kapcsolatban, i) jelen szerződésből eredően a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetőségeBiztosítóval szemben előter- jesztett igények tekintetében, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbéra Biztosítottal vagy jogi képviselőjével szemben a biztosítási eseménnyel kapcsolatos eljárásban rosszhiszemű pervitel vagy mulasztás miatt kiszabott bírság, kezességilletve fenti magatar- tás miatti többletköltség tekintetében, 1. Ha a biztosítási esemény megtörténtének bejelentésekor ez nem állapítható meg, fizetési késedelema Biztosító teljesítési kötelezettsége fennáll mindaddig, nemfizetésamíg fenti, büntetés, bírság),a Biztosító teljesítését kizáró körülményről való tudomásszerzésig teljesített szolgáltatást nem kell visszatéríteni. k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti)Biztosított által folytatott vállalkozási tevékenységből eredő ügyek, l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett elegetBiztosítottnak bármely biztosító társasággal kötött bizto- sítási szerződéseiből eredő igények érvényesítése és ezek elhárítása tekintetében, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtekugyanazon szerződésben Biztosított személyek egymás közti jogi ügyei tekintetében, n) szándékos cselekmény miatt indított büntető vagy szabály- sértési eljárásra. Nem fedezi továbbá a biztosítás a Biztosított által benyújtott igények kapcsán felmerülő azon költségeket, amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtakazt köve- tően merültek fel, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, Biztosító megállapította vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandóvalószí- nűsítette, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett bemegítélése szerint kilátástalan az eljárás sikeres befejezése. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 2 contracts

Samples: Lakásbiztosítási Szabályzat, Lakásbiztosítási Szabályzat

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok 4.1 Általános kizárások a károk, melyekteljes fedezeti körre vonatkozóan: a) meghaladják az V. Fejezetben A. büntető, elrettentő jellegű, a tényleges kár összegének többszörösét elérő, vagy törvényben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlösszeg, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakbármiféle, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalpolgári jogi, nem megfelelő üzembiztonságávalállamigazgatási, büntetőjogi, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,egyéb jogszabály alapján kiszabott bírság vagy büntetés. e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásB. a Biztosított által bármilyen szerződésben vagy megállapodásban mások helyett vállalt felelősség, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólkivéve, ha a biztosított igazoljaBiztosított felelőssége az ilyen szerződés vagy megállapodás hiányában is fennállna. C. a G) fedezet kivételével, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbérbármilyen gépjármű, kezességrepülőgép, fizetési késedelemvízi jármű vagy vasúti gördülőállomány tulajdonlásából, nemfizetésfenntartásából, büntetéshasználatából, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolásüzemeltetéséből, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás az ezen eszközökre való fel- vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett beazokról történő lerakodásából származó károk. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok D. ismert földalatti tárolótartályokból keletkező szennyezettség, kivéve, ha a károk, melyek: aBiztosító rendelkezésére bocsátják a (Biztosító által elfogadott módszerrel végzett) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3épségi vizsgálati eredményeket. A biztosítási fedezet csak a Biztosító által külön írásban elfogadott, s a jelen biztosítási szerződés mellékletében felsorolt ismert földalatti tárolótartályokra terjed ki. A jelen kizárás nem terjed ki vonatkozik mindazonáltal az alábbi árufajtákra:olyan földalatti tárolótartályokból keletkező szennyezettségre, mely tartályokat a kockázatviselés kezdete előtt eltávolítottak. a) nemesfémek E. olyan, biztosított telephelyen belüli vagy biztosított telephelyen kívüli szennyezettség, mely azt követően kezdődött, hogy a Biztosított a biztosított telephelyet eladta, bérbe adta, egyéb módon továbbadta, elhagyta, vagy üzemeltetésének ellenőrzését abbahagyta. F. nukleáris reakciókkal – ide értve a maghasadást, magfúziót, radioaktív csapadékot és más radioaktív anyagokat is - közvetlen vagy közvetett kapcsolatban álló eseményekből eredő károk. G. olyan szennyezettségből eredő károk, mely szennyezettség a Felelős Biztosított által a jogszabályok, előírások, utasítások, rendelkezések, tájékoztatók, felhívások nyilvánvalóan szándékos, tudatos, előre elhatározott megszegéséből vagy be nem tartásából ered. H. amelyek háborúból, megszállásból, külső ellenség tevékenységéből, ellenségeskedésből (vert és veretlenfüggetlenül attól, megmunkált és megmunkálatlan formában ishogy történt-e hadüzenet), ékszerekpolgárháborúból, drágakövekforrongásból, bankjegyekforradalomból, minden fajtájú értékpapíroklázongásból, értékcikkekkatonai vagy bitorolt hatalomból, okmányok és okiratok; b) műértékeksztrájkból, művészeti alkotásokfelkelésből, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretespolgári engedetlenségből, és azon nehézárukterrorista cselekményekből vagy szabotázsból származnak, melyek egyedi tömege vagy a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságokfelsorolt okok akár közvetlen, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókakár közvetett következményei. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Policy

Kizárások. 128.1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosító kizárólag azzal a károkfeltétellel köt biztosítási szerződést, melyek:hogy a Szerződő nem áll semmilyen a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,28.2. A biztosítási szerződésben nem lehet érvényesen megjelölni olyan Biztosítottat, Kedvezményezettet, illetve szolgáltatásra/kifizetésre jogosult egyéb olyan személyt (a továbbiakban együttesen: kifizetésre jogosult), aki a fenti szankciók, korlátozások vagy tilalmak hatálya alatt állnak. b) nukleáris robbanás28.3. A biztosítási szerződés, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésilletve annak megfelelő része megszűnik, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) amennyiben a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlSzerződő, illetve a korlátozások be kifizetésre jogosult a szerződés megkötését követően a 28.1. pont szerinti szankciók, korlátozások, vagy tilalmak hatá- lya alá kerül. Ilyen esetben a szerződés megszűnésének időpontja a szankció, a korlátozás, vagy a tilalom ha- tályba lépésének napja. 28.4. A biztosító nem tartásából származnakteljesít szolgáltatást vagy egyéb kifizetést, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,kifizetésre jogosultak a fenti szankciók, korlátozások vagy tilalmak hatálya alatt állnak. d) 28.5. Nem minősülnek balesetnek, ezért a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalbaleseti eredetű haláleseti biztosítási összeg nem kerül kifizetésre a balesettel közvetlen összefüggésbe nem hozható: 28.6. A biztosító kizárja kockázatviselési köréből az alábbi eseményekből eredő baleseteket: 28.7. A biztosító kizárja a szolgáltatásából az elme- és tudatzavarban bekövetkezett baleseteket, nem megfelelő üzembiztonságávalha azok a Biztosí- tott alkohol, kábítószer, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt gyógyszerek miatti lényeges korlátozottsága miatt következtek be, hogy ; ezekben az esetekben a fuvareszközt biztosító a biztosítottnak felróhatóan visszavásárlás esetére érvényes (a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,24. pontban meghatározott) összeget fizeti ki. h) 28.8. A biztosító kizárja a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólszolgáltatásából, ha a biztosított igazoljabaleseti eredetű halál biztosítási esemény akrobaták, hogy cirkuszi ál- latápolók, állatszelídítők, hegyimentők, hegyivezetők, kaszkadőrök, kommandósok, mélytengeri búvárok, pénzszállítók, pirotechnikusok, robbantómesterek, robbantómunkások, tűzszerészek, rendőrök, testőrök ese- tében azok foglalkozásával összefüggésében következik be. 28.9. A biztosító kizárja a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbérszolgáltatásából, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy ha a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősülbaleseti eredetű halál biztosítási esemény bekövetkezésére veszé- lyes sportok, különösen az olyan erőszakosautó-motorsport versenyek (tesztedzés, erőszakkal fenyegetőrally-verseny), az emberi életreszikla- és hegymászás, barlangászat, mélytengeri búvárkodás, repülős sportok, snowboard, ejtőernyős ugrások, siklóernyőzés, vad- vízi evezés, rafting következtében kerül sor. 28.10. Nem köthető kiegészítő biztosítás, ha a Biztosított: ⯈ testi fogyatékosságban vagy betegségben szenved, krónikus vesedializált beteg, súlyos betegségen vagy műtéten esett át, és ennek a baleseti eseményekre kihatása lehet. Ezen betegségek, műtétek a követke- zők: szív- és érrendszeri betegségek, a materiálisgerincoszlop és a gerincvelő sérülései, immateriális javakra vagy betegségei, a csípőízület betegségei, isiász, csontvelőgyulladás, cukorbetegség, nagyothallás, rosszindulatú daganatok, valamint az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a sajátideg- és elmebetegségek, illetve a biztosított által bérbe vettfelsorolt betegségek következményeként fellépő ájulás, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használtszédülés, erő- sen korlátozott látás (8 dioptriától); ⯈ a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz (NRSZH), a Rehabilitációs Hatósághoz vagy ezek minden- kori jogelődjéhez vagy jogutódjához nyújtott már be igénybejelentést csökkent vagy megváltozott mun- kaképesség elbírálásához, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekilyen ellátásban részesül.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek28.11. A IVbiztosító kizárja szolgáltatásából kiegészítő biztosítások kötése esetén azokat, a biztosítási eseményeket, melyeknek bekövetkezése a Biztosított veszélyes foglalkozásának következménye. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár A veszélyes foglalkozáso- kat a biztosító jelen feltételek 2. számú mellékletében határozza meg. 28.12. A biztosító kizárja szolgáltatásából kiegészítő biztosítás kötése esetén a biztosított Biztosított által bizonyítandó, hogy végzett veszélyes sportok következményeként bekövetkező biztosítási eseményeket. A biztosító jelen feltételek 3. számú mel- lékletében határozza meg a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett beveszélyes sportokat. 228.13. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok Amennyiben a károkfentiek valamelyike teljesül, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve összeg helyett a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókvisszavásárlási összeg kerül kifize- tésre. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok téríti meg a károkbiztosító azon kárigényeket, melyek: aa.) meghaladják az V. Fejezetben a VII. pontban meghatározott kártérítési kötelezettséget,kötelezettség mértékét; b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, cb.) a gépjármű szerződésben meghatározott fuvarozási határidő túllépéséből erednek; c.) a szállítójármű(vek) hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőltúllépéséből vagy a hatósági méretkorlátozások be nem tartásából erednek; d.) eltérő megállapodás hiányában a be-, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő kirakodás alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) ha a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés kirakodás nem a biztosított felelősségére történt,; ie.) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti ellenállhatatlan erő (vis maior) következményeiből eredtek,és elemi károk következményei; n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, tf.) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekménypolgárháború, polgárháborúterrorcselekmények, lázadás, forradalom, polgárháború, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargászavargások, illetve szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása következménye(i). Terrorcselekménynek minősül a jelen feltételek szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiálisaz anyagi és immateriális javakra, immateriális javakra vagy továbbá az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, ideológiai vagy etnikai célok elérése mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalombantársadalom egészére, illetve annak egy részében való részére félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas,; vg.) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk emberi hullák szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: akeletkeznek; h.) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírokbármilyen értékpapír, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) , műértékek, művészeti alkotások, régiségekrégiségek káraival kapcsolatosak; ci.) élőállatoka gépjármű felelősségbiztosítás vagy egyéb más felelősségbiztosítás alapján megtérülő károknak minősülnek; dj.) túlméretesazbeszt szállítására, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményeivagy azbeszt szállításával kapcsolatban keletkezett károkra vonatkoznak; fk.) gépjárművekellenkező kikötés hiányában mobiltelefonok és mobiltelefon alkatrészek szállítására vonatkoznak; 4l.) xxxxxxx vagy riasztóval el nem látott, rakománnyal megrakott szállítójármű éjszaka (22:00-06:00) közforgalom elől el nem zárt, továbbá körbe nem kerített vagy őrzés alatt nem álló területen történő tárolása és parkolása során keletkeznek. Külön írásos megállapodás hiányában Nem térülnek továbbá azok a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)károk sem, illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikaiamelyek, híradástechnikaiamelyek annak következtében állnak elő, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.hogy

Appears in 1 contract

Samples: Belföldi Közúti Árufuvarozói Felelősség Biztosítás

Kizárások. 1. 26.1 Nem kerülnek megtérítésre azok lehet Biztosított, aki az NRSZH-hoz, a károkRehabilitációs Hatósághoz vagy ezek mindenkori törvényes elődjéhez vagy utódjához nyújtott már be igénybejelentést csökkent vagy megváltozott munkaképesség elbírálásához, melyek:vagy ilyen ellátásban részesül. a) meghaladják 26.2 Nem lehet Biztosított, akit az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,Országos Orvosszakértői Intézet, illetve az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet vagy az NRSZH a kockázatviselés kezdetét megelőzően véleményezett, és ezen intézetnél új vagy régi megváltozott munkaképességű személyként tartanak nyilván. b) nukleáris robbanás26.3 Nem lehet Biztosított, radioaktív sugárzás aki betöltötte a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárt. 26.4 Nem lehet Biztosított, aki a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabály szerinti nyugdíjszolgáltatásra való jogosultságot megszerezte. 26.5 A biztosító kizárólag azzal a feltétellel köt biztosítási szerződést, hogy a Szerződő nem áll semmilyen 26.6 A biztosítási szerződésben nem lehet érvényesen megjelölni olyan Biztosítottat, Kedvezményezettet, illetve szolgáltatásra/kifizetésre jogosult egyéb olyan személyt (a továbbiakban együttesen: kifizetésre jogosult), aki a fenti szankciók, korlátozások vagy szennyeződéstilalmak hatálya alatt állnak. 26.7 A biztosítási szerződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) illetve annak megfelelő része megszűnik, amennyiben a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlSzerződő, illetve a korlátozások be kifizetésre jogosult a szerződés megkötését követően a 26.5. pont szerinti szankciók, korlátozások, vagy tilalmak hatálya alá kerül. Ilyen esetben a szerződés megszűnésének időpontja a szankció, a korlátozás, vagy a tilalom hatályba lépésének napja. 26.8 A biztosító nem tartásából származnakteljesít szolgáltatást vagy egyéb kifizetést, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,kifizetésre jogosultak a fenti szankciók, korlátozások vagy tilalmak hatálya alatt állnak. d) 26.9 Nem minősülnek balesetnek, ezért a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalbaleseti eredetű haláleseti biztosítási összeg nem kerül kifizetésre a balesettel közvetlen összefüggésbe nem hozható: 26.10 A biztosító kizárja kockázatviselési köréből az alábbi eseményekből eredő baleseteket: 26.11 A biztosító kizárja a szolgáltatásából az elme- és tudatzavarban bekövetkezett baleseteket, nem megfelelő üzembiztonságávalha azok a Biztosított alkohol, kábítószer, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt gyógyszerek miatti lényeges korlátozottsága miatt következtek be, hogy ; ezekben az esetekben a fuvareszközt biztosító a biztosítottnak felróhatóan visszavásárlás esetére érvényes (a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,22. pontban meghatározott) összeget fizeti ki. h) 26.12 A biztosító kizárja a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólszolgáltatásából, ha a biztosított igazoljabaleseti eredetű halál biztosítási esemény akrobaták, hogy cirkuszi állatápolók, állatszelídítők, hegyimentők, hegyivezetők, kaszkadőrök, kommandósok, mélytengeri búvárok, pénzszállítók, pirotechnikusok, robbantómesterek, robbantómunkások, tűzszerészek, rendőrök, testőrök esetében azok foglalkozásával összefüggésében következik be. 26.13 A biztosító kizárja a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbérszolgáltatásából, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy ha a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősülbaleseti eredetű halál biztosítási esemény bekövetkezésére veszélyes sportok, különösen az olyan erőszakosautó-motorsport versenyek (tesztedzés, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában isrally-verseny), ékszerekszikla- és hegymászás, drágakövekbarlangászat, bankjegyekmélytengeri búvárkodás, minden fajtájú értékpapírokrepülős sportok, értékcikkeksnowboard, okmányok és okiratok; b) műértékekejtőernyős ugrások, művészeti alkotásoksiklóernyőzés, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretesvadvízi evezés, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókrafting következtében kerül sor. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Postanyugdíj Aranytartalék Nyugdíjbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károkA biztosító nem nyújt biztosítási teljesítést olyan esetekben, melyekamelyek közvetlenül vagy közvetve összefüggésben állnak sztrájkkal, fegyveres konfliktussal, megszállással, támadással (függetlenül attól, hogy tör- tént-e hadüzenet, vagy sem), polgárháborúval, lázadással, felkeléssel, terrorizmussal, erőszakos vagy katonai hatalomátvétellel, polgári zavar- gásokkal, radioaktív balesettel, vagy bármilyen vis major eseménnyel. 2. A biztosító továbbá nem nyújt biztosítási teljesítést, amennyiben: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,a biztosítási esemény alkoholos befolyásoltság, tudatmódosító sze- rek, kábítószerek, vagy más hasonló szerek hatása alatt következett be; b) nukleáris robbanása biztosítási esemény verseny, radioaktív sugárzás sportküzdelem, vagy szennyeződésezekre történő felkészülés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,vagy gépjármű szemléken következett be; c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbiztosítási esemény szándékos cselekvés, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakbűncselekmény, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,öngyil- kosság, vagy fogadás során következett be; d) a jármű hiányos ésbiztosított/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,jogosult személy a gépjárművet érvényes vezetői jogo- sítvány nélkül vezette; e) környezetszennyezési károk,az utasok száma vagy a jármű össztömege meghaladja a gépjármű forgalmi engedélyében meghatározott határértékeket; f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzása biztosítási esemény nem a MS-BBF-IN-HU 2. cikkében meghatáro- zott meghibásodás, lefoglalásbaleset, visszautasítás),lopás, vagy a gépjárművezető hibájából következett be; g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjagépkocsi kiegészítő-, vagy más személy jogtalanul használta,segédberendezéseiben történt meghibá- sodások esetén (például a személyzet terében működő klimatizáció); h) a be-káreseményt olyan meghibásodás okozta, amely ugyanazon jármű- vön már az elmúlt 12 hónap során előfordult, a biztosító azt akkor biztosítási eseményként értékelte, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,biztosítási teljesítést nyújtott; i) a biztosított megbízója által olyan segélyszolgálat megtérítését igényeli, amelyet sa- ját maga intézett a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekbiztosító segélyszolgálatának tudomása nélkül.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet teljesítés nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlenvonatkozik továbbá használt alkatrészek, megmunkált és megmunkálatlan formában is)üzemanyagok, ékszerekvagy más üzemeltetési folyadékokra, drágakövekútdíjakra, bankjegyekautópá- lyadíjakra, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozóksem más hasonló díjakra. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Asszisztencia Biztosítási Feltételei

Kizárások. 4.1. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a VÁSZF kizárá- sain, valamint az „1. Nem kerülnek megtérítésre azok Biztosítási események” fejezetben meg- határozott kizárásokon túlmenően – tekintet nélkül a károkkelet- kezés okára nem terjed ki azoknak a károknak a megtérítésé- re, melyekamelyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,a. épületek összeomlása, illetve talajsüllyedés miatt kelet- keztek; b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) b. a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőltermészetes elhasználódás, illetve a korlátozások be karbantartás elmu- lasztása miatt keletkeztek; c. tartósan fennálló külső elektromos vagy elektromágneses hatások miatt keletkező károk; d. fokozatosan kialakuló deformálódás, hasadás, törés, repe- dés, réteges elválás, felhólyagosodás, illetve a hibás cső- csatlakozás, hibás tömítés, öntési hiba miatt keletkeztek; e. az energia-, gáz-, olaj-, illetve vízellátás, fűtés vagy hűtés kimaradása vagy ezek szolgáltatási paramétereinek meg- változása (a szolgáltató szándékos energiavisszatartásá- nak esetét is ideértve) következtében keletkezett károk; f. a biztonsági határt meghaladó üzem alatt vagy túlterhe- lés következtében keletkeztek; g. a belső égésű motorok égésterében fellépő robbanások, valamint elektromos megszakítókban a már meglévő vagy keletkező gáznyomás miatt keletkezett károk; h. új gép beüzemelését vagy valamely kár után végleges helyreállítását követő próbaüzem során vagy emiatt kö- vetkeznek be; i. a vagyontárgy szállítása (ide nem tartásából származnakértve a kockázatviselési helyen belül, karbantartás vagy áthelyezés érdekében tör- ténő mozgatást) során lépnek fel; j. a biztosított vagyontárgy károsodása nélkül, kizárólag a biztosított vagyontárgynak a védelmi rendszerelemeiben, biztonsági berendezésében, a rendszerelem/biztonsági be- rendezés műszaki feladatainak rendeltetésszerű teljesíté- sével összefüggésben keletkeztek, és csak arra korláto- zódtak; k. törés és repedés nélküli meghibásodásból, működési za- varból, működésképtelenségből erednek; l. a biztosított vagyontárgyakból kiömlő, elfolyt anyagok, áruk, termékek (készletek) veszteségeként keletkeztek; m. homok, por, illetve fagyhatás, napsütés, légköri szárazság vagy nedvesség, füst, gáz, köd, szmog, továbbá a normá- lis légköri viszonyok hatása miatt keletkeztek; n. a motor által beszívott víz miatt keletkeztek; o. a rendeltetésüknél fogva tűznek kitett vagyontárgyakban – beleértve a felhasznált tüzelő- és egyéb technológiai anyagokat – a rendeltetésszerű használattal összefüggés- ben tűzkárként keletkeztek; p. a nyomás alatti tartályokban vagy lendítőkerekekben szétszakadás vagy repedés, törés miatt keletkeztek; q. a sűrűn cserélendő – használatukkal összefüggésben vagy természetükből adódóan fokozott mértékben elhasználó- dó – alkatrészekben, lézerberendezésekben alkalmazott reflexiós felületekben és tükrökben, lámpákban, félveze- tőkben, érintőképernyőkben, monitorokban és csomagoló- anyagokban keletkeztek, amennyiben a károk ezzel összefüggésben kár kizárólag ezek- re a vagyontárgyakra korlátozódik, de nem vonatkozik a kizárás arra az esetre, ha ugyanazon biztosítási esemény kapcsán a biztosított gép vagy berendezés egyéb részei is károsodnak vagy a vagyontárgy teljes (totál) kárt szenved; r. a hatósági vizsgára kötelezett vagyontárgyak esetén a ha- tósági engedély nélküli használat során keletkeztek,; d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávals. elektromos energia közvetlen hatásai, nem megfelelő üzembiztonságávalmint rövidzárlat, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásföldzárlat, lefoglalásátívelés, visszautasítás), g) azon idő alatt átütés, áramerősség túlzott megnöve- kedése, még akkor is, ha ezek szigetelési hiba, túlfeszült- ség miatt következtek be, hogy de nem vonatkozik a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve kizárás arra az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólesetre, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,felsorolt események bizonyíthatóan villámcsapás másodlagos hatása miatt keletkeztek; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy t. a biztosított magára nézve tevékenységének megfelelően kialakított és üzemelő túlfeszültségvédelmi rendszer hiánya vagy nem megfelelő működése miatt elektromos/elektronikus gé- pekben, berendezésekben, készülékekben keletkeztek; u. a CMR Egyezmény IVnem biztosított, biztosítási fedezet alá nem vonható va- gyontárgyakban keletkeztek; v. a gyártási folyamat (mint pl. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak feldolgozás, gyártás, vizsgá- lat, próba) során a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal munkavégzés tárgyában keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály amennyiben a kár közvetlen kiváltó oka a gyártási folya- matra vezethető vissza; w. tartós időjárási hatások vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötöttefokozatos elhasználódás miatt keletkeztek; x. a megsemmisült vagyontárgy nem károsodott tartalék al- katrészei, de e feltételnek tartozékai eredeti célú felhasználásának meghi- úsulása miatt keletkeztek; y. a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő gép elhelyezésére szolgáló épület födém- és tetőszerkezetének megbontásából keletkező beázási ká- rok (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán ideértve az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.ideiglenes tetőlefedések beázásánál ke- letkezett károkat), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségekz. a hatósági engedélyek beszerzésének elmulasztásából erednek; c) élőállatokaa. építési-szerelési tevékenységgel összefüggésben kelet- keztek; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Különös Feltételek És Ügyféltájékoztató

Kizárások. 1A biztosító az Általános Vagyonbiztosítási Feltételek VI. Nem kerülnek megtérítésre azok illetve X. fejezetében foglalt kizárásokon és mentesüléseken túl az alábbi esetekre sem terjeszti ki a károk, melyekbiztosítási fedezetet: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,a természetes elhasználódásból, öregedésből, anyagfáradás- ból bekövetkezett károkra; b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,a rendeltetésszerű használatot nem befolyásoló károkra (pl. esztétikai hiba); c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbiztosítás megkötésekor már meglévő károkra, illetve amiről a korlátozások be nem tartásából származnakszerződőnek és biztosítottnak tudomása volt, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,vagy tudnia kel- lett; d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalkarbantartások elmulasztásával, az üzemeltetési szabályok figyelmen kívül hagyásával okozati összefüggésbe kerülő károkra, kivéve ha bizonyítást nyer, hogy a káresemény ezekkel a hiányosságokkal nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,állt összefüggésben; e) környezetszennyezési károk,bírság, kötbér, büntető kamat és egyéb büntető jellegű költ- ségek; f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzástermelési folyamat leállásából, lefoglalásszüneteltetésből származó anyagi hátrány, visszautasítás),kivéve tűz-üzemszünet. g) azon idő alatt következtek bea szabadban tárolt Gépek, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjaberendezések, vagy más személy jogtalanul használta,eszközök, Áruk, készletek, illetve Számítógépek vagyoncsoportok vagyontár- gyaira. h) a be-kép és hanghordozókra, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és valamint a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,rajtuk tárolt informá- ciókra; i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja beaz üzemi és segédanyagok (pl. tüzelőanyagok, vegyszerek, kontaktanyagok, kenőanyagok, tisztítószerek stb.) kiömlése, szivárgása, stb. következtében keletkezett károkra (kivéve tűz- és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,robbanáskárokat); j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek az elégtelen vagy hiányos klimati- zálási viszonyokkal hozhatók összefüggésbe, kivéve, ha a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén kár- esemény a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett beklímaberendezés biztosítási esemény következtében történő meghibásodásával áll összefüggésben; k) az automatikus gázelárasztásos tűzoltó berendezések tűz- oltóanyaggal való újratöltésének költségeire. 21. Külön írásos megállapodás hiányában Továbbá a Biztosító nem kerülnek megtérítésre azok a károktéríti meg azon károkat, melyek:amelyek a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során nem a szerződésben meghatározott kockázatviselési helyen – belül – keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékekfokozatos romlás ill. elhasználódás következményei, művészeti alkotásokúgy- mint az elhasználódásból eredő kopás, régiségektörés vagy szaka- dás illetve attól függetlenül, rozsdásodás, korrózió, por il- letve korom lerakódás, bepiszkolódás; szennyeződés, moly, féreg, rovar, illetve egyéb kártevők okozta káro- sodás; c) élőállatokkülönösen természetes romlás illetve zsugorodás folyamán keletkezett rohadás, anyagveszteség, romlás, értékcsök- kenés, párolgás, súlyveszteség, íz veszteség, felszínben keletkezett festék és szerkezeti elváltozás miatt keletkeztek; d) túlméreteskeletkezése nem vezethető vissza valamely tényleges fizi- kai behatásra, és azon nehézárukeseményre. Ilyenek például az elkobzás, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja,ál- lamosítás, megmagyarázatlan eltűnés, hiány, szivárgás, pénzügyi veszteség vagy ezekhez hasonló esemény követ- keztében történt károk; e) átköltözködési ingóságokbekövetkezése a Biztosított vagy képviselője számára előre látható volt, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményeiilletve a kárveszély felismerése tőlük elvárható lett volna. A szerződésben képviselőnek kell tekinteni Biz- tosított vezető, továbbá a biztosított vagyontárgyak keze- lésével együtt járó munkakört betöltő alkalmazottait, meg- bízottait, tagjait illetve testületeit; f) gépjárművekBiztosított illetve képviselője jogellenes és vagy szándékos vagy súlyosan gondatlan cselekedete(i) okozták. Ez eset- ben a Biztosító részben vagy egészben mentesül a kárté- rítés alól, az Általános feltételekben leírtaknak meg- felelően; 4g) géptörés és/vagy kazán, gép, számítógép, illetve elektro- mos berendezések meghibásodása következtében kelet- keztek; h) alul- vagy túlnyomás által keletkezett robbanás és/vagy kazánok, csővezetékek törése és szakadása miatt kelet- keztek; i) az elektromos berendezések, és készülékek elektromos áram hatására történő meghibásodása következtében keletkeztek; j) bármilyen leltár folyamán felmerült megmagyarázhatat- lan eltűnés vagy hiány következtében keletkeztek; k) irodai vagy könyvelési tévedésből eredő hiány formájában keletkeztek; l) eltulajdonítás, csalás, lopás miatt keletkeztek; m) a tevékenység kényszerű lassítása vagy leállása miatt kelet- kezett, illetve fellépő károk, pl. Külön írásos megállapodás hiányában piacvesztés, késedelem, el- maradt haszon, termelés kiesés, kifizetett bér; n) az üzleti tevékenységen belül, a biztosítási fedezet gyártás és/vagy a tervezés során fellépő tervezési, gyártási, szerkezeti, anyaghiba miatt keletkezett károk, ideértve egy esetleges kárese- ményt követő helyreállítás folyamán hibás anyag, rossz munkavégzés miatt keletkezett károkat is; o) nem terjed ki nyilvánvaló hiba, hibás nyersanyag használata, rossz tervezés, nyersanyag vagy munkavégzés miatt keletkeztek; p) vámhivatal, kormány vagy más hatóság által elrendelt elkobzás, lefoglalás miatt keletkeztek; q) gyenge építési alap, hibás építés, rossz épületfenntartás, az alábbi árufajtákra:ésszerű biztonsági és megelőzési intézkedések elmu- lasztása miatt keletkeztek; ar) ásványolajgyártási, építési, nyersanyagbeli, tervezési és/vagy kivite- lezési hiba miatt keletkeztek; bs) dohánytermék c) komplett kocsirakományú épületek, járdák, építési alapozások vagy ezek részeinek beomlása, süllyedése, törése, hőtágulása (FTLkülönös tekin- tettel falak, padlók, mennyezetek, tetők esetében), illetve az ésszerű megelőzési intézkedések vagy a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikaimegfelelő épületfenntartás elmulasztásából származó összeomlás miatt keletkeztek; t) a kockázatviselés helyén belüli, híradástechnikaikívüli szállítások, számítástechnikai ki- és irodatechnikai árukból álló szállítmányokbe- rakodások során keletkeztek; u) építési, A 50%-os mérték alatt szerelési tevékenység, ill. bontás, beüzemelés, üzemi próbák során keletkeztek; v) átmenetileg nem használt, felügyelet nélküli épületek, be- rendezések, vezetékek elzárásának elmulasztása, víztelení- tés hiánya miatt keletkeztek; w) víz, gáz, elektromos energia, üzemanyag szolgáltatásával, szállításával vagy annak kimaradása következtében kelet- keztek; x) számítógépes vírus miatt keletkeztek; y) elektromos energia közvetlen hatásai (rövidzárlat, induk- ció, influencia, áramerősség túlzott megnövekedése) miatt keletkeztek kivéve a szórakoztató elektronikaiKF-04: Számítógépek kiegészítő biz- tosítása záradék alkalmazása esetén. z) kezelői hiba, híradástechnikaiügyetlenség, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat gondatlanság miatt keletkeztek kivéve a KF-04: Számítógépek kiegészítő biztosítása zára- dék alkalmazása esetén. aa) összeroppanás (m3implózió), illetve nyomáshiány fel- lépése következtében előálló egyéb hatások miatt keletkeztek kivéve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek közöttKF-04: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókSzámítógépek kiegészítő biztosítása záradék alkalmazása esetén. dbb) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk,Számítógép üvegrészeinek törése miatt keletkeztek kivéve a KF-04: Számítógépek kiegészítő biztosítása záradék alkalmazása esetén. ecc) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotbankövetkezményi károk.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozói Vagyonbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a károkVÁSZF Általános Kizárásain túlmenően – tekintet nélkül a keletkezés okára, melyeknem terjed ki azoknak a károknak a megtérítésére, amelyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,olyan gépkárokkal összefüggésben keletkeztek, amelyekkel kapcsolatban a Gépbiztosítás alapján a biztosító kártérítés kifizetésére nem kötelezhető; b) nukleáris robbanása természetes elhasználódás, radioaktív sugárzás a karbantartás elmulasztása, illetve az indokolt adatvédelmi intézkedések hiánya, tartós vegyi, termikus, mechanikus, elektromos vagy szennyeződéselektromágneses hatások, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,öregedés, illetve anyagfáradás miatt keletkeztek; c) tartós időjárási hatások miatt keletkeztek; d) szállítás során keletkeztek, kivéve, ha erre vonatkozóan a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbiztosítási szerződésben eltérő megállapodás történt; e) csak esztétikai hibát jelentő felületi sérülések; f) a biztosítás megkötésekor már meglévő hibák és hiányosságok miatt keletkeztek; g) a termelési folyamat leállásából, szüneteltetéséből származó gazdasági hátrány (pl. termeléskiesés, elmaradt haszon, kifizetett bér vagy egyéb veszteség) miatt keletkeztek. 2. A biztosító nem téríti meg az adatvesztés miatt keletkező károkat, ha annak oka: a) hibás programozás és/vagy hibás rögzítés; b) az adathordozók téves eldobása, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,az adatok téves törlése; c) ártó programok vagy programrészek (programvírusok) rendszerbe kerülése; d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekadatokkal kapcsolatos bármilyen visszaélés.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet biztosító nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlentéríti meg azokat a károkat, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege amelyek megtérítése jogszabály vagy más szerződés alapján a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek;gyártót és/vagy forgalmazót terhelik. Ha a gyártó és/vagy a forgalmazó 4. Külön írásos megállapodás hiányában Amennyiben egy kárigény felmerülésekor más – ugyanazon kockázatot fedező – biztosítás is érvényben van, a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)biztosító kártérítési kötelezettsége csak azon összeg erejéig terjed, illetve amely a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikaikét érvényes biztosítás szolgáltatási maximuma közötti különbség, híradástechnikaifeltéve, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókhogy jelen biztosítás szolgáltatási maximuma magasabb. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Kizárások. 1A Felek egyedileg megállapodnak abban, hogy a biztosító jelen szerződésében kizárja, és így nem válik a szerződés tartalmává bármely olyan szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és más gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Nem kerülnek megtérítésre azok Továbbá nem válik a károk, melyek: a) meghaladják szerződés tartalmává az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés xxxxxxx által széles körben ismert és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakrendszeresen alkalmazott szokás, amennyiben a károk jelen szerződés ezzel összefüggésben keletkeztek, d) ellentétes szabályt tartalmaz. A Biztosító nem téríti a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalBiztosítottnak azokat a károkat, nem megfelelő üzembiztonságávalmelyek oka közvetlenül, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,közvetve: e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t1) háború, harci cselekményekmegszállás, idegen hatalom ellenséges cselekményeitevékenység és ellenségeskedés (függetlenül attól, terrorcselekményhogy azt hadüzenet megelőzte-e vagy sem), polgárháború, lázadás, forradalomfelkelés, tüntetés, felvonulászendülés, sztrájk, munkahelyi rendbontásmunkáskizárás, zavargáspolgári engedetlenség, szabotázs következményeipolitikai szervezetek megbízásából vagy azokkal kapcsolatban tevékenykedő, személy vagy személyek katonai vagy jogellenes hatalomátvétele, összeesküvés, elkobzás, egy de jure vagy de facto fennálló kormányzat által elrendelt rekvirálás vagy kormányzati intézkedésből eredő, rombolás vagy kár, u2) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősülatomenergia, különösen radioaktív sugárzás és szennyeződés, 3) a munkálatok teljes, vagy részleges (30 napot elérő, illetve azt meghaladó) beszüntetése, 4) dátumtévesztés, vagy fel nem ismerés, 5) környezetszennyezéssel (levegő-, víz-, talajszennyezés) okozott, 6) a nem személyi sérülésből eredő sérelemdíjat. Bármely kérelem, per vagy más eljárás esetén, ha a Biztosító bizonyítja, hogy a veszteség, kár, vagy kártérítési felelősség az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre1) pontban foglalt kizárások értelmében ezen kötvénnyel nincs fedezve, a materiálisBiztosított kötelessége bizonyítani, immateriális javakra hogy a veszteség, kár vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekménykártérítési igény mégis a biztosítás hatálya alá esik. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy ha a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a sajátszerződő fél, illetve a biztosított által bérbe vetta biztosítási esemény bekövetkezését 14 napon belül a biztosítónak nem jelenti be, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használta szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztekfelvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehetővé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (Ide nem értendők az ingyenes Amennyiben a Biztosított ezen feltétel szerint a Biztosítót értesítette, kisebb károknál javításokat végezhet és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkrakárosodott részeket kicserélheti, melyek minden más esetben a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli javítások és helyreállítás megkezdése előtt keletkezteka Biztosító képviselőjének lehetőséget kell nyújtani a kár megtekintésére. Amennyiben a Biztosító képviselője ezt egy, a helyzet megkívánta ésszerű időszakon belül nem teszi meg, úgy a Biztosított jogosult a javításokat elvégezni és a károsodott részeket kicserélni. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandóBiztosító e szerződésben vállalt felelőssége megszűnik egy károsodott tárgyra vonatkozólag, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában amennyiben azt nem kerülnek megtérítésre azok a károkazonnal, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3szakszerűen javítják meg. A biztosítási fedezet fedezetből kizárásra kerülnek mindazok a közvetlen és következményi károk, amelyek a kockázatviselés kezdete előtt elvégzett építési teljesítések hibájára vezethetőek vissza. Továbbá nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlentéríti meg a Biztosító azokat a károkat, megmunkált és megmunkálatlan formában is)amelyekre a jelen szerződés vonatkozó záradékaiban foglaltak szerint nyújtható lett volna biztosítási fedezet, ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában ám a biztosítási fedezet nem terjed ki szerződés az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókadott záradék alkalmazása nélkül jött létre. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Erection All Risks Insurance Agreement

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok téríti meg a károkbiztosító azokat a károkat, melyek:sérelemdíj igényeket a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetamelyek, fuvarozott áru lopásából erednek, b) nukleáris robbanásamelyek fuvarozási késedelemből erednek (kötbér, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett káraifuvardíj visszatérítés), c) amelyek a fuvarozott árukban a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekműszaki hibája miatt következtek be, d) amelyek az által keletkeztek, hogy a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekgépjárművet túlterhelték, e) környezetszennyezési károkamelyek akkor következtek be, amikor az üzemben tartó által megbízott gépjárművezető, vagy más személy a gépjárművet jogtalanul használta, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve amelyek az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez felté- telhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, mg) amelyek elháríthatatlan természeti erő külső ok (vis maior) következményeiből eredtekkövetkezményei, nh) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás romlás és egyéb károsodás történt, oi) amelyek elégtelen csomagolás, vagy csomagolásnak a csomagolás feladás alkalmával kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, pj) amelyek a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtekberakás, illetőleg a kirakás alkalmával következtek be, függetlenül attól, hogy a felek megállapo- dása alapján ki felelős a be- vagy kirakásért, qk) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, rl) amelyek azért következtek be, mert a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztekfuvarozót a feladó nem tájékoztatta a küldemény kívülről fel nem is- merhető rendkívüli értékéről, sm) amelyek azért következtek be, mert a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen jogszabályokban meghatározott biztonsági előírásokat a feladó figyel- men kívül hagyásából erednek,hagyta. tn) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandóabból származnak, hogy a káresemény fuvarozó, a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában fuvarozási akadály felmerülése esetén késedelem nélkül nem kerülnek megtérítésre azok értesíti a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztekfeladót és hogy szükség esetén utasítást nem kér tőle, bo) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) amelyek azért következnek be, mert a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során fuvarozó a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet küldemény megérkezését nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege értesíti haladéktanul a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókcím- zettet. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Perfekt Felelôsségbiztosítási Szabályzat

Kizárások. J) Felelôsségbiztosítás és K) Szállodai- és kemping felelôsségbiztosítás esetén (az I. Általános feltételek 14. pontban felsorolt kizárásokon felül). (1. Nem kerülnek megtérítésre azok ) azt a károkkárt, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben amely a Biztosított jogszabályban meghatározott kártérítési kötelezettségetfelelôsségénél szigorúbb, szerzôdésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségén alapul, b(2) nukleáris robbanásbírságot, radioaktív sugárzás vagy szennyeződéspénzbüntetést, mérgezés közvetlen és közvetett káraiegyéb büntetô jellegû költségeket, valamint a károkozó ezzel kapcsolatos kép- viseleti költségeit, c(3) azt a kárt, amit a Biztosított bûncselekmény elkövetésével okoz, (4) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve biztosított saját kárát és a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekbiztosított Ptk. 8:1.§ 2) pontjában felsorolt hozzátartozóinak okozott károkat, d(5) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságávalkörnyezetszennyezést, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,környezeti ártalmakat okozó károkat. e(6) környezetszennyezési károk, f) azt a kárt, amelyet a Biztosított olyan tevékenységével okozott, amely hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek beengedélyhez kötött, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem Biztosított ezt a biztosított felelősségére történttevékenységet ilyen engedély nélkül folytatta, i(7) ha a biztosított megbízója által Biztosított azonos károkozási körülményekkel visszatérôen okozott kárt, s a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat Biztosító felhívása ellenére a károkozás körülményeit nem tartja beszüntette meg, és bár az megszüntethetô lett volna, (8) a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólkárt, ha a biztosított igazoljaBiztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésének a lehetôségére figyelmez- tette, hogy s a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy káresemény ezután a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek szükséges intézkedés hiányában következett be, p(9) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtekBiztosított által bérelt, haszonbérelt, kölcsönzött vagy megôrzésre átvett dolgokban bekövetkezett károkat, q(10) amelyek abból származtaka hômérséklet, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta átgázok, gôzök, folyadékok, nedvesség, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás atmoszférikus csapadékok fokozatos kibocsátása vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háborúbehatása által, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretesvalamint nukleáris események, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladjaradioaktív fertôzés által okozott károkat, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítás

Kizárások. J) Felelôsségbiztosítás és K) Szállodai- és kemping felelôsségbiztosítás esetén (az I. Általános feltételek 14. pontban felsorolt kizárásokon felül). (1. Nem kerülnek megtérítésre azok ) azt a károkkárt, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben amely a Biztosított jogszabályban meghatározott kártérítési kötelezettségetfelelôsségénél szigorúbb, szerzôdésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségén alapul, b(2) nukleáris robbanásbírságot, radioaktív sugárzás vagy szennyeződéspénzbüntetést, mérgezés közvetlen és közvetett káraiegyéb büntetô jellegû költségeket, valamint a károkozó ezzel kapcsolatos kép- viseleti költségeit, c(3) azt a kárt, amit a Biztosított bûncselekmény elkövetésével okoz, (4) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbiztosított saját kárát és a biztosított Ptk. 8:1.§ 2) pontjában felsorolt hozzátartozóinak okozott károkat, (5) a környezetszennyezést, illetve vagy környezeti ártalmakat okozó károkat. (6) azt a korlátozások be kárt, amelyet a Biztosított olyan tevékenységével okozott, amely hatósági engedélyhez kötött, és a Biztosított ezt a tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatta, (7) ha a Biztosított azonos károkozási körülményekkel visszatérôen okozott kárt, s a Biztosító felhívása ellenére a károkozás körülményeit nem tartásából származnakszüntette meg, bár az megszüntethetô lett volna, (8) a kárt, ha a Biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésének a lehetôségére figyelmez- tette, s a káresemény ezután a szükséges intézkedés hiányában következett be, (9) a Biztosított által bérelt, haszonbérelt, kölcsönzött vagy megôrzésre átvett dolgokban bekövetkezett károkat, (10) a hômérséklet, gázok, gôzök, folyadékok, nedvesség, vagy nem atmoszférikus csapadékok fokozatos kibocsátása vagy behatása által, valamint nukleáris események, és radioaktív fertôzés által okozott károkat, (11) dolgok elveszésébôl, elvesztésébôl, eltulajdonításából adódó károkat, (12) dologi és tisztán vagyoni károk esetében az elmaradt vagyoni elônyt; (13) kizárólag lelki sérülés, pszichikai, mentális zavar vagy az érzelemvilág hátrányos megváltozása alap- xxx xxxxxxxxxxxxxx kárigényeket, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,lelki sérülés mértéke nem éri el az egészségkárosodás szintjét d(14) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,szerzôdésszegésbôl adódó károkat e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h15) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és fedezet a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet összegen felül nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert a károkozó biztosított jogi képviseleti költségeire és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókkamataira. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Terms and Conditions

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A Chubb helytállási kötelezettsége nem terjed ki az olyan vagyoni kárból eredő üzemszünetekre, melyet valamely olyan esemény okozott, amelyre az összkockázatú vagyonbiztosítás nem terjed ki, függetlenül a károkvagyonbiztosítási szerződés jelen Általános Biztosítási Feltételeket alkalmazó kiterjesztésétől (a biztosítási szerződés aláírására alkalmazott biztosítási feltételek alapján). Ez a kizárás nem alkalmazható, melyekamennyiben a Chubb a vagyonbiztosítási szerződésben meghatározott önrész alkalmazása következtében mentesül a vagyoni kár tekintetében fennálló helytállási kötelezettsége alól. 2. A jelen Általános Biztosítási Feltételek értelmében a Chubb nem felel a károkért az alábbi esetekben: 1) a vagyoni kár az üzemszüneti biztosítás időtartamán kívül következett be, 2) a vagyoni kár a biztosítási kötvényben vagy a biztosítási fedezetet igazoló egyéb dokumentumban szereplő biztosított telephelyeken kívül következett be, 3) olyan vagyoni kár, mely: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetbetörésből, rablásból vagy vandalizmusból, b) nukleáris robbanásáradásból ered, 4) készpénzben vagy készpénzt helyettesítő értékben bekövetkezett kár (hiány), 5) az üzemszünet a biztosítási kötvényben vagy a biztosítási fedezetet igazoló egyéb dokumentumban meghatározott várakozási időszak alatt megszűnik, 6) a kár összege a kártalanítási időszak alatt az alábbiak eredményeként növekedett: a) hatósági döntés, radioaktív sugárzás amely megakadályozza vagy szennyeződéskéslelteti a károsodott vagy megsemmisült vagyontárgy, mérgezés közvetlen vagy a Biztosított üzleti tevékenységének helyreállítását, b) akár a károsodott vagy megsemmisült vagyontárgy átmeneti helyreállításához, akár pótlásához, akár a károsodott vagyontárgy rendes működésbe történő visszaállításához szükséges tőke hiánya, ideértve a vagyontárgy vagyonbiztosítási szerződésben történő alulbiztosításából eredő forráshiányt. c) a károsodott vagy megsemmisült vagyontárgy helyreállítása során bevezetett újítások és közvetett káraifejlesztések, d) a Biztosított indokolatlan késedelme az üzleti tevékenység újrakezdésében. 7) az alábbiak eredményeképp felmerülő károkért: a) a Biztosított nem tudja a kintlévőségeit behajtani, b) a nem károsodott készletek értékvesztése, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve kár bekövetkezése és a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekhelyreállítás napja közötti készletértékek különbsége, d) pénzbüntetések, kötbérek vagy kártérítés, melyet a jármű hiányos és/Biztosítottnak kell megfizetnie a vagyoni kár kapcsán hiányosan vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,teljesített kötelezettségei miatt; e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy 8) a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés Biztosított üzleti tevékenységéhez nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban kapcsolódó tőzsdeügyletekkel vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyektőkebefektetésekkel kapcsolatban felmerült károkért.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Üzemszüneti Biztosítás

Kizárások. 1A Felek egyedileg megállapodnak abban, hogy a biztosító jelen szerzôdésében kizárja, és így nem válik a szerzôdés tartalmává bármely olyan szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és más gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Nem kerülnek megtérítésre azok Továbbá nem válik a károk, melyek: a) meghaladják szerzôdés tartalmává az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen adott üzletágban a hasonló jellegû szerzôdés alanyai által széles körben ismert és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakrendszeresen alkalmazott szokás, amennyiben a károk jelen szerzôdés ezzel összefüggésben keletkeztek, d) ellentétes szabályt tartalmaz. A Biztosító nem téríti a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalBiztosítottnak azokat a károkat, nem megfelelő üzembiztonságávalmelyek oka közvetlenül, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,közvetve: e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t1) háború, harci cselekményekmegszállás, idegen hatalom ellenséges cselekményeitevékenység és ellenségeskedés (függetlenül attól, terrorcselekményhogy azt hadüzenet megelôzte-e vagy sem), polgárháború, lázadás, forradalomfelkelés, tüntetés, felvonulászendülés, sztrájk, munkahelyi rendbontásmunkáskizárás, zavargáspolgári engedetlenség, szabotázs következményeipolitikai szervezetek megbízásából vagy azokkal kapcsolatban tevékenykedô, személy vagy személyek katonai vagy jogellenes hatalomátvétele, összeesküvés, elkobzás, egy de jure vagy de facto fennálló kormányzat által elrendelt rekvirálás vagy kormányzati intézkedésbôl eredô, rombolás vagy kár, u2) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősülatomenergia, különösen radioaktív sugárzás és szennyezôdés, 3) a munkálatok teljes, vagy részleges (30 napot elérô, illetve azt meghaladó) beszüntetése, 4) dátumtévesztés, vagy fel nem ismerés, 5) környezetszennyezéssel (levegô-, víz-, talajszennyezés) okozott, 6) a nem személyi sérülésbôl eredô sérelemdíjat. Bármely kérelem, per vagy más eljárás esetén, ha a Biztosító bizonyítja, hogy a veszteség, kár, vagy kártérítési felelôsség az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre1) pontban foglalt kizárások értelmében ezen kötvénnyel nincs fedezve, a materiálisBiztosított kötelessége bizonyítani, immateriális javakra hogy a veszteség, kár vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekménykártérítési igény mégis a biztosítás hatálya alá esik. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy ha a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a sajátszerzôdô fél, illetve a biztosított által bérbe vetta biztosítási esemény bekövetkezését 14 napon belül a biztosítónak nem jelenti be, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használta szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztekfelvilágosítások tartalmának ellenôrzését nem teszi lehetôvé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (Ide Amennyiben a Biztosított ezen feltétel szerint a Biztosítót értesítette, kisebb károknál javításokat végezhet és a károsodott részeket kicserélheti, minden más esetben a javítások és helyreállítás megkezdése elôtt a Biztosító képviselôjének lehetôséget kell nyújtani a kár megtekintésére. Amennyiben a Biztosító képviselôje ezt egy, a helyzet megkívánta ésszerû idôszakon belül nem értendők az ingyenes teszi meg, úgy a Biztosított jogosult a javításokat elvégezni és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztekkárosodott részeket kicserélni. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandóBiztosító e szerzôdésben vállalt felelôssége megszûnik egy károsodott tárgyra vonatkozólag, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában amennyiben azt nem kerülnek megtérítésre azok a károkazonnal, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3szakszerûen javítják meg. A biztosítási fedezet fedezetbôl kizárásra kerülnek mindazok a közvetlen és következményi károk, amelyek a kockázatviselés kezdete elôtt elvégzett építési teljesítések hibájára vezethetôek vissza. Továbbá nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlentéríti meg a Biztosító azokat a károkat, megmunkált és megmunkálatlan formában is)amelyekre a jelen szerzôdés vonatkozó záradékaiban foglaltak szerint nyújtható lett volna biztosítási fedezet, ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában ám a biztosítási fedezet nem terjed ki szerzôdés az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókadott záradék alkalmazása nélkül jött létre. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Kizárások. 15.1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károkA biztosítási fedezet – az általános biztosítási feltételek 3. pontjában felsoroltakon túlmenõen – nem terjed ki azon károkra, melyekamelyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségeta biztosított vagyontárgy rendszeres és rendeltetésszerû használatából eredõ normális elhasználódás és állag- romlás, valamint a normális légköri tényezõk miatt kialakuló korrózió, oxidáció vagy lerakódás hatására keletkeztek, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás rejtett vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett káraiészrevehetetlen hibák következményeként állnak elõ, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve biztosítás megkötésekor a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben biztosított vagyontárgy- nak a károk ezzel összefüggésben keletkeztekbiztosított által ismert hiányosságából erednek, d) a jármű hiányos ésszabadban tárolt vagyontárgyakban esõ, havas/vagy helytelen karbantartásávalónos esõ, nem megfelelő üzembiztonságávalhódara, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben hó, jég, homok, por, illetve fagyhatás, nap- sütés hatására keletkeztek, e) környezetszennyezési károka biztosított eszközt gyártó, ill. szállító által adott, a kar- bantartási munkák elvégzésére és az üzemeltetési szabályokra vonatkozó utasítások be nem tartásának következményei, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzáselektromos, lefoglaláselektronikus berendezések részét képezõ csövekben, visszautasítás)képernyõkben, lámpákban keletkeztek, g) azon idő alatt következtek bemechanikai törés, hogy valamint amortizáció, rovarok, férgek, rágcsálók, nyirkosság, illetve a fuvareszközt filmforgatás helyszínén AHE - 11990/1 -5 °C-nál hidegebb és +35 °C-nál melegebb hõmérsék- let okozza, kivéve, ha a biztosítottnak felróhatóan felek másként állapodnak meg (a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtamegállapodásra pótdíj), h) a be-, garancia és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtszavatosság körében megtérülnek, i) jogszabályban vagy szerzõdésben meghatározott több- letköltségként, valamint a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban forgatás leállásából, szünetel- tetésébõl származó gazdasági hátrányként jelentkeztek (pl. kötbér, bírság, üzemkiesés, elmaradt haszon, állásidõre kifizetett bér, többletköltség vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat veszteség), akkor is ha a leállás biztosítási esemény következménye, j) a károsodott vagyontárgy esztétikai értékcsökkenésébõl származnak, de a további rendeltetésszerû használatot nem tartja befolyásolják, k) a vagyontárgyak avulásával, a karbantartásuk elmulasz- tásával vagy az üzemeltetési szabályok be nem tartásá- val okozati összefüggésben következtek be, l) többletköltségként: · éjszakára vagy szünnapra soron kívül elrendelt munka- bérként, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól· expressz vagy légiposta fuvarköltségeként merültek fel, m) ellopás, elvesztés, hiány, veszteség (együttesen: hiány) következményeként keletkeztek, kivéve, ha a biztosított igazoljabizonyítja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály hiány betöréses lopás vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtekrablás következménye, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaleltározás, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, oill. idõszakos ellenõrzés alkalmával feltárt hiányból (együttesen leltárhiány) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Film Production Insurance Agreement

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem nem terjed ki a károk, melyekjogvédelem költségeire az alábbi esetekben: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetgépjárművek üzemeltetésével, vezetésével, gépjárműre vonat- kozó szerződésekkel kapcsolatban bekövetkezett sérelmek esetében, b) nukleáris robbanása biztosított ingatlanra vonatkozó dologi jogi jogviszonyá- ból (pl. birtokvédelem, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésszomszédjogok sérelme, mérgezés közvetlen használati jogok létesítése és közvetett káraigyakorlása, ráépítés és túlépítés, stb.) eredő jogviták esetében, c) ha a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőljogvita tárgyát képező követelés összege, illetve szabály- sértési eljárás során a korlátozások be pénzbírság összege a 25.000 Ft-ot nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekéri el1, d) olyan követelések érvényesítésére, melyeket a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalBiztosítottra engedményeztek, nem megfelelő üzembiztonságávalilletve olyan kötelezettségek miatti jogér- vényesítésre, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekamit a Biztosított mástól átvállalt, e) környezetszennyezési károkolyan jogi érdeksérelmek esetén, melyeket a kár bejelenté- sekor vagy a sikerkilátás vizsgálatnál egyértelműen megálla- pítottan a Biztosított jogellenesen okozott, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás)bírósági úton nem érvényesíthető követelések tekintetében, g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó adózással vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtavámfizetési kötelezettséggel kapcsolatban felmerülő jogi érdeksérelmek esetén, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/közigazgatási szerv rendelkezéseivel közvetlen vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtközve- tett kapcsolatban, i) jelen szerződésből eredően a biztosított megbízója által Biztosítóval szemben előter- jesztett igények tekintetében, 1. Ha a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat biztosítási esemény megtörténtének bejelentésekor ez nem tartja beállapítható meg, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólBiztosító teljesítési kötelezettsége fennáll mindaddig, ha amíg fenti, a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,Biztosító teljesítését kizáró körülményről való tudomásszerzésig teljesített szolgáltatást nem kell visszatéríteni. j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbéra Biztosítottal vagy jogi képviselőjével szemben a biztosítási eseménnyel kapcsolatos eljárásban rosszhiszemű pervitel vagy mulasztás miatt kiszabott bírság, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság)illetve fenti magatar- tás miatti többletköltség tekintetében, k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti)Biztosított által folytatott vállalkozási tevékenységből eredő ügyek, l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett elegetBiztosítottnak bármely biztosító társasággal kötött bizto- sítási szerződéseiből eredő igények érvényesítése és ezek elhárítása tekintetében, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtekugyanazon szerződésben Biztosított személyek egymás közti jogi ügyei tekintetében, n) szándékos cselekmény miatt indított büntető vagy szabály- sértési eljárásra. Nem fedezi továbbá a biztosítás a Biztosított által benyújtott igények kapcsán felmerülő azon költségeket, amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtakazt köve- tően merültek fel, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, Biztosító megállapította vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandóvaló- színűsítette, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett bemegítélése szerint kilátástalan az eljárás sike- res befejezése. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbiztosítási Szabályzat

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A Lakásbiztosítási záradékok az Alapbiztosításban és a károk, melyek:Kiegészítő Felelősségbiztosításban foglalt kizárásokon túl az alábbi kizárásokat tartalmazzák. a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségeta Bérlemény jogellenes vagy nem rendeltetésszerű használatával összefüggésben keletkezett károkat, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás bármely ingóság jogellenes vagy szennyeződés, mérgezés nem rendeltetésszerű használata miatt vagy közvetlen és közvetett káraiokozati összefüggésben bekövetkezett károkat, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlBérlemény átalakításával összefüggésben bekövetkezett károkat, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakköltségeket, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekideértve az eredeti állapot helyreállításának költségeit is, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzésével összefüggésben keletkeztekkövetkezett károkat, e) környezetszennyezési károka rendeltetésszerű használata során elhasználódás, kopás, szennyeződés vagy más hasonló formában keletkezett károkat, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás)a tisztítással eltávolítható szennyezési károkat, g) azon idő alatt következtek bea személyi sérülésre, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjailletve dologi kárra nem visszavezethető, vagy más személy jogtalanul használta,tisztán pénzügyi veszteség formájában felmerült károkat. h) a be-Bérlő jogellenes, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/szándékos vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtsúlyosan gondatlan magatartásával okozott károkat, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, készpénz és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetőségeértékpapír károkat, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság)háziállat által okozott károkat, k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti)szerződésszegéssel okozott károkat, l) azáltal keletkeztekértéktárgyakat, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötöttepéldául műalkotásokat, de e feltételnek régiségeket (beleértve a biztosított nem tett elegetbútorokat és ékszereket is), értékes szőnyegeket, gyűjtemények darabjait, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre Bérlők egymásnak történő károkozása miatt keletkezett károkat. A biztosítás nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) terjed ki azokra a károkra, amelyek melyeket a fuvarozás megkezdését követően szállások kiadását bonyolító vállalkozások (AirBnB, Xxxxxxx.xxx, Xxxxxxx.xx, stb.) vagy a sajátTársasház, illetve Lakásszövetkezet biztosítása alapján megtérítenek a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztekkárosultak részére. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandókárkifizetés feltétele, hogy a káresemény bekövetkezett káreseményt a biztosítással fedezett időtartam alatt következett beBérbeadó a szálláshely közvetítő felé bejelentette és a bejelentés tényét a biztosító felé igazolni tudja. Önrész: 10%, de minimum 30.000 Ft. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Lakásbiztosítási Záradékok

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem – a károkGéptörésbiztosítások általános feltétele, melyeka Géptörésbiztosítások tűz- és elemi károk biz- tosításának feltétele, a Géptörésbiztosítások betöréses lopás és rablás biztosításának feltétele vonatkozó pont- jaiban, valamint a különböző fejezetekben felsorolt kizá- rásokon túlmenően – tekintet nélkül a keletkezés okára, nem terjed ki azokra a károkra, amelyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségettartós vegyi, hő-, mechanikus, elektromos, elektro- mágneses vagy időjárási hatások következményei, valamint akár indokolt, akár idő előtti elhasználódási, elöregedési, továbbá anyagfáradási jelenségek, kor- rózió, rozsda, vízkő vagy egyéb lerakódás hatásának tudhatók be, b) nukleáris robbanása biztosítás megkötésekor már meglévő olyan hibák és hiányosságok miatt keletkeztek, radioaktív sugárzás amelyekről a szer- ződő/biztosított tudott vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett káraitudnia kellett, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekbiztosított vagy az üzeme felelős vezetői szándékos vagy súlyosan gondatlan cselekedetei vagy mulasztá- saira vezethetők vissza, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalkockázatviselési helyen kívül való szállítások során keletkeztek, nem megfelelő üzembiztonságávalkivéve, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekha a biztosítási szerződés a szállí- tási kockázatra külön megállapodást tartalmaz, e) környezetszennyezési károkvalamely kár után a végleges helyreállítás befejezése és a szabályszerű üzemeltetés feltételeinek biztosítá- sa előtt való üzembe helyezés miatt következtek be, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzása berendezések avultságával, lefoglalásazok karbantartásának elmulasztásával vagy a létesítési, visszautasítás)telepítési és üze- meltetési szabályok be nem tartásával okozati össze- függésben keletkeztek, g) azon idő alatt következtek bemás módon megtérülnek a szerződő/biztosított részé- re (garancia, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjajótállás, vagy kártérítés, más személy jogtalanul használtaszerződés stb.), h) a be-felület megkarcolása, bevágása vagy egyéb olyan sérülések következtében keletkeztek, amelyek csak esztétikai hibát jelentenek (pl. lakk-, zománc- és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,hor- zsoláskárok). i) a biztosított megbízója által beépített adathordozók a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat 3.6. pont szerint biztosí- tottak, a szoftverek, a rajtuk tárolt adatok és informá- ciók azonban nem. Külső adathordozókra valamint a rajtuk tárolt adatokra és információkra nem tartja be, és vonatko- zik a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,biztosítási védelem j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.szándékos túlterhelés

Appears in 1 contract

Samples: Géptörésbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károkA Biztosító nem áll helyt, melyekaz általános szerzôdési feltételekben felsorolt kizárásokon és mentesüléseken túl: a) meghaladják azokért a fizetési kötelezettségekért, amelyekért a Biztosított nem a Kormányrendelet, EK Rendelet alapján, az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetabban szabályozott minôségében tartozik felelôsséggel, b) nukleáris robbanása nemzetközi fuvarozói felelôsségbiztosítás (CMR), radioaktív sugárzás vagy szennyeződésilletve a belföldi fuvarozói árukár-felelôsségbiztosítás alapján térülô fizetési kötelezettségekre függetlenül attól, mérgezés közvetlen és közvetett káraihogy a Biztosított a káresemény idôpontjában fenti felelôsségbiztosítások bármelyikével rendelkezett-e, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekbelföldi és nemzetközi szállítmánybiztosítás alapján térülô fizetési kötelezettségekre függetlenül az erre vonatkozóan került-e biztosítás megkötésre, d) az abból keletkezett fizetési kötelezettségekre, amelyek a jármű hiányos Biztosítottnak a belföldi és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkezteknemzetközi közúti árufuvarozói engedély nélkül végzett tevékenységébôl erednek, e) környezetszennyezési károkmár meglévô más biztosítás alapján megtérülô fizetési kötelezettségekre, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzása fizetési kötelezettségeknek a biztosítási összeget meghaladó részéért, lefoglalás, visszautasítás)vagy vagyoni biztosíték lecsökkent összegét meghaladó fizetési kötelezettségekért, g) azon idő alatt következtek beaz olyan fizetési kötelezettségekért, amelyek abból keletkeznek, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjaaz üzemben tartó megszegi gépjármûvei mûszaki állapotának rendszeres ellenôrzésére vonatkozó, jogszabály által elôírt kötelezettségét, vagy más személy jogtalanul használtaközvetlenül a fuvareszköz nem megfelelô mûszaki állapotára vezethetôk vissza, h) az olyan fizetési kötelezettségekért, amelyek a be-, és kirakodásfeladó vagy a címzett, illetve árurögzítés során következtek bea feladó vagy a címzett nevében eljáró személyek által az áruval végzett kezelés, és a be-felrakás, és/elhelyezés vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtlerakás következtében keletkeztek, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetőségenyitott jármûvön szóródó áru szállítása közben keletkezett fizetési kötelezettségekért, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbéra hivatásos költöztetôi tevékenység kockázataiból eredô fizetési kötelezettségekért, kezesség, a sitt- és hulladékszállítási tevékenységbôl eredô fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság)kötelezettségekért, k) abból eredneka hasadó anyagok robbanásából, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti)nukleáris reakcióból vagy sugárzásból, továbbá ionizáló és lézersugárzásból eredô károkra, l) azáltal keletkezteka Biztosított által üzemeltetett jármûvek által okozott nem baleseti jellegû útrongálási, hogy az áru fuvarozását jogszabály valamint talaj vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett elegetnövényi kultúrák letaposásával okozott károkra, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtekaz üzemi balesetbôl vagy foglalkozási megbetegedésbôl eredô vagy ilyen formában jelentkezô károkért, akár saját, akár kölcsönzött munkaerôrôl van szó, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaBiztosítottat, melyek folytán az áruban törésmint munkáltatót, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és a Munka Törvénykönyve alapján terhelô egyéb károsodás történtkártérítési kötelezettségekért, o) amelyek elégtelen csomagolása környezetszennyezéssel (levegô-, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek bevíz-, talajszennyezés) okozott károkért, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtekvegyszerhasználattal összefüggô károkért, q) amelyek abból származtaka Biztosított tevékenységére vonatkozó, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta átjogszabályban, vagy nem jól töltötte kiegyéb kötelezô rendelkezésben írt, illetve szerzôdésben vállalt elmulasztásából eredô, úgynevezett szakmai felelôsségi károkért, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztekszemélyi sérüléses károkért, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednekbûncselekménnyel okozott károkért, t) háborúa be nem jelentett gépjármûvel végzett fuvarteljesítés során, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményeiilletve ehhez kapcsolódóan következtek be, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakosfizetési kötelezettségekért, erőszakkal fenyegetőamelyek abból keletkeznek, az emberi életrehogy a Biztosított megsérti a jármûvezetô személyi feltételeire, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmasvezetési és pihenôidejére vonatkozó szakmai elôírásokat, v) a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás által fedezett károkra abban az esetben sem, ha a jelen feltételek szerint biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy gépjármû a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett beidôpontjában nem rendelkezett kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási szerzôdéssel. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Közúti Árufuvarozók És Személyszállítók Szolgáltatói Felelősségbiztosítás

Kizárások. 1A Felek egyedileg megállapodnak abban, hogy a biztosító jelen szerzôdésében kizárja, és így nem válik a szerzôdés tartalmává bármely olyan szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és más gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Nem kerülnek megtérítésre azok Továbbá nem válik a károk, melyek: a) meghaladják szerzôdés tartalmává az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen adott üzletágban a hasonló jellegû szerzôdés alanyai által széles körben ismert és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakrendszeresen alkalmazott szokás, amennyiben a károk jelen szerzôdés ezzel összefüggésben keletkeztek,ellentétes szabályt tartalmaz. d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t1) háború, harci cselekményekmegszállás, idegen hatalom ellenséges cselekményeitevékenység és ellenségeskedés (függetlenül attól, terrorcselekményhogy azt hadüzenet megelôzte-e vagy sem), polgárháború, lázadás, forradalomfelkelés, tüntetés, felvonulászendülés, sztrájk, munkahelyi rendbontásmunkáskizárás, zavargáspolgári engedetlenség, szabotázs következményeipolitikai szervezetek megbízásából vagy azokkal kapcsolatban tevékenykedô, személy vagy személyek katonai vagy jogellenes hatalomátvétele, összeesküvés, elkobzás, egy de jure vagy de facto fennálló kormányzat által elrendelt rekvirálás vagy kormányzati intézkedésbôl eredô, rombolás vagy kár, u2) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősülatomenergia, különösen radioaktív sugárzás és szennyezôdés, 3) a munkálatok teljes, vagy részleges (30 napot elérô, illetve azt meghaladó) beszüntetése, 4) dátumtévesztés, vagy fel nem ismerés, 5) környezetszennyezéssel (levegô-, víz-, talajszennyezés) okozott, 6) a nem személyi sérülésbôl eredô sérelemdíjat. Bármely kérelem, per vagy más eljárás esetén, ha a Biztosító bizonyítja, hogy a veszteség, kár, vagy kártérítési felelôsség az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre1) pontban foglalt kizárások értelmében ezen kötvénnyel nincs fedezve, a materiálisBiztosított kötelessége bizonyítani, immateriális javakra hogy a veszteség, kár vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekménykártérítési igény mégis a biztosítás hatálya alá esik. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy ha a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a sajátszerzôdô fél, illetve a biztosított által bérbe vetta biztosítási esemény bekövetkezését 2 munkanapon belül a biztosítónak nem jelenti be, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használta szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztekfelvilágosítások tartalmának ellenôrzését nem teszi lehetôvé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (Ide Amennyiben a Biztosított ezen feltétel szerint a Biztosítót értesítette, kisebb károknál javításokat végezhet és a károsodott részeket kicserélheti, minden más esetben a javítások és helyreállítás megkezdése elôtt a Biztosító képviselôjének lehetôséget kell nyújtani a kár megtekintésére. Amennyiben a Biztosító képviselôje ezt egy, a helyzet megkívánta ésszerû idôszakon belül nem értendők az ingyenes teszi meg, úgy a Biztosított jogosult a javításokat elvégezni és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztekkárosodott részeket kicserélni. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandóBiztosító e szerzôdésben vállalt felelôssége megszûnik egy károsodott tárgyra vonatkozólag, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában amennyiben azt nem kerülnek megtérítésre azok a károkazonnal, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3szakszerûen javítják meg. A biztosítási fedezet fedezetbôl kizárásra kerülnek mindazok a közvetlen és következményi károk, amelyek a kockázatviselés kezdete elôtt elvégzett építési teljesítések hibájára vezethetôek vissza. Továbbá nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlentéríti meg a Biztosító azokat a károkat, megmunkált és megmunkálatlan formában is)amelyekre a jelen szerzôdés vonatkozó záradékaiban foglaltak szerint nyújtható lett volna biztosítási fedezet, ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában ám a biztosítási fedezet nem terjed ki szerzôdés az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókadott záradék alkalmazása nélkül jött létre. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Contractor’s All Risks Insurance

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok téríti meg a károk, melyekBiztosító: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,Azt a kárt, amelyet a Biztosított hatósági engedély hiányában végzett tevékenysége során okozott; b) nukleáris robbanásAzt a kárt, radioaktív sugárzás amely a Biztosított jogszabályban foglalt felelősségénél szigorúbb, szerződésben vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,egyoldalú nyilatkozatban vállalt kötelezettségéből ered; c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlA kötbért, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,bírságot és egyéb büntetés jellegű szankciót; d) Azt a jármű hiányos és/kárt, amelyet a Biztosított Ptk. 685. § b. pontjában meghatározott közeli hozzátartozója, továbbá a Biztosított alkalmazottja, üzlettársa vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,megbízottja szenvedett el; e) környezetszennyezési károk,A más biztosítással fedezett károkat; f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásSzabadalmi, lefoglalás, visszautasítás),iparjogi és szerzői jogok megsértésével összefüggésben keletkezett károkat; g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,üzleti jó hírnév megsértése miatt keletkezett károkat h) Azt a be-kárt, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és amely a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,károsult elmaradt vagyoni előnyeként jelentkezik; i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat Xxxx és ingatlan vagyontárgyak értékének nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,megfelelő becsléséből adódó károkat; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbérIngatlanok közvetítésével összefüggésben bekövetkezett károkat, kezességfüggetlenül attól, fizetési késedelemhogy az adott tevékenységet a Biztosított saját nevében, nemfizetésvagy ügynökként, büntetés, bírság),illetve alkuszként fejtette ki; k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti),Xxxxxxxx engedélyek beszerzésének elmulasztásából eredő károkat; l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett elegetpénzügyi szolgáltatási szerződések megkötéséhez szükséges iratok elveszéséből eredő károkat, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek,Biztosítások helytelen megkötéséből, megkötésének elmulasztásából, valamint ezen ügyekkel kapcsolatos helytelen tanácsadásból eredő kárt; n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaBiztosított által alkalmazott, melyek folytán az áruban törésa pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó bármilyen számítási, rozsdásodásösszehasonlító szoftverek hibáiból, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történtvagy hibás működtetéséből eredő károkat, o) amelyek elégtelen csomagolásA számítógép vagy számítógépes hálózat védelmi rendszerének hiányával vagy elavultságával összefüggésben felmerülő kártérítési igényeket. Védelmi rendszernek minősül a tűzfal és a vírusvédelmi rendszer együttes megléte, vagy mely rendszer program(ok)ból és hardver(ek)ből is fölépülhet. Elavultságnak minősül, ha a csomagolás kívülről észre rendszer három munkanapja nem vehető hiányossága miatt következtek be,volt frissítve; p) A Biztosított, vagy olyan személy, akinek a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek,magatartásáért a Biztosított felelős (munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló alkalmazottai, megbízottjai) által szándékosan okozott kárt; q) amelyek abból származtak, hogy egy biztosítási szerződésen belül több Biztosított esetén a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki,Biztosítottak egymásnak okozott kárát; r) amennyiben a gépjárműben történő raktározás Biztosított jogi személy, vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek,jogi személyiség nélküli szervezet, akkor a tulajdonosainak okozott kárt; s) olyan jogi személynek, vagy jogi személyiség nélküli szervezetnek okozott kárt, amelyben a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednekBiztosítottnak a káresemány bekövetkezésekor részesedése van, a részesedés százalékos arányában, t) háborúBármely olyan cég vezetésében elkövetett hibából adódó kárt, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, amelyben a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekBiztosított részesedéssel rendelkezik.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelközvetítők Szakmai Felelősségbiztosítása

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A Lakásbiztosítási záradékok az Alapbiztosítás a károk, melyek:Kiegészítő Felelősségbiztosításban foglalt kizárásokon túl az alábbi kizárásokat tartalmazzák. a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségeta Bérlemény jogellenes vagy nem rendeltetésszerű használatával összefüggésben keletkezett károkat, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,bármely ingó dolog nem rendeltetésszerű használatából adódó károkat; c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbérlemény jogosulatlan (ideértve a bérbeadó vagy a hatóság engedélye hiányában történő) átalakításával összefüggésben bekövetkezett károkat, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakköltségeket, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekideértve az eredeti állapot helyreállításának költségeit is, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzésével összefüggésben keletkeztekkövetkezett károkat, e) környezetszennyezési károka rendeltetésszerű használata során elhasználódás, kopás, szennyeződés vagy más hasonló formában keletkezett károkat, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás)a tisztítással eltávolítható szennyezési károkat, g) azon idő alatt következtek bea személyi sérülésre, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjailletve dologi kárra nem visszavezethető, vagy más személy jogtalanul használtatisztán pénzügyi veszteség formájában felmerült károkat, h) a be-bérlő jogellenes, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/szándékos vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtsúlyosan gondatlan magatartásával okozott károkat, i) amennyiben a biztosított megbízója által Társasházi Alapító okirat, Alapszabály, vagy bármely egyéb rendelkezés kizárja a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt előBérbeadó felelősségét az elkövetett káresemény vonatkozásában. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazoljaA kárkifizetés feltétele, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy bekövetkezett káreseményt a biztosított magára nézve Bérbeadó a CMR Egyezmény IVszálláshely közvetítő felé bejelentette és a bejelentés tényét a biztosító felé igazolni tudja. fejezet 23Kártérítési felső határra: 1 000 000 Ft/kár/év. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötteÖnrész: 10%, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekminimum 30 000 Ft.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Lakásbiztosítási Záradékok

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákraki: a) nemesfémek (vert és veretlena. arra a kárra, megmunkált és megmunkálatlan formában is)amelyet a biztosított a törvény, ékszerekvagy szakmai szabály által tiltott tevékenységgel, drágakövektovábbá üzleti titoksértés, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratokvagy hitelrontás útján okozott; b. a biztosított saját, illetve hozzátartozóinak [(Ptk. 685. § b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek)] kárára; c) élőállatokc. az elmaradt haszonra (kivéve a magánszemély rendszeres jövedelmét); d) túlméretesd. a felmerült adóhiányra, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményeiilletve adójellegű befizetés elmaradására; f) gépjárműveke. a biztosítottra személyesen kiszabott bírságra és büntetésre; 4. Külön írásos megállapodás hiányában f. arra a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)kárra, amelyet a biztosított saját számítógépes programjának hibája, vagy a hibás saját számítógépes program használata okozott, ideértve azokat a károkat is, amelyek adatok feldolgozására, tárolására és visszakeresésére szolgáló számítógép, vagy más adatfeldolgozó rendszer olyan hibás működéséből erednek, amelynél a számítógép, illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikairendszer – akár a biztosított tulajdonában van, híradástechnikaiakár nem – valamely dátumot nem a számítógépbe, számítástechnikai illetve rendszerbe ténylegesen beírt dátumnak megfelelően ismert fel, kezelt, képezett le, mentett el vagy dolgozott fel; g. arra a követelésre, amely a biztosított jogszabályban előírt felelősségénél szigorúbb, szerződésben, vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt kötelezettségén alapul, továbbá amely a biztosított honoráriumát, illetve költségtérítését érinti; h. jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet esetén a tulajdonosainak, valamint a biztosított tulajdonában lévő jogi személynek, illetve jogi személyiség nélküli egyéb szervezetnek okozott kárra a tulajdon százalékos arányában; i. a biztosított vezető tisztségviselői által, felügyelő bizottsági tagjai által, ilyen minőségükben okozott károkra; j. több biztosított esetén a biztosítottak egymásnak okozott kárára; k. az összeférhetetlenségre vonatkozó előírások megszegésével okozott károkra; l. A Kamara Alapszabályában és irodatechnikai árukból álló szállítmányokvagy Etikai Kódexében a könyvvizsgálati tevékenységen kívüli egyéb tevékenységekre meghatározott előírások/korlátozások megszegésével okozott károkra; m. a kárra, ha a biztosítottat a biztosító vagy harmadik személy írásban a biztosítási esemény bekövetkezésének lehetőségére figyelmeztette, és a kár ezután a szükséges intézkedés hiányában következett be; n. a biztosított és károsult közötti jogviszonyra irányadó szabályok szerint elévült kártérítési igényre; o. jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igényekre; p. a vagyontárgyak (ideértve a pénzt, értékpapírokat is) elveszéséből, ellopásából eredő károkra; q. költségkeretek és hitelek túllépéséből eredő károkra; r. háború, invázió, háborús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivatalosan hadat üzentek-e, vagy sem), polgárháború, ellenforradalom, forradalom, katonai vagy népfelkelés, statárium, erőszakos hatalomátvétel vagy ezek kísérlete; a tulajdonjog hatósági korlátozása közérdekből állandó vagy ideiglenes jelleggel; lázadás, sztrájk, teljes vagy részleges munkabeszüntetés, polgári engedetlenség, munkahelyi zavargás, szabotázs, továbbá bármilyen olyan esemény vagy ok, amelynek következtében hadi-, rendkívüli vagy szükségállapotot hirdettek ki; terrorcselekmény (Terror cselekmény alatt olyan az állami szervek, más állam, nemzetközi szervezetek kényszerítésére, és/vagy más állam alkotmányos és/vagy társadalmi és/vagy gazdasági rendjének megváltoztatására, megzavarására és/vagy nemzetközi szervezet működésének megzavarására és/vagy a lakosság bármely részének megfélemlítésére irányuló személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó, fegyverrel kapcsolatos cselekményt értünk, amelyet különösen politikai, vallási, etnikai, ideológiai vagy más hasonló célból egyénileg vagy szervezett (terrorista) csoportban követnek el. Terrorcselekményt követ(nek) el az(ok) is, aki(k) ugyanezen indítóokból és célból jelentős anyagi javakat kerít(enek) hatalmá(uk)ba, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi függővé. A 50%-os mérték személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó, fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények alatt a szórakoztató elektronikaimindenkor hatályos büntető anyagi jogi szabályban meghatározott cselekmények értendők. Ez irányadó a terrorcselekmény, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókmint bűncselekmény büntetőjogi fogalmára is. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Felelősségbiztosítási Szerződés

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 35.1. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek károkra, veszteségekre, költségekre: – kizárólag a telephelyen, üzemterületen belüli áru vagy anyagmozgatás során keletkezett károkra, – a Biztosított/Szerzõdõ saját fuvareszközével tör- ténõ fuvarozás közben keletkezett károkra, ha a szállítóeszköz a fuvarozásra alkalmatlan volt vagy azt túlterhelték, – azokra a károkra, amely a szállítmányok belsõ bi- ológiai folyamatainak (vert és veretlenerjedés, megmunkált és megmunkálatlan formában is)penészesedés, ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTLbelsõ romlás), illetve kártevõk (férgek, rágcsálók, rovarok) okozta károk következménye, kivéve, ha az ilyen kár biztosítási esemény miatt követke- zett be, – az öngyulladás, tûz- vagy robbanás károkra, ha a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikaibiztosított szállítmányt a Biztosított/Szerzõdõ vagy megbízottja tudtával olyan másik szállít- mánnyal rakják össze, híradástechnikaiamely öngyulladás-, számítástechnikai tûz- vagy robbanásveszélyes, – a szállítmány sajátos természetébõl, különösen kiszáradásából, apadásából, súlyveszteségébõl származó károkra, kivéve azt az esetet, ha az ilyen kár biztosítási esemény következménye, – a sértetlen külsõ csomagoláson belüli tartalomhi- ány miatti károkra, – azokra a károkra, melyeket a szállítmány címzett- je a kifogás nélküli átvételt követõen állapított meg, kivéve, ha a kár külsõleg nem volt felismer- hetõ, és irodatechnikai árukból álló szállítmányokaz észlelést követõen azonnal, A 50%-os mérték de leg- késõbb az érvényben lévõ fuvarozási feltételek- ben megjelölt határidõn belül az illetékes szer- veknek (fuvarozó, helyi önkormányzat, köz- jegyzõ, stb.) jelenti azt, és bevonásukkal jegyzõkönyvben igazolja, hogy a kár a fuvarozás tartama alatt következett be, – azokra a szórakoztató elektronikaikárokra, híradástechnikaimelyeknél a Biztosított a kárért felelõssé tehetõ harmadik személyt – a Biztosító hozzájárulása nélkül – kártérítési felelõssége alól felmentette, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3)– amelyek szállítási késedelembõl származnak, illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók– az Általános vagyonbiztosítási feltételben kizár- takra. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban5.2. A Biztosító nem téríti meg azokat a károkat vagy a károknak azt a részét, amelyek jogszabály vagy más biztosítás alapján megtérülnek.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozói Biztosítások

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyekA jogvédelem nem terjed ki: a) meghaladják olyan jogvitákra, amelyek – az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,edzéseket is beleértve – autó és motorsport versenyeken való aktív részvétel következtében adódtak; AHE-19311 b) nukleáris robbanásha a gépjárművet vezető biztosított a biztosítási ese- mény bekövetkeztekor nem rendelkezett az előírások szerint szükséges vezetői engedéllyel, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésaz általa vezetett gépjármű nem rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,nem látták el érvényes rendszámmal, vagy nem rendelkezett érvényes műszaki vizsgával; c) ha a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlgépjárművezető biztosított a biztosítási esemény bekövetkeztekor alkohol, illetve bódultságot okozó egyéb szer vagy vezetési képességet befolyásoló gyógyszerek által befolyásolt állapotban volt, vagy ha a korlátozások be biztosított a köz- lekedési baleset bekövetkezte után nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekteljesítette jogszabályban előírt bejelentési és segítségnyújtási kötelezettségét, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekbiztosítóval szembeni peres és peren kívüli ügyekre, e) környezetszennyezési károka személyi sérüléssel összefüggésben keletkezett gép- járműkárra, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásolyan ügyekre, lefoglalásamelyek terrorizmussal, visszautasítás),terrorizmus miatti megelőző intézkedésekkel, háborúval, polgár- háborúval, ellenséges cselekményekkel, felforgatással, belső zavargásokkal, sztrájkkal, földrengéssel, nukleá- ris vagy genetikai károkkal, természeti csapásokkal, bányászati károkkal állnak okozati összefüggésben; g) azon idő alatt következtek bebírságok és pénzbüntetések (biztosító a biztosított helyett a bírságot, hogy pénzbüntetést nem fizet meg), kár- térítés, követelés kifizetésére, amelynek megfizetésére a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,biztosított köteles; h) a be-biztosítottal szemben támasztott kártérítési igények, és kirakodáskövetelések, illetve árurögzítés során következtek besérelemdíj iránti igények, és valamint a be-biz- tosítottat az általa megkötött szerződés alapján terhe- lő kötelezettség elhárítására (például parkolási pótdíj vagy az igénybe vett szolgáltatás ellenértékének bizto- sított általi meg nem fizetéséből származó, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,vele szem- ben támasztott követelés); i) a biztosított megbízója által biztosítási eseménnyel összefüggésben indult eljá- rásban a fuvarozásra vonatkozó előírásokban biztosítottal vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági jogi képviselőjével szemben rosszhiszemű pervitel vagy mulasztás miatt kiszabott bírság, illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,az ilyen magatartásokkal összefüggés- ben felmerült többletköltség megfizetésére; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbércsőd, kezességfelszámolás, fizetési késedelemvégelszámolási eljárásra, nemfizetésvagyon- rendezési, büntetéskényszertörlési, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekvalamint törvényességi fel- ügyeleti eljárásra.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Baleseti Jogsegély Biztosítás

Kizárások. 14.1. Nem kerülnek megtérítésre azok A jelen biztosítási szerzõdés nem terjed ki a károkbiztosított vagyontárgyak olyan károsodásaira, melyekmelyek az alábbiak következményei: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségethibás vagy sérült nyersanyagok, felszerelések, hibás össze- állítás (szerkesztés), hibás elõhívás vagy feldolgozás, b) nukleáris robbanása kamerát kezelõ személy(ek) hibás gépkezelése, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárairossz döntése, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlnem megfelelõ (vagy lejárt szavatosságú) nyersanyag, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakalapanyag, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekadathordozó vagy szoftver használata, d) a jármű hiányos és/az expozíció, világítás vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekhangfelvétel téves (hibás) megítélése, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, gépek rossz programozása vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be,berendezésnek adott rossz input. p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek4.2. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában jelen biztosítási szerzõdés nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyekterjed ki: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek,pénzügyi veszteségekre; b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek,a biztosított vagyontárgy betöréses lopásnak vagy rab- lásnak nem minõsülõ eltûnésére; c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások leltárhiányra, leltár során keletkeztek,felfedezett eltûnésre; d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérülésébőlbiztosított vagyontárgy olyan károsodására, elveszéséből eredtek,megsem- misülésére, hiányára, amelynek oka közvetlenül vagy közvetetten nyirkosság, jelentõs hõmérsékletingadozás (ellenkezõ megállapodás hiányában -5 C-nál hidegebb vagy + 35 C-nál melegebb hõmérséklet), radioaktív ion- izáció, sugárzás, fertõzés; e) kabotázs fuvarozás során keletkeztekkövetkezményi károkra, ideértve a filmprodukció kése- delmes befejezésébõl eredõ károkat; továbbá azokat a károkat, melynek megtérítésére harmadik személlyel kötött szerzõdés alapján a harmadik személy igényt tart; 34.3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek pótdíj megfizetése ellenében való kiterjesztése esetén a biztosító megtéríti a hibás vagy sérült nyersanyagok, felszerelések, hibás összeállítás (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában isszerkesztés), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok;hibás elõhívás vagy feldolgozás miatt bekövetkezõ károkat. b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 44.3.1. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási A 4.3. pont szerinti kiterjesztés által nyújtott bizto- sítási fedezet nem terjed ki azonban az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)olyan filmek, illetve kamerák, lencsék vagy objektív, filmfelvevõ, szalag vagy hangrögzítõ eszköz használata okozta károkra, melyeket a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikaibiztosított vagy megbízottja nem vetett alá az iparágban általában szokásos módon lefolytatott vizsgálatnak, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt ezért azok hibája a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának filmforgatás kezdete elõtt nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókderülhetett ki. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban4.3.2. A 4.3. pont szerinti biztosítási fedezet fennállása ese- tén a biztosító kockázatviselésének a kezdete a 2. pontban foglaltaktól eltérõen legkorábban a filmforgatás elsõ napja.

Appears in 1 contract

Samples: Film Production Insurance Agreement

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok fedezi a károkbiztosítás azokat a kockázatokat, amelyek: a) háborús, polgárháborús eseményekbõl keletkeznek, vala- mint azon kockázatokat, melyek függetlenül a háborús ál- lapotoktól , harci eszközök felhasználásából vagy meglété- bõl erednek, b) sztrájkok, elbocsátások, felkelések, fosztogatások, politikai erõszakos cselekedetek és más egyéb polgári zavargások és szabotázsok következményei, c) elkobzás, lefoglalás, vagy bármilyen egyéb hatósági be- avatkozások következményei, d) atomenergia, radioaktív sugárzás, vagy szennyezõdés köz- vetett és közvetlen hatásai, e) sikkasztás, hûtlen kezelés következményei, f) amelyek ellen az áru más oldalról már biztosításra került. 2. Nem fedezi a biztosító azokat a károkat, melyek: a) meghaladják belsõ romlás vagy az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetáru természetes és/vagy hibás minõ- sége, valamint öngyulladás miatt keletkeztek, b) nukleáris robbanáskonstrukciós, radioaktív sugárzás gyártási vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett káraianyaghibából keletkeztek, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlkarcolódás, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakhorzsolódás révén keletkeztek, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekvalamint belsõ károkat (például mûszaki meghibásodás, rövidzárlat, túlfe- szültség, indukció, összeroppanás, csõ- és szálszakadás, hajszálrepedés, stb.), d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekszállítási késedelem következményei, e) környezetszennyezési károk,szokványos mennyiség, mérték-, és súlykülönbségek vagy veszteségek miatt keletkeztek. f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás)levegõnedvesség és/vagy hõmérsékletingadozás követ- kezményei, g) azon idő alatt következtek bemegfelelõ csomagolás hiánya, hogy illetve a fuvareszközt szerzõdõ saját rako- dása esetén a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtahiányos és szakszerûtlen rakodási mód kö- veztében keletkeztek, h) hivatalos elõírások megsértése, továbbá a be-, és kirakodásfeladási vagy árunyilatkozatok, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtszállítmányozási vállalatok elõírá- sainak megszegése következtében keletkeztek, i) bírósági határozat vagy a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetőségebírósági végrehajtás következmé- nyei, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság)nyitott szállítóeszközön történõ szállítással együttjáró veszé- lyek következményei, k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti)csomagolás sérüléseinek következményei ha erre vonat- kozóan külön megállapodás nincsen, l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett elegetértékcsökkenés következményei, m) elháríthatatlan természeti erő közvetett károk minden fajtája (vis maior) következményeiből eredtekpéldául elmaradt haszon, környezetszennyezés, stb.), n) amelyek saját fuvareszközön történõ fuvarozás közben azért keletke- zett, mert a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaszállítóeszköz a szállítmány fuvarozására alkal- matlan volt, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történtvagy azt túlterhelték, o) amelyek elégtelen csomagolása szükséges csomagolás hiányosságai miatt keletkeztek, vagy ideértve a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek besértetlen külsõ burkolaton, csomagoláson belü- li tartalomhiányt is, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtakbiztosított vagyontárgyakban a fel- és leszerelés, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte kiilletve felépítés és lebontás közben keletkeztek, r) a gépjárműben történő raktározás vagy kiállított tárgyakban az éjszaka (22:00 üzemeltetés és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása bemutató során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalombanszabadban kiállított, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében tárolt tárgyakban jégverés miatt keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Kiállításbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet a Tömbházbiztosítás általános feltételében (STÁVBI 2016)., valamint a szerződés különböző mellékleteiben felsorolt korlátozásokon túlmenően, tekintet nélkül a keletkezés okára, nem terjed ki az alábbi árufajtákrakárokra: a) nemesfémek nem téríti a biztosító azon kárösszeget, amelyet a biztosított más biztosítási szerződés alapján megkaphat (vert és veretlenpl. casco, megmunkált és megmunkálatlan formában isbármely felelősségbiz- tosítás), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok;, b) műértékeka biztosított jármű ellopásával, művészeti alkotásokrészlopásával, régiségek;elrablásával, rongálásával, feltörésével, va- lamint e cselekményekkel vagy kísérletükkel összefüggésben keletkezett károkra, c) élőállatok;tűz-, robbanáskár esetén nem térül azon jár- műben keletkezett kár, amelyből hatóságilag igazolhatóan kiindult a tűz- vagy robbanáskár, d) túlméretesnem terjed ki a fedezet a bérelt, kölcsönvett, lí- zingelt, valamint a lakásbérlők, albérlők, látoga- tók és azon nehézárukvendégek tulajdonában lévő, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladjailletve vál- lalkozások esetén javításra átvett járművekre, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki a fedezet a járművekben, az alábbi árufajtákra1. pontban foglalt biztosítási eseményt megelő- zően bekövetkezett mechanikai sérülésekre. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki továbbá: a) ásványolaja járműben keletkezett értékcsökkenésre, b) dohányterméksérült jármű más járművel történő pótlásának költségeire, c) komplett kocsirakományú járműhasználat kiesése miatt felmerült járulé- kos károkra (FTLpl. elmaradt haszon), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók., d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó árukjármű szállítmányára, abban tárolt ingóságok- ra, e) szeszesitaljármű helyreállításával kapcsolatban szüksé- gessé vált forgalomba helyezés előtti vizsga dí- jára, a forgalomba helyezés egyéb költségeire, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotbanteljesítménynövelő, kopáscsökkentő olaj-ada- lékanyagokra, üzemanyagokra.

Appears in 1 contract

Samples: Tömbház Biztosítás

Kizárások. J) Felelôsségbiztosítás és K) Szállodai- és kemping felelôsségbiztosítás esetén (az I. Általános feltételek 13. pontban felsorolt kizárásokon felül). (1. Nem kerülnek megtérítésre azok ) azt a károkkárt, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben amely a Biztosított jogszabályban meghatározott kártérítési kötelezettségetfelelôsségénél szigorúbb, szerzôdésben vagy egyoldalú nyilatko- zatban vállalt helytállási kötelezettségén alapul, b(2) nukleáris robbanásbírságot, radioaktív sugárzás vagy szennyeződéspénzbüntetést, mérgezés közvetlen és közvetett káraiegyéb büntetô jellegû költségeket, vala- mint a károkozó ezzel kapcsolatos képviseleti költségeit, c(3) azt a kárt, amit a Biztosított bûncselekmény elkövetésével okoz, (4) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbiztosított saját kárát és a biztosított Ptk. 8:1.§ 2) pontjában felso- rolt hozzátartozóinak okozott károkat, (5) a környezetszennyezést, illetve vagy környezeti ártalmakat okozó károkat. (6) azt a korlátozások be kárt, amelyet a Biztosított olyan tevékenységével okozott, amely hatósági engedélyhez kötött, és a Biztosított ezt a tevékeny- séget ilyen engedély nélkül folytatta, (7) ha a Biztosított azonos károkozási körülményekkel visszatérôen okozott kárt, s a Biztosító felhívása ellenére a károkozás körülmé- nyeit nem tartásából származnakszüntette meg, bár az megszüntethetô lett volna, (8) a kárt, ha a Biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövet- kezésének a lehetôségére figyelmeztette, s a káresemény ezután a szükséges intézkedés hiányában következett be, (9) a Biztosított által bérelt, haszonbérelt, kölcsönzött vagy megôrzésre átvett dolgokban bekövetkezett károkat, (10) a hômérséklet, gázok, gôzök, folyadékok, nedvesség, vagy nem atmoszférikus csapadékok fokozatos kibocsátása vagy behatása által, valamint nukleáris események, és radioaktív fertôzés által okozott károkat. (11) dolgok elveszésébôl, elvesztésébôl, eltulajdonításából adódó ká- rokat, (12) dologi és tisztán vagyoni károk esetében az elmaradt vagyoni elônyt; (13) kizárólag lelki sérülés, pszichikai, mentális zavar vagy az érzelem- világ hátrányos megváltozása alapján elôterjesztett kárigényeket, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,lelki sérülés mértéke nem éri el az egészségkároso- dás szintjét d(14) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalszerzôdésszegésbôl adódó károkat (15) azt a kárt, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy amit a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, szerzôdô vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével jogellenesen, szándé- kos vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.)súlyosan gondatlan magatartással okozott, x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c(16) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során fedezet a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet összegen felül nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert a károkozó biztosított jogi képviseleti költségeire és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókkamataira. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Product Information

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákraki: a) nemesfémek Azokra a károkra, amelyeket harci cselekmény vagy bármely háborús esemény okozott, illetõleg azok következményei. b) A katonai vagy polgári hatóságok rendelkezései miatt kelet- kezett károkra. c) A felkelés, lázadás, zavargás, fosztogatás, sztrájk, elbocsá- tott dolgozók vagy munkahelyi rendzavarásban résztvevõk, illetõleg bármely politikai szervezettel kapcsolatban, illetve annak nevében fellépõ személyek miatt vagy velük össze- függésben keletkezett károkra. d) A felszabaduló nukleáris energia károsító hatásával, vagy sugárzó anyagok bármilyen célú felhasználásával összefüg- gésben keletkezõ károkra, még abban az esetben sem, ha ezek a különös feltételekben meghatározott biztosítási ese- mények formájában jelentkeznek. 2. A keletkezés okára tekintet nélkül, nem terjed ki a biztosítási fedezet azokra a károkra sem amelyek: a) a természetes elhasználódás, illetve nem hirtelen bekövet- kezõ, hanem tartós hatások miatt keletkeztek (vert és veretlenpl.: vegyi, megmunkált és megmunkálatlan formában istermikus, mechanikus, elektromos vagy elektromágneses), ékszereköregedési, drágakövekilletve anyagfáradási jelenségek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratokkorrózió; b) műértékeka károsodott vagyontárgy olyan értékcsökkenésébõl szár- maznak, művészeti alkotásokamelyek a további rendeltetésszerû használatot nem befolyásolják; pl.: csak esztétikai hibát jelentõ felületi sérülések (lakk-, régiségekzománc- és karcolási károk); c) élőállatoka biztosítás megkötésekor már meglévõ olyan hibák és hiá- nyosságok miatt keletkeztek, melyekrõl a szerzõdõ (biztosí- tott) tudott vagy tudnia kellett; d) túlméretesaz épületek, építmények, gépek, berendezések avultságával, azok karbantartásának elmulasztásával, vagy az építési és azon nehézáruküzemeltetési szabályok be nem tartásával okozati összefüg- gésben keletkeztek, melyek egyedi tömege kivéve, ha a 24.000,- kg-ot meghaladja,biztosított bizonyítja, hogy a kár ezekkel a hiányosságokkal nem volt összefüggésben; e) átköltözködési ingóságokbírság, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményeikötbér, késedelmi kamat vagy egyéb büntetõ jellegû költségek; f) gépjárművek; 4a termelési folyamat leállásából, szüneteltetésébõl szárma- zó gazdasági hátrány (pl. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: atermeléskiesés, elmaradt haszon, kifizetett bér vagy egyéb veszteség) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók– ha erre külön megál- lapodás nincs érvényben. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Vagyonbiztosítási Szerződés

Kizárások. 1A Biztosító az ÁSZF B.6. Nem kerülnek megtérítésre azok illetve B.10. pontokban foglalt kizárásokon és men- tesüléseken túl az alábbi esetekre sem terjeszti ki a károk, melyekbiztosítási fedezetet: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,a természetes elhasználódásból, öregedésből, anyagfáradásból bekövet- kezett károkra; b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,a rendeltetésszerű használatot nem befolyásoló károkra (pl. esztétikai hiba); c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbiztosítás megkötésekor már meglévő károkra, illetve amiről a korlátozások be nem tartásából származnakSzerződőnek és Biztosítottnak tudomása volt, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,vagy tudnia kellett; d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalkarbantartások elmulasztásával, az üzemeltetési szabályok figyelmen kívül hagyásával okozati összefüggésbe kerülő károkra, kivéve ha bizo- nyítást nyer, hogy a káresemény ezekkel a hiányosságokkal nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,állt ösz- szefüggésben; e) környezetszennyezési károk,bírság, kötbér, büntető kamat és egyéb büntető jellegű költségek; f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzástermelési folyamat leállásából, lefoglalásszüneteltetésből származó anyagi hát- rány, visszautasítás),kivéve tűz-üzemszünet.a szabadban tárolt Gépek, berendezések, eszközök, Áruk, készletek, illetve Számítógépek vagyoncsoportok va- gyontárgyaira. g) azon idő alatt következtek bea kép és hanghordozókra, hogy valamint a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,rajtuk tárolt információkra; h) a be-az üzemi és segédanyagok (pl. tüzelőanyagok, vegyszerek, kontaktanya- gok, kenőanyagok, tisztítószerek stb.) kiömlése, szivárgása, stb. követ- keztében keletkezett károkra (kivéve tűz- és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,robbanáskárokat); i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követőenaz elégtelen vagy hiányos klimatizálási viszo- nyokkal hozhatók összefüggésbe, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandókivéve, hogy ha a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett bebiztosított klímaberendezés biztosítási esemény következtében történő meghibá- sodásával áll összefüggésben; j) az automatikus gázelárasztásos tűzoltó berendezések tűzoltóanyaggal való újratöltésének költségeire. 2k) azon idegen tulajdonú, biztosított telephelyen levő, Gépek, berendezé- sek, eszközök, Áruk, készletek, Számítógépek vagyontárgyakra, ame- lyekre a Biztosított a biztosítási érdekét nem tudja hitelt érdemlően iga- zolni. 1. Külön írásos megállapodás hiányában Továbbá a Biztosító nem kerülnek megtérítésre azok a károktéríti meg azon károkat, melyek:amelyek a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során nem a szerződésben meghatározott kockázatviselési helyen – belül – keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékekfokozatos romlás ill. elhasználódás következményei, művészeti alkotásokúgymint az el- használódásból eredő kopás, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretestörés vagy szakadás illetve attól függet- lenül, és azon nehézárukrozsdásodás, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságokkorrózió, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)por illetve korom lerakódás, bepiszko- lódás; szennyeződés, moly, féreg, rovar, illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.kártevők okozta károsodás;

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozói Vagyonbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok téríti meg a károk, melyekBiztosító: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,Azt a kárt, amelyet a Biztosított hatósági engedély hiányában végzett tevékenysége során okozott; b) nukleáris robbanásAzt a kárt, radioaktív sugárzás amely a Biztosított jogszabályban foglalt felelősségénél szigorúbb, szerződésben vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,egyoldalú nyilatkozatban vállalt kötelezettségéből ered; c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlA kötbért, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,bírságot és egyéb büntetés jellegő szankciót; d) Azt a jármű hiányos és/kárt, amelyet a Biztosított Ptk. 685. § b. pontjában meghatározott közeli hozzátartozója, továbbá a Biztosított alkalmazottja, üzlettársa vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,megbízottja szenvedett el; e) környezetszennyezési károk,A más biztosítással fedezett károkat; f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásSzabadalmi, lefoglalás, visszautasítás),iparjogi és szerzői jogok megsértésével összefüggésben keletkezett károkat; g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta,üzleti jó hírnév megsértése miatt keletkezett károkat h) Azt a be-kárt, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és amely a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,károsult elmaradt vagyoni előnyeként jelentkezik; i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat Xxxx és ingatlan vagyontárgyak értékének nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,megfelelő becsléséből adódó károkat; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbérIngatlanok közvetítésével összefüggésben bekövetkezett károkat, kezességfüggetlenül attól, fizetési késedelemhogy az adott tevékenységet a Biztosított saját nevében, nemfizetésvagy ügynökként, büntetés, bírság),illetve alkuszként fejtette ki; k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti),Xxxxxxxx engedélyek beszerzésének elmulasztásából eredő károkat; l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett elegetpénzügyi szolgáltatási szerződések megkötéséhez szükséges iratok elveszéséből eredő károkat, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek,Biztosítások helytelen megkötéséből, megkötésének elmulasztásából, valamint ezen ügyekkel kapcsolatos helytelen tanácsadásból eredő kárt; n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaBiztosított által alkalmazott, melyek folytán az áruban törésa pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó bármilyen számítási, rozsdásodásösszehasonlító szoftverek hibáiból, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történtvagy hibás mőködtetéséből eredő károkat, o) amelyek elégtelen csomagolásA számítógép vagy számítógépes hálózat védelmi rendszerének hiányával vagy elavultságával összefüggésben felmerülő kártérítési igényeket. Védelmi rendszernek minősül a tőzfal és a vírusvédelmi rendszer együttes megléte, vagy mely rendszer program(ok)ból és hardver(ek)ből is fölépülhet. Elavultságnak minősül, ha a csomagolás kívülről észre rendszer három munkanapja nem vehető hiányossága miatt következtek be,volt frissítve; p) A Biztosított, vagy olyan személy, akinek a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek,magatartásáért a Biztosított felelős (munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló alkalmazottai, megbízottjai) által szándékosan okozott kárt; q) amelyek abból származtak, hogy egy biztosítási szerződésen belül több Biztosított esetén a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki,Biztosítottak egymásnak okozott kárát; r) amennyiben a gépjárműben történő raktározás Biztosított jogi személy, vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek,jogi személyiség nélküli szervezet, akkor a tulajdonosainak okozott kárt; s) olyan jogi személynek, vagy jogi személyiség nélküli szervezetnek okozott kárt, amelyben a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednekBiztosítottnak a káresemény bekövetkezésekor részesedése van, a részesedés százalékos arányában, t) háborúBármely olyan cég vezetésében elkövetett hibából adódó kárt, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, amelyben a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekBiztosított részesedéssel rendelkezik.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelközvetítők Szakmai Felelősségbiztosítása

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolajásványolaj Jelen alpont alkalmazásában ásványolaj kifejezés alatt nyersolaj, illetve üzemanyagok, gázolajak, és egyéb, a jövedéki törvény alá eső olajtermékek értendők. b) dohánytermékdohánytermék Jelen alpont alkalmazásában dohányterméknek minősül minden olyan termék, amelyet dohányzás, tubákolás, szopogatás vagy rágás céljából gyártanak, még abban az esetben is, ha csupán részben tartalmaz dohányt, akár géntechnológiával módosított formában, akár nem. c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital,, Jelen alpont alkalmazásában szeszesitalnak tekintendők azon alkoholos italok, melyeknek alkoholtartalma legalább 15%, és valamilyen égetett szeszből vagy egyéb párlatból származnak. f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: CMR Biztosítási Feltételek

Kizárások. Az általános feltételek 1.6. pontjában szereplő kizárásokon felül nem terjed ki a biztosítás - a gépjármű-felelősségbiztosítás alapján téríthető károkra, valamint a vízi és a légi járművek, egyéb gépjárművek üzemeltetésével, használatával okozott károkra, - a munkáltatói felelősség körébe tartozó károkra, - a biztosított saját kárára, vagy hozzátartozójának (hozzátar- tozó: a Ptk. 8:1. § (1) 2. Nem kerülnek megtérítésre azok pont szerint) kárára, - a károkközös képviselet ellátásával összefüggésben a tulaj- donostársakon kívül álló harmadik személynek okozott károkra (a tulajdonostárs is harmadik személynek minősül akkor és annyiban, melyek: a) meghaladják ha és amennyiben a kárt nem tulaj- donostársi, hanem egyéb - pl. megbízotti - minőségében szenvedte el), - a lakásszövetkezeti tisztség ellátásával összefüggésben a lakásszövetkezet tagjain vagy nem tag tulajdonosain kívül álló harmadik személynek okozott károkra (a tag vagy tulajdonos is harmadik személynek minősül akkor és annyiban, ha és amennyiben a kárt nem tulajdonostársi, hanem egyéb minőségében szenvedte el), - a jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és tárgyi feltételek hiányában végzett munka, tevékenység során okozott károkra, az V. Fejezetben összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok megsértésével okozott károkra, - üzletszerűen végzett társasház-kezelői tevékenység esetén a jogszabályban meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanásszakképesítés hiányában végzett tevékenység során okozott károkra, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) - a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőllakásszövetkezet által üzletszerűen végzett társasházkezelői, illetve ingatlankezelői tevékenységgel összefüggésben keletkezett károkra, - a korlátozások be nem tartásából származnaklakásszövetkezet vállalkozási tevékenységével összefüg- gésben keletkezett károkra, amennyiben - a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, dhatósági engedélyhez kötött tevékenységek hatósági engedély nélkül való végzéséből eredő károkra, - a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló kárigényekre, - azokra a károkra, amelyeket a biztosított más kereső foglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott, - a bűncselekménnyel okozott károkra, - a vagyontárgyak (ideértve a pénzt, értékpapírokat, érték- cikkeket) elveszéséből, eltulajdonításából eredő károkra, - a jármű hiányos és/pénzkezelés körében keletkezett károkra (pénzkezelésnek minősül különösen a készpénzforgalom, a házipénztár kezelés, a bankszámlaforgalom, továbbá a pénzügyi és számviteli bizonylatok kezelése, nyilvántartása és őrzése), a költség- vagy helytelen karbantartásávalhitelkeretek túllépéséből eredő károkra, K&H fészek társasház-biztosítás - az elmaradt vagyoni előny (elmaradt haszon) címén érvényesített kárigényekre, - közgyűlési határozat ellenére a társasház biztosítási védelmének elmulasztásából vagy nem megfelelő üzembiztonságávalbiz- tosítási szerződés megkötéséből eredő károkra, - közgyűlési, részközgyűlési, küldöttgyűlési határozat ellenére a lakásszövetkezet biztosítási védelmének elmu- lasztásából vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból nem megfelelő biztosítási szerződés megkötéséből eredő károk (elkobzáskárokra, lefoglalás- az azbesztózissal összefüggő károkra, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be- a más biztosítás alapján megtérülő károkra, hogy - jelen szerződési feltételek 3. pontja alapján megtérülő károkra, - a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjajogszabály alapján megtérülő, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem állam ellen is érvényesíthető igényekre. Amennyiben a biztosított felelősségére történt, i) felelőssége egyetemleges, jelen kiegészítő felelősségbiztosítás alapján a biztosító szolgáltatási kötelezettsége csak a biztosított megbízója által felróhatóságának mértékéig terjed. Ha a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat károkozók felróhatóságának arányát nem tartja belehet megállapítani, és a kár ennek következtében állt előbiztosító úgy teljesít, mintha az a károkozók között egyenlő arány- ban oszlana meg. Kivételt képez ez alólÜzletszerű tevékenységnek minősül az is, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály egynél több társasháznál vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, lakásszövetkezetnél végez társasházkezelői tevékenységet vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekvisel lakásszövetkezeti tisztséget.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: K&h Fészek Társasház Biztosítás

Kizárások. A Felelősségbiztosítások Szerződési Feltételeiben írtakon túl nem téríti meg a biztosító: 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károkbiztosított (annak vezető tisztségviselője) a Ptk. 8:1.§. (1) bek. 1. pontjában felsorolt közeli hozzátartozójának, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetvagy alkalmazottjának, valamint tagjának, megbízottjának, segítő családtagjának, továbbá üzlet-, illetve tulajdonostársának okozott károkat, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai2. több biztosított esetén a biztosítottak által egymásnak okozott károkat, c3. azokat a károkat, amelyekért a biztosított nem a szerzõdésben meghatározott minõségében felel, 4. kötbér, egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettség, illetve bírság, vagy egyéb büntetés jellegű költség formájában felmerült károkat, 5. a szavatossági igényeket és az azokkal összefüggésben felmerülő károkat és költségeket, ideértve a szerződésszegés objektív jogkövetkezményén túli kárfelelősségen alapuló igényeket is, valamint a késedelemmel – ideértve a késedelmes nyilatkozattételt, illetve irat, vagy egyéb dokumentum átadását is, - továbbá a nemteljesítéssel összefüggésben felmerült károkat, 6. költségkeretek és hitelek túllépésébõl, valamint a határidõkre vonatkozó nyilatkozattételbõl (ideértve a kivitelezés várható idõtartamára vonatkozó nyilatkozatot is) eredõ károkat, 7. a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőltalaj-, víz-, illetve légszennyezéssel okozott károkat, 8. az összeférhetetlenségi szabályok megszegésével összefüggésben okozott károkat, 9. a beszerzési, illetve kivitelezési nehézségek miatti áttervezéssel összefüggésben fölmerült többletköltségre, 10. a műszaki, gazdasági tervek alapadataiban előforduló hibákkal összefüggésben bekövetkezett károkra (ide nem értve a biztosított által szolgáltatott, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben megrendelő megbízása alapján a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasításbiztosított által ellenőzött adatokat), g) azon idő alatt következtek be11. a kutatás-fejlesztési tevékenységgel, hogy illetve a fuvareszközt műszaki szempontból új létesítmények tervezésével összefüggésben okozott károkat, ha a biztosítottnak felróhatóan kár oka az új fejlesztésre vezethetõ vissza, ideértve az olyan módszerek alkalmazásával összefüggésben okozott károkat, amelyek a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtatudomány és technika ismert szabályainak megfelelõen nem lettek kellõen kipróbálva, h12. a szakszerű dúcolás (merevítések és kitámasztások) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodáselmulasztásával, illetve az árurögzítés nem építmény alatti átvezetésekkel, aláfalazásokkal (aláfogásokkal) összefüggésben okozott károkat, (pl. pillérek vagy oszlopok cseréje vagy készítése, meglévõ építményeknek új alapozás készítése vagy a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja bemeglévõ alapozás megerõsítése, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólmeglévõ épületek alatt alagutak, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírságcsatornaátvezetések kivitelezése), k13. a penészesedés és gombásodás által okozott károkat, 14. a költségvetésben, gazdasági tervekben előforduló számszaki hibával összefüggésben bekövetkezett károkat, 15. az áremelkedés miatti többletköltség formájában felmerülő károkat, 16. az esztétikai és korszerűségi hibákkal összefüggésben bekövetkezett károkat, 17. az értékbecsléssel, pénzügyi, vagy egyéb (pl. kivitelezőre vonatkozó) abból erednektanácsadással, hogy illetve bármely közvetítői tevékenységgel összefüggésben bekövetkezett károkat, 18. engedélyek beszerzésének elmulasztásával összefüggésben bekövetkezett károkat, 19. a vagyontárgyak (ideértve a készpénzt, az értékpapírt, az ékszereket, az egyéb értéktárgyakat is) elveszésével, eltulajdonításával, illetve egyéb fellelhetetlenségével összefüggésben bekövetkezett károkat, 20. a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti)vezető tisztségviselői által ilyen minőségükben okozott károkat, l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek 21. a biztosított nem tett eleget, mteljesítési segédjének (pl. alvállalkozó) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalombanokozott, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányultevékenységére visszavezethető károkat, 22. bármely jogcímen a biztosított birtokában, rendelkezési jogkörében, vagy ellenőrzése, felügyelete alatt lévő idegen tulajdonú vagyontárgyakban bekövetkezett, valamint a letéti felelősségi körébe tartozó károkat, 23. a biztosítási eseménnyel összefüggésben fölmerült felülvizsgálat, illetve arra alkalmas, v) újratervezés költségeit (ideértve a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a sajátműszaki rajz, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában műszaki leírás költségeit is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Felelősségbiztosítási Szerződés

Kizárások. 1A Felek egyedileg megállapodnak abban, hogy a biztosító jelen szerzôdésében kizárja, és így nem válik a szerzôdés tartalmává bármely olyan szokás, amelynek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és más gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Nem kerülnek megtérítésre azok Továbbá nem válik a károk, melyek: a) meghaladják szerzôdés tartalmává az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen adott üzletágban a hasonló jellegû szerzôdés alanyai által széles körben ismert és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakrendszeresen alkalmazott szokás, amennyiben a károk jelen szerzôdés ezzel összefüggésben keletkeztek, d) ellentétes szabályt tartalmaz. A Biztosító nem téríti a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalBiztosítottnak azokat a károkat, nem megfelelő üzembiztonságávalmelyek oka közvetlenül, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,közvetve: e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t1) háború, harci cselekményekmegszállás, idegen hatalom ellenséges cselekményeitevékenység és ellenségeskedés (függetlenül attól, terrorcselekményhogy azt hadüzenet megelôzte-e vagy sem), polgárháború, lázadás, forradalomfelkelés, tüntetés, felvonulászendülés, sztrájk, munkahelyi rendbontásmunkáskizárás, zavargáspolgári engedetlenség, szabotázs következményeipolitikai szervezetek megbízásából vagy azokkal kapcsolatban tevékenykedô, személy vagy személyek katonai vagy jogellenes hatalomátvétele, összeesküvés, elkobzás, egy de jure vagy de facto fennálló kormányzat által elrendelt rekvirálás vagy kormányzati intézkedésbôl eredô, rombolás vagy kár, u2) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősülatomenergia, különösen radioaktív sugárzás és szennyezôdés, 3) a munkálatok teljes, vagy részleges (30 napot elérô, illetve azt meghaladó) beszüntetése, 4) dátumtévesztés, vagy fel nem ismerés, 5) környezetszennyezéssel (levegô-, víz-, talajszennyezés) okozott, 6) a nem személyi sérülésbôl eredô sérelemdíjat. Bármely kérelem, per vagy más eljárás esetén, ha a Biztosító bizonyítja, hogy a veszteség, kár, vagy kártérítési felelôsség az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre1) pontban foglalt kizárások értelmében ezen kötvénnyel nincs fedezve, a materiálisBiztosított kötelessége bizonyítani, immateriális javakra hogy a veszteség, kár vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekménykártérítési igény mégis a biztosítás hatálya alá esik. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy ha a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a sajátszerzôdô fél, illetve a biztosított által bérbe vetta biztosítási esemény bekövetkezését 2 munkanapon belül a biztosítónak nem jelenti be, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használta szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztekfelvilágosítások tartalmának ellenôrzését nem teszi lehetôvé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik. (Ide Amennyiben a Biztosított ezen feltétel szerint a Biztosítót értesítette, kisebb károknál javításokat végezhet és a károsodott részeket kicserélheti, minden más esetben a javítások és helyreállítás megkezdése elôtt a Biztosító képviselôjének lehetôséget kell nyújtani a kár megtekintésére. Amennyiben a Biztosító képviselôje ezt egy, a helyzet megkívánta ésszerû idôszakon belül nem értendők az ingyenes teszi meg, úgy a Biztosított jogosult a javításokat elvégezni és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztekkárosodott részeket kicserélni. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandóBiztosító e szerzôdésben vállalt felelôssége megszûnik egy károsodott tárgyra vonatkozólag, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában amennyiben azt nem kerülnek megtérítésre azok a károkazonnal, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3szakszerûen javítják meg. A biztosítási fedezet fedezetbôl kizárásra kerülnek mindazok a közvetlen és következményi károk, amelyek a kockázatviselés kezdete elôtt elvégzett építési teljesítések hibájára vezethetôek vissza. Továbbá nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlentéríti meg a Biztosító azokat a károkat, megmunkált és megmunkálatlan formában is)amelyekre a jelen szerzôdés vonatkozó záradékaiban foglaltak szerint nyújtható lett volna biztosítási fedezet, ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában ám a biztosítási fedezet nem terjed ki szerzôdés az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókadott záradék alkalmazása nélkül jött létre. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Contractor’s All Risks Insurance

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem nem tartalmazza a károk, melyekjogi érdekek védelmét: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,gépjárművek üzemeltetésével, vezetésével vagy tulajdon át- ruházásával kapcsolatban bekövetkezett biztosítási esemé- nyeknél; b) nukleáris robbanásha a jogvita tárgyát képező követelés összege, radioaktív sugárzás vagy szennyeződésilletve sza- bálysértési eljárás során a pénzbírság összege a biztosítási összeg 5 %-át nem éri el. Ha a biztosítási esemény megtör- téntének bejelentésekor ez nem állapítható meg, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,a biztosító teljesítési kötelezettsége fennáll mindaddig, amíg fenti, a biztosító teljesítését kizáró körülmény nem tisztázódik. c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlBiztosított ellen indított csőd, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakfelszámolási – végelszámo- lási–, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek,valamint fizetésképtelenségi elszámolással összefüggő igényekre. d) bírósági úton nem érvényesíthető követelésekre, így külö- nösen a jármű hiányos és/játékból, fogadásból, illetve ezek céljára ígért vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, adott kölcsönből eredő igényekre vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek,elévült követelésekre e) környezetszennyezési károkháborús eseményekkel, belső zavargásokkal, tüntetésekkel, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzássztrájkkal, lefoglalás, visszautasítás),nyilvános összejöveteleken és köztéri megmoz- dulások alkalmával előforduló erőszakos cselekményekkel közvetett és közvetlen kapcsolatban; g) azon idő alatt következtek beadó, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjavám, vagy más személy jogtalanul használta,jövedéki és egyéb illetékjogból adódóan; h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/az UNIQA Biztosító Zrt.-vel szemben szerződéssel vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt,szer- ződésen kívüli jogviszonnyal kapcsolatos ügyben; i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban közigazgatási szerv rendelkezéseivel közvetett vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,közvet- len kapcsolatban; j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság),családjogi és öröklési jogvitákban; k) abból erednekszabadalmi, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti),szerzői, védjegy – vagy szellemi tulajdonból eredő egyéb jogokkal, bíróság előtt nem érvényesíthető kö- vetelésekkel, így, de nem kizárólag játék – vagy fogadási szerződésekkel és spekulációs ügyletekkel okozati összefüg- gésben álló jogi érdekekre; l) azáltal keletkeztekföldrengéssel, hogy az áru fuvarozását jogszabály nukleáris vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötöttegenetikai károkkal, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget,bányászati károkkal kapcsolatban; m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek,nemzetközi és nemzetek feletti törvényszékek előtti eljárá- sok esetén; n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők visszaBiztosított által olyan személyek nevében érvényesített igényekre, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt,akik nem minősülnek Biztosítottnak; o) amelyek elégtelen csomagolása Biztosított által szándékosan elkövetett bűncselekmény- nyel, vagy szabálysértéssel okozati összefüggésben álló ese- ményekre. Amennyiben az ilyen összefüggésre utólag derül fény, köteles a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be,Biztosított két hónapon belül visszafizetni mindazon szolgáltatásokat, amelyeket a Biztosító addig tel- jesített p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek,szellemi tulajdonnal, valamint tisztességtelen piaci maga- tartással összefüggő igényekre. q) amelyek abból származtaképület vagy épületrész tervezésével, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta átfelépítésével vagy át- építésével, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalombanvalamint ingatlan kisajátítással, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, köz érdekű szolgalmi vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt más használati jog alapításával összefüggés- ben keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.igényekre

Appears in 1 contract

Samples: Lakásbiztosítás

Kizárások. E biztosítás nem fedezi : 1. Nem kerülnek megtérítésre azok a károkBiztosított súlyos gondatlanságának tulajdonítható károkat, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetveszteségeket vagy költségeket, b) nukleáris robbanás2. a biztosítás tárgyának sajátos természetéből következő csurgást, radioaktív sugárzás súly- vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőltérfogatveszteséget, illetve a korlátozások be temészetes elhasználódást, 3. a biztosítás tárgyának elégtelen vagy nem tartásából származnakmegfelelő csomagolása vagy szállításra történő előkészítése által okozott kárt vagy költséget. (Jelen záradék szempontjából csomagolásnak minősül a konténerben történő berakodás is, amennyiben azt a biztosított, illetve annak megbízottja végezte, vagy a csomagolás, berakás még a biztosítás hatályba lépése előtt történt.) 4. a biztosítás tárgyának sajátos természete által okozott kárt vagy költséget, 5. a késedelem miatt bekövetkező kárt, illetve a felmerülő költséget még akkor sem, ha ezeket valamely biztosított kockázat okozta (kivéve az I.1.c., 2.d. pontok alapján térítendő költségek, valamint a b. pont mindkét fedezeti formánál) 6. a hajótulajdonos, -bérlő vagy -üzemeltető fiztésképtelensége vagy pénzügyi mulasztása által okozott veszteséget, kárt vagy költséget 7. bármilyen jellegű nukleáris reakció, radioaktivítás vagy radioaktiv anyag használata által okozott veszteséget, kárt vagy költséget. 8. a hajó vagy egyéb vizi szállítóeszköz tengerképtelenségéből, vagy a biztosítás tárgyát képező javak továbbítására használt hajó, szállítóeszköz konténer vagy paletta biztonságos szállításra való alkalmatlanságából eredő veszteséget, kárt vagy költséget, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekbiztosított javak berakodásakor a Biztosítottnak vagy megbízottjának tudomása van az ilyen tengerképtelenségről illetve alkalmatlanságról, d) 9. Biztosító nem tekinti a jármű hiányos és/Biztosított által hallgatólagosan vállalt kötelezettség megszegésének a II.8. pontban részletezett okokból bekövetkezett károkat, amennyiben a Biztosítottnak avagy megbízottjának az ott említett tergerképtelenségről vagy helytelen karbantartásávalalkalmatlanságról bizonyíthatóan nem volt tudomása, 10. a "C" módozat esetén a fedezetből kizárt minden olyan - bármely személy vagy személyek által - elkövetett rosszindulatú cselekmény, nem megfelelő üzembiztonságávalmely a biztosított tárgy, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekannak egy része elleni szándékos károkozásra vagy annak megsemmisítésére irányul. A jelen biztosítás fedezete nem terjed ki az alant felsoroltak által okozott károkra, veszteségekre és költségekre: 1. Háború, polgárháború, forradalom, felkelés, lázadás vagy polgári lázadás, a harcoló erők által vagy ellenük elkövetett bármilyen rosszindulatú cselekmény, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (2. Elfogás, elkobzás, lefoglalás, visszautasításvisszatartás vagy feltartóztatás (a kalózkodás kivételével), beleértve mindezek esetleges következményeit, valamint az ilyen irányú kísérleteket is, g) azon idő alatt következtek be3. Elhagyott harci eszközök (aknák, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottjabombák, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyektorpedók stb.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Nemzetközi És Belföldi Szállítmánybiztosítás Feltételei

Kizárások. 113.1. Nem kerülnek megtérítésre azok téríti a károkbiztosító a biztosítási események által okozott következményi károkat. 13.2. Nem téríti a biztosító azokat a károkat, melyekamelyek oka közvetlenül, vagy közvetve, egészben, vagy részben: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetháború, polgárháború, katonai erô nemzetközi al- kalmazása, harci eszköz, vagy hadianyag felhasz- nálásának következménye, b) nukleáris robbanáspolgári zavargás, radioaktív sugárzás vagy szennyeződéssztrájk, mérgezés közvetlen és közvetett káraifelkelés, zendülés, fosztoga- tás, egyéb erôszakos cselekmény következménye, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlbármely tüntetés, illetve a korlátozások be nem tartásából származnakterrorizmus, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztekideértve minden olyan cselekményt is, melyet valamely tényleges, vagy várhatóan bekövetkezô terrorcselekmény meghiú- sítása, vagy az az elleni védekezés során tesznek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásávalnukleáris, nem megfelelő üzembiztonságávalmérgezô biológiai, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekvegyi anyagok olyan kibocsátása, kiszökése, amely közvetlenül, vagy közvetve nukleáris sugárzást, radioaktív ve- gyi, biológiai szennyezést eredményez, e) környezetszennyezési károkazbeszt alkalmazásával, felhasználásával vagy hatásával bármely módon összefüggésbe hozha- tó károkozás. 13.3. Nem téríti a biztosító azon károkat, amelyek az áru szállítására, kezelésére, rakodására, továbbá a rako- mány rögzítésére vonatkozó szabályok, szabványok és elôírások (MSZ EN 12640:2000), vagy a feladó fu- varlevélben is rögzített utasításai be nem tartásával összefüggésben következtek be. 13.4. A vonatkozó pótdíj megfizetésének és a szerzôdô fe- lek kifejezett erre vonatkozó elôzetes megállapodásá- nak hiányában nem téríti meg a biztosító az alábbi áruféleségek fuvarozásából eredô károkat: a) szabályozott hômérsékleten szállított áruk, b) a jövedéki termékek (dohányáru, égetett szesz, kávé, édesség), c) ADR áruk, d) ATP áruk, e) elektronikai, számítástechnikai, híradástechnika, fo- tótechnikai cikkek, ezek alkatrészei, részegységei, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás)gyógyszeripari termékek és alapanyagok, g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtaxxxxxxxxxx, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtátköltözködési ingóságok, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetőségepostai küldemények, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbérnemesfémek, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan meg- munkálatlan formában is)is (arany, ékszerekplatina, ezüst, ék- szerek, drágakövek, bankjegyekkészpénz, minden fajtájú értékpapírokbármiféle értékpa- pír, értékcikkek, okmányok bankjegyek, okmányok, okiratok), k) mûtárgyak, mûvészeti alkotások, régiségek, fest- mények, muzeális és okiratok;mûvészeti értéket képviselô vagyontárgyak, l) gépjármûvek, önjáró munkagépek, m) élô állatok, n) gépek, berendezések, o) útvonal-engedélyes speciális áruk, p) túlméretes áruk, 24.000 kg-ot meghaladó egyedi tömegû nehézáruk, q) fajlagosan nagy értékû áruk (50 ezer forint/bruttó árukilogrammot meghaladó érték). 13.5. Erre vonatkozó külön megállapodás és megfizetett pótdíj hiányában a biztosító nem téríti meg: a) a teljesítési segéd (alvállalkozó) által okozott ká- rokat, b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermékfuvarozási tevékenységbôl, futár- postai tevékenységbôl eredô károkat, c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók.autómentési tevékenységgel összefüggô károkat, d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk,a biztosított által végzett berakodás, illetve kirako- dás mûvelete alatt bekövetkezett károkat, még ab- ban az esetben sem, ha jogszabály, vagy a fuva- rozási szerzôdés értelmében a rakodás a fuvaro- zó kötelezettsége. e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.13.6. Nem téríti a biztosító az alábbiakban felsorolt károkat:

Appears in 1 contract

Samples: Belföldi Árukár Felelõsség (Báf) Biztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok A biztosítási védelem – a károkGéptörésbiztosítások álta- lános feltétele (2010), melyeka Géptörésbiztosítások tűz- és elemi károk biztosításának feltétele (2010), a Géptörés- biztosítások betöréses lopás és rablás biztosításának feltétele (2010) vonatkozó pontjaiban, valamint a külön- böző fejezetekben felsorolt kizárásokon túlmenően – te- kintet nélkül a keletkezés okára, nem terjed ki azokra a károkra, amelyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségettartós vegyi, hő-, mechanikus, elektromos, elektromágneses vagy időjárási hatások kö- vetkezményei, valamint akár indokolt, akár idő előtti elhasználódási, elöregedési, továb- bá anyagfáradási jelenségek, korrózió, rozs- da, vízkő vagy egyéb lerakódás hatásának tudhatók be, b) nukleáris robbanása biztosítás megkötésekor már meglévő olyan hibák és hiányosságok miatt keletkez- tek, radioaktív sugárzás amelyekről a szerződő/biztosított tudott vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett káraitudnia kellett, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlkockázatviselési helyen kívül való szállítá- sok során keletkeztek, illetve kivéve, ha a korlátozások biztosí- tási szerződés a szállítási kockázatra külön megállapodást tartalmaz, d) valamely kár után a végleges helyreállítás befejezése és a szabályszerű üzemeltetés feltételeinek biztosítása előtt való üzembe helyezés miatt következtek be, e) a berendezések avultságával, azok karbantar- tásának elmulasztásával vagy a létesítési, tele- pítési és üzemeltetési szabályok be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel tartá- sával okozati összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk más módon megtérülnek a szerződő/bizto- sított részére (elkobzásgarancia, lefoglalásjótállás, visszautasításkártérítés, más szerződés stb.), g) azon idő alatt következtek bea felület megkarcolása, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó bevágása vagy alkalmazottjaegyéb olyan sérülések következtében keletkeztek, vagy más személy jogtalanul használtaamelyek csak esztétikai hibát jelentenek (pl. lakk-, zománc- és horzsoláskárok), h) a be-beépített adathordozók a 3.6. pont szerint biztosítottak, a szoftverek, a rajtuk tárolt ada- tok és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, információk azonban nem. Külső adat- hordozókra valamint a rajtuk tárolt adatokra és információkra nem vonatkozik a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtbiztosítási védelem, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekszándékos túlterhelés.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Géptörésbiztosítási Feltételek

Kizárások. I. A biztosítási fedezet nem vonatkozik olyan kártérítési igényekre, 1. Nem melyek külföldi bíróságok által kerülnek megtérítésre azok érvényesítésre – ez egy belföldi végrehajtási engedély esetén is érvényes – a károk, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás külföldön végzett tevékenység során a külföldi jog megsértése vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett behagyása miatt. 2. Külön írásos melyek egy szerződés vagy külön-megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok alapján a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztektörvényes felelősség kereteit túllépik. 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki melyek a törvénytől, az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlenelőírásoktól, megmunkált és megmunkálatlan formában is)az utasításoktól, ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek;stb. való tudatos eltérés vagy egyéb tudatos kötelezettségmegszegés miatt okozott károkból adódnak. 4. Külön írásos megállapodás hiányában melyek a következő tevékenységekből adódó károk miatt lépnek fel: költségvetés és kölcsönök túllépése, hitel- és tőkebefektetéseknél keletkezett veszteség, áruk, jogok, dokumentumok és értékpapírok vásárlása és értékesítése, díjazás ellenében vagy díjmentesen folytatott közvetítés, ajánlás, tanácsadás vagy gazdasági ügyletek, különösen pénz- és banki illetve ingatlanügyletek kereskedelmi lebonyolítása. 5. melyek a biztosított olyan tevékenységeiből adódnak, amelyeket egy igazgatóság, intéző- vagy felügyelő testület tagjaként, vezetőként, jogtanácsosként, vagy egyesületek, szövetségek, vállalkozások alkalmazottjaként végzett. 6. melyek olyan károkból adódnak, amelyek kasszavezetésnél fellépő hiányból, a ki és befizetéseknél fellépő vétségből, a biztosított személyzete vagy más személyek által, akik a biztosított megbízásából dolgoznak, elkövetett hűtlen kezelésből keletkeznek. 7. melyek a következőkből adódó károk miatt lépnek fel: biztosítási szerződések nem megfelelő módon (beleértve a biztosítással fedezet kockázatok nem megfelelő kiválasztását) és nem megfelelő időben történő (beleértve azok meghosszabbítását vagy megújítását) megkötése illetve a biztosítási fedezet díjak későn történő befizetése, valamint jelzáloghitelek (beleértve a kamatfizetést) nem terjed ki az alábbi árufajtákra:szabályszerű kezelése. a) ásványolaj8. melyek a szerződő biztosításba be nem vont társtulajdonosának tevékenységéből adódóan merülnek fel. b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)a. melyeket olyan személyek támasztanak, akik a szerződővel/biztosítottal egy háztartásban élnek, illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikaiszerződő/biztosított hozzátartozói. Hozzátartozónak számít: a szerződő/biztosított házastársa, híradástechnikaiazon személyek, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányokakik a szerződővel/biztosítottal egyenes ágon vagy másodfokú oldalágon rokonságban, A 50%-os mérték sógorságban állnak. Azokat az igényeket, melyeket gyámság alatt lévők az ezen minőségükben biztosított törvényes gyámjukkal szemben támasztanak, a szórakoztató elektronikaikizárások nem érintik. b. melyeket a szerződő társtulajdonosai támasztanak c. melyeket olyan jogi személyek illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3)amelyekben szerződő vagy a biztosított, illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai ezen személyek társtulajdonosai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókhozzátartozói tulajdonrésszel rendelkeznek. dII. A Kizárások (4. fejezet X. xxxx) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotbanminden olyan személyre vonatkoznak, akikre ezen szerződés biztosítási fedezete kiterjed, akkor is, ha egy kártérítési igénynél a kizárás oka csak egy személyt vagy ezen személyek csak egy részét tekintve adott.

Appears in 1 contract

Samples: Vagyonkárokra Vonatkozó Felelősségbiztosítás

Kizárások. 1. Nem kerülnek megtérítésre azok I. A biztosító nem téríti meg azokat a károkkárokat, melyek: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget, b) nukleáris robbanás, radioaktív sugárzás I.1. gépjármű versenyen vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben arra való felkészülés közben keletkeztek, d) I.2. nem baleseti jelleggel következtek be (pl. műszaki hiba, alkatrészleválás, anyagfáradás, hűtővízmegfagyás stb.), de amennyiben fentiek következtében biztosítási esemény történik, úgy a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekbiztosító teljesíti a szolgáltatását, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzásI.3. felkelés, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekményterrorcselekmények, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) zavargások során okozott/vagy ezen események- kel összefüggésben felmerülő károk. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából a Btk. 261.§-ában meghatározott cselekményen túl, terrorcselekménynek minősül, különösen minősül az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes veszé- lyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, állást vagy valamely kormány befolyásolására, befolyá- solására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas. I.4. magyarországi és külföldi államhatalmi, illetve államigazgatási szervek rendelkezései során keletkeznek, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztekI.5. ionizáló sugárzás hatására következnek be, w) azokra I.6. nem biztosítási esemény során a károkragépjárműből kiszerelt vagy a gépjárműről leszerelt alkatrészekben vagy tartozékokban következnek be. II. Nem téríti a biztosító azokat a károkat, amelyek melyek különleges felépítményű, ill. munkagépként is használható gépjármű- ben – például daruval felszerelt gépjármű, markológép stb. –, annak munkavégzése közben (a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használtközúti közlekedéssel egyide- jűleg történő munkavégzés esetét kivéve), vagy a közlekedésre való előkészítése során következnek be. III. Nem téríti a biztosító azon károkat, amelyek szándékos bűncselekmény biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével általi kísérlete vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekelkövetése során következtek be.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén Nem téríti a kárt a biztosító, ha: • a biztosított által bizonyítandógépjárművet nem az ajánlatban meghatározott módon, illetve jelleggel használták vagy • a gépjárműveken a közlekedésrendészeti szabályok megsértésével szállítottak személyeket, és ez a tény közre- hatott a biztosítási esemény bekövetkezésében, vagy • a szerződőnek/biztosítottnak tudomása van arról, hogy a káresemény gépjármű jogszerű vezetője nem alkalmas a biztosítással fedezett időtartam alatt következett begépjár- mű vezetésére. 2V. Nem téríti a kárt a biztosító, ha az alapbiztosítási szerződés alapján a kárkifizetést a biztosító jogalap hiányában meg- tagadja. VI. Külön írásos megállapodás hiányában Nem téríti a biztosító a kárt, ha biztosítási esemény bekövetkeztekor a forgalomban részt vevő gépjármű jogszerű veze- tőjének nem kerülnek megtérítésre azok volt érvényes vezetői engedélye, kivéve ha a károkszerződő/biztosított bizonyítja, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) hogy ez a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet tény nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában hatott közre a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL)esemény bekövetkezésében. Jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, illetve aki a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt szerződő vagy a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy akaratával összhangban vezeti a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozókgépjárművet. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Felelősségbiztosítási Feltételek

Kizárások. Nem fedezi a biztosítás azon károkat és követeléseket, 1. Nem kerülnek megtérítésre azok amelyeket a károkbiztosított nem közúti árutovábbítói minőségében okozott, melyek:illetve amelyek e tevékenységével közvetlen összefüggésbe nem hozhatóan merültek fel; 2. amelyek a 261/2011. kormányrendelet 12. § (1) bekezdés a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,pontjában foglalt, a tevékenység megkezdéséhez és a zavartalan üzletvi- telhez előírt megfelelő pénzügyi helyzetre vonatkozó feltételen kívül a közúti árutovábbítási vagy árutovábbítási közösségi engedély kiadásának egyéb feltételei hiánya mellett következtek be; b) nukleáris robbanás3. amelyek a biztosított 261/2011. kormányrendeletben előírt kötelezettségénél szigorúbb, radioaktív sugárzás szerződésben vagy szennyeződésmás jogszabályban előírt kötelezettségére vagy azok nem teljesítésére, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,valamint egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségére vezethetők visz- sza; c) 4. amelyek a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépésébőlgépjárművek kötelező felelősségbiztosítása, árufuvarozói felelősségbiztosítás, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy bármely más személy jogtalanul használta, h) a be-, biztosítás alapján meg- térülhetnek és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve amelyekre az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége, j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednekáltalános biztosítási gyakorlat szerint biztosítási szerződés köthető – függetlenül attól, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IVkötött-e ilyet; 5. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek amelyeket a biztosított nem tett eleget, m(vagy olyan személy, akinek a magatartásáért a magyar jogszabályok értelmében felelősséggel tartozik) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolásbűn- cselekménnyel, vagy a csomagolás kívülről észre büntető eljárási rendelkezések alapján lefolytatott közvetítői eljárásban létrejött egyezség alapját képező magatartással okoz; 6. amelyek a biztosítottra kiszabott kötbér, bírság vagy egyéb büntetés jellegű fizetési kötelezettségből erednek; 7. a biztosított vám, illetve egyéb garanciavállalásával kapcsolatos követelések formájában merülnek fel; 8. amelyek a be nem vehető hiányossága jelentett gépjárművel végzett fuvarteljesítés során, illetve ehhez kapcsolódóan következtek be; 9. amelyek érvényes közúti árutovábbítási, illetve árutovábbítási közösségi engedély hiányában, díj ellenében végzett közúti árutováb- bítás során vagy ennek következményeként merültek fel; 10. árufuvarozási és biztonsági előírásoknak a szerződő vagy a biztosított részéről fennálló megszegése miatt következtek be,; p) 11. amelyek a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek,biztosítási szerződés megszűnését követő 90 napon belül nem kerültek bejelentésre; q) amelyek abból származtak12. melyek az ENSZ, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta átaz Egyesült Királyság, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás az Európai Unió vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése Amerikai Egyesült Államok által alkalmazott embargóba vagy eltulajdonítása során keletkeztek,ezen szervezetek, országok egyéb gazdasági, kereskedelmi vagy pénzügyi tiltó vagy korlátozó rendelkezéseibe ütköző magatartásból, tevékenységből erednek vagy azzal bármely módon összefüggésbe hozható; s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) 13. amelyeket háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekményterrorcselekmények, polgárháború, lázadás, forradalomfor- radalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) zavargások során okoztak vagy ezen eseményekkel összefüggésben merülnek fel. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen minősül különösem az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, fenyegetőm az emberi életre, a materiális, immateriális materiális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok cé- lok mellett foglal állást, állást vagy valamely kormány befolyásolására, befolyásolására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Közúti Árufuvarozók Vagyoni Biztosíték Biztosításának Feltételei

Kizárások. 14.1. Nem kerülnek megtérítésre azok Függetlenül attól, hogy az a károkGéptörés-biztosítási Szerződés alap- xxx xxxxxxxxxxx eseménynek minősül-e, melyeka jelen kiegészítő feltételek alapján a Biztosító nem téríti meg az üzemszüneti kárt, amennyi- ben annak oka: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettségetkészpénz, értékpapír, értékcikk, továbbá informatikai program (szoftver) megsemmisülése, sérülése, vagy fellelhetetlensége, b) nukleáris robbanástervek, radioaktív sugárzás rajzok, kalkulkációk, egyéb (üzleti) számítások, továb- bá számviteli bizonylatok, vagy szennyeződésaz üzemszerű gazdasági tevé- kenységgel összefüggő iratok, mérgezés közvetlen és közvetett káraiilletve adatok megsemmisülése, sérülése, vagy fellelhetetlensége, függetlenül attól, hogy azo- kat papír alapú, mágneses vagy egyéb adathordozón tárolták, c) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkezteküvegtörés, d) a jármű hiányos és/betöréses lopás vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztekrablás, e) környezetszennyezési károkaz üzemszünet ideje alatt bekövetkező olyan esemény, amely nem az üzemszünetet kiváltó, géptörés-biztosítással fedezett kár következménye, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzása géptörés-biztosítási esemény során nem károsodott vagyon- tárgyak időközi romlása, lefoglalás, visszautasítás)vagy egyéb okból bekövetkezett fel- használhatatlansága, g) azon idő alatt következtek bekedvezmények, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használtatámogatások elvesztése, h) a be-, és kirakodáshatóságilag elrendelt építési vagy helyreállítási, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/üzemel- tetései tilalom vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történtkorlátozás, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja beaz eredetitől eltérő helyreállítás (bővítés, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alól, ha a biztosított igazolja, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetőségemodernebb technoló- gia alkalmazása stb.), j) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbéra helyreállítás szokatlan mértékű elhúzódása tulajdoni, kezességbirtok- jogi, fizetési késedelembérleti, nemfizetéshagyatéki vagy egyéb jogvita, büntetésilletve más hasonló ok, bírság)vagy a helyreállításhoz szükséges források hiánya miatt, k) abból erednekaz üzemszerű gazdasági tevékenység szokásos szünetelése (pl. időközi karbantartás, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érintijavítás, átalakítás, szezonális üzemelés stb.), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított üzemszünet időtartama alatt biztosítási eseménynek nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően a saját, illetve a biztosított által bérbe vett, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használt, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztek. (Ide nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyekminősülő rendkívüli esemény.), x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c) a tartálykocsikkal történő áruszállítások során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.

Appears in 1 contract

Samples: Géptörés Üzemszünet Biztosítás

Kizárások. (1. Nem kerülnek megtérítésre azok ) A Biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki:‌ (i) egy korábban kötött biztosítási szerződés fedezte károkra;‌ (ii) az olyan károkra, amelyek tekintetében kötelező biztosítási rendszer nyújt fedezetet;‌ (iii) bármely azbeszt vagy azbeszt tartalmú anyaggal kapcsolatos, vagy abból eredő károkra; (iv) a károkSzerződő vagy a Biztosított Közeli Hozzátartozójának okozott károkra;‌ (v) szerződésben meghatározott határidő vagy költségvetés be nem tartásából, melyekilletve túllépéséből eredő károkra;‌ (vi) a hőmérséklet, gázok, apadó vízszintek, gőz, nedvesség vagy pára, füst, korom, por, elszivárgás, álló- és folyó vizek áradásával összefüggő talajsüllyedés, rengések, zaj, és penész által okozott lassú és folyamatos állagromlásból eredő károkra;‌ (vii) a termál-, vegyi-, biológiai szer vagy egyéb, hasonlóan ható szer által okozott lassú és folyamatos állagromlásból eredő károkra; (viii) a nukleáris energia, ionizáló-, lézer- vagy mikrohullám sugárzásból eredő, továbbá a mágneses és elektromágneses mezők, valamint sugárzó szennyezés által okozott károkra; (ix) háborús cselekmények, forradalom, lázadás, felfordulás, társadalmi és politikai zavargás, sztrájk, terrorista cselekmények vagy szabotázs miatt bekövetkező károkra;‌ (x) a szerzői jogok, szabadalmi jogok, végjegyek és márkanevek, továbbá más szellemi alkotásokból eredő jogok megsértéséből eredő károkra;‌ (xi) a bányászati és geológiai tevékenységre vonatkozó jogszabályok alapján követelhető károkra;‌ (xii) a Szerződőt/Biztosítottat terhelő és szerződésben vállalt, vagy bírósági illetve hatósági határozat alapján megállapított kötbér, bírság vagy bármely más, büntető jelleggel megállapított fizetési kötelezettségből eredő károkra; (xiii) a légi gépjárművek és egyéb légi járművek javításával és karbantartásával okozott károkra, továbbá a légi gépjárművekben és egyéb légi járművekben bekövetkezett károkra, a hajók és egyéb vízi járművek javításával és karbantartásával okozott károkra, továbbá a hajókban és egyéb vízi járművekben bekövetkezett károkra, valamint a repülőtér és/vagy kikötő üzemeltetésével okozott károkra; (xiv) füst, pára, korom, gőzök, savak, lúgok, toxikus vegyi anyagok, folyadékok vagy gázok, hulladékok vagy egyéb ingerlő hatású anyagok, fertőző anyagok vagy szennyezőanyagok földbe, levegőbe, a víz medrébe vagy víztartó képződményekbe történő kibocsátásából, elterjedéséből, kiszivárgásából, vagy kiszökéséből eredő károkra; (xv) bármely garancia vagy kötelező jótállás körébe tartozó károkra; (xvi) bármely Termék javításával, elszállításával, kicserélésével, visszahívásával, selejtezésével vagy használhatóságának csökkenésével összefüggésben követelt vagy felmerülő veszteségre, kárra, költségre vagy ráfordításra; (xvii) genetikailag módosított szervezet (Genetically Modified Organism) által okozott, vagy a genetikai szekvenciában bekövetkező károkra; (xviii) a vért, vérplazmát vagy vérszármazékos anyagot tartalmazó Termék által okozott károkra; (xix) a rendeltetésszerű használatra és funkcionalitásra alkalmatlan Termékből vagy annak alkotórészéből eredő károkra, feltéve, hogy ez nem érinti a Terméktől elvárható biztonságos működést; (xx) a dohánytermékek hatásával közvetlenül és közvetve összefüggő károkra; (xxi) az olyan Termék által okozott károkra, amely nem rendelkezik a forgalomba hozatalhoz szükséges érvényes tanúsítvánnyal, bizonyítvánnyal vagy engedéllyel, feltéve, hogy az ilyen tanúsítvány, bizonyítvány vagy engedély az adott ország jogszabályai és kötelező előírásai alapján feltétele a Termék forgalomba hozatalának; (xxii) bármely teljes vagy részleges áram- vagy gázellátás kimaradással, vagy az áram-, illetve gázellátás ingadozásaival kapcsolatosan okozott károkra; (xxiii) az olyan Termék hibájából eredő károkra, amelyet a Biztosított szerződő partnerei használnak fel a végleges Termék előállításához; (xxiv) a légi- és űriparban használt Termékből eredő károkra. (2) Adatokhoz Kapcsolódó Kockázat és Kiber Felelősség‌ Kiber Felelősség olyan‌ (i) illetéktelen hozzáférés (ideértve a Rosszindulatú Szoftver általi hozzáférést);‌‌ (ii) Rosszindulatú Szoftver jelenléte; (iii) Rosszindulatú Szoftver terjesztése; (iv) engedély nélküli felhasználás;‌‌ (v) rosszindulatú felhasználás; vagy‌ (vi) rosszindulatú beavatkozás (ideértve többek között, de nem kizárólag a szolgáltatásbénító támadásokat); amely a Biztosított által vagy a Biztosított érdekében: a) meghaladják az V. Fejezetben meghatározott kártérítési kötelezettséget,tulajdonolt, üzemeltetett, irányított, bérelt vagy használt; vagy‌ b) nukleáris robbanásértékesített, radioaktív sugárzás szállított, módosított, kiépített, javított, karbantartott, tervezett, tesztelt, telepített vagy szennyeződés, mérgezés közvetlen és közvetett kárai,feldolgozott;‌ c(3) a gépjármű hatóságilag engedélyezett raksúlyának túllépéséből, illetve a korlátozások be nem tartásából származnak, amennyiben a károk ezzel összefüggésben keletkeztek, d) a jármű hiányos és/vagy helytelen karbantartásával, nem megfelelő üzembiztonságával, vagy közlekedésre való alkalmatlanságával összefüggésben keletkeztek, e) környezetszennyezési károk, f) hatósági beavatkozásból eredő károk (elkobzás, lefoglalás, visszautasítás), g) azon idő alatt következtek be, hogy a fuvareszközt a biztosítottnak felróhatóan a fuvarozó vagy alkalmazottja, vagy más személy jogtalanul használta, h) a be-, és kirakodás, illetve árurögzítés során következtek be, és a be-, és/vagy kirakodás, illetve az árurögzítés nem a biztosított felelősségére történt, i) a biztosított megbízója által a fuvarozásra vonatkozó előírásokban vagy egyéb utasításban foglalt biztonsági illetve parkolásra vonatkozó előírásokat nem tartja be, és a kár ennek következtében állt elő. Kivételt képez ez alólKivéve, ha a biztosított igazoljajelen Általános Felelősségbiztosítási Feltételek 1. számú Mellékletében foglalt Kiegészítő Záradékok alkalmazásával és pótdíj megfizetése ellenében, hogy a kapott előírások betartására tett erőfeszítései ellenére sem volt reális lehetősége,Biztosítási Szerződés által nyújtott biztosítási fedezet kiterjesztésre kerül, a Biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki: j(i) tisztán pénzügyi követelésekből erednek (kötbér, kezesség, fizetési késedelem, nemfizetés, büntetés, bírság), k) abból erednek, hogy a biztosított magára nézve a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti mértéknél szigorúbb illetve magasabb felelősséget vállalt (jelen kizárás csak a CMR Egyezmény IV. fejezet 23. cikk pontjai szerinti kártérítési felelősséget meghaladó kárrészt érinti), l) azáltal keletkeztek, hogy az áru fuvarozását jogszabály vagy hatósági rendelkezés különleges feltételhez kötötte, de e feltételnek a biztosított nem tett eleget, m) elháríthatatlan természeti erő (vis maior) következményeiből eredtek, n) amelyek a küldemény belső tulajdonságára vezethetők vissza, melyek folytán az áruban törés, rozsdásodás, elszóródás, beszáradás, belső romlás, penészedés, erjedés, fagyás, olvadás és egyéb károsodás történt, o) amelyek elégtelen csomagolás, vagy a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága miatt következtek be, p) a sértetlen csomagoláson belüli tartalomhiányokból eredtek, q) amelyek abból származtak, hogy a feladó a szükséges okmányokat nem adta át, vagy nem jól töltötte ki, r) a gépjárműben történő raktározás vagy az éjszaka (22:00 és 06:00 óra között) őrizetlenül hagyott gépjármű feltörése vagy eltulajdonítása során keletkeztek, s) a kárenyhítési kötelezettség márkavédelmi vagy minőségbiztosítási okból történt figyelmen kívül hagyásából erednek, t) háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmény, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargás, szabotázs következményei, u) Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül, különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást, vagy valamely kormány befolyásolására, vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas, v) a biztosított alvállalkozóinak, illetve további fuvarozók kezelésében keletkeztek, w) azokra a károkra, amelyek a fuvarozás megkezdését követően Magyarország területén kívül következnek be (1. és 2. számú Záradékok);‌ (ii) az olyan kárra, amelyet egy Biztosított az ugyanazon Biztosítási Szerződés alapján biztosítási fedezetbe vont másik Biztosítottnak okoz (3. számú Záradék);‌ (iii) a sajátBiztosított Alvállalkozói által okozott károkra (4. számú Záradék); (iv) a munkavégzéssel vagy szolgáltatásnyújtással összefüggő hibás teljesítésből eredő károkra (5. számú Záradék);‌ (v) a robbanóanyag vagy robbanószer alkalmazásából eredő károkra (6. számú Záradék);‌ (vi) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási rendszer hatálya alá nem tartozó gépjárművekkel okozott károkra (7. számú Záradék);‌ (vii) a munkáltatói felelősségből eredő károkra (8. számú Záradék);‌ (viii) bérleti-, illetve haszonbérleti-, haszonkölcsön-, lízing- vagy bármely más hasonló, itt nem nevesített és a biztosított Biztosított számára érvényes használati jogcímet biztosító szerződés alapján, a Biztosított által bérbe vetthasznált vagyontárgyakban bekövetkezett károkra (9. számú Záradék);‌‌‌‌‌ (ix) a Biztosított által tárolt, ideiglenesen tulajdonosának hozzájárulásával használtellenőrzése alatt álló vagy általa őrzött vagyontárgyakban okozott károkra (10. számú Záradék);‌‌‌ (x) a Biztosított gondozásában lévő, ellenőrzése alatt álló vagy általa őrzött gépkocsikban bekövetkezett károkra (11. számú Záradék);‌‌‌ (xi) a Biztosított tevékenységi körén belül nyújtott feldolgozás, javítás és hasonló tevékenységek elvégzése céljából átvett vagyontárgyakban bekövetkezett károkra (12. számú Záradék);‌‌‌ (xii) bármilyen anyag levegőbe, vízbe vagy talajba történő hirtelen kibocsátásából, szivárgásából vagy más úton történő kiszökéséből közvetlenül vagy közvetett módon eredő károkra (13. számú Záradék);‌‌‌‌‌ (xiii) az energiaellátási zavarokkal, vagy a biztosított által finanszírozott telephelyen parkoló jármű feltörésével vagy lopásával kapcsolatosan keletkeztekaz energiaellátás elmulasztásával okozott károkra (14. számú Záradék);‌‌‌ (Ide xiv) kötelező felelősség-biztosítási rendszer hatálya alá nem értendők az ingyenes és díj ellenében igénybe vehető nyilvános parkolóhelyek.),tartozó rendezvényszervezéssel összefüggő károkra (15. számú Záradék);‌‌‌ x) azokra a károkra, melyek a megszakítás nélküli várakozási idő 72. óráját követően, de még a fuvarozás újbóli megkezdése előtt keletkeztek. A IV. fejezetben foglaltaknak megfelelően 72 órát meghaladó várakozási idő alatt keletkezett kár esetén a biztosított által bizonyítandó, hogy a káresemény a biztosítással fedezett időtartam alatt következett be. 2. Külön írásos megállapodás hiányában nem kerülnek megtérítésre azok a károk, melyek: a) nyitott, fedetlen gépjárművel történő áruszállítások során keletkeztek, b) ömlesztett áruk szállítása során keletkeztek, c(xv) a tartálykocsikkal történő áruszállítások leszállított hibás Xxxxxx további feldolgozásával felmerülő költségek következtében Harmadik Személyeknek okozott károkra (16. számú Záradék);‌‌‌ (xvi) a Biztosított által forgalmazott gép vagy eszköz által gyártott, feldolgozott vagy megmunkált ingó dolog hibái következtében Harmadik Személyeknek okozott károkra (17. számú Záradék);‌‌‌‌‌ (xvii) bármilyen megtévesztő Reklámból eredő kárra (18. számú Záradék);‌ (xviii) a Pénzügyi Veszteség károkra (19. számú Záradék);‌ (xix) a Klinikai Vizsgálatok során keletkeztek, d) konténeres áruszállítás során a konténerek sérüléséből, elveszéséből eredtek, e) kabotázs fuvarozás során keletkeztek 3alkalmazott gyógyszerek által okozott károkra (20. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) nemesfémek (vert és veretlen, megmunkált és megmunkálatlan formában is), ékszerek, drágakövek, bankjegyek, minden fajtájú értékpapírok, értékcikkek, okmányok és okiratok; b) műértékek, művészeti alkotások, régiségek; c) élőállatok; d) túlméretes, és azon nehézáruk, melyek egyedi tömege a 24.000,- kg-ot meghaladja, e) átköltözködési ingóságok, hullák és nemzetközi postaegyezmények rendelkezései alapján végzett fuvarozások küldeményei; f) gépjárművek; 4. Külön írásos megállapodás hiányában a biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi árufajtákra: a) ásványolaj b) dohánytermék c) komplett kocsirakományú (FTL), illetve a rakomány 50%-át meghaladó mennyiségű szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árukból álló szállítmányok, A 50%-os mérték alatt a szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai áruk komplett rakományhoz viszonyított aránya értendő térfogat (m3), illetve a térfogat adatok arányának nem vizsgálhatósága esetén bruttó súly (kg) vonatkozásában. Jelen alpont alkalmazásában szórakoztató elektronikai, híradástechnikai, számítástechnikai és irodatechnikai árunak minősülnek a kép- és hang, illetve adatátvételre, azok továbbítására, lejátszására, rögzítésére vagy tárolására képes elektronikai eszközök és tartozékaik, többek között: televízió, műholdvevő bel- és kültéri egysége, rádió, hanglemez -és audio CD-lejátszó, DVD-, Blu Ray és egyéb formátumú adathordozó-lejátszó, házimozi berendezés, videó, fényképezőgép, számítógép kijelző, laptop, táblagép, vetítő-, nyomtató- és másolóeszközök, adathordozók. d) szabályozott hőmérsékleten szállítandó áruk, e) szeszesital, f) mobiltelefonok (összeszerelt állapotban.számú Záradék).‌‌‌

Appears in 1 contract

Samples: General Liability Insurance Terms